buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. június 20, csütörtök
Rafael napja





















Évfordulók:
1921: Fáy Ferenc születése (Pécel)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...


2002.09.15

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Erasmus és Huizinga, Bellah és Rorty, Havel és Bibó. Tájékozódási pontok az Új diagnózisokhoz. Hankiss ironikusan hunyorogva tükröt mutat nekünk. Az elmúlt évtized tükörét. Szeretünk-e belenézni?

Szókratésznek nem volt kenyere a hízelgés. A hízelgô tükör nem tükör, hanem megaláztatás. Hatalmi viszony. Az autonóm tükör nem lehet hízelgô. Szeretünk-e belenézni?
Hankiss derűs-rezignált, autonóm viszonyban van a világgal és önmagával. Irigylésreméltó állapot. És ritka. Mifelénk különösen.

Ilyeneket ír például a „független” értelmiségrôl (amely csoporthoz némi megengedô fintorral önmagát is sorolja): „Savanyú vagy sem, az biztos, hogy a kritikai értelmiség helyzete sem mindig fenékig tejfel. Ugyanolyan esendôek, mint a politikusok és mint általában az emberek. Nem mindig döntenek legjobb tudásuk s lelkiismeretük szerint; velük is elôfordul, hogy elvakulnak, és saját ügyüket tekintik az egyetlen igaz ügynek; hiúk, el lehet ôket csábítani, meg lehet ôket ijeszteni; szeretnének érvényesülni, s ezért orruknál fogva lehet ôket vezetni; szeretnének ôk is jól élni, s ezért idônként engednek a pénz csábításának. Mindez jelentôs mértékben csökkentheti kritikai készségüket, alááshatja ítélôképességüket, megkérdôjelezheti szellemi tisztességüket. Különösen veszélyes, ha elhiszik magukról, hogy ôk a bölcsesség letéteményesei, s mint Platón filozófusai, képesek volnának – ha hagynák ôket – rendbe tenni az ország s a világ dolgait. S talán még ennél is veszélyesebb ópium az, ha túlontúl, a butaságig és a tisztességtelenségig beleszeretnek egy eszmébe. Erre a függôségre pedig az értelmiségi lét meglehetôsen alkalmassá teszi ôket. Jó példa erre a háború utáni francia baloldali értelmiség. A szocialista eszmerendszer bűvöletében s védelmében körömszakadtáig, a húszmilliomodik Gulág-áldozatig védték a sztálinizmust... Még a legjobbak is ritkán merték egy-egy pillanatra kidugni a fejüket a hasonszôrűek karámjából. Néhány kitűnô kivételtôl eltekintve, egymást erôsítgették közös félelmeikben és hittételeikben, meg önmaguk nagyszerűségének tudatában. Ahelyett, hogy kíméletlenül kritikai elemzésnek vetették volna alá a világot, egymást és nem utolsósorban önmagukat.

Hajlandók vagyunk elfelejteni, hogy a Széchenyik, Adyk, Bibók nem vagy nem csak ellenfeleiket ostorozták, hanem saját rendjüket, osztályukat, környezetüket, sorstársaikat is, ôket talán még jobban, mint másokat, mert tôlük várták az ország gondjainak megoldását. Az elmúlt tíz esztendôben alig volt erre példa. Szekértáborainkban hôsködtünk. Hordatagjaink lelkes üdvrivalgása közepette, sámánjaink és mágusaink vezetésével tizedszer is halálmegvetô bátorsággal döftük át ellenfeleink szalmabábúját. Vagyis más szóval: leszerepeltünk.”

Valóban.

A leszereplés dimenziója ma kezd igazán kibontakozni elôttünk, amikor egyre nyilvánvalóbban kiderül, hogy a magyar politikai elit (a „független” értelmiség színe-javát beleértve – tisztelet a néhány kitűnô kivételnek!) elsikkasztotta a rendszerváltoztatást, amikor elmulasztotta megtörni a kádárizmusból örökölt titkosszolgálati hálózat hatalmát. Ebben a hálóban vergôdünk immár tizenkét esztendeje, róka fogta csukaként, becsapva, megalázva.

Hankiss megpendíti az okot – „A Moszkvából szervezôdô globális hálózatokban... túl nagy szerepet játszott a pártfegyelem, a KGB és a félelem ahhoz, hogy az ottani magatartást a mai értelemben vett globális habitus elôdjének tekinthessük” –, de nem elemzi. Szociológusként ez lenne a dolga – a kádárizmus hatalmi struktúrájának valódi föltárása, a hálózat máig nyúló, mérhetetlen romboló hatásának elemzése a mindennapi emberi viszonyok, habitusok aljas indokból elkövetett eltorzításában, aláásásában, a gyanakvás kultúrájának végzetes elterjesztésében –, de egyelôre persze – persze??? – hiányzik a törvényesen biztosított hozzáférés az állampárt legundorítóbb dokumentumaihoz: ezeket továbbra is az a trezor ôrzi, amelyet 1956-ban a forradalmárok hegesztôpisztolya áttörni nem, csak megsebesíteni tudott.

A tükör persze sosem az okokat mutatja, csak a pillanatnyi végeredményt: negyven fölött minden ország felelôs az arcáért. Milyen arculatot villant hát elibénk Pannónia?

„A politika, a kormányzás szférája nálunk különösen homályos. Nem tudjuk, a döntések hol, hogyan, miért születnek, mi a várható következmények, és így tovább. Ennek következtében ma már vagy ma még nem hiszünk a hallottaknak, olvasottaknak, akkor sem, ha történetesen komolyan informálni akarnak minket a politikusok. Széles körben elterjedt a közöny. És a cinizmus.”

„Viszonylag kevesen hisznek nálunk abban, hogy igazságos országban, méltányos társadalmi rendben élünk. Ennek a hitnek a hiánya erôsen roncsolja az emberek hajlandóságát, készségét arra, hogy magukénak érezzék és építsék, óvják az országot. Mindez együttvéve alacsony szinten tart számos olyan magatartáselemet, amelyek elôfeltételei egy demokratikus rend jó működésének. Alacsony szinten tartja a polgári felelôsségtudatot, a politikai részvétel szándékát, a civil társadalomban való aktív tevékenykedést. És nagyon alacsony szinten tartja a bizalmat a parlamentben, a kormányban, a közintézményekben, a pártokban, és ami a legnagyobb baj: az emberekben, mindenkiben, egymásban. Az általános bizalmatlanságnak ebben a közegében a demokrácia fogaskerekei csikorognak, ropognak.”

Enyhén szólva.

Az ország súlyos legitimációs és identitási válsággal küszködik, hiába az 1956-os forradalom évfordulóján, október 23-dikán kiáltották ki a Magyar Köztársaságot, a forradalmat leverô majd az országot kádárista módon „konszolidáló” – azaz megfélemlítô, korrumpáló, megzsaroló, becsapó – erôk igen sok képviselôje mindmáig „képviselô” az új demokrácia legkülönbözôbb hatalmi posztjain, mégpedig büszkén, emelt fôvel. Ott, ahol végsô soron a többségi elven alapuló képviseleti demokrácia bizalmi tôkéjére – a választók megbízzák a képviselôket érdekeik érvényesítésével, és bíznak benne, hogy a képviselôk tevékenysége két parlamenti választás között fôleg és elsôsorban erre irányul majd – kellett volna támaszkodni, kialakult a gyanakvás kultúrája.

Hankiss mégsem elkeseredett, nem búsong, nem emleget évezredes magyar és nem-magyar átkokat, nem átkozódik, nem gyűlöl, fanyar derűje szeretetteljes. A tükör nem hízeleg, de egy csöppet talán szeret bennünket. Furcsamód. Némileg érthetetlenül.

Talán, mert már annyi mindent látott, és tudja, hogy a magyar nyomorúság csak speciális eset az emberiség viszontagságos boldogulásában. Nem az emberiség tüköre. Csak a miénk. Másokról esetleg mutathat jobb képet is. És ez transzcendentális értelemben rendkívül megnyugtató. Hogy Magyarországon kívül igenis van élet.

„...az emberi szabadság és autonómia, a hitelesség, az igazság, a tisztesség értékei és eszméi nagyon is benne voltak a nyugati világ gyôztes sugárzásában, amely a birodalmon belüli merev hatalom és dermedt engedelmesség fellazításában minden bizonnyal jelentôs szerepet játszott (még akkor is, ha a jólét sugárzásának még erôsebb lehetett a hatása)...

Nem mindig lehet eldönteni, hogy morális utópiával van-e dolgunk, vagy csak egy-egy olyan ember morális magatartásával, bátor kiállásával, aki hisz az erkölcsi értékek erejében, anélkül, hogy világmegváltó, társadalomalakító hatalmat tulajdonítana nekik...

Havelék morális tanúságtétele minden bizonnyal közelebb állt Morus mártírhitéhez, mint Marcus Aurelius sztoicizmusához. Kevesebb volt benne a rezignáció és több a hit abban, hogy a világot is meg kell és meg lehet mozgatni az erkölcsi értékek erejével. S ôk nem is csupán Kelet-Európa, hanem az egész emberiség szempontjából érezték fontosnak azt, amit tesznek. Nemcsak Kelet-Európa, hanem az egész nyugati világ morális csôdjérôl beszéltek. Késôbb, manapság, például Rortynál és több más posztmodern gondolkodónál megint felerôsödött a rezignáció, amit csak az emberi szolidaritásba és az emberi szenvedések csökkentésének lehetôségébe vetett szelíd és makacs remény színez valamivel derűsebbé.”

Szelíd, makacs remény tartja Hankiss kezében a tükröt. Jó tesz nekünk, ha szeretünk belenézni.

Hankiss Elemér: Új diagnózisok
Helikon Kiadó
251 oldal, 1780 Ft

Orosz István

Helikon Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu