buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 15, vasárnap
Valér napja





















Évfordulók:
1822: Verseghy Ferenc halála (Buda)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„futók között titokzatos megállók¨


2003.12.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az újjáéledô Virginia Woolf. Két könyve jelent meg most, s hidd, kérlek, Olvasóm, nem kis házi ünnepségem ez (az Európa Könyvkiadó, a megjelentetô „berkeiben”), történetesen e sorok írója fordította ugyanis a réges-rég már kiadott Mrs. Dalloway című regényt, aztán a majdnem évtizedig lappangónk, a Felvonások között fájdalmasan filozofikus kerti bohózatát. Clarissa (Mrs. Dalloway) tizenharmadik helye egy szeptemberi sikerlistán olyan öröm, mintha (Ottlik Géza mondása) magyar sífutó az Egyesült Államok bajnokságán érne el hasonló eredményt. Sötét izzású, csipkefehér (breton csipke, melyet mégis naturálisan leng körül ottani piacon a Sylvia Plath által is magasztalt palacsinta repkedô gôze-illata!), lassú, titokzatos. Hogyan mondta Kosztolányi, a megállók folytatásaként? „A mély, sötét vizekbe néma lassú hálók.” S illik arra az angliai világra ez is: „Nem-élôk, mindent felejtô, mindent porba ejtô henyélôk.” Mert látszólag fanyar széplelkek, magas hivatalnokok, gazdag orvosok, a „Dalloway-hôsök”, s mellettük durva tömeg kavarog, a sokaság, annak egy „példánya” a végül szerencsétlen öngyilkosságba menekülô, tisztázhatatlan alak... látszólag csak estélyekrôl van szó, mint egy bizonyos Eliot-versben... s rá is fogták a Woolfék-féle Bloomsbury-körre (a két világháború között virágzott, festôkkel, nyomdával, könyvkiadóval, na már akkor kérem...!), hogy sznobok, igen, mert Virginia Woolfot minden érdekelte, csak az aktuális politika nem, csak az élet fontoskodó henyesége és harsogása nem... Hanem hát igaz-e ez?

Londonban járva megannyiszor felidéztem magamban azt a vásárian kavargó tömeget a királynô palotájának környékén... Diana hercegnô halála után pár héttel a Kensington Gardens csacska virágözönét, poros műanyagokkal, néplelket (nem) méltó mód kifejezô szövegecskékkel... ugyanolyan jellegzetesen britnek láttam, mint a királyi udvar egyik életíróját, akivel lóversenyen vagy a Hyde Park kutyasétáltatóhelyén ismerkedtem össze pár órára. S ahol a szerencsétlen öngyilkosság esik, a Harley Streetet is hányszor bejártam! És ahol oly sokáig laktam, a Russell Hotel kávézója-teázója-bárja (ahová pénzem nem lett volna belépni) azzal a képpel „fogadott” mindig, szállodámból kilépve, amelyik a gyönyörűen megtervezett, mostani magyar Woolf-sorozat címlapján látható, s ott is volt egy szépséges színe, egy „más-halványkék”... és egy múzeumban valami rejtélyes, hosszú ballonos hölgy faggatott meg elsô utamon, s olyan volt szakasztott, mint Virginia... és játszottam, ihletetten, Virginia nevű négylábút, és bóklásztam a British Museum környékén, ahol a műterem és műintézet volt, a Hogarth Press (kiadójuk) nyúlványa, és ott lógott egy bot és egy zöld malaclopó, és eszembe jutott az írónô öngyilkossága, ahogy zsebeit kôvel megtömte, bement a folyóba, sokadikra ezúttal sikerült neki. Világtól elkülönült széplélek, ugyan! Férjével azt kellett tervezniök, hogy autógarázsban gázosítják el magukat, ha a németek partraszállnak... Távol hát a politikától, a nagy világeseményektôl?

Csodás kis műhelyvilágot (számomra kibírhatatlant) alakítottak, belterjesen éltek, de mind autonóm alkotók maradtak, festô-rokonok, sodródtak ott mellettük, hozzájuk látogató kiválóságok. Képviseltek egy ma formaságaiban már letűnt világot és akkor tessék!

Virginia Woolf e mostani és itteni igencsak ócskavásártarka világba (már akinél) elevenséggel robban be. Felfedezés!

Úgy a múlté Virginia Woolf, ahogy Kosztolányi halottai: azok is hatnak tovább. Csak már a vágyott nyugalomból. Ez az elemi kettôsség (melyet viszont magam egy ideje örökké és kizárólagossággal érzek!), a hass-alkoss-gyarapíts (te szerencsétlen!) és a jaj, hagyjatok mindenben békén! érzése, Woolf aszszony alapjegye volt. Clarissa (Mrs. Dalloway) látszólag jobb sorsra érdemes úrinô; az emberi boldogság-áhítás és a kétségbeesés aprónál is apróbb mozzanatokon „át” nyilvánul csak meg; szinte a semmiért kell elemi erôvel munkálkodnia, s mint Alíz hallhatja Csodaországban: nagyon kell rohannunk, hogy helyben maradhassunk legalább... abban a „hagyományôrzô” brit világban oly képet tár a Virginia Woolf-alakok élete, hogy egy perui nagyváros, egy francia megyeszékhely, egy kelet-európai metropolisz választottabb köreinek létezése sem lehet más. Egyetemes! Száz év magány?

Ezer évnyi. Megírva a húszas, harmincas években, a negyvenesek legelején... modorosnak bélyegezve, pilinckázásnak, finomkodásnak.

És ahogy Osztovits Levente, a Kiadó igazgatója lelkesen mondja: „Virginia Woolf lett az, aki nem avul! Miközben a kortárs, akkori próza picit, netán nagyon, nagyon is kopik, fakul!” Hát valahogy így.
Amit most már én is jobban imádok a Mrs. Dalloway-légkörben, jobban, mint amikor fordítottam: hogy olyan egyetemes. Hogy nem törmelékes a parányolása (!), nem kurióz, mint mondjuk Mándy (e nagyon nagy író, persze), nem melodramatikus (mint Fitzgerald, e másik). Virginai Woolf teljesen egyenletes prózája végig „világrekord-tempót” fut, mint hoszszútávokon a legnagyobb etióp vagy abesszin atléták közül is csak kevesen meg ritkán.

S ha már e szónál tartunk: levegôje nem ritkás, de nem is fullasztó. A felvonások között alapötlete eleve virtuóz (nem árulom el; s remélem, senki fel nem rója nekem, hogy „talán el se olvasta Ez a könyveket, amelyekrôl ír”), és oly halál elôttien tragikus. Holott nem történik, ha úgy akarom, semmi. Annyi se, mint Gogolnál a „revizor-elôtti” darabrészben. Senki se leplezôdik le. Minden csak ôrlôdik szépségesen, hiábavalóan – és mégis ez az Élet! Hogy e randa szóval mondjam: az életnek alig képzelhetô sokkal nagyobb „megujjongója”, mint amilyen Virginia Woolf volt.

Miféle csalremények övezhetik egy vidéki, kerti színjáték tényét, eseménysorát? S miféle események ezek? Fura, nem kispolgáriak, nem „proletárosak”. A rangos emberekrôl szalad le a máz, hogy igenis valódi emberségükben látszódjanak: már amilyenek, úgy. És a nagy-nagy bánat, melyhez itt nem kell drámai esemény, valahogy ekképpen hangzik már a vége felé, majd mind erôsebben: jaj, szétmentünk, mielôtt egyáltalán összejöttünk volna. Jaj, kultúra, jaj, civilizáció, jaj, Európa, jaj, társadalom, jaj, te-meg-én. Ha volt fa arcú író, aki rezzenetlenül kitartott a szenvtelen (bár néha, jelzésszerűen szenvedélyeskedô, na jó) hangnál, miközben a felszín alatt földrengések zajlanak, látni fogjuk 2004-ben a megjelenendô két könyvében, s ott még jobban, Virginia Woolf volt az. (A világítótorony; A hullámok; ezekre gondolok, ezeket ismerem.)

Korántsem marad csak afféle hálátlan szerep a többi három könyvnek. Kezdjük azzal, hogy az Osiris Kiadónál megjelent újabb filozófiai kötetek egyike, A szofista mozgalom (G.B. Kerferd műve) alapismereteket közöl. De nem azon a „középiskolás-korútias” fokon, ahogy hittem volna. (Anekdoták, ördöglakat-gondolatok, jobbfajta filozófiai viccek, látszat-igazságok vagy ezek cáfolata.) Hanem nyelvszemlélet, korai „abszurd” (ez a magam állítása!), relativizmus, név és fizikai való ellentétpárja, az erény taníthatósága (!?) – ilyenek témakörei. Ezek hát fegyverei, hogy Hamlet válaszát idézzem Osrick apróddal beszélgetvén ott ô; s én magammal, hogy tessék, megint fényesen bizonyítódik valami. Az ugyanis, hogy a magunk abszurd-, katasztrofikus-, miegymás-tudatával és gyakorlatával nem vagyunk épp a leggazdagabbak. Komolyan megalapozott filozófiai mozgalom (máig élô ugyanis, hangsúlyozza a szerzô) a szofizmus, és megértése nem kisebb erôfeszítést kíván, mint más filozófiáké. Tehát nem lehet röhögcsélve fogyasztani – mely fogyasztási módhoz különféle magyar irodalmi évjáratok már-már az evidencia-határáig hozzászoktattak minket.

Ez volt itt pozitív – és pozitivista! ki hinné – csalódásom. Az igazság látszatigazsággá tétele, aztán ennek megfordítása, s akkor ami megmarad: körülbelül ez a szofizmus, vagy hát, ellentmondás a jelzôben, „az én” szofizmusom. A kellemes csalódás könyvérôl van szó. Jól fogyasztható. Ahhoz, amihez kell.

Pethô Bertalan lassan házi recenzensét üdvözölheti személyemben, holott errôl szó sincs. Még egyszer, itt, szösszenetnyit japán út/viszony című könyvérôl. Posztmodern világérzés, történelmi múlt, hagyományos kelet-kép és modern zakatolás: minden együtt. A házaspár elbűvölô személyes úti élményeivel. Elôzetes a huszonegyedik századból, ez az alcím, ráadásul ez csak az I. kötet. A II. kötet után visszatérünk rá. Addig is tessék olvasni, mert még – jó értelemben! –mulatságos, szórakoztató is. A japánok a kedvesebbik oldalukon nagyon megérdemelték „a budavári mester” emez újabb elmefutamát, minden szempontból a várakozásoknak megfelelô mű; és Pethô – nem csekély – magas szintű dolgokat elevenít meg remek stílusban. ô lenne az igazi Népszerű Szerzô, hanem akkor valahol másutt élnék; mint szellemesen rámutat ô maga, talán nem is Japánban, ott se. A Holdon. (A Platon kiadása.)

Régi adósságom a kiváló kultúrtörténész (aki az irodalmi értékelések helyett, hála ég, inkább találta meg kiemelkedô, bár nem hivalkodó szerepét), Rugási Gyula. A Gond-Palatinus (ah, mennyi változat, tündér e világ, csakugyan, hogy a régi költôt idézzem) kiadásában (vagy az Új Palatinus „Gond” sorozatában? ki tudja, én nem) megjelent filozófiai esszégyűjtemény... (A pillanat foglya) hogyan is mondjam... a legigényesebb és a legmohóbb ízlést is kielégíti. Afféle „14 h-ig kedvére ehet-ihat 2690 Ft-ból” könyv. Kierkegaard, Cézanne, Celan s mások, nekünk kevésbé ismert nevek új és új rálátások nyomán, elemien izgalmasan megírva. Töprengések, dilemmák, kísérletezések... történelem és megváltás viszonya, egzisztencializmus, szó és pillanat átfedése és reménytelen távolsága... és a többi. A legpompásabb kis kézikönyv; körömvonalakban a dolgok; hamar megtudjuk, amit tudni szeretnénk, és még az esô sem esik okvetlenül, mint koponyámra ott Koppenhágában, mikor a Kisegítô Temetôkertben (Assistent K. – és a filozófus neve temetôt jelent kb.) ráleltem a Nagymester sírjára, de nem tudtam, hol ülök, csak ültem, mert egy nagy fa volt fejem fölött. A klasszikusokkal így érdemes ismerkedni. Ahogy Virginia Woolf Londonnal visszaköszönt nekem (az én drágám!), vagy ahogy lombos fa védte gyérülô hajam az agyonázástól. Agyam meg is maradt, Rugási könyvét ésszel élvezem, mindenkinek nagyon ajánlom, ha el nem kapkodták még. A szerzôtôl további dolgokat várunk. Mit tudom én, a franciák újabb filozófusairól, bolondjairól (idézôjelben), és akirôl akar. Csak írjon Rugási, ha én már se Londonba, se Koppenhágába nem utazom többé, és amíg el nem hatalmasodik rajtam egy „kór”... Hogy mi??

Igen, Olvasóm, hogy tehát én ezeket a könyveket, kevés kivétellel úgy szeretem itten, hogy alig várom, legyek túl a recenziósdin, aztán jöjjön a diósi, a tényleges diótörôsdi téli alkonyokon, mikor már helyükön állnak a kötetek (ah, rendetlenségben), és tisztára „polgárian” olvasójuk lehetek. Mondom, ha már csak ez lesz a célom, abbahagyom az ismertetôsdit. De ez ne legyen hamar.

Virginia Woolf: Mrs. Dalloway
Európa Könyvkiadó
263 oldal, 2200 Ft

Virginia Woolf: Felvonások között
Európa Könyvkiadó
188 oldal, 2200 Ft

G. B. Kerferd: A szofista mozgalom
Osiris Kiadó
232 oldal, 2800 Ft

Pethő Bertalan: japán út/viszony
Platon Kiadó
237 oldal, 1960 Ft

A pillanat foglya
Szerk.: Rugási Gyula
Gond-Cura Alapítvány–Palatinus Kiadó
268 oldal

Tandori Dezső
költő, műfordító

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu