buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 5, csütörtök
Vilma napja





















Évfordulók:
1870: id. Alexandre Dumas halála
1925: Wladislaw Stanis3aw Reymont halála (Varsó)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Fejlődik-e az iskoláztatás?


2002.09.15

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A szellemi tudományok között talán a legidôsebb és legtiszteletreméltóbb a pedagógia, a szót széles értelemben véve. Nemcsak az iskoláról beszélünk, mikor ezt mondjuk, a fiatal férfi vagy nô vallási, törzsi, fiziológiai beavatásáról is, ami nélkül nem lehet az illetô a társadalom tagja. Az ôserdei törzs éppen úgy „felavatja” a késôbbi harcost, mint ahogy a hűbéres rendszer ütötte lovaggá az ifjú nemesembert. Ez minden pedagógia alapja, akárhogy nevezzük is. Az avatással átkerül a jelölt egy másik világba, amit a középkorban úgy oldottak meg, nagyon bölcsen, hogy már tízéves korában az ifjút elküldte apja egy másik feudális udvarba, ahol megtanult szolgálni és parancsolni, megszokta a hölgyek társaságát, és fôként azt a kódot, mely szerint viselkednie kellett minden elôrelátható esetben.
 

Iskoláztatásról, ahogy a szót mi értelmezzük, nemigen lehetett beszélni (Hunyadi János élete alkonyán tanult meg olvasni), ezt a klérus, mint saját monopóliumát értékelte és foglalta rendszerbe, a keresztény vallás alapján természetesen, de ebben a műveltségben a görög/római humanitas játszotta a fôszerepet. Az egyházatyák széles tudással rendelkeztek, egyrészt, mert a szellemi párbaj állandó jelenség volt az elsô századokban (a pogány érveléssel és az eretnekekkel szemben), másrészt, mert ragaszkodtak a görög/római műveltséghez, mint szépségideálhoz. Platón, Arisztotelész, Plotinos hírneve mind szélesebb lett, és a latin adalék – Cicero, Vergilius, Seneca és a sztoikusok – kiegészítették a régi kincset. Itt volt a korabeli kortárs és a középkor pedagógiájának fô anyaga. Az eredendô klasszikus pedagógia ilyenformán fôként a költôkbôl merített, és mivel a társadalmi célkitűzés a politika volt, a szónoklás is a közügyek fókuszába került. Mondanunk sem kell, hogy az iskola nem tanított úgynevezett praktikus tárgyakat, mondván, hogy a mesterségeket el lehet az életben is sajátítani. Amint a nagy pedagógus, Quintilianusz tanította, a tantárgynak nehéznek kell lennie már az elsô fokozatokban, a versengést elô kell segíteni, és az alapanyagot tartalmazó könyvek arra is szolgálnak, hogy onnan elágazzunk a történelem, a földrajz, a grammatika és a mitológia felé. Ez utóbbiak területén, a kétségtelen vezérkönyvek Homérosz eposzai voltak, amelyek a legköltôibb módon tanították a hôsi erényt, a barátságot és a hasznos ravaszságot, ügyességet. Ezer évig maradt Homérosz a „haza bölcse”, az irodalmi stílus mestere, az általános mintakép. A rá való hivatkozás, az ô idézése számtalan nemzedéknek volt támasza.

Mindez azt jelenti, hogy az egyéni művelôdés és a közösség kultúrája azonos volt évszázadokon át, a gyermek és a retorikát tanuló fiatalember elôtt az apák nemzedéke nem valami avult mesét jelentett, hanem permanens modellt állított fel és a folytonosságot biztosította, garantálta. Egy elit gondolkodás alakult ki, amelyben részt vett a császár és a rabszolga, a pogány és a keresztény, a katona és a hivatásos irodalmár. Elég jutott a késôbbi koroknak, innen keletkezett a neoklasszicizmus, és persze a reneszánsz inspiráció és a humanizmus is. Egy emberképrôl van szó, amely hatásos volt az egész nyugati világban, hatásai ma is élnek, minden korban feltámaszthatók. Szimbolikus, hogy a legnagyobb „nyugati” írót – Dantéról beszélünk –, Vergilius vezeti a bűnök és erények útvesztôiben.

Az utolsó összecsapást az ókori és a modern között – a 17. század végén – Franciaországban vívják, de következtetései kihatnak más országokra is. Hosszú párbajról van szó, amelyrôl nem tudni ki a nyertes; mindenesetre új válfajok születtek. A lényeg az, hogy Newton után a tudományos gondolkodás polgárjogot nyert, és ezáltal a 18. század nem irodalmi kor, inkább mérnökileg ítéli meg az egyént, a társadalmat, a jövô kilátásait. A pedagógia lényegileg változik, a jezsuiták helyét Rousseau foglalja el: nem az absztrakt tudás, hanem az élethez való alkalmazkodás az irány, a dicsôített metódus. Paul Hazard írja, hogy 1680 és 1715 között kialakul egy új tudományos típus, és Newton az, aki jelzi az átmenetet a transzcendens és a pozitívizmus között. Más gondolkodók elvégzik ugyanezt a Biblia kutatás terén, a jogi fakultáson, a filozófiában, az erkölcsben (Bayle, Pufendorf, Locke, Shaftesbury, Mandeville, Richard Simon, Reimarus, stb.)

A változás persze már elôbb is megtörtént a pedagógiában. Montaigne úgy érvel, hogy elsô az egyéni benyomás, nem a tudásbeli adatok halmaza; Francis Bacon bevezeti az indukciót, amely a szisztematikusan folytatott kutatás alapja; a tézis gyôz, amely szerint a pedagógus hivatása nem annyira a tudás átadása, mint a tanuló személyes megreformálása, és ennek célja, hogy egy új embert, egy új társadalmat hozzunk létre. Érdekes ennek kapcsán említeni, hogy a legmagasabb rétegekben hogyan változik az ideológiai felfogás. Fénelon püspök 1700 körül írott pedagógiai értekezése „Telemachosz” címen, úgy érvel – az államügyekre is kitérve –, hogy a civil társadalom veszi át az állam szerepét, és hogy a királyi funkciót betöltô egyén inkább „jóindulatú apja” az új közösségnek, mint sem „Isten kegyelmébôl uralkodó” valaki. Senki nem ajánl egy olyan fogalmat, amely ezt formulába öntené, de már az elsô lépéseket látjuk, amelyek a „szolgáltatási kormányzáshoz” vezetnek, az államfôhöz, aki liberális, toleráns uralkodó, de a politikán kívül áll. Egyszóval, az angol monarchia lett a minta.

Megszületik a modern pedagógia, és mint minden pedagógia, ez sem áll meg a gyermek korai alakításának kérdésénél, végighalad a politika problematikáján. Jean de Viguerie megjegyzi, hogy Fénelon esszé-novellája, bár a Homéroszi témakörbôl meríti anyagát, mégis az utópiát ábrázolja, amelyet Platón kezdeményezett, és amely politikai célokra irányul. Rousseaut követôen, a 18. század második fele az iskolát az emberiség legfontosabb ügyének tartja, tudván, hogy az iskola padjaiból indul el az új társadalmi szerkezet. Közel van a felfogás – az amerikai John Dewey elmélete – mely szerint az osztályterem az elsô számú laboratórium a teljes demokrácia felé. Az ókori „mester könyv”, amely elôbb a homéroszi eposz volt, azután a kolostori iskolában talált helyet, a televízió által terjesztett kultúránál kötött ki napjainkban. Az iskolai tanítás fokozatosan megszűnik, mint mester/tanítvány kapcsolata, átváltozik információvá, melynek forrásai a napi események, a reklám, az itt-ott gyűjtött hír-foszlány: mindez a szórakoztatás színes csomagolásában.

Döntse el az olvasó vajon a pedagógia történetében itt fejlôdésrôl van-e szó.

Molnár Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu