buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 18, vasárnap
Ilona napja





















Évfordulók:
1850: Honoré de Balzac halála (Párizs)
1977: Déry Tibor halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Hová forduljanak a lelki vegetáriánusok?


2003.12.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A The Times Literary Supplement (TLS) okt. 24-i száma vezető helyen hosszan elemzi Roy Porter, a kiváló, nemrégiben elhunyt angol művelődéstörténész legújabb munkáját, amely a Flesh in the Age of Reason (A hús az ész korában) címet viseli. Portert az érdeklődő angol nagyközönség igen népszerű rádióműsoraiból és tévészerepléseiből is igen jól ismeri, ő azok közé a történészek közé tartozott, akik teljes személyiségükkel mindig átlelkesítették mondanivalójukat. Így van ez ennek a monográfiának az esetében is, amely a felvilágosodás korabeli orvoslás és betegségek illetve az irodalom összefüggéseit vizsgálja. Keresetlen nagyvonalúsággal és eleganciával, főhősei Swift és Locke, Samuel Johnson és Hobbes, Blake és Byron, kedvenc regénye a Tristam Shandy.

Ez a mű folytatása az előző nagy könyvnek – Enlightenment: Britain and the creation of the modern world (2000) (A felvilágosodás: Nagy-Britannia és a modern világ megteremtése), amely nem csupán amellett érvelt, hogy volt olyasmi, hogy brit felvilágosodás, hanem, hogy egyenesen Nagy-Britannia volt a felvilágosodás igazi otthona. Ebben Porter a 18. századi Nagy-Britannia magabiztos modernitását ábrázolta és ünnepelte. A hús az ész korában továbbra is úgy festi le a korabeli Nagy-Britanniát, mint ami a viszonylagos tolerancia földje, ahol „békésen megférhettek egymással az isteni gondviseléssel illetve az ember eleve elrendelt sorsával kapcsolatos legkülönfélébb nézetek”, ahol „újfajta ötvözetű igazságok, felfedezések és látomások születtek lépten nyomon”, ahol „a nők és a férfiak képesek voltak az önálló véleményalkotásra, független gondolkodásra”.

Ámde, most már Porter ebben az utolsó könyvében Swiftet is egyetértőleg idézi, aki egyszer azt találta mondani, hogy „az emberiség zöme körülbelül ugyanannyira képes gondolkodni, mint repülni”. Ha gondolatszabadság van, az egyszersmind azt is jelenti, hogy le kell mondanunk bizonyos régi, jól bevált vigaszokról, s rá kell jönnünk, hogy a nagyratörő szellem, bizony a test foglya.

Porter tehát nekilát föltérképezni, hogy miként ment végbe a „lélek porbahullása”, illetve, hogy ezzel párhuzamosan hogyan jött létre az ember mint fizikai, mechanikus lény orvosi illetve filozófiai jellegű „fölfedezése”. Ezeket a pólusokat illusztrálja a könyv borítóján két idézet, az egyik a puritán William Prynne-től származik 1650-ből: „Mi egyéb a test, mint por és hamu utálatos halmaza, mely törékeny, mint az üveg”, a másik a fiatal Lord Byrontól: „Elég nyomorúságosak vagyunk már ebben az életben is, nemhogy még egy másikról szőjünk zagyva ábrándokat”.

Néhány öntudatos elme számára ez volt az első poszt-vallásos korszak. A halál az ész korában címet viselő fejezetben Porter megemlíti, hogy lassan kezdtek elterjedni a nem-keresztény temetések. A Gentleman’s Magazine (Porter kedvenc forrása) például 1733-ban beszámolt arról, hogy a Cambridge környéki John Underwoodot saját kívánságának megfelelően nem keresztény himnuszok kísérték utolsó útjára, hanem Horatius harmincegyedik ódája. Majd a gyásznép kapott egy pohárka bort, azzal a kifejezett kéréssel, hogy felejtse el az elhunytat, amilyen hamar csak tudja.

Az is tizennyolcadik századi fejlemény, hogy kialakult a halál orvosi levezénylése a beteg ágyánál. A doktor, aki lemondott a beteg gyógyításáról, többé már nem adta át helyét a papnak vagy Istennek. Dr. John Ferriar például kijelentette, hogy „az orvos kötelessége enyhíteni az élet utolsó perceit”.

Porter könyvének azt az alcímet is adhatnánk, hogy A felvilágosodás fájdalmai. A szerző sokat foglalkozik a közgondolkodók privát fizikai bajaival. Műveikben a húst szigorúan alárendelték az ész törvényeinek, ám az ész képtelen volt átfogni mindazt, amit a testnek fájdalmasan meg kellett tapasztalnia. Nagy-Britannia 18. századi okoskodó nagyközönsége meglehet megszabadult ugyan attól a képzettől, hogy a test eleve romlott és esendő, ám új aggodalmakkal kellett szembenéznie. Egyre inkább elkezdtek a fizikai alkattal foglalkozni, ami gondos ápolásra szorul, s létrejött a testkarbantartás szakirodalma, amely például azt tanácsolta a felvilágosult lelkeknek, hogy vezessenek naplót testükről. Porter nagy élvezettel elemzi az Addison- és Steel-féle Spectatort, ahol az egészséges test megóvását szorgalmazó tanácsok együtt jártak a jó modorra illetve a kellemes társasági viselkedésre vonatkozó útmutatókkal. „Tornagyakorlatokat végzek reggelente egy órácskát a szobám sarkában elhelyezett harangocska alatt” – közli olvasóival Mr. Spectator. Szórakoztató dolog elképzelnünk Steelt és Addisont, amint súlyzóznak reggelente.

A testi mechanizmusok iránti új keletű érdeklődés persze megnövelte a doktorok hatalmát, s ugyanakkor gyanakvást is keltett irányukban. „Alapelvként leszögezhetjük, hogy annak a nemzetnek, ahol elszaporodnak az orvosok, kezd megfogyatkozni a Népe” – jelentette ki a Spectator. Az orvosok ugyanakkor nem csupán a halál „menedzselését” vállalták magukra, hanem immár az őrültekét is, akikkel korábban szintén csak az egyház törődött. Egyáltalán, ha valaki kellő értelmi képességekkel rendelkezett és nem tudott vagy nem akart egyházi pályára menni, az nagy valószínűséggel az orvosi hivatást választotta, hogy azután a legkiválóbbak a filozófiára adják a fejüket, ahogyan az például Locke-kal is történt.

Porter könyvének utolsó két fejezete Blake-kel és Byronnal foglalkozik, akik igen különböző módon voltak bajnokai az erotikus tapasztalatoknak. Blake az egyén empirikus filozófiája ellen lázadt, míg Byron a test elsőbbségét hirdette: „Az élet nagyszerű célja az Érzékiség – hogy érezzük a létezést, még ha fáj is.”

Az a lehetőség, hogy a test és a lélek összekapcsolódhat egy sajátos emberi diszpozícióban, nevezetesen a szerelemben, úgy tűnik, kívül marad Porter vizsgálódási körén. De nem a TLS-én. A szeptember 5-i számban a szerelem mai lehetőségeit elemző kultúr-szociológiai könyveket ajánlanak az olvasónak, Mary Evans Love (Szerelem), Anne Roiphe Married (Házasnak lenni) illetve Gregory Dart Unrequited Love (Viszonzatlan szerelem) című munkáit. Mary Evans, a nőtudományok professzora a szerelmet – mint könyve alcíme is utal rá – minden romantikától mentesen igyekszik vizsgálni, s arra jut, hogy a mai ember testi érzékeit már oly kifinomultan tudja borzolgatni, dédelgetni, kellemesebbnél-kellemesebb élményekben részeltetni pusztán egyedül is, saját kuckójában, hogy a más emberi lényekkel történő ismétlődő összedörgölődzés szokása kihalóban van. Rossz hír. Már ha igaz. Evans szerint a jelenlegi helyzet annak köszönhető, hogy noha eredetileg a „romantikus szerelem” ideológiája felszabadító szerepet játszott, és segített széttörni a hagyományos, hideg, szerződésszerű párkapcsolatokat, mára viszont ez az eszme összekapcsolódott a fogyasztói mentalitással, a „bohémséggel”, melynek lényege, hogy minél hamarabb elfogyasszuk a másikat. Vagy csak belekóstoljunk. Kicsit nyalogassuk, aztán kidobjuk a szemétbe, amint egy új, még finomabb nyalóka megjelenik a piacon.

Ez persze már Bridget Jones-nak sem elég. Jól kifejezi a helyzetet, a szerelem mint olyan mostoha helyzetét, hogy Bridget a szerelmet egyszerűen csak L-word-ként emlegeti, akárcsak valami káromkodás eufémizmusát (lásd F-word). Túlgyőzte magát a felvilágosodás szenzualizmusa, a test totális diadalt látszik aratni minden egyéb fölött, s ennek a győzelemnek a legújabb állomása az a széles körben elterjedt vélekedés, miszerint nincs is már semmi legyőzendő, hiszen a testen kívül nem is létezik semmi más. Test testtel. Vagy testekkel. Csak ez szerepel az étlapon. Hová forduljanak hát a lelki vegetáriánusok?

A házasságba – általános vélekedés szerint – talán nem annyira szerencsés belefordulni, amint arra Roiphe könyvének alcíme is utal: Kényes helyzet. Ma már Angliában és Amerikában egyaránt 50 százalékos válási arány a jellemző, amit persze magyarázhatunk a megnövekedett élettartammal is. Nagyobb probléma azonban, hogy mivel a tartós együttélés intézménye olyannyira elveszítette hitelét, ezért az emberek többsége először csak óvatos „próbamenetekre” hajlandó, melynek során viszont szinte alig szerezhető más, mint azonnali vagy rövid távú szenzuális kielégülés. A mélyebb intimitás létrejöttéhez idő kell, és bizalom. Ezért nevezi Anne Roiphe a Bridget Jones naplóját korunk Iliászának, ami nyilván enyhe túlzás, másfelől azonban rávilágít azoknak a nehéz helyzetére, akik nem kívánnak megelégedni az egy-éjszakás kapcsolatokkal. Más dolog belekóstolni a másikba, és megint más elvállalni az egész étlapot, majd el is mosogatni utána.

Gregory Dart is úgy látja, hogy a potenciális partnerek úgy suhannak el egymás mellett például a nagy bevásárlóközpontok mozgólépcsőin, mint futószalagon az ételek, csak csiklandós kíváncsiságunkat ingerlik, kiadósan meríteni belőlük azonban nincs bátorságunk. Vagy ha mégis ilyesmivel próbálkoznak az igazán vakmerők, akkor a viszonzatlan szerelem őrülete vár rájuk. És ha a szerelembe esett delikvens kitartóan üldözi szerelme tárgyát, az immár – hála a feministák lankadatlan erőfeszítéseinek – büntetendő cselekménynek számít. Van már Dante Vita nuova ciklusának olyan értelmezése is, amely Dante Beatrice iránti szerelmét megvetendő zaklatásként tárgyalja. Dart szerencsére kikel ez ellen a felfogás ellen: „Kultúránkat már valóban annyira áthatja a siker, a birtoklás és az egyenlőség rögeszméje, hogy immár képtelenek vagyunk a viszonzatlan szerelmet nemes, belső alkímiaként értelmezni, s muszáj e helyett félresiklott képzelgésnek minősítenünk?” Jó kérdés.

Mary Evans azt ajánlja nekünk, hogy olvassunk Jane Austent, és járjunk két lábbal a földön. Anne Roiphe mindent összevéve még mindig házasság-párti, ám arra int, hogy sose feledjük: a válás megváltást jelenthet. Gregory pedig arra bíztat, hogy bátran tartsunk ki szerelmünk mellett, még ha az viszonzatlan is.

Én a lelkes testet, a testet öltött lelket ajánlanám kipróbálásra. Persze, ha van kivel.

Orosz István

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu