buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Ebert listája


2006.11.30

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Igazából nem értem, hogy ha az Európa Könyvkiadó – feltehetőleg a korábbi évtizedekben publikált, hazai szerzők által írt Száz híres regény, Száz híres dráma című válogatásokhoz hasonló – könyvet akart publikálni száz híres filmről, miért amerikai kritikus opuszára esett a választása. Hiszen az Újvilágban élő kollégának részben legalábbis más az értékrendje, máshova teszi a hangsúlyokat, szemléletmódját, értékválasztását más kulturális tradíciók formálták. Választásában, összeállításában – az ő aspektusából – érthetően az amerikai filmeknek jut a főszerep, hiszen Amerika a filmben is nagyhatalom. A száz filmből 38 a nem amerikai; a szám egy kicsit több vagy kevesebb is lehet, attól függően, hogy egyes angol rendezőket – akik hosszabb ideig Amerikában éltek és dolgoztak, vagy ott letelepedtek, s gyökeret eresztettek – hova sorolunk.

Ha kontinentális büszkeségünkben keveselljük is az európai filmek arányát, s hiányolunk néhány nevet, a listának ez a része (is) jó ízlésről tanúskodik; szerepelnek rajta a filmművészet klasszikusai, s néhány élő kortárs óriás. Többek között Fritz Lang és Bunuel, Bergman és Antonioni, Fellini, és Kurosawa 2-2 filmmel képviselteti magát a mustrán, de helyet kapott Vittorio de Sica, Dreyer, Renoir, Murnau, Truffaut, Godard, Tati, Ozu, Szatyajit Ray, Herzog, Fassbinder, Wenders. Tulajdonképpen az amerikai válogatást sem kifogásolhatjuk, nagyobb részük kimagasló rendező (Griffith, Hawks, Buster Keaton, Hitchcock, Wilder, Houston, Welles, Lubitch, Michael Curtiz, Kazan, Sturges, Altman, Kubrick, Marx testvérek, Polanski, Spielberg, Tarantino, stb) jelentős és/vagy emblematikus műve, s néhány alkotó több filmmel is megméretődik. A kínálatban – s ezért díjazom Ebertet – találunk néhány független filmest is (Cassavetes, Coen testvérek, Terrence Malick), akiket a hollywoodi tucat portékákon nevelkedett átlag amerikai néző feltehetőleg nem nagyon ismer. Szerintem még Jarmusch, Ridley Scott, Lynch valamelyik filmjének is helyet kellett volna szorítani; Ebertnek akadt volna miből kihagynia, mert a százas listán három-négy olyan film is akad (jó arány) – A bárányok hallgatnak, A remény rabjai, Kosaras álmok, Elfújta a szél – amelyik se nem igazán értékes, se nem fontos.

(Érdemes egyébként elgondolkodni a „híres” szó jelentésváltozásán. Azon, hogy míg néhány évtizeddel ezelőtt a fogalom egyértelműen értéket, minőséget jelentett, ma művész és mű is híres lehet anélkül, hogy minőséget képviselne.)

A feldolgozás mikéntjével, a szövegek milyenségével már kevésbé vagyok elégedett. Ebert intelligens, okos, érzékeny és felkészült kritikus, többnyire szórakoztatóan ír, de hiányzik kritikáiból az intellektuális mélység, a gondolati eredetiség. Módszere, írásai felépítése nagyjából hasonló. Elmeséli a film tartalmát, felidézi röviden legfontosabb fordulatait, konfliktusait, esetleg néhány jelenetet elemez, értékeli a művet, filmtörténeti adalékokkal, érdekességekkel szolgál a film rendezőjéről, főszereplőiről, a film, a kópia sorsáról s szubjektív megjegyzéseivel sem marad adós: beszámol impresszionisztikus élményeiről, benyomásairól, értékítélete változásáról vagy éppen változatlanságáról, s okairól. Érdemben általában csak röviden elemzi a filmet, egy-egy gondolatot nem bont ki, nem mélyít el, az adott művet legfeljebb csak vázlatosan helyezi el a filmtörténetben, a szélesebb művészeti, filozófiai öszszefüggésekben pedig nem. Habitusán, gondolkodói kapacitásán kívül ez nyilván a megcélzott olvasói rétegek feltételezett intellektuális elvárásaival magyarázható. S azzal is, hogy az írások eredetileg napilapban jelentek meg, meglehetősen rövid egyenterjedelemben. Vagyis a közeg, a média jellege, a rendelkezésre álló hely is sokban meghatározta a szerző lehetőségeit. Ebert egyébként – valószínűleg az amerikai realitásokat pontosan ismerve – azt állítja, az is igen nagy dolog, hogy 1997-től kéthetente fórumot kap a Chicago Sun-Times-ban a filmtörténeti, filmesztétikai népműveléséhez.

Szinopszisai pontosak, s gondolataival is többnyire egyet érthetünk. Persze akadnak kivételek. Azt állítja például, hogy Orson Welles Aranypolgárának „mélyebb rétegei […] meghaladják az értelmet.” A Biciklitolvajokról: „A film megjelenésekor marxista tanmesének tartották. (Zavattini az olasz kommunista párt tagja volt.)” majd kifejti – s ez a legegyszerűsítő szemlélet is hiányérzetünk egyik oka – „A neorealizmus [...] általában olyan filmekre utal, melyek a szegénységben élő munkásosztály életét mutatják be.” A Patyomkin páncélos ismertetésekor mintegy mellékesen megjegyzi, hogy az Eizenstein filmje révén világhírűvé vált lépcsőkön nem volt semmiféle mészárlás, „a cár csapatai valahol Odesszában tényleg lelőttek ártatlan embereket.” Megesik, hogy a szerző tájékozatlanságára derül fény, bevallja, hogy az Hulot úr nyaral című film megtekintése előtt attól tartott, hogy „egyfajta hol-lywoodi jellegű hatásvadász helyzetvígjátékot” lát majd. Értékítéletét sem lehet mindig fenntartás nélkül elfogadni. Enyhén szólva is túlzás, hogy Richard Lester kedves, bohókás filmje, a Nehéz nap éjszakája a filmtörténet egyik mérföldköve, Coppola kétségtelenül fontos Apokalipszis mostja pedig a század egyik legmaradandóbb alkotása lenne.

Az egyébként gördülékeny szöveget produkáló fordító sem áll mindig a helyzet magaslatán. A Patyomkint a felkelés huszadik évfordulójára „az orosz forradalmi tanács” rendelte meg. (Ez vajon miféle szervezet lehet?) Vagy: Eizenstein montázselméleténél: „a vágás olykor dialektikus, pont, kontrapont és fúzió.” A Vietnamban játszódó Apokalipszis, most tartalomismertetése elején az olvasható, hogy a főhős Kongó legeldugottabb szegletébe utazik.

Ebertnek elnézem időnkénti aránytévesztéseit, a felszínesebb megközelítést is, mert kiderül, hogy ő is a dinoszauruszok közé tartozik, akik az értéket védik a talmival, a gagyival szemben. („Előbb-utóbb minden filmrajongó Ozunál köt ki, és megérti, hogy a mozgókép nem a mozgásról, hanem a gondolatokról szól” –, jegyzi meg például a Lebegő algák kapcsán. Ozu-rajongásában feltétel nélkül osztozom.) Nekem nem is Eberttel, hanem a kiadóval van vitám. A tendenciát illetően, hogy nekünk mindig Amerika kell, hogy egy amerikai szerző azt is jobban tudná, hogy itt és most a kontinens közepén mik a kedvenc és fontos filmjeink. Az Ebertéhez hasonló vállalkozást – sőt ennél jobbat – magyar szerzők is tető alá tudtak volna hozni.

Roger Ebert: Száz híres film
Fordította: Gecsényi Györgyi
Európa Kiadó, 2006
559 oldal, 4500 Ft

Gervai András

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu