buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 5, csütörtök
Vilma napja





















Évfordulók:
1870: id. Alexandre Dumas halála
1925: Wladislaw Stanis3aw Reymont halála (Varsó)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Létre kérdezô nagy regény


2002.09.15

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Úgy hozta a sors, hogy elôbb olvashattam a Pavel Vilikovsky regényét fogadó-elemzô szlovákiai kritikákat-tanulmányokat, mint magát a regényt. A regény magyar kiadását gondozó Kalligram Kiadó ugyanis a Kalligram című folyóirat ez évi áprilisi számában közreadta a Vilikovsky regényét fogadó szlovákiai kritikákat – magyarul. Emlékeztem erre a folyóirat-számra, jó szám volt, elôbb Peter Zajac különlegesség számba menô esszéjét olvastam el a szlovák értelmiségi huszadik századi típusairól-mintaalakjairól (ennek az esszének is hiányzik a magyar párja, gondoltam akkor, s gondolom ma is), aztán a Vilikovskyval készült interjút, majd a kritikákat-tanulmányokat (s miközben olvastam ôket, azt kérdeztem magamtól, hogy vajon egy mai magyar regényrôl írnak-e mostanság ennyit s ilyen minôségben), egyedül csak a közölt regényrészletet nem, gondoltam, azt majd akkor, ha megjelenik a regény. Egyfajta kíváncsisággal vártam tehát a regényt, úgy is mondhatnám, hogy a rávezetés megtörtént, magáról a regényrôl azonban sokat nem tudtam meg, az interjúban Vilikovsky nem a regényérôl beszélt, hanem a régi és mai Pozsonyhoz való viszonyáról, hallatlanul rokonszenvesen, a tanulmányoknak-kritikáknak pedig valójában csak az veheti hasznát, aki már a regényt is olvasta.

A regény elolvasása után azt mondom, hogy például Marta Souckova pontosan interpretálta a regény alapkérdéseit, s a szöveg jellegéhez kapcsolódóan is pontos megállapításokat tett: „Ahogyan Pavel Vilikovsky korábbi műveiben, itt is összefüggés lelhetô fel az egyes vendégszövegek … narrációja között. Hasonló rendszerességgel alkalmazza Vilikovsky a római sztoikus filozófus, Seneca leveleibôl vett idézeteket: egyrészt mint a regény egyes fejezeteihez kiválasztott mottókat, másrészt a cím szemantikájának megfelelôen….” Természetesen csak most, a Kalligram áprilisi számát utólag ismét átlapozva látom, hogy például Adam Bzoch olvasata egészen közel áll a magaméhoz: „A könyv számos kérdést vet föl – köztük olyanokat, amelyek az emberi létezést érintik, valamint olyan nem kevésbé lényegbe vágókat is, amelyek az irodalommal kapcsolatosak… Vilikovsky a szlovák, csehszlovák szocialista, vagy ha úgy tetszik, a közép-európai életmódról tesz kíméletlen tanúvallomást. Ez az elferdülés az ismétlôdô kulturális és történelmi törésekbôl, hiányosságokból és frusztrációkból ered, amelyek a mai napig meghatározó módon befolyásolják az egyén sorsát.”

Bármennyire is szívesen tenném, nem folytatom az idézést, azért sem, mert ennek az írásnak az olvasói feltehetôen még nem olvasták magát a regényt, s úgy járnának az én írásommal, ahogyan én jártam a Kalligram által összegyűjtött szövegekkel. Mirôl is van szó? Pavel Vilikovsky, a neves szlovák író Az utolsó pompeji ló címmel adott közre regényt, regényének címe visszautal korábbi, Ló a lépcsôházban, vak ember Verebélyen című munkájára. A cím, ahogy a már idézett Marta Soucková is fejtegeti, kapcsolatban van azzal, hogy Vilikovsky az egyes fejezetek elôtt Seneca leveleibôl közöl részleteket, mintegy mottóként. Érdemes már most felfigyelnünk arra, hogy valamennyi mottó (idézek közülük: „Hosszú szünet után láttam újra Pompejidet: ifjúságommal kerültem szemtôl szembe. Úgy tetszett, hogy mindazt, amit ott ifjúkoromban tettem, még mindig megtehetem, s csak az imént tettem.”, „Ha visszavonulsz magányodba, ne azzal törôdj, hogy az emberek beszéljenek rólad, hanem azzal, hogy te önmagaddal beszélj. Vajon miként? Beszélj magaddal úgy, mintha másokról szólnál: becsméreld magad – és megtanulod az igazat mondani is, hallgatni is.”, „Elfogadom szándékodat: élj visszavonultan, de rejtsd el magát a szándékodat is.”, s így tovább...) az élet megélésének módjához kapcsolódik. Maguk a fejezetek, amelyek elôtt a mottók állnak, egy hetvenes évek elején ösztöndíjjal Londonba kerülô szlovák értelmiségi történetét mesélik el, a történetben önmagukban nehezen értelmezhetô mozzanatok rejlenek.

Már maga a téma is, amelyen az ösztöndíjas kutató dolgozik, talányosnak tekinthetô, a Joseph Conrad műveiben megmutatkozó szláv érzelmességrôl ugyanis aligha lehet érdemben bármit is mondani, s ehhez hasonlóan ugyancsak talányokat rejt magában hôsünk londoni élete is, magánya, nem beszélve arról, hogy semmit nem tudunk azokról a barátairól, akiknek a leveleibôl a szerzô oldalakon vagy inkább fejezeteken keresztül idéz. Mindennél azonban fontosabb az, hogy Vilikovsky hôse önmagában, azt is mondhatnánk, hogy az egzisztenciális nyitottság állapotában létezik, ezért aztán minden mondatával, minden pillanatában önnön életére kérdez rá. Kezdetben úgy érezzük, mintha nem is lenne múltja, léthelyzetét, létezésének körülményeit a kietlen kollégiumi viszonyok, s a horvát származású takarítónôhöz való rokonszenve érzékeltetik. Aztán persze kiderül, hogy neki is van múltja, apósa magas rangú pártfunkcionárius volt, ez a körülmény és a londoni ösztöndíj alighanem kapcsolatban van egymással, de mintha hôsünk menekülne az életét korábban meghatározó viszonyulások elôl is...

Mindezzel együtt Vilikovsky csak annyiban meséli el a történetet, amennyiben azt itt igyekeztem összefoglalni. Mondatai önmagukat generálják, s mintha el is merülnének önmagukban, nem a történetet viszik elôre, hanem nyelvi szikárságukkal, önmagukra való reflektálásukkal tűnnek ki.

Ugyanakkor nagy erejük is van ezeknek a mondatoknak, Hizsnyai Tóth Ildikó fordításának legnagyobb érdeme, hogy a mondatok erejét megôrizte. Sajátos ez az erô: miközben érzékeltem, hogy Vilikovsky mondatai önmagukkal vannak elfoglalva, szokatlan feszültség lett úrrá rajtam, azt vettem észre, hogy a magam életének dilemmáira kérdeztem rá, azokon gondolkodtam. Mindez nyilvánvalóan nem a szerzô akarata nélkül történt, mert hiszen végsô soron a Seneca-mondatok, a rejtélyes és homályban hagyott barátok beszámolói, mindenek elôtt pedig a fôhôs egzisztenciális nyitottsága egyetlen kérdésben összegezôdik, a hogyan is élünk?, miképpen kellene élnünk? kérdésében, igaz, minden közvetlen utalást és didaktikusságot mellôzve. Ebben a vonatkozásban akár ellentmondást is érzékelhetnénk Vilikovsky „fokozottan autentikus, már-már átláthatatlan szöveghálója” (Alexander Halvonik kifejezése) és a regény egzisztenciális-etikai hangoltsága között, de nincs itt semmiféle ellentmondásosság, inkább kiszámítottságról beszélhetünk ennek kapcsán: minél szenvtelenebb, s minél racionalistább-kiszámítottabb az ábrázolásmód, annál nyugtalanítóbb maga a regény… Abban azonban, hogy Pavel Vilikovsky korunk nyugtalanító nagyregényét írta meg, közrejátszik a regényháló szokatlan gazdagsága is: ez a számos szövegtípust (elbeszélést, naplót, levelet, riportot), s rengeteg hangot, a hangon keresztül pedig számos emberi sorsot kapcsol egymáshoz. A regény erôtere éppenséggel ezeken a kapcsolódásokon keresztül telítôdik feszültségekkel. Remélem, hogy magyar olvasói is lesznek szép számmal ennek a fontos regénynek...

Pavel Vilikovsky: Az utolsó pompeji ló
Kalligram Kiadó
240 oldal, 1900 Ft

Füzi László

Kalligram Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu