buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A szétbeszélt történet


2007.01.25

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Vaszilij Akszjonov (1932) a „hatvanasok”, a hruscsovi „olvadás kora” nagy nemzedékének képviselõje, a hajdani lázadó emigráns immáron élõ klasszikusnak számít az orosz irodalomban. Kísérletezõ kedve azonban mindmáig nem hagyta el, sõt kirobbanó formában van, szinte évente új regénnyel jelentkezik.

Akszjonov pályáját mindvégig meghatározta az esztétikai és nyelvi útkeresés. Már az 1960-as években olyan szatirikus színmûveket írt, melyekben felelevenítette a 20. század elejei szimbolista és expresszionista drámájának a hagyományát, az 1970-es évek végén íródott, Krím sziget címû regényében pedig – sajnos, magyarul nem olvasható – a fantasztikus irodalom új lehetõségeit próbálgatva a nyelvi játékot helyezte a középpontba: ebben a mûvében például alkotott egy nem létezõ tatár-orosz-angol nyelvet, amely a „nemzetek fölötti Krím” nyelve lenne a jövõben. Természetesen ez a regény már, a saját korában csak nyugaton jelenhetett meg.

Akszjonov 1980-ban, a közismert Metropol-botrány következtében emigrált az Egyesült Államokba. Jelenleg kétlaki életmódot folytat, felváltva él Oroszországban, ahol aktív részese az irodalmi életnek, és az USA-ban. Regényei 1990-tõl kezdve folyamatosan jelennek meg Oroszországban, jelenleg az egyik legtermékenyebb orosz íróként tarthatjuk számon. Magyarul utoljára a Moszkvai történet (1991–1994) címû regénye jelent meg, amely három nemzedék történetét foglalja magában, az 1920-as évektõl kezdve Sztálin haláláig. Tulajdonképpen a Moszkvai történet is „kísérleti mûnek” tekinthetõ, amennyiben Akszjonov visszatér a realista jellegû történetmeséléshez, felhasználva többek között az amerikai mintájú lektûr szerkesztési elveit és beszédmódját. Egyik utolsó interjújában az író arról beszélt, hogy õ, kortársaival ellentétben nem akar visszaemlékezéseket írni. Hiszen azzal, hogy fiktív történeteiben megörökíti az általa is megélt történelmet, bõségesen eleget tesz az önéletrajzi narratíva követelményeinek.

2004-ben Akszjonov egy újabb kísérleti jellegû regénnyel állt elõ, s rögtön meg is kapta érte a rangos Booker-díjat. A Volterjánosok és volterjankák (a cím eredetiben: Voltairiánusok – oroszul hím- és nõnemben; Soproni András fordítói leleménye az orosznak hangzásban tökéletesen megfelelõ két magyar keresztnév kiválasztása) kalandregény-stilizáció, amely a felvilágosodás nagy századába, a dicsõ 18. századba vezet vissza bennünket. Akszjonov, saját bevallása szerint a regény ötletét II. Katalin és Voltaire levelezésébõl merítette, s mûvében „megszervezte” az uralkodónõ és a filozófus találkozását, amely valójában sohasem jött létre. A cselekmény 1764 áprilisában veszi kezdetét, mikor két vidám kópé, két „nyugatos” ifjú, a felvilágosodás naiv hívei Rjazanyból, Nyikolaj Leszkov (alias Nicolas de Boileau) és Mihail Zemszkov (alias Michel de Terrano) orosz tisztek, s egyben „titkos ügynökök” azt a feladatot kapják, hogy elhozzák Voltaire-t Párizsból a Dán Királyság egy kis szigetére, a Vatermorder (sic!) szigetre, hogy ott találkozzék Nagy Katalin követével. A két „éfiú” közben megismerkedik a két „kurfürstinecskével”, Claudiával és Theoklával, akik természetesen szintén imádják Voltaire-t, és õk is részesei lesznek a karnevalizált nagy találkozónak. Nekik köszönhetõen nem hiányzik a regénybõl a „gáláns” szerelmi történet sem. A találkozó létrejön az agg filozófus és az ifjú követ, Von-Figin között – egyébként a „figa” szó magyarul fügét jelent, s a köznyelvben leginkább a „pokazaty figu” vö. magyarul: fügét mutatni szókapcsolatban használatos – kinek „patyolatfehér, hullámzó lényébõl a kor elkendõzhetetlen nõiessége sugárzott”.

Vagyis a történetben a csavar a következõ: Von-Figin nem más, mint Katalin cárnõ maszkulin fantomja, aki az öregedõ Voltaire-t szerelmi vallomásra készteti. Miután a cárnõ, majd Voltaire elhagyja Vatermörder szigetét, iszonyú vérengzés kezdõdik, melynek áldozatául esnek a Zweig-Anstalti Kurfürst és családtagjai. Végül a szereplõk további sorsáról az epilógusból szerzünk tudomást.

A viszonylag egyszerû történetet rengeteg epizód és temérdek szereplõ tarkítja, ezen kívül magvas filozófiai párbeszéd-paródiák is szerepelnek a könyvben, a felvilágosodás szellemében Voltaire és a hajón tartózkodó társaság tagjai között, se szeri, se száma a vendégszövegeknek és az orosz történelemre, illetve a jelenre vonatkozó rejtett utalásoknak, úgyhogy olvasó legyen a talpán, aki eligazodik ebben a szövevényben. A 18. század „eszméinek drámája” helyett egy furcsa kaleidoszkópot kapunk, amelyben a felvilágosodás korának közhelyei, az új korszak vívmányai (pl.: a Montgolfier testvérek hõlégballonja), az ifjúság mulatozásai és szexuális szokásaik, valamint az oroszországi viszonyok elmaradottságának kritikája kavarognak forgószélszerû gyorsasággal, az elbeszélõ ironikus kommentárjaival kísérve. Vagyis a történet lényegében „szét van beszélve”, s mindennek áldozatul esik Akszjonov humora is. Túl sok a poén, s miután a szereplõk gyakran „borsos és túlborsozott szavak kotyvalékán hablatyolnak”, a nyelv a szerzõ szándéka ellenére elidegeníti a kizárólagosan a kalandra éhes olvasót.

Egyébként az Akszjonov-regény igazi hõse a nyelv. Az író kitalált egy nem létezõ nyelvet, mellyel a 18. század beszélt nyelvi stílusát igyekszik imitálni. Megtalálhatók ebben a nyelvben mind a gallicizmusok, mind az archaizmusok és neologizmusok, sõt még a mai köznyelv elemei is. Az imitáció az orosz irodalmi nyelv megteremtését megelõzõ (Puskin elõtti) nyelvállapotra utal, mikor – ahogy a regényben is írva vagyon – „… ez urak igencsak hadilábon álltak az orosz syntaxissal”. Itt szeretném kiemelni Soproni András fordítói teljesítményét. Tökéletesen teremti meg magyarul ezt a 18. századi fiktív nyelvet, érezhetõ, hogy szinte lubickol a nyelvi lelemények e tengerében. Ha kell, archaizál, ha kell, szervesen beilleszti a szövegbe a magyar nyelvben is újnak számító képzõdményeket (pl.: rákattan), mesteri a „korhû” szintaxisa éppúgy, mint a beszédmódokat utánzó-újrateremtõ képessége.

Akszjonov „Volterjánosokat” követõ regényének szintén furcsa címe van – oroszul: Moszkva-kva-kva (kva-kva – magyarul: brekeke). A történet az 1950-es évek elején játszódik, szereplõi a moszkvai felhõkarcolókban élõ szovjet aranyifjak és a kulturális, tudományos elit képviselõi. A regény középpontjában Kirill Szmelcsakov – aki Szimonov és Ehrenburg alteregója – élete áll, az õ viszonya Sztálinhoz és a szocreál etikájához és esztétikájához. Akszjonovnak ebbõl a mûvébõl sem hiányzik a groteszk és az irónia, viszont elbeszélõmódja inkább a hagyományoshoz közelít, ezért a „Volterjánosokkal” ellentétben nem csak az ínyencek és a filológusok számára ajánlanám.

Remélem, elolvashatjuk majd magyar fordításban is.

Vaszilij Akszjonov: Volterjánosok és volterjankák
Fordította: Soproni András
Európa Kiadó, 2006
431 oldal, 3000 Ft

 
 
 

Szőke Katalin

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu