buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Ófalu regénye novellákban


2003.12.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Anakronisztikus, idejét- múlt világ valóságosan és művészi ábrázolásmódját tekintve is – mondhatná a (poszt)modern utánira nagyon „rákattant” olvasó Rott József: A pokol orma című kötete láttán. Csakhogy akkor mit kezdjünk például Mikszáth, Móricz, Sarkadi Imre, Dosztojevszkij, Faulkner, Hemingway világával, hogy példaként néhányat említsek azon lehetséges hazai és világirodalmi elődök közül, akiknek a „valóságos” világa szintén letűnt már, s akiknek a kifejező eszközei sem annyira divatosak ma már?

Mi az, ami arra késztet egy fiatal írót, hogy többtucatnyi (ha csak a kötetbelieket vesszük, pontosan 27) novellát, elbeszélést (de ezek mellett drámákat, szociográfiákat is) írjon a 20. századi magyar bányászéletről? Elegendő magyarázat lehet-e erre az az életrajzi információ, hogy gyermek- és ifjúkorát neki is a mecseki, Komló környéki bányászlét határozta meg, hogy maga is tolta a csillét, nyelte a szénport (ahogy egy másik, a Sárréti sors [2001] című művének bevezető soraiban írja). Nem kell-e ezen túl valamiféle szenvedélyes érdeklődés a mindenkori valóság iránt és elkötelezettség az alul lévők, a kiszolgáltatottak és megnyomorítottak, a pária létre kárhoztatottak iránt, nem kell-e valamiféle morális érzékenység nem csupán a társadalmi, de az emberi létezés igazságtalanságai, a mindenkori humanizmus lehetőségei iránt, nem kell-e valamiféle ahhoz hasonlítható tudatos írói szándék, ami az egykori magyar népi írókat eltöltötte, de ami minden korábbi és későbbi írót is eltöltött, amikor a saját fájdalmán és panaszán kívül a másokénak is hangot akart adni? Bizonyára igen, de Rott József írásain (az e kötetbelieken legalábbis) ez szerencsére nem látszik, inkább csak a nagyszabású írói vállalkozás következetességéből sejthető, feltételezhető.

A személyes érintettség és elkötelezettség közvetlen megnyilvánulásait eleve lehetetlenné teszi a kötet minden írását egységesen jellemző narrációs technika. Az, hogy végig egy személytelen és szenvtelen, a mindent tudásban némileg mégis korlátozott elbeszélő hangját halljuk, aki újra és újra kiszakít a Csobolyó-völgyi bányászkolónia, Ófalu huszadik századi történetéből egy-egy hosszabb-rövidebb időintervallumot, ráfókuszál a falu, később Újváros lakosai közül egy-egy személyre vagy csoportra, s amikor már egész közelről, kinagyítva mutatja az emberi sorsot, még akkor is megőrzi a kívülállását, a harmadik személyű előadásmódot. Az elbeszélő nagyon jól ismeri ezt a világot, a századelejei falualapítás korától a kilencvenes évekbeli bányabezárások koráig tárgyszerű, tényszerű pontossággal, szociológiai, néprajzi, nyelvi hitelességgel, és rendkívül érzékletesen képes tapintható közelségbe hozni a bányászok föld alatti és föld feletti életének részben változó, részben állandó körülményeit, meghatározottságait.

Van igazság mégis Mányoki Endre szavaiban (aki „az egyik legfontosabb magyar író”-nak nevezve először próbálta meg körülírni Rott írásművészetének jellemzőit), amikor azt mondja: „Rott József a tárgyszerű pontosságot és tényszerű életábrázolást egyszerűen kiinduló feltételként, eredendő és természetes adottságként fogja föl – annak az írói programnak a megvalósításához, melynek lényege az emberi jellem (tudat-ösztön-érzelem) vizsgálata »sorslaboratóriumi« körülmények között.” Meglepő ugyanakkor, hogy minderre úgy tesz kísérletet, hogy a jellemábrázolásnak és a belső lélekrajznak a modern prózában kimunkált eszközeivel alig él, például a belső monológot, a szabad függő beszédet a legritkább esetben alkalmazza, hősei belső világára (az elbeszélői jellemzésen túl) többnyire csak a cselekedeteikből, gesztusaikból, a másokhoz intézett szavaikból vagy éppen ezek hiányából, elmaradásából következtethetünk.

Kockázatos eljárás ez, de Rott éppúgy mestere a külső festésnek, legyen szó akár tájról, akár emberről, miként a közvetett jellemábrázolásnak és az elhallgatásoknak. Az emberpróbáló mindennapi munkában megkeményedett, hol csak látszólag, hol valóságosan is érzéketlenné vált, eltompult lelkű, érzelmeiket általában elfojtó, ösztöneiket, indulataikat gyakorta szabadjára engedő bányászoknak nem a verbális kommunikáció az erősségük, egy-egy mozdulatukkal, gesztusukkal sokszor többet fejeznek ki, mint a szavakkal. Egy-egy konkrét szituációban a jellem, a jellemtelenség, a tartás, a gerincroppanás, a lélek tisztasága és eldurvulása a cselekedetekben hamarabb megmutatkozik, mint a szavakban (A Kánya-haraszt balladája, Vörös ősz, Gyötrődni silány vacsoráért, Ember a mélyből) .

A szaggatott cselekményvezetés, az elhallgatások, a kihagyások, a homályban hagyások, az ökonomikus szerkesztésmódnak is eszközei, de a régebbi múltban játszódó történeteknél, a líraiság, balladisztikusság forrásai is, a színes, látomásos fantáziával megalkotott tájleírások, természet és ember még élő kapcsolatának sugallatos megjelenítése mellett (Ha denevér szárnyon az éj...,

Ostorcsattogás, A Kánya-haraszt balladája, Szikár ember lelke). Jellegzetes az olyan nagyon erőteljes hangulatteremtő bekezdés is, mint például az Égzengés című elbeszélésé: „Árnyaktól és átkoktól sötét a völgy, a szekérutakat belerágta a hegyekről lezúduló esővíz a rögös, köves talajba; aszott savanykás gyümölcsöt érlelő körték és göcsös tölgyek dacolnak egy életen keresztül a nyers északi széllel; a megszürkült, penészes falú bányászházak öszszeszorulnak a dombhajlatban.

Istállók, tűzifa rakások, esővízgyűjtő hordók vesznek bele a félhomályba, a jószágok menedéket keresnek az eresz alatt. A köveken bukdácsoló, locsogó Csobolyó zöld színt ölt a reszkető bodzák és gyertyánok árnyékában, majd a márgás, iszapos kanyarokban megbarnul a kolónián túl.” Az egyes Rott-írások általában nyomasztó atmoszférája sokszor erősebb, maradandóbb hatású is, mint maga az elmesélt történet. Így aztán az is természetes, hogy a szövegek együttese, azaz a kötet egésze is inkább a megválthatatlan huszadik századi magyar bányászsors általános létvíziójával, a körülmények folytonos átalakulása ellenére is továbböröklődő riasztó hangulataival marad emlékezetes, mint az egyes, konkrét sorsokéval. (Talán az sem véletlen, hogy ha a novellák világából mégis emlékezetes marad egy-egy jellem, sors, akkor az nem maguké a bányászoké, hanem inkább az olyan alakoké, akik köztük, a környezetükben élnek ugyan, de helyzetük, devianciájuk következtében a hétköznapi átlagbányászok közül kitűnnek, mint például a fogytékos Magasztos Matild, A Kánya-haraszt balladája Rőth testvérei, A szikár ember lelke Hülye Fazonja, a Bányatűz már-már sztahanovistává váló Bot Jánosa). Ebben ugyanakkor az is szerepet játszhat, hogy az írásokat nemcsak az egységes narráció, a közös helyszín (Ófalu), a közös természeti és épített környezet (Csobolyó-völgy, Szomjas Vájár, Támfa utca, Mélyakna, Arany Kapca), a bányászsors tematizálása fűzi össze, hanem az is, hogy az egyes történetek egy emberöltőn belüli szereplői időnként ismerik is egymást, gyakorta felbukkannak más történetekben is, aki az egyikben főszereplő volt, az legközelebb mellékszereplő lesz vagy csak egy említésre méltó alak (mint például a bányatulajdonos Rőth Árpád, Ede atya, a fuvaros Orkán, Csontár tanító, Csalavér doktor), ugyanakkor az elbeszélővel együtt emlékeznek az elődökre is, őrzik a falu múltját. Az időrendben egymás után következő, önmagukban is megálló írások sorozatából így csaknem összeáll egy összefüggő falutörténet, amelynek csomópontjai: a századelői falualapítás, a harmincas évek, a századközép, az ötvenes évek, a hatvanas évek, a nyolcvanas illetve a kilencvenes évek, a bányászlét alapjának megszüntetése. A kortárs magyar irodalomban nagy divatja van a novellaciklusoknak, de talán még a világirodalomban is példátlan az, hogy 27 írás, még ha egymással laza kapcsolatban is állva alkosson összefüggő, egy évszázadot átölelő ciklust.

Ebben a Rott-kötetben teljesedett ki és (talán) zárult le az az írói világ, amelynek első fejezete A Kánya-haraszt balladája címmel 2000-ben jelent meg, majd 2001-ben folytatódott A szikár ember lelke című kötettel, a két kötet 9-9 írásához vagy inkább írásába 9 újabbat illesztve. Mányokival abban tehát már nem tudok egyetérteni, amikor az első kötet alapján azt írta, hogy a tárgyi hitelesség „csupán kulissza”. Az újabb kétkötetnyi és immár időrendbe állított elbeszélés ismeretében bizton állítható, hogy az emberi jellem és az emberek közti viszonyok „sorslaboratóriumi” vizsgálata mellett Rott József határozott célja lehetett egy letűnt világnak, egy letűnt életformának, egy valamikori bányászfalu történetének a szépirodalmi (de tárgyilag hiteles) összefoglalása, egyfajta emlékállítás is. Igaza volt viszont maradéktalanul Alexa Károlynak, aki már a második kötet után azt írta, hogy ez az életanyag, írói világ regény után kiált. De időközben ez a kiteljesedett novellaciklus már-már maga is egy sajátos regényforma, a benne megjelenített világ már-már regényként működik, nincs ugyan öszszefüggő cselekménye, de a zárt világon belüli korlátozott teljessége miatt akár Ófalu regényének is tekinthetjük.

Rott József: A pokol orma
Magyar Napló Kiadó
391 oldal, 3584 Ft

Elek Tibor

Magyar Napló Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu