buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 18, vasárnap
Ilona napja





















Évfordulók:
1850: Honoré de Balzac halála (Párizs)
1977: Déry Tibor halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Szüntelenül dialógusban Dobos Istvánról


2002.08.15

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Dobos István azon kevés irodalomkritikusaink közé tartozik, akinél a tényleges műbírálatok és magával a kritikusi praxis elméletével, „módszertanával” foglalkozó cikkek száma szinte azonos. Sôt, több írása egyesíti az „elméletet és gyakorlatot”, hiszen gyakran irodalomelméleti szakkönyvet, vagy valamelyik pályatárs gyűjteményes kötetét, annak eddigi tudományos munkáját választja a vizsgálat témájául. Ezek a választások ugyanis lehetôvé teszik azt a magatartást, amely már a kezdetektôl fogva meghatározza Dobos nemcsak kritikusi, hanem irodalomtörténészi karakterét is: nem elégszik meg azzal, hogy meg akar érteni egy szöveget, s azzal, hogy ennek az értelmezésnek az eredményeit meg kívánja osztani másokkal, hanem különös hangsúlyt fektet az alkalmazásra, arra az applikációra, mely a három szakaszra osztott hermeneutikai folyamatban a megértés és az értelmezés után áll, mintegy beteljesítve azokat.

Mindez azt jelenti, hogy a szövegolvasásból nyert tapasztalatokat – s ez különösen igaz az elméleti szövegekre - hasznosítani kell a kritikusi gyakorlatban is. Ez a hozzállás a kilencvenes évek elején igen fontos volt, mert a fokozatosan gyengülô ideológiai nyomás ekkora végképp eltűnt az irodalomból, s nem űrt hagyott maga után (hiszen más irányzatok, ha dominánsan nem is, de már régóta jelen voltak), hanem egy ritka alkalmat biztosított arra, hogy az irodalomtudomány más tudományokhoz hasonlóan tudatosítsa örökségét (erre a szükséges lépésre Dobos több helyen is felhívta a figyelmet) és az eddig visszatartott nyugat-európai, amerikai irodalomelméleteket pedig átsajátítsa – ezt a változást segítette elô az olyan irodalmári magatartás, melyet Dobos is képviselt (hozzátehetjük, természetesen nem egyedül). Az ô esetében viszont ez az attitűd a késôbbiekben is megmarad, hiszen hiába szabad már több mint egy évtizede az „ideológiai piac”, rengeteg meghatározó irányzat szövege nem került be a magyar irodalomtudományba, amelyek ugyanúgy elôsegíthetnék a magyar művek újraértését illetve a szakmai önreflexiót mint bármely más, már elfogadott elmélet. Dobos István úgy akar ezen a helyzeten változtatni, hogy a közeljövôben megjelentet egy válogatást az újhistorizmus alapvetô tanulmányaiból. Mindennek egyenes folyománya, hogy hasonlóan kezdeményezô a tudományos életben is: amellett, hogy egyetemi docensként oktatói munkát végez a Debreceni Egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetében, számtalan hazai és külföldi tudományos együttműködés tagja illetve megalapítója, több konferencia szervezôje (legutóbb a Finnországban rendezett ötödik Hungarológiai Kongresszus elôkészítésében vett részt) és több külföldi egyetemen is volt vendégtanár. Jól illeszkedik a sorba az a közvetítô szerep, melyet azzal vállalt, hogy több, válogatott irodalomelméleti tanulmányokat tartalmazó kötetet is közreadott (Bevezetés az irodalomelméletbe; Olvasáselméletek), elsôsorban a magyar szakos egyetemistákra gondolva. Az utóbbi idôben viszont már nemzetközi téren is vállalkozott a magyar irodalom és tudományosság közvetítésére: szerkesztésében tavaly jelent meg finnül egy magyar önismereti esszéket fölvonultató kötet és szintén Finnországban lesz hamarosan a premierje annak a terminológiai szótárnak is, mely a finn irodalmárok eligazodását hivatott segíteni a magyar irodalomtudomány szaknyelvi „útvesztôjében”. Szintén szerkesztôként vett részt 1999-ben és 2000-ben abban a több kontinenst is érintô könyvkiadói programban, melynek eredménye a Dictionary of Literary Biography két, a közép-európai írók életrajzait közlô kötete lett.

Elsô kötete Beszédhelyzetben címmel, 1993-ban látott napvilágot, melynek különlegességét az jelentette, hogy egy másik szerzô, Odorics Ferenc válogatott tanulmányai adták a könyv második felét (Dobos öt olyan tanulmányát választotta, amelyek már megjelentek ugyan, de az elméleti érdeklôdés összekötötte ôket utólag is – ennyiben elôképe az újonnan megjelent Az irodalomértés formái című válogatásnak, mert a szerkesztés egyfajta újraolvasás is, az új kontextus egészen más „arcát” adhatja egy már ismert tanulmánynak is). Mindez nagy elônnyel is járt, hiszen könnyebben tudták meghatározni saját kritikusi pozíciójukat egy másikkal szemben (a tudományos közvélemény tehát egyszerre ismerte fel azt, hogy ki milyen irányzat következetes képviselôje és azt, hogy a két irányzat termékenyen együtt is működhet). De Dobos nemcsak azt tehette így egyértelművé, hogy a hermeneutika talapzatán áll, hanem azt is, hogy ehhez leginkább egzakt fogalmazásmód és egy visszafogott stílus illik (szemben a deKON-csoport akkori provokatív magatartásával, mely elutasította a megszokott tudományos nyelvhasználatot, s írásaikban többféle stílust ütköztettek - bár a kötetbôl igazán csak Odorics az Iskola a határonról szóló elemzését lehet ide sorolni). Abban viszont megegyeznek, hogy mindketten elméleti kérdéseket taglaló írásokkal indítanak, s egy-egy prózai szöveget értelmezô tanulmánnyal zárnak, mintegy demonstrálva azt, hogy elméleti megfontolásaik a gyakorlatban is helytállnak. Az anekdotikus novellahagyomány című, a Dobos-írásokat záró tanulmány egyben nyitánya az 1995-ben megjelent, a kandidátusi értekezést közreadó Alaktan és értelmezéstörténetnek.

Csak az alcím árulja el (Novellatípusok a századforduló magyar irodalmában) milyen szövegkorpusz vizsgálatát tűzte ki célul a szerzô, s mindez nem véletlen. Mindig a cím a legalkalmasabb arra, hogy egy szemléletváltást hangsúlyozzon: Dobos úgy kívánja elkerülni a tipológiai osztályzásban benne rejlô túlzott leegyszerűsítést, hogy legalább akkora jelentôséget tulajdonít az egyes szövegek befogadástörténetének és a műfajok történetiségének (tehát idôbeli változásuknak) a típusok meghatározásánál, mint a konkrét szövegelemzéseket megalapozó narrato-poétikának. A saját helyzetre való reflektálás így itt sem marad el, mert nemcsak a századforduló kritikai irányzatait veszi számba (bár ezzel indít), hanem hosszasabban elemzi a kortárs vagy az elmúlt évtizedekben született tipológiákat, mely nagyban hozzájárulhatott a saját koncepció kialakításához. A koncepció befogadástörténetre és a történeti-poétikai elemzésre koncentráltsága valóban sikeres volt, ezt az bizonyítja legjobban, hogy a mű elkezdte írni saját recepciótörténetét. Több recenzense egybehangzóan két aspektusa miatt tartja jelentôs munkának az Alaktan és értelmezéstörténetet: egyrészt követendô példát állít arra, hogy irodalomelméleti belátások alapján is lehet eredményesen irodalomtörténeti kérdésekre válaszokat találni, másrészt épp ennek az eredményességnek következtében nélkülözhetetlen lesz az eljövendô, a századforduló prózáját vizsgáló kutatások számára. Sôt, hatása kisugárzott a modern magyar novellairodalom értelmezésére is, ahogy ezt például az Újraolvasó-sorozat Kosztolányi életművét tárgyaló kötete tanúsítja, mert ott Dobos István (Kulcsár Szabó Ernô és Szegedy-Maszák Mihály mellett) az egyik leggyakrabban idézett magyar szerzô.

Nem szakad meg a folytonosság akkor sem, ha rögtön a legújabb kötet, Az irodalomértés formáinak tárgyalására térünk át, hiszen az új tanulmánygyűjtemény legrégibb tagja egyidôben jelent meg a műfajmonográfiával, s az elmúlt öt év termésébôl válogat. S bár két jól elkülönô részre oszlik az új könyv, az elméleti írásokat (Az irodalomértés alakzatai címen) és a szövegértelmezô tanulmányokat (Alkalmazások címen) ugyanis külön fejezetbe rendezte a szerzô, mégis megkülönböztethetô több csoport, melyek mindegyike jól illeszkedik az eddig elmondottakhoz. Az elsô csoportba az a két tanulmány tartozik (A kortárs magyar irodalomtudomány és kritika hatástörténeti távlatból és Az elmélet szerepének megítélése a kortárs magyar irodalomkritika reflexiójában), melyek már nem egy kritikusi életművel vagy egy tanulmánykötettel kapcsolatban szólnak a magyar irodalomtudomány helyzetérôl, hanem bátran megteszik azt elsôdleges tárgyuknak. A címek alapján látszólag egyforma írások egészen más úton kívánnak eljutni az „elmélet szerepének megítéléséig”. Az elsô (és a kötetben nyitó tanulmány) azt az eddig megíratlan kritikatörténeti fejezetet pótolja, mely az elmúlt évtizedek magyar irodalmi gondolkodásának változását hivatott felvázolni, kiemelve ennek a végbement változásnak a jelentôségét, s máig tartó hatását (Dobos minden irányzathoz a lehetô legtöbb nevet sorolja fel, így a nem szakmabéli olvasók használhatják a tanulmányt akár irodalomtudományi „Ki kicsoda”-ként is). A másik írás ezzel szemben mindennek elméleti háttérét feszegeti, s éppen ezért mer teendôket is megfogalmazni, hiszen elméleti megalapozottságával elôtte már meggyôzôen bemutatta mit nyer azzal a magyar (irodalom)tudomány, ha tudatosítja örökségét és képes dialógust kezdeményezni a különbözô irányzatok között meghatározott témákban.

Ebben a kötetben ismét vannak olyan bírálatok, melyeket korábban azért neveztem Dobos kedvelt műfajának, mert egy-egy kritikus adott teljesítményének a megítélése alkalmat ad arra, hogy elméleti problémákat is tárgyalhasson. Ez a magatartás jellemzi A korszerű irodalomértés horizontjai és Az irodalomértés egymás metszô köreit, sôt, az egyik, az Alkalmazásokhoz sorolt szöveget, Az átírt kép poétikáját is. Míg az elsô kettô az Alföld kiadványait, a kilencvenes években az Alföld Stúdióból induló fiatal kritikusok írásait és az Alföld könyvek sorozatában megjelent irodalomelméleti köteteket (Szegedy-Maszák Mihályét és Kulcsár Szabó Ernôét) vizsgálva jut el ismételten a hazai irodalomértés szituációjának újraértékeléséhez, addig a szövegértelmezô tanulmány József Attila elhíresült Babits-kritikájának átírásait veti alá „szoros olvasásnak” - tehát a reflexió kiindulópontja ismét egy kritika, mely líraelméleti kérdésekig vezet.

A másik két „csoport” már feltehetôleg megelôlegezi Dobos István késôbbi kutatásainak irányát. Nem lehet véletlen az, hogy az újhistorizmust bemutató esszé a kötet harmadát adja, mert amellett, hogy ezzel a szerzô egy olyan irányzatot közvetített a hazai tudományos élet felé, mely kitágíthatja annak látókörét, nagy valószínűséggel ô is hasznosítani fogja az újhistorizmus belátásait majd egy esettanulmányában. Építeni fog rájuk, de csak fenntartásokkal, mert a hosszú tanulmányban számtalanszor rámutat a Stephen Greenblatt nevével fémjelzett irányzat gyengeségeire (különösen sikerült az a rész, melyben az „újhistorista” feminizmus ideologikus olvasatainak túlkapásait a recepcióesztétika segítségével mutatja ki). S hogy milyen szövegeket fognak majd választani vizsgálatuk tárgyául ezek az új irányokat is magukba ötvözô kutatások? Erre a választ leginkább az Alkalmazások című fejezet két szövegelemzése adhat, az Esterházy regényművészetének vallásos aspektusait vagy Kosztolányi Dezsô Esti Kornélját igen alapos elemzésnek alávetô írások arra utalnak, hogy Dobos újra a próza területérôl fog választani, azonbelül a késômodern vagy posztmodern szövegek jöhetnek szóba, összetettebb elbeszéléstechnikájuk, reflektáltabb beszédmódjuk szinte kikényszerítik a kifinomultabb értelmezôi módszerek használatát.

Egy eddig megjelent tanulmányokból álló kötetre tehát sohasem mondhatjuk, hogy „semmi új”, mert nemcsak az új kontextus ad másfajta értelmezésre lehetôséget, hanem a szerzô-közreadó önmegértésével is szembesülünk: milyen új utakat találhat az eddigi tapasztalatok birtokában. Dobos István esetében, úgy gondolom, már egy régen megtalált útról van szó (a hermeneutikára alapozott megértés, közvetítés útjáról), melynek viszont természetébôl adódik, hogy csak akkor lehet továbbhaladni rajta, ha folyamatosan párbeszédbe lép a még idegen a már saját tapasztalatokkal.

Takács Miklós

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu