buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Olyan világokat szeretnék megírni, amelyekben az olvasó jól érzi magát”
Podmaniczky Szilárd íróval Szigeti Kovács Viktor beszélget


2007.03.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Nemrégiben jelent meg Podmaniczky Szilárd, Idegpályáim emlékezete címû, új novelláskötete, amely gyermekkori történeteket mesél el. Az alkotói munka fortélyairól, és a magyar könyvpiac helyzetérõl faggattuk a szerzõt.
 

– Önnek, mint írónak, mennyire fontos a gyermekkor?

Írtam utólag egy fülszöveget a kötethez, ami már nem kerülhetett a borítóra, csak a könyvbemutatók meghívóira. Ebben azt találtam mondani, hogy az ember gyermekkorában dõl el minden. Ott jönnek létre azok az alapok, amelyekre aztán ráépítheti az életét. Ez nem túl nagy okosság, de szembesülni vele egészen megrázó. Amim van, az onnan van, és amim nincs, az onnan nincs. Számomra azért más visszaemlékezni erre az idõszakra, mert a gyermekkorom is tele volt írással, tele volt nyelvvel. Hat-hét éves korom óta írok, tehát amikor visszaemlékszem erre a korszakra, akkor a nyelvre és ennek a nyelvnek a szabadságára is emlékszem. Nem pusztán játékok és történetek, hanem a munkáim nyelvi forrása is a gyermekkor.

– Nehéz errõl a korszakról írni?

El kellett jutnom arra a pontra, amikor úgy tudtam visszaemlékezni a gyermekkoromra, hogy ne kérjem számon azt, hogy ez most tényleg így volt, vagy nem így volt. Ezen a ponton túl a gyermekkort: a történéseket, az emlékképeket föl lehetett használni nyersanyagként, hogy dramatizált történeteket vagy éppen töredékeket írhassak belõlük.

– Meséket is írt…

Igen, lassacskán kiderül, miért foglalkozom ennyit a gyermekkorral. Valószínûleg azért jó visszanyúlni ide, mert a gyerekek nyelve, beszéde tartalmazhat olyan ártatlan kijelentéseket, amelyek egy felnõtt szájából már nem hangzanak hihetõen. A gyerek nem csak fizikai, hanem nyelvi szabadságával is élhet, és ez engem gyakran helyzetbe hoz.

– Ha jól értem, nem csak a történet, hanem a nyelv is fontos az Ön számára…

Így is van. Nincs meg egyik a másika nélkül.

– Hogy indult a pályája, voltak írói mintaképei?

Én úgy indultam el, hogy észre sem vettem, hogy elindultam, mivel mindig is írtam. Iskolás koromban például mindig a napi tanulás után írtam a fogalmazásokat, mert ez bármikor, még fáradtan is jól esett és izgalomba hozott. Elsõ meghatározó élményem a tizennégy éves koromban olvasott Homérosz Odüsszeiája volt, amitõl, azt hiszem, úgy húsz éves koromig nem tudtam „szabadulni”. Minden prózai munkám tele volt állandó jelzõkkel és mitológiai utalásokkal. A késõbbi évek során pedig Hajnóczy Pétertõl Eszterházy Péterig, Thomas Bernhardtól Samuel Beckettig nagyon sokan hatottak rám.

– Mikor talált rá saját hangjára?

Amikor nem lebegett már elõttem mások írói teljesítménye vagy stílusa. Mindaddig, amíg azt gondoltam, hogy „így kell írni”, addig ott volt a szemem elõtt gondolati vagy nyelvi világuk, és az, hogy ez milyen módon jelenik meg az én munkáimban. Aztán egyszer csak villámcsapásként ért a pillanat írás közben, és döbbenten láttam, hogy ezt én magam írom, nincs más, csak a saját hangom, ami belõlem szól, s ez visszamutatott a gyerekkor szabad nyelvére. Úgyhogy most ezzel a hanggal kísérletezek, különbözõ megszólalási módokat keresek a különbözõ témákhoz, ezek aztán mindig megszülik a saját nyelvi világukat.

– Mesélne, ezekrõl a tervekrõl?

Sok más mellett van egy könyv, amire ösztöndíjat kaptam, és A Magritte-vázlatok címmel írom. Bázel mellett akadtam rá egy könyvre, amiben 400 db Magritte-kép található. Huszonévesen ismertem meg a munkáit, azóta otthon érzem magam a világában. Mindig tudtam, hogy valami közöm van hozzá, de nem tudtam formát adni neki. Most, hogy kezem ügyébe akadt a könyv, minden képéhez megírom a gondolataimat, mintha Magritte vázlatai, elõtanulmányai, vagy éppen utólagos följegyzései lennének. És ahogy egyre beljebb jutok, egyre izgalmasabb fordulatok, ráismerések követik egymást. Az értelmezésnek, a hermeneutikának volt õ a nagymestere, aki nyelvhez és képhez egyaránt értett. Az az érzésem, hogy belõle sokszor a nyelv hívta elõ a képet, és ritkán fordítva.

– Ezek szerint a képiség nagyon foglalkoztatja?

Igen. Nem fogalmi író vagyok, inkább képi. A képi dolgok ragadják meg a fantáziámat, a képek világában forgatom a nyelvet.

– Mint a szintén nemrégiben megjelent Szeged-könyvnél?

A Láthatatlan Szeged szövegei csupán inspirációs céllal íródtak a képekhez, úgynevezett képaláírásként, és inkább a régi szegedi fotók dominálnak. Az én följegyzéseim mozaikszerûen, viszont Ilia Mihály tanár úr elõszava egészében öleli föl a város nagy árvíztõl számított hétköznapos múltját.

– Számtalan mûfajban alkot. Van olyan, ami esetleg közelebb áll a szívéhez?

Nincs. Mikor, mire találok rá. Legutóbb egy interjúregényt találtam ki, amiben kérdésekre válaszolva igyekszem kibontani a történetet. Ez megint csak inspirálólag hat rám, mert a hagyományosan használt regénynyelv nem a hagyományos regény mûfajában kap formát.

– Szeretne valami fontosat mondani könyveivel az olvasóinak?

Nem azzal a szóval írnám le, hogy fontos, mert nem tudom, minek mi a fontossága, inkább azt szeretném gondolni, hogy hasznosat írok, de persze nem a szó praktikus értelmében. Olyan világokat szeretnék megírni, amelyekben az olvasó jól érzi magát.

– Az utolsó két kötete a Podmaniczky Mûvészeti Alapítvány gondozásában jelent meg. Mesélne errõl bõvebben?

Ez egy hosszú folyamatnak a vége, amikor is be kellett látnom, hogy nem tudom, mi történik a könyveimmel. Nem tudom, hány példányban adják ki, nem tudom, kapható-e a boltokban, nem tudom, hogy fogy, mit gondolnak róla. Úgy éreztem, olyan folyamat részese vagyok, amire nincs rálátásom, és ez borzasztóan nyomasztott, mondhatnám, zsigerileg jött a változtatás igénye. Úgy döntöttem, létrehozunk egy alapítványt és bármilyen nagy munkával jár, megpróbáljuk kiadni a könyveimet, és ezáltal talán belelátok a könyvpiaci folyamatokba. Most mi magunk menedzseljük a könyveimet, ami elég sok munkával jár, de nem tudtam volna a régi formában folytatni. Arra is gondoltam, hogy esetleg a hasonszõrû kollégák számára is használható modellt tudok kidolgozni.

– Sikeres volt ez az „akció”?

Talán. Még nagyon az elején tartunk. Az viszont biztosnak látszik, hogy akinek a munkáit a kiadó kapacitás híján nem tudja menedzselni, érdemes a betervezett példányszámra két-háromszáz kötetet ráajánlani és nyomdai áron megvásárolni tõlük. Ezzel a kiadónak az egy példányra esõ költsége is csökken, tehát õ is jól jár, és a szerzõ is, mert lesz annyi könyve, amivel érdemes elindulni országos könyvbemutatókra. Pofonegyszerûen hangzik, de mégis sokat segíthet. Szûk résen át, de mégis nyilvánosságot adhat, s általa tisztázottabbak lesznek a kiadói/szerzõi érdekek is.

– Csak Interneten lehet rendelni a könyveibõl. Mekkora az érdeklõdés?

Pillanatnyilag nem túl nagy, hogy õszinte legyek, inkább a hazai és külföldi könyvbemutatók mûködnek jól. Látom és átélem, hogy a szerzõnek be kell mutatnia a könyvét, és ezzel együtt írói koncepcióját, csupaszon, tehát magamagát. Visszatérve a nethez: nem tudom pontosan, hogy mekkora az ismertsége a honlapunknak, de arra kéne komoly erõket és pénzeket fordítani, hogy a 30-40 fõ/nap látogatottságot föl tudjuk tornászni több százra. Ez azonban távlati cél, pillanatnyilag nem tudom, hogyan lehetne ezt okosan és saját erõbõl megoldani. De talán nem is a látogatottság itt az alapkérdés. Mert fõleg azt nem látom tisztán, hogy milyen motivációk alapján dönt az olvasó a vásárlás, illetve a nemvásárlás mellett. A honlapon van egy regisztrációs rész, és a felolvasóestekre is viszünk egy kis füzetet, ahova bárki megadhatja az email címét. Ez a kapcsolat folytonosságát biztosíthatja. Mert ha az olvasó megszereti azt, amit csinálok, akkor folyamatosan tájékoztatni tudjuk. Jelenleg ebben a füzetben negyven cím van és bõvül, õk könyvek megjelenésérõl, felolvasóestekrõl kérnek értesítést. Tehát az internetes rendelés kézi vezérlésû beindítása lassú és hosszú folyamat. Két, két és fél hónapja jelentek meg a könyveim, majd két-három év múlva fognak meglátszani ennek a programnak tendenciái.

– Ezek szerint a könyv is olyan termékként fogható fel, mint bármi más. Reklám kell neki, hogy vegyék?

Természetesen. Nem véletlenül hívják a könyvet szellemi terméknek, ugyanúgy meg kell találni a vásárlóközönségét, meg kell csinálni a promócióját, mint bármi másnak. Ugyanakkor a könyv mégis csak más, mert másféle fogyasztási igény okán választunk könyvet vagy bucisalátát. Nem mindegy, mit ír az ember a fülszövegbe, nem mindegy, hogy szerepel-e a mû a rádióban, netalán a TV-mûsorokban. Ezekre nagyon oda kell figyelni, a nagyobb nyilvánosság nagyobb ismertséget biztosít, és az ismertség manapság garancia. Persze, sokkal jobb volna csak írónak lenni. De hát olvasók nélkül hogyan?

 
 
 

Szigeti Kovács Viktor

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu