buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 18, vasárnap
Ilona napja





















Évfordulók:
1850: Honoré de Balzac halála (Párizs)
1977: Déry Tibor halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A hagyományról, Európáról és Kelet-Európáról


2003.12.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Elképzelem, hogy Zbigniew Herbert és Tomas Venclova, az igényesen szerkesztett Mérleg sorozat két új kötetének szerzője beszélget egymással, helyesebben, hiszen Herbert már meghalt: beszélgetett egymással. Vagy levelet írtak egymásnak, ahogy Tomas Venclova és Czeslaw Milosz, a litván és a lengyel író – akkor már egyformán emigráns – is írt levelet egymásnak, mi másról is, mint „közös” városukról, Vilniusról, egészen pontosan Vilnáról és Vilniusról, hiszen amikor Milosz ebben a városban élt, akkor a város Lengyelországhoz tartozott és Vilnának hívták. „Mi ketten nem ugyanazt a Vilniust ismerjük; sőt azt is lehet mondani, hogy két, egymással ellentétes városról beszélünk. Nem gyakori az efféle teljes átalakulás” – mondja Venclova, miközben mindketten leírták a maguk városát, s így voltaképpen Kelet-Európáról, emigrációhoz vezető sorsuk kelet-európai vonásairól írtak egymásnak.

De miről beszélgetett volna egymással Zbigniew Herbert, a kiváló lengyel író és Tomas Venclova, az írónak is kiváló litván gondolkodó és – használjuk ezt a lassan elkoptatott kifejezést – polgárjogi aktivista. Beszélgethettek volna Kelet-Európáról is, hiszen ha mást nem nézünk, csupán Herbert esszéinek kiadástörténetét, akkor már ez is magába sűríti mindazt, ami egy kézirattal a múlt század jó néhány évtizedében megtörténhetett Kelet-Európában, nem beszélve Venclova emigrációig vezető útjáról. Kötetének első mondatai így hangzanak: „Van egy kétéves lányom, aki az izraeli törvények szerint zsidónak számítana. Én mindenféle törvény – elsősorban is a magamra érvényesnek elfogadott belső törvény szerint – litván vagyok”, írásaiban pedig Litvánia huszadik századi története a leggyakoribb „téma”. Apja magas rangú funkcionárius volt, ő maga közelről látta mindazt, ami a litván szellemi és politikai életben történt, a különböző politikai-szellemi magatartás-típusok vizsgálata nagyon közel állt hozzá. Egyik tanulmányában Putinast, az írót idézi, aki egyik regényébe becsempészett egy mondatot: „Egy nemzetnek nemcsak a szabadságra, hanem a szolgaságra is érettnek kell lennie”. „Az én szememben ez egy kapituláns, önfeladó mondat – teszi hozzá Venclova. – A rabszolga szerepéhez nem kell hozzászokni.” Mégsem gondolom, hogy Herbert és Venclova Kelet-Európáról beszélgetett volna egymással, ha egy ilyen beszélgetés valamikor is létrejöhetett volna. Nem, ők nem Kelet-Európáról, hanem Európáról beszélgettek volna egymással, Európáról, nem a kontinensről, hanem az európai kultúráról – amelynek gyökereit Herbert kitartó következetességgel kereste, s amelynek Venclova részeként látja a litván történelmet. Könyvének egyik felvillanyozóan szép részletében egy anekdotát idéz fel, eszerint a második világháború előtt egy csapatnyi litván diák európai körutazást tett, ennek során az egyik résztvevő a következőt jegyezte be naplójába: „Megérkeztünk Firenzébe: a város szép, hasonlít Vilniusra, bár silányabb... A dologban – teszi ehhez hozzá Venclova – az a vicces, hogy szinte teljesen egyetértek vele. Vilnius ugyanahhoz a világhoz tartozik, amelyhez Firenze, Oroszország egészen más, Pétervárt kivéve, Pétervár azonban bonyolult ügy.” Nem biztos, hogy a történetírók egyetértenének ezeknek mondatoknak a valóságtartalmával, vagy ha igen, akkor hozzátennék, hogy Európán belül is léteztek fejlődési sajátosságokat magukban hordozó régiók – ám Venclova nem tanulmányt, hanem esszét írt, s az ő igaza abban mutatkozik meg, hogy rámutatott: a Baltikum történetében a „kelet-európai” vonások felerősödtek akkor, amikor ez a térség a szovjet birodalom része lett. Európa kapcsán elbeszélgethettek volna a hagyományról is, arról a hagyományról, amelyről Herbert így írt: „A modern kultúra egyik halálos bűne, hogy kishitűen kerüli a nyílt szembesülést a legmagasabb rendű értékekkel. De bűn az az arrogáns meggyőződés is, hogy eléldegélhetünk minták (esztétikai és erkölcsi példák) nélkül, mert a világban elfoglalt helyünk állítólag kivételes és semmihez sem hasonlítható. Hát ezért utasítjuk el a hagyomány segítségét, ezért süppedünk bele magányunkba, kotorászunk az elhagyott lelkecske sötét szegleteiben. Él egy téveszme, hogy a hagyomány valami örökölhető anyagféleség, mechanikusan, minden erőfeszítés nélkül öröklődik, ezért a hagyomány ellenségei azok, akik helytelenítik az öröklést és a ki nem érdemelt előjogokat. Ezzel szemben az az igazság, hogy erőfeszítést kíván minden kapcsolat a múlttal, ráadásul ez a kapcsolat fáradságos és hálátlan, mert kis »énünk« szűkölve védekezik ellene.” Minta, hagyomány, erőfeszítés, fáradozás – ennek kapcsán Venclova történelemmel kapcsolatos esszéit is idéznem kellene, de csak egyetlen bekezdését kapcsolom ide: „… a nemzetet, hazát kétféleképp lehet szeretni. Gyakrabban úgy, hogy feldicsérünk és feltétlenül igazolunk mindent, ami a sajátunk. Ez a fajta hazaszeretet emberi, és időnként nemes, szép. Az olyan balsors vert nép számára, mint a miénk is, nagyon is érthető. Én azonban többre tartom azt a hazaszeretetet, amelyikhez kritikus szellem és felelősségérzet társul. Ha már »sajátjainkról« és »idegenekről« beszélünk (bár bizonyos magasabb szempontból nincs se saját, se idegen, »akár zsidók, akár görögök«), akkor elsősorban a sajátjainkkal kell magas követelményeket támasztanunk.”

Aztán, ha beszélgetnének, akkor szót váltanának az utániság, a kívüllét állapotáról is. Herbert még ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyiknek a latintanára az iskolai táblára rajzolta fel a Forum Romanum alaprajzát, térképét. Annak a tudásnak az alkalmazása, amelyikben felnőtt, eltűnt – meglehet, ezért kereste egész életében az antikvitás jellemzőit, sajátos vonásait. Venclova 1977-ben került kívül Litvánia földrajzi határain, s noha szellemi vonatkozásban soha nem szakadt el Litvániától, 1989-1990 után egészen más problémákkal kellett szembenéznie, mint korábban.

Az az olvasó, aki a magyar irodalmon nőtt fel, nem csupán azon lepődik meg, hogy két egymással kapcsolatban lévő, de hát leginkább mégiscsak önálló kultúrához tartozó író-gondolkodó különböző tárgykörökben írott, s közvetlen kapcsolódási pontot nem mutató esszéiben-tanulmányaiban mennyi rokon vonást találunk, hanem azon is, hogy a Zbigniew Herbert és Tomas Venclova által képviselt írói alapállás mennyire benne gyökerezik a magyar kultúrában is. Természetesen külön-külön is, s egymáshoz való kapcsolódásukban is. Zbigniew Herbert a magyar írók, esszéisták közül leginkább Cs. Szabó Lászlóval rokon, műveltségben, hajlamban, a kialakított esszé típusában egyaránt, tablókat fest ő is, Cs. Szabó talán a tudóshoz, Herbert talán a művészhez áll közelebb, de ezek csak minimális különbözőségek, rokon mondataik és rokon megfigyeléseik is vannak. Görög tárgyú esszéikben bámulatosan sok rokon vonás, hasonló megfigyelés és megfogalmazás vehető észre. Delphoiról szóló, egyaránt monumentális esszéiket érdemes lenne egyszer párhuzamosan olvasni és elemezni, ahogyan azt is, amit táj és kultúra, táj és építészet kapcsán mondtak. Most csak Herbert mondatát idézem, ugyancsak a görögök kapcsán írta: „Talán senki sem tudta jobban a görögöknél, hogyan kell a táj részévé, kiegészítőjévé tenni az építészetet. Ha a szentélyt facsoporthoz hasonlítjuk, a színház sziklás katlanra emlékeztet. Az építész nem nyomult be a természetbe érzéketlen geometriával és hideg méretaránnyal. A hátával a hegyoldalnak támaszkodó epidauroszi színház a Partenonhoz méltó mű”. Tomas Venclova több magyar gondolkodóval és politikussal is rokonítható. A történelmi problémák megközelítésében, elemzésében leginkább Bibó Istvánnal, emellett viszont művész is, így az esszé nála nem a szaktudomány vagy a történelmi esszé irányába mozdul el, hanem annak inkább művészi változatát műveli, nem beszélve arról, hogy életideje a gyakorlati ellenzéki politizálásra is teret biztosított…

Zbigniew Herbert: Labirintus a tengerparton
Európa Könyvkiadó
336 old., 1500 Ft

Tomas Venclova: Litvánok és…
Európa Könyvkiadó
268 old.,1500 Ft

Füzi László

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu