buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. június 20, csütörtök
Rafael napja





















Évfordulók:
1921: Fáy Ferenc születése (Pécel)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Virágok a mocsárból


2002.09.15

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

[Gyerekkorom majd ifjúságom, a hatvanas-hetvenes években – illenék bár ezt most tagadni, kétségbe vonni, elmaszatolni esetleg kiröhögni – mintha egy mozivászon elôtt telt volna el. A létezés legfôbb terepe a mozi volt sokunk számára. Bergman, Fellini, Wajda, Tarkovszkij, Jancsó, Kósa, Sára, Huszárik és még sokan mások filmjeit néztük megbűvölten, elvarázsoltan. S amikor éppen nem moziban voltunk, akkor beszélgettünk a filmekrôl klubokban, egyetemeken. A kelet-európai film és a történelem – ez volt például az 1974–75-ös tanévben Bíró Yvette budapesti bölcsészkaron tartott szemináriumának a címe. Sokat tanultunk ezeken az elôadásokon, Kelet-Európáról is, történelemrôl is, legtöbbet talán akkor, amikor a következô tanévben Bíró Yvette elbúcsúzott tôlünk, mert kirúgták a Filmkultúrából s közölték vele, hogy az „országból való távozása ellen nem emelnek kifogást”.

Elveszítve kedvenc tanárunkat, nem sokkal elôtte a legendás filmkritikust B. Nagy Lászlót, ha még nem is értettük pontosan, de megsejtettük, hogy mindaz, amirôl beszélgetünk oldottan, derűsen, cseppet sem iskolásan, a film és a történelem, a mi idônkben és a mi térségünkben nem játék, nem csak mozi.

Ma, amikor a filmnézés már a shopping centerek járuléka, mint a fitness szalon és a biliárd klub, nehéz elképzelni, mit jelentett mondjuk Tarkovszkij Andrej Rubljovja vagy Andzej Wajda Márványembere a közönségnek a maga idejében. Az Osiris Kiadó két új könyve Andrzej Wajda A film és más hívságok és Andrej Tarkovszkij Naplója szinte egyszerre került a boltokba, s én természetesen, már az egyszerű ténytôl boldog voltam, hogy e könyveket egyáltalában kiadták. Hisz hol vannak már a mozik, ahol láthattuk a filmeket, hol a társak és tanítók, akikkel beszélgettünk róluk?

Az idén épp 75 éves Andzej Wajda könyve – Jancsó Miklós érzelmes elôszavával – szubjektív pályakép. Lényegében idôrendben követi a rendkívül gazdag életút film- és szinházrendezôi állomásait, de nem teljes monográfiát ír. Néhány, számára fontos életténynél, filmnél és színdarabnál azonban elidôz és megszületésük kalandos történetét ismertetve bemutatja azt a küzdelmet is, amelyet a témával, a hatalommal és önmagával vívott. Részletes magyarázatát adja pályamódosításának, hogy miért is cserélte fel a krakkói Képzôművészeti Fôiskolát a lódzi filmfôiskolával. Külön fejezetet szentel a lengyel filmiskolának s benne a Csatornának és a Hamu és gyémántnak. A háború utáni színészgeneráció néhány tagjának, így Tadeusz Lomnickinek, Zbigniew Cybulskinak is emléket állít felidézve a csak rájuk jellemzô játékstílusukat, hatásukat a lengyel filmre. A tárgyalt filmek – Menyegzô, Az ígéret földje, Márványember, Vasember, Pan Tadeus – mellett állandóan vissza-viszatér a könyvben egy kérdés: a lengyel filmművészet és a politika, az ideológia viszonya. Lényegében arra keresi a választ „az öreg klasszikus” – ahogy némi iróniával önmagát emlegeti Wajda –, hogy hogyan születhetett érvényes, jelentôs filmművészet az ideológiai kötöttségektôl terhelt, agyoncenzúrázott szocializmusban? A válasz nem mentes a keserűségtôl. „Vannak gyönyörű virágok, amelyek csak a mocsárban nônek és ha a mocsár kiszárad elpusztulnak.” Különösen a kilencvenes évek keserű tapasztalatai – az annyira várt szabadság elsodorta a lengyel állami filmgyártást, a mozihálózatot, a lengyel rendezôk légüres térben érezték magukat – tette mindennél fontosabbá Wajda számára a problémát.

A másik, az elôzôekkel szorosan összefüggô kérdés, miért maradt Wajda Lengyelországban, hiszen lett volna módja – a filmjeit övezô nemzetközi érdeklôdés miatt külföldön is dolgoznia. „Tetszett a vasfüggö-nyön túli világ, de sohasem fűztem hozzá komolyabb reményeket és nem bántam meg, hogy hazajöttem... A fal túlsó oldaláról jövô minden gesztus itthoni tevékenységem támogatását jelentette. A művészek számára nem volt más kiút, cinkelt lapokkal kellett játszaniuk, de úgy érzem, végsô soron megnyertem a partit.” A Kalandom a hatalommal című fejezetben is számos anekdotát, történetet mesél, amelynek lényegét Orbán Ottó két sorával lehetne tömören jellemezni: „arasznyi esélyünk, csúszva és hazudva élt, ahogy lehetett.”

„Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyet arra tanítottak, hogy nem szabad hazudni, sôt fantáziálni sem. Valószínűleg ezért lettem rendezô, nem pedig forgatókönyvíró... nem ferdítettem el és nem is színeztem ki a tényeket” – írja Wajda könyve Bevezetôjében. Lehet, hogy nem mentegetôzésnek szánta e sorokat, utólag mégis annak tűnik. Mert kétségtelen, hogy a könyv hatalmas tényanyaga rálátást biztosít nemcsak a lengyel film fél évszázadára, de a lengyel történelemre is, van azonban benne valami szárazság, valami sterilitás. A tudatos objektivitásra törekvô stíluson csak villanásokra üt át a líra vagy az önirónia, s ez végsô soron csalódottá teszi az olvasót.

Tarkovszkij – szemben Wajdával – gyakorlott író és teoretikus volt, forgatókönyveinek is társszerzôje. Naplója hétköznapi feljegyzésnek indul egy harmincnyolc éves filmrendezô mindennapi gondjairól, örömeirôl. Stábot szervez készülô filmjéhez, a Solarishoz, fia születik, parasztházat vesz, adósságai vannak stb. Olvasgatjuk a Napló bejegyzéseit, s majdhogynem igazat adunk neki, mikor Paul Valeryt idézi: „Mit sem tudunk a legnagyobb alkotások szerzôirôl. Shakespeare sohasem létezett és sajnálom, hogy darabjait névvel látták el, Jób könyvének sem ismerjük a szerzôjét. Az emberi alkotásról összeállítható leghasznosabb és legmélyebb fogalmak a legnagyobb mértékben eltorzulnak, amikor a mű belsô értékelésébe szentimentális legendák, az életrajz tényei és más ehhez hasonlók keverednek bele. Az, ami a művet alkotja, nem egyenlô azzal, aki ráírja a nevét. Az, ami a művet alkotja – névtelen.”

A töredezett, korántsem napi rendszerességgel írott műben – olykor hónapok is kimaradnak, jó része egyébként idézet –, jobbára minden kommentár nélkül jegyzi föl az ôt megragadó gondolatokat a Bibliából, Tolsztojtól, Dosztojevszkijtôl, stb., amelyekbôl kicsengenek a tarkovszkiji életmű vezérmotívumai: alázat, áldozat, szeretet, természet és történelem, etikai személyiség, az „oroszság”. Másutt olvasmányaira, filmélményeire, utazásaira reagál tömören, de roppant elevenen, találóan. Monomániásan foglalkoztatja művészet és közönség viszonya, s nem pusztán azért, mert a megélhetés kényszere és a szovjet kultúra terjesztési rendszere miatt állandóan közönségtalálkozókra kell utaznia Tallintól Kazanyig.

„Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy kisszerű gazemberek elôtt hajlongva éljük le” – idézi Stendhalt az 1975-ös esztendô utolsó bejegyzésében. S ez a frappáns aforizma a Napló lényegét foglalja össze. Mert túl azon, hogy a könyv segítséget nyújthat a modern filmművészet egyik legtalányosabb és legkoherensebb életművének pontosabb megértéséhez, bepillantást engedve az „alkotóműhelybe”, döbbenetesen pontos, „dokumentarista “ képet kapunk a diktatúra hétköznapjairól is. Arról a fojtogató kisszerűségrôl, ami Kelet-Európát is, de legmélyebben, legvégzetesebben a Szovjetunió életét szôtte át. Talán a leggyakrabban elôforduló jelzô Tarkovszkij könyvében a kisszerű. S nem is annyira a méltatlanul pitiáner, de fojtogató anyagi gondok közötti ôrlôdésre gondolok, mint a művek megszületése és forgalmazása körüli hercehurcákra, amelyek miatt végül is hosszú gyötrôdés után, de a külföldi tartózkodás, a hontalanság mellett döntött Tarkovszkij. „Csakugyan évekig kell megint várnom, hogy mikor méltóztatik valaki engedélyezni a film forgalmazását. (Solaris) Milyen döbbenetes ország ez, ahol sem művészetünk nemzetközi elismerését, sem pedig jó minôségű új filmek és könyvek megjelenését nem kívánják? Félnek a valódi művészettôl, ez persze természetes, hiszen a művészet humánus jellegénél fogva kétségtelenül ellentétben áll azokkal, akiknek az a feladata, hogy elnyomjanak mindent, ami él.”

„A nagy sztori a halál” – tudjuk Wim Wenders A dolgok állása cimű filmjébôl. És kétségtelen, hogy ami ezt a Naplót is döbbenetes, torokszorító élménnyé teszi az az, hogy amikor öt évi bôröndökön ülés, állandó bizonytalanság, pénztelenség, családjától való különélés után végre Firenze városa lakást és életjáradékot biztosít számára és megérkezhet Svédországból, a lakásba, ahol újra otthona lehetne, megtudja, hogy halálos beteg, egy éve sincs hátra. Még fel-felpislákol a remény, a tervek, s az olvasó, aki már több mint másfél évtizede tudja, hogy Tarkovszkij csak válogatott műveit készíthette el, csupa remekművet, ismét átéli azt a döbbenetet, amit 1986 decemberében. Tarkovszkij meghalt. És nincs más vigasz, csak le lehet venni a polcról mondjuk az Andrej Rubljovot, hogy „Boriszkával a lelkünk harangot öntsön “ (Nagy Gáspár).

Andrzej Wajda: A film és más hívságok
Osiris Kiadó
337 oldal, 2180 Ft

Andrej Tarkovszkij: Napló
Osiris Kiadó
2680 Ft

Tóth Klára

Osiris Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu