buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 8, vasárnap
Mária napja





















Évfordulók:
Kr.e. 65: Quintus Horatius Flaccus születése (Venusia, ma Venusa)
1832: Bjørnstjerne Bjørnson születése (Kvikne)
1842: Csiky Gergely születése (Pankota)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Mutass kiutat nekem”


2003.12.07

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Kis tények és adatok sokaságával, finom rezdülések feltárásával gazdagítja, de lényeges módon nem változtatja meg a nagy formátumú színművészről a kortársakban és az utókorban kialakult képet a Latinovits-irodalom új kötete. A Drága jó Mamikám! „féloldalas” levelezésgyűjtemény: azokat a (fennmaradt) képeslap-, levlap-, levél- és (el nem küldött) fogalmazványszövegeket sorakoztatja fel, amelynek címzettje – vagy a család legszűkebb körén belül az egyik címzettje – az édesanya. A könyv egyediségét, fontossággá is emelődő – sok stiláris fordulatban kifejeződő – lelki szépségét éppen ez az (alapjait tekintve nem változó) igazodás, igazulás biztosítja. Az édesanya szavaira, élőszóbeli vagy írásos megnyilvánulásaira, a fiához fűző odaadó, féltő, figyelmeztető, haragvó, megbocsátó viszonynak az eseménytörténetére részben csak következtethetünk az olvasottakból, vagy egyes Latinovits Zoltán-életrajzokból.

Erős szeretet kapcsolta össze a két embert (olyan áramkör, amelyben a nevelőapának és a [fél]testvéreknek is jutott hely, ha csöndesebb izzással is). Kissé olyan – felnagyító – anyakép élt a csodálatos tehetségű gyermekben, mint amellyel József Attila szembesítette magát egy életen keresztül (mondhatni, nem idegen ez a gondolat az alapos, terjedelmes utószót író Ablonczy Lászlótól sem). Természetesen Latinovitsnak nem az árvaság korai bánatával kellett viaskodnia, de avval igen, hogy életvitele, választásai, rendre elodázott, felülbírált, visszavont döntései és fogadalmai kiváltják a mama rosszallását (még az átmeneti elszakadás réme is felmerül. Sejthető, hogy az édesanya egyszer-egyszer ultimátumot nyújtott be tékozló fiának, máskor a fiú nyilvánította ki, hogy a túlzó anyáskodás, a szuverén életébe – szerelmeibe, hivatásának gyakorlásába, életmódbeli szabadosságaiba – történő beleszólás esetén fiúként elnémul, s ha a szeretet kötelékeit nem is tépi el, a kommunikáció szintjén hallgatva-tagadva szembefordulni lesz képes). Ennek a lüktető emberi viszonylatnak a gyötrött férfikorba ért gyermek halála (öngyilkossága) vetett véget 1976-ban.

A levelek időbeli eloszlása nem egyenletes, nem is lehet az. Legtöbbet a színészi pályával ismerkedő fiatalember volt távol az otthontól. A szeretet-beszélgetés, a vita-gyónás vágya főleg 1956 és 1959 között adta Latinovits kezébe a tollat. Ez debreceni állomásozásának – vagy viharzásának – időszaka. Elég sok levél, üzenet vándorolt a postára a miskolci esztendőkben, 1959 és 1961 között is. A pálya úgy hozta, hogy a harmincadik életév betöltésével a hosszabb távollétek ideje is lezárult, az 1961 utáni másfél évtizedben tehát viszonylag kevés a levél (de egyik-másik annál fontosabb). E három fejezetet megelőzi a gyermek, az ifjú, az egyetemmel bajlódó építészhallgató levélküldeményeinek együttese.

Valamennyi periódus más-más mondatokat diktált, ám a sorok mélyén azonos érzület munkál: a levélíró önmaga-megértetésének vágya; a remény s akarat, hogy az anyai géniusz színe előtt kifejthetők, kommentálhatók a próbára tevő, kacskaringós élet fejleményei, s hogy a nehezen kilombosodó felnőtt lét elnyerheti a mamától a bólintást, az igenlést. A barokkos-romantikus stílusfordulatokhoz vonzódó, szándékainak tételes („matematizált”) lajstromozására is hajlamos Latinovits a legtöbbször azon az emelt – átművésziesített, mégis hétköznapi – hangon szólt anyjához, amely leveleit gyakran simítja az imabeszédhez, és mert az életet – minden rútság, vétek, ördögi erő ellenére is – szentségnek tételezi, az élet krónikáját is akarva-akaratlanul szakralizálja. A szófordulatok mindegyik életszakaszban magasztosak, a szóképek – esetleges közhelyességüket levetve – egyénítettek, választékosak. Latinovits Zoltán számos levele vértben-vasban vág neki a mamához vezető útnak, a személyiség alakításának, jövőjének nagyszabású haditerveit csörgetve.

Szerencsére e futár nyomában hű csatlósként, könnyebb fegyverzetben ott jár a humor is. Így nem meglepő, hogy sokszor ugyan életfordulatokról, még a végső, balatonszemesi perc felől is visszakereshető határhelyzetekről szerzünk tudomást, a mindennapokat is teatralizáló Latinovits földi menny és földi pokol közt verődő-vergődő lelkigyakorlatait, eltökéléseit, lehangolódásait, az idegeket már huszonéves korban tépő betegségeit éljük át az önéletrajzszerű levélbeszéd írójával együtt – s közben a szennyes ruha mosatásával, egy fura bútorcsalád kreálásával és elkészítésével, haknikkal, a lengyelek magyarok iránti rokonszenvével, ballon-, műbőr- és műszőrkabátok vásárlásának reményével, a nagymamától és az OTP-től kért, vagy épp a kollégának végre megadott 140, 430, 900 forintos kölcsönökről informálnak a bekezdések (az 1000 forint fölé lassan és alig kúszó fizetés filléres beosztásának gondja, a mamának küldött sok elszámolás az ifjúi megélhetés és az alábecsült tehetség mindenkori tragikomédiája). Zokni, hősugárzó, orvosságok: otthonról, az anyai jóság jeleként érkezik, ami a testnek kell. A lelket sem a rekonstruálható viszontlevelek, sem az általában sértetten, dacosan visszautasított „protekciózások” nem csillapíthatták le (az édesanya, a neves vendéglős család társadalmi státuszának megmaradt nimbuszát kihasználva, többször igyekezett rendbe tenni, máskor előre lendíteni fiának pályáját).

Aki csak egy kicsit is járatos a lélektanban, nem veheti hallatlanra az egyik – nem postázott – fogalmazvány az egót kicsinyítő, a szülőt felmagasító vágyakozásainak és rettegéseinek kitörését, Anya és Isten szomszédosságát: „Vissza, vissza Anyukához. Ó, Istenem, bár lehetnék újra gyerek, Anyám fia! Nem tudok a lábamon megállni. […] Ha beteg voltam, Anyám ágyamhoz ült, ölébe vette fejem, szeme szomorú volt, de Anyám szeme volt. Istenem, mit jelentett nekem ez a szem, a simogatás. Mindent, egy egész világot. Benn fájdalom és öröm, szenvedések megtört fénye. Anyám, én viszszavágyom hozzád. […] Ugye vigyázol rám? Vasárnap templomba megyünk, és kérjük, hogy az Isten segítsen meg bennünket. Légy mellettem, Anyám, ne hagyj el. Elvisz a nagy fehér ruhás rém. Jó Mamikám, ne hagyd fiadat…” Az „Istenem, mutass kiutat nekem” fohásza ebben a szövegkörnyezetben egyszerre szól a Teremtőhöz és a Világrahozóhoz (1958 őszéről való a betűk gyermekiesítő férfizokogása. Íródhatott volna harminc-harmincöt év alatt máskor is, talán csak az iskolai kirándulásokkal, focival, nagy lélegzetvételekkel telő csikókorban nem).

Ablonczy László, a Latinovits-életút egyik legjobb ismerője, érzékenyen hangolt (és tárgyszerű) utószavában számos szöveghelyet idéz: maga is gyönyörködik a szófűzésben, megrendül a konfessziótól. Az érzelmi földrengésnek néha kiváltója, gyakrabban csillapítója a mama. A levélírót az Istennek tetsző személyes életvitel és az őt maximálisan kiteljesítő (építészi, színészi; építészi és színészi; komplex színházi; általánosan emberi) életcél kiküzdése – és a sok megtorpanás – rázkódtatja igazán. S néhány futó szerelem is, melyeket – ha az édesanya szeme láttára kezdődtek, ha nem – egyetértő, elfogadó megítélést kérve ugyancsak bemutat a felséges címzettnek (alig érintve, mégsem kendőzve a szexuális mögöttest. A szesz okozta zabolátlanság sem titok, de nem is valami komolyabb, egyéniségromboló veszedelem démona).

E recenzió írásakor még csak a kézirat lapjaival kártyázhatunk, élvezve is a könnyű sorrendi cseréket, a jelenség- és képzettársításokat. Az adatgazdag függeléki rész, a felsejlő teljes szerkezet, a szerkesztő Balatoni Monika szakértelme értékes könyvet ígér (melyben a levonat még szemet szúró elírásait korrigálták, és az egyelőre hozzá nem férhető jegyzetanyagot pontosan formálták). Latinovits Zoltán a halhatatlan színházi és filmszerepek, az egyéni ihletű irodalomtolmácsolás mellett szövegekben (röpiratokban, naplókban, esszékben, imákban) is „a holnap elébe” ment, ránk örökítette magát. Az írásban rögzített intellektuális, morális és érzelmi hagyaték külön fejezete, nagy „belső monológja” az édesanyjához írott levelek könyve.

Latinovits Zoltán: Drága jó Mamikám! Levelek Édesanyjához
Szerk.: Balatoni Monika
Magyar Thália 4.
Kairosz Kidó
160 oldal, 2400 Ft

Tarján Tamás

Kairosz Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu