buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 5, csütörtök
Vilma napja





















Évfordulók:
1870: id. Alexandre Dumas halála
1925: Wladislaw Stanis3aw Reymont halála (Varsó)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Intelmek franciáknak


2002.09.15

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az 1958-ban, De Gaulle híres másodszori országmentése után megalakult Ötödik Köztársaságban volt pénzügyminiszter az a Valéry Giscard d’ Estaing, ki 1974-ben, követve a Gaulle-kedvenc, majd kegyvesztett Georges Pompidout, elnökként úttörőleg találta magát abban a komplikált helyzetben, hogy nem a legnagyobb parlamenti párt állott mögötte. Amikor a szocialista Francois Mitterrand legyőzte, bizonyos mértékig a háttérbe vonult. Szakadatlan gondolkodását azonban hazája sorsáról sohasem függesztette föl. Erről tanúskodnak nevezetes emlékiratai.
 

Bennük persze a nagyobb teret az ő „kockázat nélküli változás” elvét követő politizálásának szentelte. Nem tartóztatta meg magát a szubjektív megfontolásoktól sem, bár a sértett ítélkezésről elegánsan lemondott. Az Emlékiratok tíz év előtt az Európánál megjelent magyarul is. Az akkori – nem kis számú – érdeklődőnek lehet mindenekelőtt kellemes meglepetés, hogy a könyvkiadó továbbra se mondott le az államférfi műveinek közreadásáról. Ennek a következetességnek jegyében látott napvilágot A franciák című munkája. Vargyas Zoltán elsőrendűen fordította. Az átültető igényességét azért hangsúlyozom, mert Giscard – ahogy többször említi – ugyancsak sokat ad arra, hogy mondandóját árnyaltan, azaz a felvilágosító részletezéstől a szakmailag alátámasztott tiszta érvelésen át a szellemesen tartalmas oldalvágásokig hullámzó stílusban adja tudtunkra és értésünkre.

Egyéni szempontjait – túl nem haladott vesszőparipáit – természetesen új művében is érvényesíti. Ám esztendők múltán s a világ-szituációk gomolygásával együtt élve messzi túllép a memoárjaiban alkalmazott, szűkebb horizontú – például belpolitikai – fejtegetéseken. Reflexióit egy nép sorsáról történelmi, világhistóriai, valamint a jelenkorra érvényes globálpolitikai összefüggésekbe ágyazva vezeti fel és adja elő.

Nem egészen köztudomású, hogy az elnöksége elején közvetlen, csevegő modoráról, a vége felé pedig fensőbb hauture-jéről híres Giscard (kinek nem más, mint Jacques Chirac volt egyik akadékos miniszterelnöke), az egyik fő kezdeményezője az Európai Parlamentnek. E téren vállalt szerepével majdnem nosztalgikusan elégedett. Csak az bántja, hogy Franciaország akkori pozíciója az ezredfordulóra megrosszabbodott – a honfitársait okosan szerető, de tárgyilagosan értékelő „sorselemző” szomorúságára.

Hogy ez az őszinte, nem talajtalan bánat mennyire nem puszta bosszankodás nála, azt voltaképp ezzel a rendkívül koncepciózus könyvével igazolja. Az egész – olvasmánynak se megvetendő – alkotás arról szól (és arravaló lenne), hogy a globalizáció kereteiben kiutat találjon abból az észrevehető, dokumentálható süllyedésből, ahová az állam és a nemzet a huszadik század harmadik harmadában jutott.

Franciaország politikai hanyatlása adott tény, szögezi le bevezetőjében. Ezt azonban ő nem tekinti azonosnak avval, hogy hatalma valóban csökkent más országokéhoz képest. Gondját inkább a következő komplex gondolatsorral érzékelteti: „Egy társadalom politikai hanyatlását mindenekelőtt az jelzi, ha (társadalmi) csoportok tevékenysége nem a jövendő működés feltételeinek megjavítására irányul, hanem görcsösen védelmezi a múltból örökölt struktúrákat.” Ezenfelül szerinte a fejlődés vagy a hanyatlás azon mérhető le, hogy a társadalom mennyire tud alkalmazkodni a belső és külső változásokhoz s mennyit tud, vagy nem tud belőlük a maga hasznára fordítani.

A hivatalon kívül is felelős államrezonőrként viselkedő szerző ezekután konzekvensen halad végig a társadalmi-politikai-kulturális-civilizációs kérdéseken, melyek pillanatnyilag izgatják. Róluk feltételezi, hogy nemcsak az ő közírói magánügyei, hanem valóságalapú – vagyis mélyen a múltban gyökerező, de onnan racionálisan kielemezhető s a kívánt jövő alakításában sem számon kívül marasztható – problémacsomagok. Mindkét dimenziónak egyaránt fontosságot tulajdonító nézetrendszere segítségével vizsgálja meg előbb – a francia politikusok nagy részének a Nagy Forradalom tabula rasáihoz kötődő szellemi beállítottságát. Ez a szemlélet hozza létre az „előbb rombolás, azután reform” tévképzetét, amit a maga részéről valószínűleg lesajnál, csak jó neveltetése akadályozza a súlyosabb minősítő jelzők használatától. (pl. lumpen, bugris, hazardőr, intézményesített svindler stb.)

A következő részben arra a szónoki kérdésére felel, hogy vajon Franciaország ma is a világ közepe-é. Rögtön le is beszéli honosait az ilyesféle (bár a 18-19. században még demográfiailag sem igaztalan) fantáziálásokról. Nem véli viszont elképzelhetetlennek, hogy országa változatlanul jó nemzetközi partnere lehet mindazoknak, akik megbecsülik eredendő kezdeményezőkészségét s a kölcsönös érdekvédelemre és tiszteletre vonatkozó törekvéseit. Szakmabeliek fölfigyelhetnek rá, hogy az egykori pénzügyminiszter miként zongorázik végig a gazdaságba való javíthatatlan beavatkozás két-három évszázados eredetű mániájának következményein, s közben ingerült fejcsóválásokkal bírálja az évtizedenként megújuló, rendre kudarcos intézkedéseket. Ugyanígy rosszalja a reformok követhetetlenségét és az elavult intézményrendszer néha komikus anomáliáját.

A számos egyéb globális, vagy úgynevezett Nagy-európai problémahalmaz latolgatás közben gyakran fel-feltűnik az az izgalmas háttérkérdés, hogy ugyan milyenek is azok a jelenükbe érkezett franciák, kiknek mindazzal, amiről egykori elnökük mintegy ébresztőt fújva és jövőbe tekintőleg eltűnődött, kénytelen-kelletlen szembe kell nézniük.

Valéry Giscard d’ Estaing, ki vélhetően nagyrabecsüli az olyan (nálunk sem ismeretlen, Annales-iskolához tartozó) mentalitáskutatókat, „kollektív pszichológusokat”, mint Marc Bloch, Lucien Febvre, Charles Duby és mások, kellő körültekintéssel, egyben szókimondó tapintattal azért kísérli meg a válaszadást kötete legbrilliánsabb eszmefuttatásában, mert meggyőződése: polgártársai – őt sem kivéve – lelki alkatuknál fogva is felelősek a politikai hanyatlásért. Amit itt az egyéni szabadság romboló jellegű félreértelmezéséről, az egyenlősdi-követeléssé fajult egyenlőség-ideálról vagy az öszvér-makacs fensőbbség-ellenség önmegsemmisítő hatásáról mond, az nemcsak a franciák számára revelatív és – remélhetően – tanulságos intelemcsokor.

Valery Giscard d’ Estaing: A franciák...
Európa Könyvkiadó
359 oldal, 2200 Ft

Iszlai Zoltán

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu