buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Büszkeség és rezignáció


2003.12.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Hogy az igazi mecenatúra legalább annyira a bizalom dolga, mint amennyire a pénzé, az anyagi támogatásé, erre cáfolhatatlan példa a Két világban, Borbándi Gyula önéletrajzi jellegű könyve. Az örökifjú szerző, az immár nyolcvanötödik évében járó irodalomtörténész és szerkesztő maga mondja el a hatalmas terjedelmű, csaknem hatszáz lapos kötet előszavában, hogy esze ágában sem volt beszámolót készíteni élete és pályája alakulásáról, és nem is látott volna neki emlékei papírra vetéséhez, ha nem noszogatja folyton Osztovits Levente, az Európa könyvkiadó igazgatója, újra és újra biztosítva őt az elkészítendő kézirat megjelentetéséről. Lábon vette meg a búzát – mondhatnánk, partneréhez, a több kiadást megélt monográfia, A magyar népi mozgalom írójához tán illően, ám csak féligazságot állítva, hiszen a megismételt ajánlattételek idején az a bizonyos gabona nemhogy szárba szökkent volna, még elvetve sem volt.

Azt pedig, ami előkészítette neki a talajt, szemérmes hallgatás fedi: egy kevésbé szerény szerző talán nyilvánossá teszi a feltételezését, hogy az emlékirat kiadásra buzdítás összefüggésbe hozható azoknak a könyveknek, monográfiáknak a sikerével, amelyeket korábban sorra, rendre az Európa kiadó jelentetett meg, és amelyekről nehéz lenne eldönteni, hogy művelődéstörténetileg pótolhatatlanabbak- és nélkülözhetetlenebbek-e, vagy pedig társadalom- és politikatörténeti szempontból. Ezek azok az alkotások, alapművek, amelyek közül legalább kettőnek nagy esélye van rá – régebbi időkben a filológiában is használt szóval –, hogy fosszíliává lesz, egy remélhetőleg letűnt kor emlékeinek megőrzőjévé, afféle őslenyomatává. A Magyarok az Angol Kertben – A Szabad Európa Rádió története, illetve a Nem éltünk hiába. Az Új Látóhatár négy évtizede mindenképp olyan darabok, hogy velük kapcsolatban igaznak és a legnagyobb elismerésnek számít a közhely: csak Borbándi Gyula írhatta meg őket. S mellettük ott van még másik két kötet, A magyar emigráció életrajza 1945–1985 és a Magyar politikai pályaképek 1938–1948 – szerző és kiadó tartós kapcsolatának tanúsítói, az előbbi részéről a hűség, az utóbbi részéről a bizalom bizonyságai; ketten együtt példamutatói a mecénási szerepnek.

E kölcsönösség és bizalom kiterjed aztán az olvasókkal való kapcsolatra is. Amikor ugyanis az előszó elárulja, hogy a szerző élete több epizódját – különösen a Szabad Európa Rádióhoz és az Új Látóhatárhoz kötődőket – felidézte már korábbi, tudományos igényű könyveiben, és ezért már előre elnézésüket kéri, akkor kimondva-kimondatlanul a bizalmukra is számít. Arra, hogy belátják, mennyire magától értetődőek, szükségszerűek az ismétlések. Az emlékezés, a vallomástevés alkalma megengedné neki, hogy a tudományos stílus tárgyilagosságát és fogalmi igényességét odahagyva szépírói szándékkal lépjen fel; sejtetően és rejtelmesen, színesen és érzékletesen fogalmazzon, képzeletben bebarangolva életének és pályájának azokat az útjait is, amelyek csábították tán, ám amerre vagy el se indult, vagy ahonnan hamar visszafordult. Ő azonban nem a kései álmodozások, a mesés kitalálások és szellemes ráfogások embere. Másfelé vezeti választott módszere, előadásmódja. Másfelé a cetlik, feljegyzések, dokumentumok, fél pincéjének megőrzött papírhalmaza. És másfelé indítja az a kishitűséghez közeli önismeret is, amelyik sehogy sem bírja meggyőzni arról, hogy érdekesnek és fontosnak higgye a megélt életét. Az alkatból, vérmérsékletből és mentalitásból fakadó rögeszme lehet ez.

Hiába volt csupa kaland, csupa kiszámíthatatlan, váratlan fordulat az élete, kisgyerek korától kezdve, a Trianon után idegen állampolgárságúnak nyilvánított szüleivel a háttérben, öreg koráig, amikor Münchent éppúgy magáénak vallhatja, mint a szülővárosát, Budapestet, most azonban mintha az otthontalanság sejtelme motoszkálna a háttérben. Mintha a könyv élére a büszkeség és a rezignáció együtt rakta volna a címet: „két világban” élni annak adatik meg, akinek – ahogy egy régi költő írta – két hazát adott a végzete.

Ám az életút minden lényeges állomását, helyét szinte leltárszerűen felsoroló számvetésben nem lelni olyan helyre, ahol azért időz el az emlékezet, hogy a végzetet, a sorsot kárhoztathassa, hogy feltörő panasz- vagy jajszavát szertekürtölje. Mélyen jellemző, hogy leírhatatlannak nevezi a lelkiállapotát, amibe, talán legszörnyűbb helyzetébe, felesége tragikus halálakor került, és amiből úgy emelkedik föl, hogy hálát ad Istennek, amiért nem követelte másvalaki életét is ez a baleset. Az ilyen példák segítik megértetni, hogy mi adhatott erőt és hitet elviselni élete nem egy megaláztatását, megpróbáltatását, mi tehette szelíddé és béketűrővé: alapvetően az, amit diákévei legmaradandóbb emlékei között említ, s amire a későbbiekben is viszszatérően hivatkozik: a „Regnum”-ban töltött idők ezek. A Regnum Marianum szellemi-lelki közösségét a magyar katolicizmus huszadik századi történetének legjelentősebb intézményei közé sorolja, és példák bőségével bizonyítja, mi mindent jelentett számára a cserkészet.

És hogy mennyire természetesen, mondhatni a lelkiismeret és a kötelességtudat parancsszavainak engedelmeskedve következtek aztán életében a változások, fordulatok. A középiskola, az egyetem, aztán a grádicsok, amelyeken 1941 és 49 között a Vallás- és Közoktatási Minisztérium dolgozójaként felfelé lépkedett, miközben volt katona és hadifogoly is, hazatérését követően pedig budapesti kerületi titkára és nagybudapesti intézőbizottsági tagja annak a Nemzeti Parasztpártnak, amelyik nem engedte lankadni a figyelmét a korszak szellemi és politikai izgalmai iránt. De a társadalmi és az irodalmi élet mérvadó személyiségeinek tevékenysége iránt sem. Különös tekintettel azokra, akikkel kapcsolatban most a kötet hátsó borítója elég különösen fogalmaz: „Bár kora ifjúságától elkötelezett híve a népi mozgalomnak, mindig nyitott maradt minden demokratikus eszmeáramlat előtt (…)” – így az ajánlás, a második tagmondatból gyáván kihagyott „mégis” hiányával is azt sugallva, hogy a demokratikus eszmék elől elzárkózott az a mozgalom, amelynek aztán, már az emigrációs évei során, Nyugat-Németországban élve, Borbándi Gyula a legavatottabb kutatója lett.

Meg nem alkudva, a sértéseket, bántásokat eltűrve, ezeken felülemelkedve ekkor is – ahogy ezt a Márai Sándorétól eltérő véleménye sejteti. Ám hogy senki igazán jelentős íróval, művészszel vagy akár csak közéleti szereplővel folytatott vitái sem jutottak el a nyílt összetűzésig, szakításig – ebben talán a konfliktustűrő képessége helyett az játszotta a főszerepet, ami a névmutatóra nézve rögtön szembeötlene, ha a könyvnek lenne ilyen függeléke: az értékeknek, az értékesnek tudott egyéniségeknek a végtelen tisztelete. Felsorolni is lehetetlen, ki mindenki arcélét villantja fel, ki mindenkit hoz szóba, akár csak a rendszerváltozás óta eltelt időben is, miközben magát többnyire csupán úgy szerepelteti, mint aki köszönetet mondhat a velük való találkozásért, a rá szánt idejükért. Az az alázat vezetheti itt is, ami nélkül nemhogy irodalmi rovatvezetője, majd a magyar osztály helyettes igazgatója nem lehetett volna a Szabad Európa Rádiónak, de még tán egyszerű munkatársa sem, és aminek nem lehetett híján folyóirat szerkesztőként sem, mindegy, mi volt a beosztása, rangja, főmunkatárs volt-e, rövid ideig vagy felelős szerkesztő, aki valójában több mint négy évtizeden át, 1958 és 1989 között volt.

A szerkesztő dolga ugyanazt kívánta meg, mint a tudományos tervek, és mint most az emlékírói vállalkozás: a kitartó és alázatos munkát. Bizonyos, hogy habitusát, lelki alkatát követte az önként vállalt vagy a ráosztott feladat végzése közben. Ám az sincs kizárva, hogy legbelül annak a parancsnak is engedelmeskedett, amit még az emigráció elején eszmetársa és példaképe, Kovács Imre fogalmazott meg, mondván, úgy kell majd egyszer visszatérniük Magyarországra, olyan friss ismeretekkel, „mintha most álltunk volna fel a Centrál Kávéház asztala mellől”. Borbándi Gyula stílusában szikár önéletrajza erről a mindvégig élénk érdeklődésről, szellemi nyitottságról és kíváncsiságról nyújt beszámolót.

Borbándi Gyula: Két világban
Európa Könyvkiadó
587 oldal, 2800 Ft

Márkus Béla

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu