buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Egy kis „Magyar Könyvklub”


2002.06.16

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

És nem vitás, Szókratésznek mindezenközben humora is volt. A filozófiától senkit el nem riasztott, ellenkezôleg, inkább az elmélet nagy gyakorlati érdekességét bizonyította. A leglényegesebb mégis: az etikus ember- és világszeretet, mely élôszavas művei által kincsünkké válhat(na). Mert nem csupán azt firtatja, hol lakoznak az ideák, de azt a módot is keresi, ahogyan élnünk kellene.
 

Méghozzá jó változatos és kalandos „egy kis”. Ráadással. De ezt az utóbbit még ne áruljuk el, miben is áll. (Szerény lesz.)

Kedélyem láthatárán ködképként kísértett Szókratész

S most Eva-Maria Kaufmann könyvének címlapjáról, íme, ideköszön szobor-arca. Furcsa, hogy a legendásan mozgékony és élôszavas filozófus: szoborszemmel néz rám. Soha életében egyetlen filozófiai tanítását nem írta le. Járkált csak az erre hivatottakkal – vagy az érdeklôdôkkel, a vitázó társakkal, bármi ügyben bárkivel –, és kérdések formájában vezette rá ôket a témára, a „válaszra”. Vagy hogy épp a válasz rugalmas mivoltára? Rögzítve a Szókratész-tanok sokasága, az elgondolások és kezdemények sora aztán Platónnál lett. Kalandos história, mondom.

Eva-Maria Kaufmann könyve tarkaságos műgonddal, szép ábrák és idézetek mozaikjával mutatja be az alapvetô filozófust. Mert a filozófia sosem a „végmegoldások” emberlehetôsége; csavarmentes tudomány. S ha csupán tudomány lenne. Például életváltozat, s nem biflázandó megoldások, válaszok tömkelege, hűvös rendszere. A görögöknél indul, durván szólva, a mi európai eszmespirálunk, s ha úgy akarjuk Szókratésznél. A könyv bevilágít a Nagy Korszak belvilágába, kivilágítja a külsôbb díszleteket; alapos, ám szórakoztató olvasmány. Nem állíthatom, hogy a konfliktuskeresô Szókratész „dolgain” ne csóválnám (konfliktuskeresô jómagam!) a fejem, ó, egek, még az istentelenség vádjai ellen is harcolnia kellett! Amikor pedig az embert sem óhajtotta abszolutizálni, isteníteni. Ha relativitás – a maga módján nem csupán Einstein, de Szókratész is.

Mondhatni, a könyvbéli – említett – ragyogó idézetek hozzá, az ô szellemvilágához, ravaszdi rugalmasságához képest meghökkentôvé magasztosuló „végeredmények”. Ám ez így, részemrôl, persze csak mókás megjegyzés.

És nem vitás, Szókratésznek mindezenközben humora is volt. A filozófiától senkit el nem riasztott, ellenkezôleg, inkább az elmélet nagy gyakorlati érdekességét bizonyította. A leglényegesebb mégis: az etikus ember- és világszeretet, mely élôszavas művei által kincsünkké válhat(na). Mert nem csupán azt firtatja, hol lakoznak az ideák, de azt a módot is keresi, ahogyan élnünk kellene. És ez nem szép mennyezetfestés, nem is fás karalábé, hanem – lássunk csodát! – ránk hagyományozódva mások által, mégsem áttételesen, nagyon közvetlenül megérintô… mit mondjak… lehetôség, lélek.
Mondom, tudattalanul is Szókratész motoszkált a koponyám hátsó felében – vagy egynémely idegszálaim mentén –, mert valami magam-könyvének jegyzetelgetésébe, dirib-darab összerakosgatásába kezdtem, címe az lenne: Lábon vett filozófia. Ahogyan az életet vesszük, mondja – tömörre fogva! – Szókratész, olyan a filozófiánk. Bagatell, épp csak a gondolkodás közbeiktatásával. Ez így, fô rokonszenvessége is, ennyi: nem a bölcsek köve, nem is szikár tantételek sora. A Szókratész-életrajz a leglaikusabb embernek is kiindulópont.

A filozófiák megismeréséhez.

Régi emlékeket ébreszt bennem, egy piros gyertya éji fényét lobbantja a Perzsa költôk antológiája.

Simon Róbert, a kötet összeállítója, nagy értéssel készített bevezetô tanulmányának és a költôk életrajzának írója, a nyersfordítások gondos készítôje a fordítók munkájának segítségével igen élvezetes olvasmányt tett asztalunkra, ráadásul a mindenkori költészetnek is érdemdúsan szolgált. Munkásságát épp a piros gyertya mellôl ismerem: magam is fordítottam s jelentettem meg eképp Omar Khajjám verseket, e kötet említett gondozója volt nyersfordítóm, és utazásomra magammal vittem a megmunkálandó szövegeket, az említett „pilács” fényénél hajnalokba nyúlóan fordítgattam megannyiszor 8-10 sort.

Igen, ily keveset csak, mert a perzsa versek ritmikája, sokszor, nagyon sokszor olyan bonyolult, mint a sokszori látására sem jól áttekinthetô kovácsoltvas műremekek mintázata. Ám maguk a szövegek pompásan érthetôek, sôt, szórakoztatóak, elgondolkodásra késztetnek, felvidítanak vagy nemesen elbódítanak, bánatokba ringatnak. Valóban igazi klasszikusok e perzsák, ám az európai klasszicizmustól és klasszikumtól távoliak valamelyest. Az érzéki örömök, a harc, a legendák derengô világa… és sorolhatnám. A tájak, vad égboltozatok, szilaj állatok. Szépséges rózsaszálak, válogatott gyönyörök, szilaj és epekedô vágyakozások. Vége-hossza sorolhatnám a témákat, az eszközöket. Sok-sok estére, évek sorára kínál jó alkalmi olvasmányt ez a könyv, s aki a szintén említett bevezetô tanulmányt alaposan áttanulmányozza, tudni fog ismét valamirôl – annyit, amennyit érdemes, amennyi meg is jegyezhetô. Ami szerethetô.

Hadd említsem meg külön is a könyv pompás kiállítását. Ez egyébként a kiadó „Írók, költôk, gondolkodók” sorozatának állandó köntöse. Ezúttal (piros gyertyám fényénél) szép perzsa-köntös.

Ami a már-már érdeklôdésünk alapvetô tánclépésének tekinthetô – bocsánat, nem képzavar! –, a világháború, történetesen a második, szintén képviselve van itt, választásom szerint, kis összeállításunkban, méghozzá egy irodalmi szempontból is kiváló, remekül szóló, magvas könyvvel, címe: A harmadik birodalom sakáljai – azaz: Kollaboránsok tündöklése és bukása, 1944-45.
Mindjárt elsô fejezetével a lényegnél, „a legközepén” kezdi a szerzô, Martin Ros: Egy hanyatló birodalom romba döntôi. A háború egyik utolsó fázisát nézi – holland drukker szemszögébôl. Még nagy bajok lehetnek, de… És épp ilyenkor, a szörny-államok reménytelen helyzetében külön is ijesztô a riadt kapkodás, és szégyenletesnél rosszabb az árulás, az együttműködés (az elnyomóval).

E sakálfigurák sorsának (lásd cím) részletes, mégis tömör ismertetésére csusszantja át kameráját e fejezet végén Ros, s jönnek a borzalmas bábok: írók, mint az északi Hamsun; sajnos, a költônek egyénként kiváló Ezra Pound majdnem ugyanígy undorító fasizmusa; a „vörös fasizmus” felmérhetetlen iszonyata; a sátáni francia doktor története; Vlaszov, Stella Goldschlag („a kollaboráns zsidó démona”), sorolhatnánk.

Lenyűgözô összeállítás, mondanám, hozzátéve: emberi aggyal ma már elképzelhetetlen kalandsorozat. A történetírókhoz méltó dokumentatív, nem elsietve ítélkezô hangnem, e könyvé: kiemeli a tárgy viszolyogtató mivoltát. De úgy, hogy nem lesz tôle ragacsos a szívünk, az eszünk.

Könyvtárnyi (több könyvtárnyi) háborús mű után is újat tud adni Martin Ros – s miért? Mert az önmagunkban talán megindokolható, levezethetô emberi képleteket pátosz nélkül állítja „a történelem”, a kor lidércfényes – lidércfüggönyös? – színpadára, s csak merenghetünk… Mert nem pusztán hatalmi kisregények ezek a fejezetek (szám szerint 16), nem csak lélektani esettanulmányok, nem csak jégbehűtött kalandhistóriák. Nem. Az épp kellô ütemben pergetett kis dokumentumfilmek ismereteket közölnek, felfogást nem erôltetnek – mégis együtt van bennük a széttárt kar és a rendíthetetlen véleménymondás. Hát ezek (is) vagyunk mi, emberek. S embertársaink „részérôl” a borzalmak nem kizárólag a megszokott módokon fenyegetnek.
Ros könyve révén elrévedtem: talán reménykedésünk jele a sok rémirodalom (a háborús könyvek könyvtárra való… stb.), az ismeret szomja a terepen. Idegszálig, ismétlem, „zsigerig” szeretnénk valami elhárító tudást gyűjteni magunkba. A harmadik birodalom sakáljai ilyen szempontból: már-már kötelezô olvasmány az érdeklôdôknek. Hogy így mondjam, a nem csupán túlélni, de élni is vágyóknak.

A szeretet breviáriuma annak ellenére a „klasszikus antológiák” egyike, hogy anyaga az emberiség kincsébôl, filozófiai munkákból és szépirodalmi művekbôl épp így is, de még sok tucatnyi más módon is, egyéb anyagok felhasználásával is összeválogatható lenne. A Sík Sándor és Juhász Vilmos által az ódon indiaiakon kezdve a kínai bölcselôkön, az Iszlámon és a görög-római világ nagy elméin és szépíróin át, a Bibliát ki nem hagyva, a zsidóság könyveit gazdagon szerepeltetve, az ôsegyház századaira fényt vetve, a keresztény középkor idejét szemlézve, az európai szellemi átalakulások és a vallási harcok korát bôséggel érintve, a barokk és a „felvilágosodás”, a romantikus humanizmus rövid megismertetése után a modern kor, mondjuk így, bôséggel a századforduló és a következô évtizedek költészetét, elméletírását megbillentyűzve: sugallatával a máig, szívünkig jut el a sokadszorra megjelent, szintén az „Írók, költôk, gondolkodók” sorozatba illesztett közel háromszázhatvan oldalas gyűjtemény. Bevezetôje rámutat, más-más szempontból nézi a világmindenséget az egyik szerzô, másképp a kötetbéli szomszédja, nem ugyanazok a fontossági sorrendek lelhetôk Buddha tanításaiban, mint mondjuk Marcus Aureliusnál vagy Mózesnél, netán Eckhart mesternél. Magam nyomban így tallóztam a tartalomjegyzékben: hát Dosztojevszkij itt van? Tolsztoj? Rilke? A mi Kosztolányink? Bizony, itt. És Dickens, Szent Ágoston, Kant, Thomas Mann, Széchenyi, Ralph Waldo Emerson, közel kétszázötven szerzô vagy mű.

Nagy hasznú olvasmány azoknak, akik emlékeik felfrissítésére vágynak. Akik találó idézeteket keresnek. Akik – fiatalon! – ismerkedni akarnak nem csupán a szeretet „tudományával” és szempontjaival, de magukkal a művészekkel, gondolkodókkal is. Igazi kedvcsináló kezdôknek, rendkívül rangos olvasmány „haladóknak”… de hát a szeretet dolgában nem mindannyian csupán igyekvô kezdôk vagyunk? Jussunk valamire legalább ezzel a könyvvel. Utazásra, elalvás elôtt, bánatok közepette remek társ, úgy érzem. Mindjárt neki is látok, bár nem utazom és elaludni sem akarok. Csak félre, bú!

Nincs vele semmi feltalálva, de valami újra meg van lelve. Valami ígéretes. Valami igazi szép.

Üldöz újabban, De Szókratésznál sokkal konkrétabban és nagyobb anyagbôséggel Immanuel Kant is. Most ugyanabban a sorozatban, mely a nagy görög bölcselô életérôl és eszmevilágáról szóló könyvvel megörvendeztet, itt van Wolfgang Schlüter műve. (Kantról, ugye.) Korábbi dolgozataim egyikében szemlézgettem-szemelgettem az Osiris Kant-kötetét, s fôleg élet és filozófia már-már alaptételszerűen „gyakorolt” egységét éreztem példaszerűnek (Goethe nyomán). Mellesleg, az „ópiumos” Thomas de Quincey írt annak idején egy bámulatos Kant-életrajzot, de úgy, hogy filozófiáról egy szó sem esik benne (Palatinus).

A Magyar Könyvklub Kant-életrajza a képekkel, idézetekkel – bocsánat szóhasználat-ismétlésemért – mozaikolt, e műfajban el is várt tömör „kis” könyv. Nagyszerű munka! Mert már óhatatlan a szakszerűbben, fogalmibban kezelt filozófiai anyag feldolgozása. Nem mintha Szókratész nem lett volna szakszerű. Csak itt olyan dolgok adódnak, mint hogy például a szubjektum határozza(-é) meg az objektumot, mi a feltételes és a feltétlen akarat stb. Kantról is sokáig csak annyit tud az amatôr eszmélkedô és eszmézô, hogy „a csillagos ég ” lenne (van) felettünk, „az erkölcsi törvény” meg (ha!) bennünk. Amiképpen Szókratészrôl: hogy maga emelte ajkához a méregpoharat. (Nem tűrhették létezését, ilyesmi. S akkor ô…. A halált nem „széttársalogni”.) Kant számára, olvasom, „minden érvényes erkölcsiség forrása a valamennyi emberben közös ész… Mindamellett az öntörvényűségnek az általános érvényűség követelményéhez történô visszacsatlakoztatása nem menti fel a szubjektumot a… cselekedetekért való felelôsségvállalás szükségszerűsége alól”. Hm. De szó esik a tökéletes és a tökéletlen kötelességek megkülönböztetésérôl is. Izgalmas kérdések, ugye.
Érzékiség, értelem és ítélôerô – sarkalatos kanti vizsgálmányok. Ám elsôsorban az ész – a tiszta és a gyakorlati ész – és az ítélôerô kritikája alkotja a fôművek témáját. Kötetünk nem marad adós e munkák közérthetô ismertetésével. És a kanti életmű hatását, utóéletét is tömören, jól követhetôen elemzi.

Ellenfeleit – majd az újkantiánizmust. Aztán századunkig szökken elôre, sok érdekeset olvashatunk eképpen a „Kant Európában és az USA-ban” fejezet lapjain. Aki röviden meg akarja tudni, mi is oly elbűvölô Ralph Waldo Emerson gondolkodási-természetszemléleti módjában, itt eligazodik. Ugyanígy Heidegger, Husserl stb., aztán egzisztencializmus, fenomenológia… sorolhatnám, mind-mind elôjönnek effélék kis kézikönyvünkben. Már-már finom regényességgel. Engem ez a mű mindenképpen elszórakoztatott, sok tömör tudománnyal ismertetett meg könnyeden és szellôsen.
Következzék itt – meglepetésem, amit ígértem. Kanttal kapcsolatos. Olvasgatok egy (jó, hát nem ilyen légies, hanem jó vaskos) könyvet, címe ilyesmi: „Kant – Duchamp után”. Nézzünk oda, micsoda rálátások. Kantnak mely aktualitása! (Duchamp, a modern gondolkodás és „képzôművészet” határ… mije is? Nem köve. Üvegfala, így mondanám.) S a meglepetés, érdeklôdôknek – vagy érdeklôdô kiadóknak esetleg: van egy csudás amerikai sorozat, a MIT (a massachusettsi „Technológiai” Intézet) igencsak humán könyvsora, ahol az October-Books címszó alatt korunk ily izgalmas kérdéseirôl találhatunk számos művet. Érdemes katalógust keresni róluk. Csak úgy mondom: Kant aktualitása… Eleven.

Tandori Dezső
költő, műfordító

Magyar Könyvklub

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu