buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 5, csütörtök
Vilma napja





















Évfordulók:
1870: id. Alexandre Dumas halála
1925: Wladislaw Stanis3aw Reymont halála (Varsó)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Jellem és jellemtelenség
Ranschburg Jenővel beszélget Nádor Tamás


2002.09.15

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Véli, vallja: egyediség és egyformaság között valahol középen állunk. Helyesebben: inkább ott lavírozunk, feltéve, ha elfogadjuk, hogy „átlagemberek” vagyunk. Macskakörmözi persze a szót, amelyet emberi mivoltunkhoz társít, tudva jól: átlag valójában legföljebb a statisztikában létezik. S hogy jellemesek, jellem nélküliek, hibás jelleműek, jellemtelenek vagyunk-e, arról sincsenek kategorikus imperativusban megfogalmazott tézisei, kérlelhetetlen elemzései, levezetései, következetései. Úgy szemlél bennünket, úgy látja önmagát, hogy a legkülönfélébb kísértések közepette – velük élve és visszaélve –: ebbôl is van bennünk egy kicsi, abból is, emebbôl is, amabból is valamennyi. Mert az ember jellemét nem fejezheti ki semminemű konokul kemény képlet, okoskodó szentencia. Legföljebb némi önkontrollra van lehetôségünk; arra, hogy esetleges igényünkkel élve belenézzünk ama annyiszor emlegetett legbensôbb tükörbe. Több-kevesebb bűntudattal, s nagyritkán tiszta tekintettel.
 

– Jellem és jellemtelenség (Saxum Könyvkiadó. Az élet dolgai sorozat) - könyvének címe eléggé kategorikus. Ön nyilván sokkal árnyaltabban lát bennünket. Miért választotta mégis ezt a kissé egyszerűsítô címet?

Valójában nem én találtam ki, hanem egyébként nagyon elôzékeny kiadóm kért arra - mondván, ez kellôen blickfangos, fölkelti a reménybeli olvasók figyelmét -, hogy ezt válaszszam. Jómagam inkább például az egyik fejezetcímet - Jellem-képek - jegyeztem volna kis könyvemre, de végül beadtam a derekamat. Valóban árnyaltabb lett volna egy másik cím, de hát én pszichológus vagyok, nem könyvkiadó vagy -kereskedô, ehhez ôk jobban értenek. Magát a kötetet egyébként „rendelésre” írtam, megvallom, egyéb elfoglaltságaim miatt elôször kissé húzódozva, ám aztán egyre több ambícióval, kedvvel.

– Ez a „kis könyv” végül is eléggé sok rétegű, van például lineáris és vertikális olvasata. Másként fogalmazva: van ismeretösszegzô történeti síkja, és a tárggyal kapcsolatos jelen nézetek áttekintését is tartalmazza.

Azért remélem, összeollózásnál valamivel többet sikerült létrehoznom. És – noha valóban sokféle koncepció, elgondolás, „osztályozás”, meghatározási kísérlet szerepel benne –, talán kiderül belôle az én véleményem is. Például az, hogy megítélésem szerint jellemes csak egyféleképp lehet az ember, míg jellemtelen számtalan módon. És – morális értelemben – jellemesnek végsô soron akkor lehet valakit mondani, ha akár egzisztenciáját, testi-lelki egészségét is kockáztatva hűséges az elveihez. Minden egyéb ezzel kapcsolatos magyarázkodás csak körítés, szósz. Az ekképpen jellemes ember képes ellenállni a pszichológiai értelemben vett kísértésnek. Jellemtelen pedig az, aki a kísértések hatására, vagy bármilyen egyéb okból a gyakran fennen hirdetett elvei ellen cselekszik. Ráadásul ezt az ellentmondást környezetének, sôt még önmagának is próbálja indokolni, mentegetni. S aki hűtlen önmagához, az természetesen valójában arra is képtelen, hogy másokhoz – élettársához, ahhoz, akit esetleg barátjának nevez - hűséges, vagy akár csak lojális legyen. Ugyanakkor kétségtelenül bizonyos fájdalmas, önkínzó, nemritkán önpusztító magatartást igényel a jellemesség, s persze sokkal kényelmesebb jellemtelennek lenni. De, sajnos, a világ úgy alakul, hogy az elôbbiekkel, a szemléletükhöz és szavaikhoz hű emberekkel, mind ritkábban lehet találkozni. Sôt: akit becsületesnek, tisztességesnek, hűségesnek vélnek, azt gyakran kimondatlanul is régimódinak tartják, és bizony „lesajnálják”.

– Ám történeti, közelmúltbeli és jelenkori tapasztalataink azt mutatják: elvhű emberek a maguk konok, sôt fanatikus ragaszkodásával, sokszor népboldogító elvek, eszmék jegyében szörnyűségeket zúdítottak szűkebb-tágabb környezetükre. Állítólagos elvek jegyében zajlottak világszerte a tömeggyilkosságok is...

Nem állítottam, hogy a jellemes ember egyszersmind társadalmilag hasznos. Sôt: jellemes ember lehet merôben antihumánus, kártékony, akár tömegpusztító is. A jellemesség fogalma korántsem szinonimája a jónak. Csupán azt mondom: az ilyen ember következetes, s ilyképpen kiszámíthatóbb annál, aki mindig szélirányba szédül. Azt se mondtam, hogy nem gondolok a világról s a mi mindennapi életünkrôl homlokegyenes mást, mint az ekképpen jellemes ember. Csupán azt jegyzem meg: a legtaszítóbb számomra az, akit kizárólag a napi, legföljebb a holnapi - vélt vagy valóságos – érdeke irányít, számára ezenkívül az égadta világon semmi sem számít. Magyarán: az aszociális jellemű ember, akit helyesebb jellemhiányosnak nevezni. Aki csak egy valamiben következetes: abban, hogy folyamatosan és „változatosan” hűtlen környezetéhez és persze önmagához. Az ilyen ember - ha szabad szubjektív módon megnyilvánulnom – jobban taszít, mint egy konzekvens bűnözô.

– Elveinkhez ragaszkodni, szándékainkat, akaratunkat azonban nyilvánvalóan nem könnyű úgy megvalósítani, hogy mind e közben az empátia is eleven maradjon bennünk. Arról nem beszélve, hogy a társadalom és közvetlen környezetünk folytonos illeszkedést is követel, s önfenntartó ösztönünk szintén védekezésre késztet. Ez pedig aligha elkerülhetô feszültségekkel, belsô-külsô konfliktusokkal jár...

Valóban. Ezért is idézem könyvemben többször is Bertolt Brechtet, aki elátkozza azokat a rezsimeket, amelyekben hôsnek kell lenni ahhoz, hogy valaki jellemes lehessen. Ezzel mélyen egyetértve vallom - meglehetôsen naiv világképemhez ragaszkodva -: minden társadalomnak kutya kötelessége, egyik legbensôbb feladata (volna), hogy a jellemes emberek dolgát megkönnyítse. Mert a társadalom nem követelheti meg azt, hogy jellemességének megôrzése végett bárki hôsiesen cselekedjék. Nyilvánvalóan eleve minôsíti az adott rendszert, társadalmi formációt, ha benne jellemesnek lenni „veszélyes és tilos”. Számomra tehát az a jó társadalom, amely zöld utat kínál, enged a jellemességnek. Más kérdés, hogy az esetleges jó társadalmakban is ezernyi a csábítás, és a haszonlesés, a kisebb-nagyobb hazugság, az ügyeskedés, a hízelgés stb. ott is sok személyes hasznot hozhat. De jó társadalomban is érhet jellemes embert méltánytalanság, és a kecsegtetô lehetôség, a pénz, vagy egyszerűen bizonyos kellemetlenségek elkerülése is a könnyű ellenállás irányába sodorhat bárkit. Vagyis: jellemesség vagy jellemtelenség tekintetében sincsenek vegytiszta képletek.

– Az ember az elveihez, gondolom, részint azért hűséges, mert az agyával kontrollálja a cselekedeteit. Másrészt van úgy, hogy az esze azt mondja: ezt meg kellene tenned, de mégsem teszi meg, mert nem bírja „gyomorral”. Vagyis az ösztöne óvja a jellemét...

Romantikus lélek vagyok: az ösztön kifejezés helyett a szív szót használom. Az agyunknak hasznos dolgot a szívünk valóban gyakran nem engedi megtenni. Ilyenkor is önkéntelenül azokhoz az elvekhez vagyunk hűségesek, amelyekbe belenevelôdtünk, vagy amelyeket magunknak kiformáltunk. Mert az elvek hosszú szocializációs folyamat során alakulnak ki bennünk, és van olyan határ, amelyen aztán képtelenek vagyunk átlépni. Ám – közhellyel élve – az élet természetesen nem fekete-fehér, gyakran nincsenek tiszta helyzetek. Ilyenkor nehéz eldönteni, hogy esetleges cselekedetünk konzisztens-e azon elvekkel, amelyek jegyében élni akarunk. És sajnos, egyre több az ilyen dilemma, s az ember jelleme ilyenkor óhatatlanul megsérül. Jellemesek akarunk lenni, ám sokszor olyan zavaros kihívásokba kerülünk, amelyekbôl nem lehet patyolattisztán kikeveredni. A klasszikus rabbi erre azt mondta: „Ha nem tudod eldönteni, melyik a helyes út, az a legegyszerűbb, ha a nehezebbet választod”.S valóban: ha ezt választjuk, több valószínűséggel közeledhetünk a helyes megoldáshoz. Mégis olykor kínzóan nehéz, szinte lehetetlen helyesen dönteni. Ifjú korunkban szituációkat képzeltünk el. Mit tehet például az az ember, akinek fogságába került egy robbantó, akitôl százak élete függ? Megkínozza-e, hogy százakat megmentsen? Napjainkra sajnos e hajdani gondolatkísérletbôl rémséges valóság lett...

– Végezetül engedjen meg egy személyes kérdést: ön mindig jellemes volt-e, hűséges maradt-e az elveihez?

Esendô vagyok, mint bárki más. De azt vallottam és vallom: becsületesnek és az elveinkhez hűségesnek kell lenni. S ha naivnak, avíttnak hiszik is ezt a felfogást, a tôlem telhetô következetességgel próbáltam erre törekedni. Hogy milyen eredménnyel, nem tudom megítélni. Mentségemre szolgáljon: nem vagyok bíró (nem irigylem ôket), csak pszichológus, mások megítélése sem szokásom.

Nádor Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu