buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A varázsló varázslata


2008.06.02

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az olvasó embert, szerencsére, érik még meglepetések. Például egy új könyv – esetünkben képzõmûvészeti album –, amely tele van újdonságokkal. A pénzcsörgésre idomított, a piculáért is mindent és mindenkit letiporni igyekvõ világ és megannyi zsoldosa aligha fogja érteni lelkesültségünket. „Mit hoz a konyhára?” – kérdezik. Valóban, mit is hoz a konyhára ez az új, külcsínét tekintve különlegesen szép, s tartalmára nézvést csaknem forradalmi album? Nem „igazítja” ki a gázárakat, sõt az élelmiszerek árára sincs befolyással – elhízott nemzet vagyunk, minek is enni? –, viszont a szellemi szférákat igen csak megmozgatja. Nem a tõkét szolgálja, hanem (hihetetlen, kulturális javak is léteznek), a nemzetet. Különben is, fõhõsünk, a holtában is élõ szegény Gulácsy – akinek agyában, a világ zavarát követõen, összecsúsztak a dobozok – hová menne ma gyógykezeltetni magát, mikor a Lipótmezõt is dobra verték?

Sanyarú állapotunkban, az Isten igazságos, szükség van az olyan csemegékre, mint Marosvölgyi Gábor, a nagy reményekre jogosító doktorandusz Gulácsy Lajos-monográfiája. Nakonxipán hó födte csúcsait úgy bebarangolni, hogy a megrajzolandó portré mellett – minden különlegesség ellenére – a tudományosságnak is áldozhassunk (Kormos István verse tanúsítja, az álom a legigazabb valóság), csak keveseknek sikerült. S õ ebbe a kis csapatba tartozik. Alapvetõ könyveikkel Szíj Béla és Szabadi Judit – hivatkozik is meglátásaikra – törte elõtte az utat, de mûvészettörténészünk olyan, kitûnõen végiggondolt szerkezetet talált ki, amely túllépett minden eddigi (jóllehet értékük tagadhatatlan) próbálkozáson.

Marosvölgyi monográfiája – amely képanyagát tekintve egyben lenyûgözõ album is – nemcsak a szerteágazó, szépségében és küldetésében is drámai életútra, a maszkos és maszk nélküli személyes és történelmi szerepek (sikerek és hányattatások) miriádjára világít rá – festõ-óriásunkat az egyetemes mûvészettörténet kontextusában vizsgálva –, hanem kép és korszellem, valóság és esztétikum, technika és kifejezõerõ, stb. bonyolult viszonyára is. Tudván tudva, hogy mindez csak az elemzés háttéranyagát képezi, s neki nem a korabeli – azért nem lebecsülendõ – impresszionista „élmény-kritika” vizein kell eveznie (Márkus László: „Gulácsy Lajos a halk szomorúságok elégiáját énekli”), hanem a több szempontú tudományosság csatahajóját irányítva.

S ez utóbbira nézvést áttörései azért sikeresek, mert esztétikailag megalapozott, fölöttébb jó szemre valló búvárkodásaiban nemcsak a kompozíció életességét mutató tulajdonságokra (szemléleti, szerkezeti s technikai bravúrokra) irányítja a figyelmet – elég legyen itt egyetlen példa, az 1906-os Várakozás 1. „szükségcímmel” jelölt festmény (151., illetve 242. oldal) invenciózus elemzése –, hanem kompozíciója és színvilága szerint bizonyos elõzményekkel (esetünkben a 17. századi Pieter de Hooch Olvasó nõjével) való rokonságra is. Szinte élvezet olvasni ezt a mélységre törekvõ, precíz mondataiban-meglátásaiban is plasztikus – az olvasót-nézõt fölöttébb a megvilágosodás örömével eltöltõ – jellemzést.

„A meleg barnákra hangolt, alapvetõen sötét alaptónusú képen a masszív, súlyos (asztal, szék, falak stb.) és a törékeny, könnyû (ablaküveg, üvegváza, csipke stb.) anyagok puhán simulnak egymáshoz a fizikai és a lelki világ összhangjának megfelelõen. Az interieurbe helyezett nõ által sugárzott szimbolikus attitûd a Mária-képek ikonográfiáját idézi fel. Így a fõkötõ, a csipkés gallér és a fátyolszerû függöny a szûzi ártatlanságra utal, az ablakon át a nõ fejét beragyogó fény a transzcendencia jelenléte (amit glóriával egészít ki a nõ feje fölötti ovális képkeret), maga az ablaküveg és az üvegváza a szeplõtelen fogantatás jelképei (ahogy áteresztik a fényt anélkül, hogy az kárt tenne bennük).”

Aki csak egy kicsit is otthonos – akárcsak dilettánsként – a mûelemzés rejtélyeiben, az rögtön látja, hogy Marosvölgyi a megannyi szakzsargont kerülve minõ, egyszerûségében érthetõ, de sosem didaktikus nyelven fogalmaz. Stíluslámpásait – fiatal kutatónál ez nem is annyira megszokott – mûveltségélménye gyújtja. Mert a szakirányú tudás csak akkor ér valamit, ha át van itatva a történelem, a filozófia, a pszichológia, a társadalomlélektan, a szociológia, a szakralitásba nyúló jelképtár, stb. idevonatkozó – az életmû kibontását és a mûvek elemzését segítõ, alkotás-lélektani összetevõit az olvasóhoz és a nézõhöz közelebb hozó – utalásaival.

Minthogy a reneszánszig visszanyúló modern festõmûvész-gondolkodó, a barbárságot szecessziós dísszel s az életerõt harlekini gesztussal cirkuszi (?) porondra vivõ (nem mindig gyõztes) látnok – aki piktornak, még ha kora nem ismerte is el, zseniális volt, de írónak-költõnek dilettáns – jól tudta (belülrõl érezte), hogy álom-valósága olyan börtön, amelynek áttörhetetlen bástyáján megsokszorozott énje ki-be jár, gyakorta rá is játszott szerepére. Hogy szenvedõ lénye a vizionált Krisztus-arcra hányféle „valóságfátyolt” terített, s a szerelem-szigetre – kicsapongásainak testi, de még inkább emlék-terrénumára – miféle rózsaligetet ültetett, nem annyira tudhatni, de azt világosabbnál világosabban látni, hogy Nagy-Baloghnak nem volt annyi kubikostalicskája, hogy a Kalapos önarckép (1908) szomorúságának tonnáit elfuvarozhatta volna, még ha késõbb Dr. Brenner-Csáth morfiumtól fölajzott szeme vigyázta is – saját megelõlegezett halálvágtája révén kortársának a lassú enyészetet kínálva – ezt a fölszabadító vonulást.

A múlt századelõ – a monográfus a Holnap-körétõl kezdve a Kassák Lajos-i avantgárd tisztítótüzet jelentõ honfoglalásáig mindenben otthonos – ezer alakban és módozatban kínálta (hogy a külföldi példákról ne is szóljunk) az önmagukat és a társadalmat-közösséget megváltó mûvészegyéniségek példázatos példáit (a saját magukat rombolók külön kaszt), hogy a kitervelõket az idõ – nemegyszer rodeo – hintájára ültesse. Többen belehaltak ebbe a rázkódást életfilozófiává tevõ révületbe, mások a zárt osztályok szabad falai között találtak önkéntelenül is maguknak vigasztalást. Még ha Gulácsy Na’Conxypánja más is volt, mint a Weöres-Pásztor-féle szürreális kacaj, illetve a szürrealitást ki-be forgató Kormos István-i vagabund jókedv, sztaniollal jegezett (paradox, hõséggel ugyancsak sokkoló) jégsivatagja, varázslatával fogva tartotta hõsét, egyúttal kigondolóját.

A fiatal monográfus természetesen – az életrajzi legapróbb mozzanatától kezdve a csönd-halál szorításáig – minden olyan lényeges vagy kevésbé lényeges eseményre kitér (drámai a lány halála miatt hoppon maradt võlegény „lánykérése”), amely valamicskét elõbbre visz eme talányos lélek és nem kevésbé talányos mûvész titkainak megfejtésében. Ám mindez a megvilágosító erejû mû – festmény és grafika – elemzésének érdekében történik. Tehát Marosvölgyi számára a háttér – az olasz-szerelemtõl a beteg mûvész kórlapjainak a tanulmányozásáig – éppoly fontos, mint a monográfia szívét jelentõ esztétikai vizsgálódás. Miért vettetett a tegnap és a ma világrezdüléseit kitûnõen megérzõ, mi több, ábrázoló mûvész partra? „Gulácsy periférikus helyzete a maga korában abból is adódott, hogy mûvészete nem közösségi, hanem személyes mítoszokat kínál, ennél fogva egy nemzeti érzülettõl átitatott korszakban a maga szubjektivizált tematikája csak szûk körben válthatott ki elismerést.”

Ha az album képében funkcionáló monográfia szerkezetére pillantunk, lefegyverzõ bõségben áll elõttünk a csaknem hetven rövid fejezet (Biográfia; Szimbolista tendenciák; Preraffaelita törekvések; Irodalmi párhuzamok; Forma- és képfelfogás, Kolorit, faktúra; Kert a Személyes idõben; Önarcképek; Spirituális nõportrék; Látomásos kontextus; Groteszk jelenetek; stb.). A föntebbi felvillantásból is kitetszik az elemzés sokirányú – eszmei, mûvészettörténeti, technikai, hatástörténeti, stb. – gazdagsága. S ha ehhez hozzávesszük a Függelék megannyi – ilyen bõségben sohasem tapasztalt – mutatóit (Bibliográfia; Gulácsy-idézetek; Életében rendezett nagyobb kiállítások, illetve azok képjegyzéke; stb.) elõttünk a mai legjobb tudásunk szerinti teljesség. A 309 (!) szöveg közötti fekete-fehér dokumentumfotó és mûalkotás-repró s az albumot záró 158 (!) színes tábla még érvényesebbé teszi az életmûben való gyönyörködést, illetve tájékozódást. Maros-völgyi világhírû szaktekintélytõl éppúgy idéz tanulmányában (demokratizmusa itt is lefegyverzõ), mint kéziratban maradt, de a Gulácsy Lajos-i életmûvet valamely szempontból értékesen elemzõ szakdolgozatokból.
A gyönyörû albumban, amely Acropolis Artium néven a Magyar Nemzeti Galéria, a Kieselbach Galéria és a Mundus Kiadó könyvsorozatának elsõ darabja, néhány „pöttytõl” eltekintve (elválasztási baki, stiláris bökkenõ, rossz képszám megjelölés) alig találtam hibát.

A gyönyörû könyv, öröm ezt leírni, nem csupán Gulácsy Lajos életmûvének, sorsának a foglalata, hanem hatalmas mûvelõdéstörténeti tabló, a korszak mûvészetének és eszmei irányzatainak, folyóiratainak és irodalmi-mûvészeti-közgondolkodói társaságainak példázatos lajstroma is.

Marosvölgyi Gábor: Gulácsy Lajos
Mundus Kiadó, 2008
372 oldal, ármegjelölés nélkül

 
 
 

Szakolczay Lajos

Mundus Magyar Egyetemi Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu