buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 18, vasárnap
Ilona napja





















Évfordulók:
1850: Honoré de Balzac halála (Párizs)
1977: Déry Tibor halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Fém hőmérőtok vagy amit akartok


2003.02.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Lengyel András, akivel e lap hasábjain a legutóbb Kosztolányi-könyve kapcsán ismerkedhettünk, egészen másféle, ám nem kevésbé fontos munkát végzett el újabban; nem esszéket írt önmagát s korunk szellemének mozgásait kifejezve, hanem „összegyűjtött”. Össze, már-már a feledés száraz levélkupacai alól egy igen eleven művet, a tragikusan rövid életű Perkátai László verseit (I. kis kötet), valamint tanulmányait, cikkeit és kritikáit (II.). A jeles írót, irodalmárt (1914–1943); a háború „forgatagában” tűnt el munkaszolgálatosként) eddig nem méltatta a szak- és a közfigyelem. Most verseivel megindítóan, meggyôzô finomsággal igazolja értékeit, bizony, ajánlhatom a líra szelíd hangját kedvelôinek. Hogy csak két részletet idézzünk: „Elmentél / s nekem már semmi hatalmam a dolgok felett...” „Puha madarak tollát / árnyas helyen magasra fölhalmozzuk, / hogy ott pihenje boldog fáradalmát” (Magányos férfi éneke).

Az igazi szellemi izgalmat azonban a „prózakötet” adja. Elsôsorban a Krúdy Gyuláról készített, kb. 1938-as(!) disszertációval. Remek olvasmány, hiteles elemzés! Ó, hát Krúdy legjobb regénye mégis az élete volt, érezzük, maga az élete! Perkátai itt mestere a (nem hangulatias) tömörítésnek. Aki röviden, mégis behatóan akar ismerkedni nyughatatlan (és szomorú végű) ködlovagunk, inkább ködhercegünk valódi arcával, hatalmasságával, sorsával, tulajdonképpen fanyar tündöklésével és megújításokat hozó bukásával, olvassa Perkátait. Mivel irodalomtörténeti igényű írásról van szó, részletes műelemzések is találhatók a kötetben, Krúdy legszebb helyeibôl egy parányi válogatás. – Ellenben más is van itt: a detektívregény lélektanáról, Kosztolányiról és Radnóti Miklósról, Szeged középkori templomairól; Lengyel fôként csak azokat a cikkeket, kritikákat hagyta el, melyek – Adyval szólva: „a szükséges pénzért” – íródtak. Illés Endrénél, klasszikusan Kellér Andornál, természetesen a felülmúlhatatlan apa-elemzônél, Krúdy Zsuzsánál olvashattunk sok szép, igaz, művészileg is kidolgozott részletet a kísérletezésektôl távoli, inkább „kísértô” íróról, „Szindbádról”, s még Szabó Ede monográfiája is haszonnal forgatható, ám Perkátaié a tömörség díja! Remélem, volt alkalmam említeni már korábbiak során a Sánta Gábor válogatásában (szintén szegedi illetôség!) megjelent Krúdy-almanachot (Budapesti Negyed a sorozat címe; s mily fájó, hogy az Emberszag szerzôjének, Szép Ernônek ily „évkönyvére” manapság – manapság! – nincs pénz). Perkátai dolgában viszont nyugalmunk lehet. S dehogy nyugodjék békében a szerzô. Inkább támadjon kis műve új, érdekes életre.

Kormos István, kérdezem, vajon segíthetett volna az élete végén – sok éven át – nyomorban tengôdô Krúdyn? Kormos némely idôkben „valamennyiünk jótevôje volt”, mint könyvkiadói szerkesztô, mint nem is atyai jóbarát, de inkább „a fivérünk”... Kormost, a költôt és meseírót és szerkesztôt és kalandos életű embert, az Örök Srácot idézi meg a Nap Kiadó jól bevált, értékes sorozatának egyik új kötete.

Bizony, Krúdyhoz köti ôt életstílusának sok eleme, épp csak hogy Kormos – általában maga volt a szelídség, a csalafintaság, a játékos kedv, közben hadd ismételjem, a segítô jó szív. Líránkban a nagyon magas szinten, a legnagyobbak nívóján művelt groteszk versnek egyik mestere, ám emlékezései, filozofikus sugallatú munkái, a Szegény Yorick például, éppúgy meghatározói lettek feledhetetlen lényének, mint Vackor, a pisze kölyökmackó. Most ez az antológia-féleség, a Kormos István emlékezete, fedelén egy nagyon jó fotóval, hátlapján egy megrendítôen napsugaras-füves-virágos fakereszttel, mind e sok elemet összefogja. Elemi erejű lény volt Kormos, minden szerénysége alól is ez bukkan ki egyre. S micsoda barátai emlékeznek! Azaz emlékeztek... ma már rég halottak. Jékely Zoltán, Illyés Gyula, Weöres Sándor, nem is sorolom. A maiak közül Lator László, tehát az egyik legközelebbi jóbarát többször is megszólalhat, verset elemezve, pályaképet adva. Csukás István, a „Pistika, Piska, Pista” – utóbbi fôleg lónév, mondja mulatságunkra versében maga Kormos –, a játszó ember, a mesemondó képét adja; Füst Milánt maga Kormos idézi arról, hogy vele – a gyerekkel, a poétával – mindig játszanak... merthogy a hazafelé tartó tehénpaták nem tiporják ôt a porba, ahol fém hômérôtokkal, kicsiny gyermekként játszik. De Kányádi Sándor, természetesen Domokos Mátyás, Rab Zsuzsa, Orbán Ottó, a prózaíró Kormost elemzô Kiss Ferenc neve is az élre kívánkozik.

Nem is. Kormos István jóvoltából együtt lehettünk igen sokan a két kemény fedél közt. A fedélközben, mondhatni. Csak a tenger hol van hozzá, Pista?

Errôl jut eszembe. Ottlikéknál ismertem meg ôt, akkor még Rab Zsuzsa volt élete társa. „Kormos költô”, ahogy akkoriban divat volt az ilyen elnevezés, kezdô-poéta-csekélységemet nyomban támogatandónak érezte, és – sokak társaságában – lett a nevezetes Elsô ének antológia, lépcsô többünk elsô kötetéhez, „Hamlet”-emhez is. Kormos-Yorick örülhetett megjelenésének. Annál nagyobb riadalommal nézte a „Talált tárgy...”-at, melynek kézirata akkor még Rimbaud nevével volt ékes-éktelen az irodalompolitika számára. Hanem hát, „miközben” azokat az idôket védeni rémálomban sem próbálom, álljon itt: nincsenek, mert a központi hatalom másmilyensége okán nem is lehetnek olyan kultúra-menedzsereink ma, mint Kormos István volt. Rühellt minket „a párt és a kormány”? Ô annyi munkát adott, „szerelmes antológiáiba”, egyebekbe, oly nagystílű bátorsággal hozta verseinket (Ô = Kormos), hogy csak na. Bizony ma két tucatnyi könyvet kellene megjelentetnem 3-4 év alatt, hogy ...hogy még mindig ne jussak lakáshoz, kis biztonsághoz. A rühellés sanyarú évei alatt a Móra (Kormos), az Európa (sokak közt Vas István, Karig Sára, Bojtár Endre, Székely Magda, Szappanos Balázs, Domokos János, Géher tanár úrral kezdeményezôként a német-angol csoport etc.), Eörsivel a Gondolat stb. jóvoltából megalapozhattam (máig tartóan!) az életemet. Ilyen léptékben tudtak segíteni akkor az idôsebbek, a társak egymásnak. Más idôk, hagyjuk. Kormos István tündökletes, mindig az elsô vonalakba besoroló költészete, Vackor-medvéje és emberi lénye-szíve elválaszthatatlan. S közben mennyire óvott minket „a játéktól”. Ja, és ne feledjük, a „Talált tárgy...”! Sok olvasódat el fogod veszíteni, jósolta. Hagyjuk ezt, inkább maradjunk annyiban: a Párizs-ismerô Kormos idegen maradt az avantgárdtól (ziccert ki ne hagyjunk: hazánkban így nem is nagyon volt neki mitôl!), s büszkén vonultatott fel engem Nyugatról-jött barátainak: „Íme, a Tandori költô szemében Jékely költô a legnagyobb mester”. Elfutja szememet a... Hát ilyenféle volt Kormos István. Jaj, párizsi lóversenyre már sosem csalom ki... igaz, én is „behavazódtam”.

Hatalmasat kell ugranunk, hogy innen a posztmodern dolgaihoz érkezzünk. Nagyon megkedveltem az ügyet, holott némely posztmodern elemzôk velem általában cudarul bántak. Bókay Antal alapvetô tankönyvével (Osiris Kiadó, akár emez itt megjegyzetelendô tankönyvsegédlet, A posztmodern irodalomtudomány kialakulása című, Bókay Antal, Vilcsek Béla, Szamosi Gertrúd és Sári László által szerkesztett szöveggyűjtemény) csak ezután ismerkedem majd, ám a hatalmas szövegkötet is oly pompásan „vagyon kantározva”, hogy ismereteimnek se szeri, se száma. Mindent megértettem a „posztmodern” szóval kapcsolatosan, amit csak kell! Nem korszakot, hanem módszert jelöl. Nem műveket, hanem elemzési látószöget, s így a legbámulatosabb mód elemezhetô akár Shakespeare vagy Dosztojevszkij is posztmodernül, s pedig, hogy a nálunk kicsit elkedvetlenítôen nyálkás-ködös idôket idézô posztmodernnek hitt divatozással szépíróilag szóljak, attulmán kérem ezek az én lelkeim nem pózmodernek! Nos, magam az ilyesmiktôl rettenetest rettegtem, s fôleg azoktól a buzgó elemzôktôl, akik önmutogatásra használták az „új” irányzatot, favorizált íróik és maguk befuttatására, bástyák szilárdítására, résekbôl akár. Bókayék csapata és az általuk a hatalmas és szép könyvbe összegyűjtött anyag ékesen bizonyítja félelmeim fölöslegességét. Persze, hogy Lacant, Lyotard-t, Levinast így-úgy ismergettem, ám az ilyen öregember, mint én, inkább az egzisztenciálfilozófusoknál (posztmodern szódivat? frászt) maradt meg, csak hát itt Heidegger is jól bejön a képbe; és Gadamer meg Derrida önmagában nem elég az üdvösséghez, kell ismerni a „Nagy Dekonstruktôrök” társaságát – nem Max Ernst képre gondolok, vagy ilyesmi –, például olyan szakírók és elméletalakítók munkáit illik olvasni, mint a csudás Szöveggyűjtemény óriási lapjain méltóképp megjelenített Paul de Man, Michel Foucault (jó, ô más pakliból is „megvan”), Joseph Hillis Miller és Geoffrey H. Hartmann... akkor nem szóltunk a szintén más tájékról ismert H. R. Jauss munkásságáról, Paul Ricoeurrôl etc.

A kötet Bevezetô (Modernitás, posztmodernitás) után hat fejezetre oszlik (Posztstrukturalizmus – Hermeneutika – Dekonstrukció – Posztkultúra – Feminizmus – Posztkolonialitás). Természetes, hogy a fejezetek szigorú rendet követnek, mindegyiknek hármas osztása van még: Kontextus – Elmélet – Értelmezés. Nekem, a félig-meddig még kezdônek is azonnal tökéllyel nyújtotta a válogatás, tallózás lehetôségét a mű, szinte tálcákon.

Ismétlem, annak ellenére, hogy annyira vad-kezdô már nem vagyok, mint a gyűjtemény elsô lapozásakor, s hogy posztmodernnek kikiáltható hasonlattal éljek, inkább vagyok, lókifejezéssel szólva, „veszettebb társaságokból érkezô” induló, aki eleinte a mezôny mögött tartózkodik, majd „megkezdi annak felôrlését” (ezt a tanulásra, ismereteim bôvítésére értem!), igen, bár konyítani vélek már valamit a tárgyhoz, telhetetlen nem lehetek. Különben is, minél többeknek szeretném eladni ezt a már-már remekművet. (S ha én mondom... vadabb, azaz primeren irodalmi „társaságokból” érkezvén e másik fajta osztályba...)

Nos, megjegyzéseim ahhoz lennének, hogy maga a posztmodernség posztmodern, mert saját tárgyát rendszerezve, struktúrálva (pardon) némi eklektikát is enged, hiszen az, hogy feminizmus, posztkolonialitás enyhén szólva más jegyű fogalmak közül kerül elô, mint a hermeneutika (a megfejtés, mondjuk), a dekonstrukció (ennek anyagibb változata) stb. De hát hagyjuk ezt, tapasztaltam pl. Derrida „Sidney.i Beszélgetései”-nek könyvében (más tészta), hogy a filozófusból lett irodalomtudósok, tehát nem primer irodalmárok, szívesen kalandoznak az aktuálpolitika és a szociológia, vagyis „a nagyvilág” vízmezôségeire, s hajójuk ott nem az én örömömre hánykolódik. Ám ismétlem, a Szöveggyűjtemény ilyen hibákat nem vonultat fel, a tárgyat pedig meg kell szoknom. Olvasómnak is nagyon ajánlom; pallérozza így az elmét!

Mókás, hogy szinte egyidejűleg került kezembe egy másik irodalmi tárgyú szöveg- és szakszöveggyűjtemény, a kolozsvári Polis Könyvkiadó gondozásában, Orbán Gyöngyi szerkesztésében megjelent Bevezetés az olvasás „mesterségébe”. Itt érdekes eljárással, egy „neoklasszikus” Italio Calvino-szöveg fejezeteinek örvén mutat be irodalmi elméletírókat a... mit mondjak, a szerzô, karmester Orbán gyöngyi, kezdi Platónnal folytatja Szent Ágostonnal, Hegellel, eljut Foucault-ig, Gadamerig, Jaussig... és mindegyik klasszikus, neo-klasszikus elméletírót röviden, tömören megismertet velünk. Elôfokozata lehet ez a könyv a Szöveggyűjteménynek; és igen szórakoztató is. Jauss-nak a jelek szerint van humora, mert Umberto Eco (jellemzô: íróember!) kritikáját idézi, mondjuk, az egész posztmodernnel kapcsolatosan: „A középkor tévedett, amikor a világot szövegként értelmezte, a modern kor téved, amikor a szöveget világnak tekinti.” Ilyen jót is rég olvastam. Szomorúbb lettem azonban amaz egyébként kiváló és alapvetô (s általam tisztelt, itt megnevezni nem akart) tudós fejtegetéseinek láttán, melyek szerint: egyrészt önmagunktól vagyunk a legtávolabb... s épp ezért a szubjektivitás csak az objektivitásban, a tárgyban látszódhat, ismerôdzhet (saját szavam). Sajnos, ezt József Attila tömörebben és üdítôbben írta meg, mondván, csak másokban moshatjuk meg arcunkat, önmagunkban ne annyira fürdessük. Magam, mint jóakaratú és tanulni még mindig vágyó ember azt mondom erre: örülök, hogy irodalom és irodalomelmélet között nincs azért kibékíthetetlen ellentét, meglepô módon kölcsönös haszonra létezhetünk, írók és tudósok.

Olykor jól olvashatóak is egymásnak.

Perkátai László: Összegyűjtött írásai 1-2.
Bába és Tsa Kiadó
148 + 120 oldal, 996 Ft

Szegény Yorick. Kormos István emlékezete
Szerk. Vasy Géza
Nap Kiadó
281 oldal, 2200 Ft

A posztmodern irodalomtudomány kialakulása
Szerk. Bókay Antal, Vilcsek Béla
Osiris Kiadó
681 oldal, 4500 Ft

Bevezetés az olvasás „mesterségébe”
Szerk. Orbán Gyöngyi
Polis Kiadó
388 oldal, 2333 Ft

 
 
 

Tandori Dezső
költő, műfordító

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu