buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 20, kedd
István napja





















Évfordulók:
1901: Salvatore Quasimodo születése (Modica)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Pusztai szélbe mártott arc


2003.02.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Lelki-szellemi higiéniájának alfája-ómegája: képtelen hazudni. Mert ha etikai etalonjához nem tartaná magát, nemcsak tisztátalannak, tisztességtelennek is érezné magát. s mert a hajdani hortobágyi szél – amelyet már öregapja is ugyanúgy érzett legkisebb rezdülésében is, amely édes szüleinek és más nevelőinek biztatásain s intésein is hol szelíden, hol élesen átfútt – megkívánta az egyenes tartást. Fegyelem és szigor társult így benne együttérzéssel, részvéttel, irgalommal. Független szabadságérzettel indult már különös gyermeklányként, és kiküzdött autonómiáját sem köznapi létében, sem életművében soha föl nem adta. Hinni lehetne: aki találkozhat vele, ilyen hosszú élet után egy bölcs asszony szemébe nézhet. Ím e tudással-tapasztalattal felhős tekinteten mindmáig áttűnik egy romlatlan leány kihívó villámlása: „Itt vagyok még, elérem, amit el kell érnem; s ami rám vár: alázattal, de meg nem hajolva állok elébe”. Jöhet hát hozzá s érte az a súrló és simogató hortobágyi szél.
 

– A legközvetlenebb személyesség és az önnön esszenciáját mégis megőrző tartás jellemzi minden egyes alkotását és egész életművét. Mi szabályozza effajta engedékenységét, illetve szigorát?

A fegyelem. Aki olvasta írásaimat, tudja: nagyon szigorú iskolában nőttem fel, igen kemény követelményekhez igazodva. S mert eszmélésemtől, serdülésemtől kezdve elvárták tőlem, hogy tudjam, mit, miért teszek, mindig azt gondoltam: racionálisabb lesz és talán etikusabb is, ha cselekvéseimet – szükség szerint: rövidebb-hosszabb – mérlegelés előzi meg. És azért is tudnom kellett, hogy helyesen döntök-e, mert rávezettek és rá is döbbentem: egyetlen ember bármilyen apró lépése is változtathat a világ folyásán.

– Ím önmaga iránti keménységét mindig mások iránti szelíd megértés is átjárja, ha úgy tetszik: részvét. Tehát kíméletlenséget soha nem érezni ebben a szigorban...

Megértés, részvét, szánalom valóban vezérel. Ha – nevezzük meg ilyen régies, számomra sohasem avuló szóval – a becsület ezt kívánja, megteszem, meg kell tennem azt is, ami számomra kedvezőtlen, aminek esetleg kárát látom. Mégsem vélem ilyenkor kárvallottnak magamat, mert rendkívül heves érzés késztet arra, hogy mások szenvedését is vállaljam, gyakran nem rám vonatkozó, engem közvetve sem érintő ügyekben is. Dicsekvésképpen hathat, holott csak nem tehettem másképp: amikor 1944-ben megtudtam, hogy egy szerencsétlen származású honfitársam halálveszélybe került, messzire szekereztem nagyapám irataiért, s azokkal ki tudtam tudtam hozni ezt az embert a gettóból. Abszurd kép: világháború, talán nem kellemetlen külsejű leány egy parasztszekéren – kis magyar Jeanne d’Arc -, szemközt az állig fölfegyzerzett gyűlölettel.

– Rendszereknek, divatoknak, kurzusoknak soha nem hódolt, mégis – noha klasszicizálódott – időszerűnek tetszik mindaz, amit papírra vetett. Miképpen lehet az író egyszerre „régimódi” és a legjobb értelemben modern?

Családi örökség nálunk, hogy az ember nem váltogatja a hitét, elveit, meggyőződését, hiszen az nem a ruhája, felöltő kabátja. Olyan környezet bocsátott útra és később is úgy éltem, ami arra késztetett: igyekezzem sértetlenül megőrizni a véleményemet. A valósággal persze mindig szembesítve azt, amit a világról gondolok, s ami hamar világosan kirajzolódott bennem. Hivatásomból, mesterségemből következően ezt meg is fogalmazom. És úgy vélem: amit leírok, olyan, mint az adott szó, ahhoz tartanom kell magamat. Ennyit a kurzusokról. Ami pedig a divatokat illeti: ha majmolás, nincs róla mit mondanom, legföljebb megmosolygom. Ha stílus: érdekel, figyelek rá, szeretettel, örömteli elismeréssel olvasom – például Esterházyt –, de ilyen nyelven én már nem írhatok. Rosszul is állna nekem. Tudom persze ugyanakkor – ahogyan ezt már egykoron versben megírtam – ez olyan világ, amelyben „benzint lehelnek a barmok”. De én még hiszek abban: megtörténhet a csoda, s a végtelen mezőkön mégsem tankokat s egyéb technikai szörnyeket fogunk legeltetni, hanem a humánus világ rendje szerint: fűleheletű jószágokat, szántógépeket. Erkölcsi világrendemhez rendíthetetlenül ezért is ragaszkodom.

– Helyi értéke – konkrét helyszíne – van mindahány művének. Játszódjék az akár az isten háta mögött, vagy egy kicsiny ország centrumában: színhelyük az egyetemes idő és tér. Talán, mert emelkedni csak úgy lehet, ha van honnan elrugaszkodni, fölszállni?

A pusztán születtem. Az első szél, amelyet megismertem, nem az „előkelő” nevű mistral, főn, bóra, monszun, sirokkó vagy a számum volt, hanem csupán a hortobágyi szél. S bárhol, bármiképp fútt rám aztán életem során a levegőég, mindig ezt a hajdani légmozgást érzem arcomon, hajamon, lélegzetemben, vérkeringésemben, még a csontjaimban is. A Hajdúságot. És bármiről, bármiképp beszélek írok, voltaképp ezt mondom el. Ami ott velem elindult, megindult, ami abból énbennem fölsarjadt, azt el nem feledhetem. Isten megadta hozzá a képességet, hogy kiteljesítsem azt, amit meseírónak született, de pályáját megfutni nem tudó édesanyám ebből a kegyelemből számomra közvetített. Megírom azt, ami a megírt módon, formában ugyanúgy nem esett meg, de akként, hogy az olvasó velem tartson, és hitelesnek érezze, tudja a történetet. Legutóbbi könyvem, a Für Elise igazi és megható jóváhagyását akkor éreztem, amikor olvasók kérték: menjek el velük olyan „turistaútra”, amelyen megtekinthetnék szülőházamat, korai életem valóságos helyszíneit. Boldogan tartanék velük s kalauzolnám is őket, ám mindezeket a második világháborús szőnyegbombázás és Debrecen „városrendezése” megsemmisítette. Be kell hát érniük azzal, amit meg tudtam írni abból, aminek hűlt helyét átjárja a még most is eleven, folytonos hortobágyi szél. Amelyet mi, hajdúságiak akkor is érzékelünk – ha máshol nem, hát a szempillánkon –, ha az arra vetődő vendég ebből semmit se vesz észre. Ha békesség van is, szélcsend így az én könyveimben sincsen.

– Eszmélésétől képzeletgazdag világban élt, és mindig meg is őrizte fantáziaszabadságát. Mi teszi regényeit mégis dokumentárisan hitelessé?

Talán az, hogy nem tudok hazudni. Pedig, de könnyű lett volna, s mennyire megkönnyítette volna az életemet, úgynevezett írói karrieremet. Ím én egyszerűen képtelen voltam a hazugságra. Bizonyára genetikai okokból is, hiszen öregapám öregapja inkább vállalta a gályarabságot, mintsem, hogy hitét megtagadja. Magam sem vagyok képes efféle megtagadásokra, áttérésekre. Ezért, ha úgynevezett írói képzeletemet használom, csak azért teszem, hogy a naturális, a fényképszerű valóságtól elemeljem azt, amit megírok. Nem másolom tehát a világot, de nem is rugaszkodom el annyira tőle, hogy igazi voltában azonosítható ne legyen. Életregényemben (Für Elise) persze eddig föl nem tárt életemről az igazat mondom, csakis az igazat.

– Említi önéletrajzi, összegző, szembenéző, két kötetesre tervezett könyvének első részében: most már oly dolgokat is fölfedhet, amelyeket eddig a hallgatás pecsétje őrzött. Mi teszi megbocsáthatóvá, hogy az 1917 és 1939 közötti külső-belső személyes és köztörténetet felidéző műben saját és mások titkait közreadja? Mit és mennyit teljesíthet ebből az életregény folytatása?

Köszönöm ezt a kérdését, mert így felelni tudok azon olvasóimnak is, akik kicsit furcsállva fogadták ezt a könyvemet. Azoknak, akik jobban szerették például az Ókút idilli világát, amelyben még minden rendben volt, ahol még semmi sem bolygatta-borzolta a családi harmóniát. Mert abban még nem halt meg az édesapám. Mert akkor még nem húztam ki íróasztalának titkokat rejtő fiókját. De aztán eléggé felnőtté kellett érnem ahhoz, hogy anyám elmondhassa nekem házasságuk igazi történetét. Amelyben két zseniális színész eljátszotta, hogy csakugyan meseországban él. És olyan beleéléssel, hogy ez valóban meseországgá vált annak a különös gyermeknek a felnevelése érdekében, aki csak szüleinek korrekt, szép és nemes házasságát érezte, élte. Ami mindezen kívülesett, azt is elmondom oly idő távolából, amelyből már látható: férfi és nő kapcsolatának emelkedett, nemes összekötője lehet az a közös elszánás is, hogy leányuknak eszményi otthona, szülői háza legyen. Ahol szeretetben, harmóniában és szellemi útravalóban egyaránt részesülhet. S a titok birtokában sem kell úgy éreznem, hogy áldozatot hoztak értem. Boldogok voltak, hogy ezt tehették. S ha most föltörtem ezt a pecsétet, azért is teszem, mert az én hitem nem ismeri a fülbe gyónást, ezért – mielőtt végleg elmegyek ebből a világból – ezeket a titkokat is nyilvánosan meg kell vallanom. Elmondom azt, ami megesett, úgy, ahogy valóban volt, s mert a történet szereplői már régóta nincsenek közöttünk, személyükben őket meg nem sérthetem. De egyébként is: megkísérlem a valót úgy elmondani, hogy halottaim ezt megbocsássák nekem. Beszélek persze önmagamról, aki korántsem voltam tündéri lény. Csak egy furcsa, olykor értetlen buta, máskor csak önmagát szerencsétlennek vélő kislány a régmúltban. Aki aztán, amikor igazi bajok érték, úgy tudta őket elviselni, hogy még a pillája se rezdült. Hála családi és iskolai nevelőinek, akik olykor úgy bántak vele, mint egy rossz kutyával. Áldom az emlékezetüket: ezért sem lehetett soha sem megfélemlíteni, sem megtörni, de még megvásárolni sem.

– Mindig mondta is a magáét következetesen. Mit tudott igénye szerint teljességgel megírni, és maradt-e még elmondatlan-elmondhatatlan? Mennyit teljesíthet az esetleges adósságból az életregény folytatása?

A második kötet címe: Maddalena. 1935-től 1939-ig kíséri a lány sorsát. S úgy zárul a könyv, hogy ő kiszökik az intézetből. Mert már tudja, hogy ki fog törni a háború. Maddalena pedig mielőtt hazamegy, elköszön attól a várostól, amelyben gyermekből felnőtté érett. Ahol megtudta: az ember nem csupán önmagáért felelős, hanem a maga módján mindenkiért. S ha kérdez a kor: felelnie kell. Ő pedig a szökésével, és a búcsújával felel. Behúzódik a székesegyház kapubélésébe, s az augusztusi éjszakában meghallja a hajdani fülemülét. És rádöbben: nem látta még a tengereket, a havasokat, nem látott semmit, és holnap talán mindennek vége lesz. És nem csupán ő hal meg, mielőtt élt volna, de Európa is ráül a bika hátára, és úgy elúszik, hogy vissza többé sohase tér. És nemcsak a gyermekkorától, Bécstől, de egy talán visszahozhatatlan világtól búcsúzik, s a megsemmisüléssel szembesülő világgal szembesül Maddalena, aki már tudja, mi a felelősség.

– Végezetül: megítélése szerint áldás-e, vagy átok a romlatlan-ronthatatlan emlékezet? Netán valójában a múlt is csupán mindenkori jelenünkben létezik?

Szent Ágoston vallomásaiból és a magam tapasztalataiból is tudom: az idő végtelen folyam, melynek áramlásába az ember valahol belekerül. Ám az már rajtunk áll: szennyes vízbe lépünk-e, s hagyjuk-e abban magunkat sodortatni, vagy az idő tiszta vízébe. Vagy netán megtisztítjuk a bennünket körülvevő sodrást. Például úgy, hogy megnevezzük a rosszat, hogy fellépünk ellene. Még akkor is, ha ezt – amint azt éppen Szent Ágostontól Rousseau-ig, és utánuk is példátlan erkölcsű szellemek annyian – önmagunkban találjuk meg. Így mondom el a titkaimat, hogy adósságom a világnak, amelyben élnem adatott, már ne maradjon. S ha már csak árnyék leszek, járjon át rajtam meg nem botolva az időtlen idő, vagy az a múlhatatlan pusztai szél.

 
 
 

Nádor Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu