buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 21, szerda
Sámuel és Hajna napja





















Évfordulók:
1918: Lengyel Balázs születése (Budapest)
1943: Henrik Pontoppidan halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Bumm a fejbe!


2003.04.14

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Mark Bowden: A Drogbáró halála
Athenaeum 2000 Kiadó, 278 oldal, 2490 Ft

 

Plata o plomo? (ezüst vagy ólom) – az itt kérdés. Mármint Kolumbiában. Vagyis, hogy a befenyegetett miniszter, bíró, ügyész vagy rendőrtiszt a hálapénzt (Júdás után szabadon: ezüstöt) vagy a „halálpénzt”, azaz az ólmot, a golyót választja. Pablo Escobar, medellini kokainbáró – no meg érintőlegesen még sok tízezer a dologban az egyik vagy a másik oldalon érintett kolumbiai és amerikai polgár – életéről és haláláról fordulatos, aprólékosan részletező (néha már-már a részletekben elvesző) riportkönyvet írt Mark Bowden amerikai tényfeltáró újságíró. A már sok díjat nyert szerző mostani munkája (korábban ugyancsak az Athenaeum 2000-nél jelent meg az amerikai hadsereg szomáliai kalandját-kudarcát feldolgozó A Mogadisu-ügy című könyve) is remek non-fiction, és sokkal tovább mutat tárgyánál. Pontosabban: többet mutat annál. P. E. latin-amerikai típusú maffiavezér alapsztorijánál (élt, és ebbe más is belehalt már) sokkal érdekesebb az a közeg, ahol ez a jelentéktelen külsejű, bár kétségtelenül agyas Robin-Hoodba oltott Al Capone szuperdrogdílerkedett.

Bár a honi politikai kultúra (ez a fogalom már önmagában abszurd) kapcsán gyakorta szokás emlegetni a latin-amerikai banánköztársaságokat, s nálunk a magyar irodalom órán, Móricz Rokonokja révén hallunk először Panamáról, mint ahogy az Árpád vezértől számított magyar közélet legnagyobb blöffölőjének köszönhetően ma e völgyektől ölelt kis országban a cseresznyéről mindenkinek egyből Chile ugrik be, szóval közpénzek pofátlan pártcélú lenyúlása ide, Kaya Fidesz Ibrahim és szociszadi pártpénztárnokok oda, mi azért még nem tartunk ott. Persze, ami késik, nem múlik: a fiúk már nemcsak a bányában dolgoznak – jelenthetné ki karizmatikusan Sz. B. egykori torgyánista államtitkár, feltéve, ha szabad volna. Mármint szegény Sz. B. Hiába mondta még a kilencvenes évek közepén egy Katona Béla nevű ex-titokügyi miniszter és egy Tonhauser nevű főrendőr, hogy a szervezett alvilág és a politika nálunk is összeért („Ami összetartozik, az össze is nő” – szögezte le ugyancsak akkoriban persze egész másról egy volt magyar miniszterelnök), senki sem hitt nekik. Vagy mégis? Tény, hogy mindketten lapátra kerültek. A nagy magyar maffiózók pedig annak rendje és módja szerint felrobbantgatták egymást. Legalábbis a hivatalos mese szerint. A rendőrségnek köze nem volt ehhez, s bár az országos főseriff gyanús körülmények között jelent meg gyanús helyeken, ezt előbb letagadta, később szelektív memóriájára hivatkozva, mégis bevallotta. Hogy megütötte-e emiatt a bokáját? Egyfenét. A főrendőrből ezt követően belügyminiszter lett.

Végtére is a jogállami Magyarországon vagyunk, és nem mondjuk Kolumbiában. Mert ott, ahogy Escobar drogbáró kalandjaiban olvasható, a kis és nagyrendőröket, bírókat, ügyészeket, sőt a Keller László-típusú miniszteriális embereket is általában felrobbantják, jobb esetben agyonlövik. Természetesen először igyekeznek jobb belátásra bírni és (forró pénzekkel) lefizetni őket, ám ha nem hajlanak a szép szóra, jön az ólom (esetleg a TNT). Ahogy a magyar rapper mondja: a bumm a fejbe. És képzeljék el, egy félkatonai diktatúrában, ahol az emberélet olcsóbb, mint a banán, és olykor tényleg a szó szoros értelmében a drogkartellek irányítják az államot, akadnak felelős és becsületes közhivatalnokok, akik fittyet hánynak a fenyegetésre. Holott többnyire nem csak az ő egyszeri életükről van szó, hanem családtagjaikéról is. Merthogy az igazi maffia – és ki merné kétségbe vonni, hogy a medellini kartell az – ereje a könyörtelenségében van.

A mi fejlett, eukompatibilis plurális demokráciánkban ez természetesen nem így van. Na nem arra gondolok, hogy a mi hivatalnokaink (rendőreink, bíróink, minisztereink stb.) között ne akadnának megvesztegethetetlenek. Többségük tiszta, mint a legfinomabb kokain (hogy a témához illő képzavarral éljek), mivel hogy a kutya sem akarja korrumpálni őket. A kivételek meg tudvalevőleg erősítik a szabályt. A dolog alapvetően a másik oldal magatartásában tér el. A mi alvilágunk még nem lépte át a határt. Az államot egyelőre közvetlenül nem fenyegeti. Ahogy ezt e sorok egykor bűnügyekben is oknyomozó írójának egy főrendőr megsúgta: Valódi szervezett bűnözésről majd akkor beszélhetünk nálunk, ha elkezdik lelőni a bírókat, az ügyészeket a, zsarukat meg a politikusokat. Amíg egymást robbantják, addig nincs nagyobb baj…

Sietek leszögezni minden látszólagos hasonlóság a honi és a kolumbiai viszonyok között csak a véletlen (és a recenzens élénk fantáziájának) műve, mindazonáltal Budapest is szerepel egy mondat erejéig Bowden könyvében: 1987 januárjában egy hóviharos napon Pablo bérgyilkosa ötször az arcába lőve megöli a kolumbiai nagykövetet, a korábbi igazságügyminisztert, aki annak idején szorgalmazta a drogbűnözők kiadatásának engedélyezését az USA-nak.

Az is kiderül a könyvből, hogy Kolumbiában államnak sem könnyű (sőt többnyire egyenesen lehetetlen) lenni: nem elég a szervezett, ipari méretű drogbűnözés, az államrezon egészét behálózó korrupció, ráadásul ott vannak a marxista gerillák is, akiket mai terminológiával terroristaként szokás emlegetni. Elnökök és kormányok jönnek-mennek, s gyakorta nem természetes halált halnak a közméltóságok. És mindenek fölött ott van a Nagy Testvér, az Amerikai Egyesült Államok, aki segít megvívni ezt a véget soha nem érő többfrontos osztályharcot. Bowden könyvéből, amely kerüli a hollywoodi amerikai katona-és titkosügynökfilmek bárgyú patriótaidiótizmusát, a napnál is világosabban kitetszik, hogy a világ irányítása ma az amerikai különleges szolgálatok kezében van. Rendszereket döntenek meg és támasztanak föl holtukból. Számukra csak egy ellenfél létezik: a konkurencia a másik titkosszolgálat, legyen az külföldi, vagy amerikai, édes mindegy. A világ sorsa az ügynökök kezében van. Az olyan országok, mint amilyen Kolumbia, Pakisztán, Afganisztán és természetesen Irak, amelyekben a belső problémákat az állam is csak terrorizmussal képes kezelni, elkerülhetetlen az amerikai titkos és nyílt jelenlét – hangzik a megfellebbezhetetlen verdikt a Világcsendőr szájából.

Ha (játszunk el egy pillanatra a képtelen gondolattal) Pablo Escobar, a világ leghíresebb törvényen kívülije, elolvahatta volna a róla szóló könyvet, alighanem rég föladja. Ahogy föladta volna Che Guevara is annak idején Bolíviában. Aztán beálltak volna – mint Oszama bin Laden – a CIA-hoz munkatársnak.

Tódor János

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu