buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Magyar művészeti könyvkiadás
Jósvai Lídia beszélget Klimó Károly festőművésszel és Beke László művészettörténésszel


2006.10.05

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Nemrégiben középiskolás lányom beráncigált egy könyvpalotába. Kitűzött célunk a művészeti kiadványok polcrendszere volt, rajz- és festészettechnikai könyvet kerestünk. Ilyet egyetlenegyet találtunk, viszont hihetetlen árudömpinggel találtuk magunkat szemben: luxus kivitelezésű és ennek megfelelő áron kínált díszalbumokat festőkről, fotóművészekről, művészeti korszakokról, különböző irányzatokról. Jómagam sokkal inkább kedvelem a kisebb területen, árukínálattal ökonomikusabban gazdálkodó könyvesboltokat, ahol a látványos árucikkek mellett/helyett számos, igen kitűnő és élvonalbeli elméleti művet találhatok. Ezt a színes, de kínálatában igen vegyes palettát látva úgy véltük, érdemes lenne utánajárni, hol is tart művészeti kiadványok terén a magyar piac. Naprakészek vagyunk-e a világ legfőbb tendenciáinak bemutatásában, vagy fáziseltolódásban, lemaradásban vagyunk a nyugati könyvkiadással szemben.
 

• Néhány kiadónk jóvoltából most már számos olyan impozáns és nagyra törő, kivitelezésében világszínvonalú album lát napvilágot magyar nyelven is, amely egyfelől a közízlésnek kedvez, és végre a magyar olvasó számára – látványban is – hozzáférhetővé tesz alapvető képzőművészeti értékeket. Másfelől a magyar könyvkiadás arra is törekszik, hogy vezető, már-már klasszikusnak számító alkotóművészeinkről összefoglaló jellegű műveket, rangos monográfiákat jelentessenek meg. Milyen színvonalon tart ez a típusú munka?

Klimó Károly: A magyarországi művészeti könyvkiadás óriási lendületet vett, s ez akkor is elmondható, ha a nagy nyugati könyvkiadói hagyományokkal vetjük össze. Másrészről mégsem vagyunk teljesen jó pozícióban. Miért? A legnagyobb nehézség az, hogy a magyar könyvkiadás egy aránylag kis nyelvterületet ölel fel. Még ha a korábbi Nagy-Magyarországhoz tartozott részeken élő magyarul beszélő emberekre is gondolunk, akkor is hány millió emberről beszélhetünk egyáltalán? Maximum tizenötről, ugye. Ez a szám össze sem hasonlítható a százhúsz milliós német nyelvterülettel, de gondolhatunk a franciákra vagy az angolokra is, tehát egészen más dimenziót kap a dolog. Köztudott, hogy a művészeti könyvek nagyon drágák, egy valamirevaló nívós művészeti könyv előállítása nagyon sok pénzbe kerül, tehát a kiadó nem könnyű feladatot vállal magára, amikor művészeti könyvet bocsát útjára. Ennek ellenére az utóbbi időben nagyon szép és értéktartó művészeti könyvek kerültek a magyar könyvesboltok polcaira és kirakataiba. Csakhogy meglehetősen koncepciótlanul zajlik a folyamat, rendkívül esetleges valamely kiadvány megjelenésének a lehetősége. Az van ugyanis, hogy a könyvkiadók rendszerint megbízzák azt, aki könyvet szeretne megjelentetni, hogy hajtsa föl a pénzt, vagy legalábbis a pénznek nagy részét. A könyv sorsa ezután már azon múlik, hogy az illető mennyire ügyes pénzszerzés terén. Itt már nem a művészi kiválasztódás vagy a művészeti színvonal kérdése a mérvadó, hanem az, hogy ki milyen ügyesen mozog a piacon. Mégis bátran állíthatom, hogy nagy hézagpótló művészeti könyvirodalom van és rendkívül sok jelentős művésznek – hozzáteszem kortárs művésznek is – igen nívós albuma, katalógusa jelent meg az utóbbi időben. Valamiféle szintetikus törekvést továbbra is hiányolok, a múltnak a hátrányait ma sem léptük túl. Köztudott, hogy Magyarországon az elmúlt negyven év nem kedvezett a vizuális kultúrának, e téren nagy az elmaradottság, bőven lenne mit pótolni. Természetesen nem arra gondolok, hogy egy központi, állami vagy minisztériumi könyvosztályon szülessenek döntések efelől, de érdekes módon akármelyik nagy európai könyvpiac (legyen az német, francia vagy angol) kiadványaira gondolok, szembeötlő, hogy minden igazán fontos művészeti tendencia, alkotói oeuvre valahogy megjelenik a piacon. Nálunk ezt még nem sikerült elérni.

• A vizuális kultúra felfejlesztése hoszszú folyamat, pedagógiai munka eredményeként jöhet csak létre. Említette a negyven év hiányosságait. Mi lenne célszerűbb: előbb a hiányokat pótolni, azokkal az adósságokkal végleg elszámolni, amelyekkel az a bizonyos „múlt” az adósunk, vagy pedig inkább a kortárs művészet törekvéseit naprakészen bemutatni? Melyik a fontosabb?

K.K.: Nehéz súlyozni ezek között a dolgok között. De ha arra gondolok, milyen jelentős képzőművész volt Kassák, és a mai napig nincs egy igazán szép, az életművet feldolgozó, művészettörténetileg is hiteles könyv Kassákról (és mondhatnék több más jelentős korai modern vagy avantgárd művészt), bizony szembeötlő a hiány. Én azt mondom, el kellene kezdeni elölről, és néhány nagyon fontos sarkpontot vagy határpontot kellene sürgősen könyvekben meghatározni. A kortárs művészek, hál’ istennek, a saját energiáikat már mozgósítják ez ügyben – Frei Krisztián, Lakner László, Losonczi Tamás vagy Gyarmathy Tihamér, de folytathatnám a sort Bak Imrével, Nádlerrel, Hencze Tamással –, szóval nagyon sok komoly, nívós életművet bemutató könyv és album jelent meg a kortárs alkotókról. De ha arra gondolok, hogy a korai modern magyar művészet fontosabb törekvéseinek vagy nagy alkotóinak van-e szakmailag feldolgozott, életművet bemutató albuma, akkor azt kell mondanom, hogy hm, talán nincs… A nagy közmúzeumok hátrányba kerültek, mert anyagi eszközeik nem jelentősek vagy nem elegendőek arra, hogy érdemileg feldolgozzanak életműveket vagy jelentős alkotói korszakokat, így áll aztán elő az az érdekes helyzet, hogy ezt a feladatot-küldetést aukciós házak és galériák veszik át, ezek adnak ki hatalmas könyveket, albumokat. Ez szép és jó, de hát alapvetően és elvileg a múzeumoknak lenne a feladatuk ezt a folyamatot kézben tartani és irányítani. Nálunk valahogy még nem zökkent a helyére az a kívánatos struktúra, amely, természetesen külső beavatkozás és irányítás nélkül, belső törvények alapján alakítaná ezt a művészeti panorámát.

• Beszéltünk a magyarokról. A világ vezető képzőművészeiről, alkotóiról megjelenő albumok, monográfiák, bemutató katalógusok stb. mennyire pusztán a divatot, vagy az olvasói-vásárlói ízlést szolgálják ki, és mennyire fedik a tényleges, igazán erőteljes és aktuális művészeti mozgásokat a világban?

K. K.: Miután a művészet megítéléséhez kell egy bizonyos idő, távlat és rálátás, a kortársak saját koruk pillanatának a művészi eredményeit nem tudják még abszolút tárgyilagosan megítélni. A művészeti könyvkiadásban is rendkívül sok szubjektív tényező van, értem ez alatt azt, hogy egy divatos, de gyengébb művésznek vagy az ő támogatóinak joga van fantasztikus könyveket kiadni – ez a szabad piaci helyzet és a szabad verseny lényege –, ez azonban nem képezi le pontosan a művészettörténet értékeit. Harminc-negyven-ötven év múlva kezdődik el az a fajta szelekció, amely a kortárs összképből kiválasztja a precízebb értékeket. A művészet mint áru, a kultúra mint áru és a szabad verseny, a gazdasági lehetőségek teljesen nyitott perspektívát jelentenek bárki számára. Valaki benyúl a zsebébe és azt mondja, hogy ő saját magáról akar egy fantasztikus könyvet kiadni, mi akadálya van ennek? A világon semmi, ugye. Amerikában nagyon is dívik, hogy hobby-művészek kiadatnak magukról könyveket (ezt egyébként az amerikaik nagyon szellemesen „hiúsági kiadványnak” nevezik), és akár ezek is bekerülhetnek a könyvkiadás vérkeringésébe, tehát ilyen értelemben véve nem lehet cenzúrát vagy szelekciót alkalmazni. Az a jó, ha maga a művészeti élet, a művészeti piac, vagy pontosabban a kultúrának egy színvonalas, a napi, akár publicisztikára emlékeztető értékítélete jelenít meg egy olyan válogatási rendszert, hogy úgy mondjam egy észrevétlen rendszert, amelyen belül működnek az értékek. Nyugat-Európában ez jól funkcionál, mert – a múzeumok, a galériák, a különféle kulturális intézmények, a tv, a sajtó – egy összefüggő szisztéma garantál egy bizonyos nívót, egy bizonyos fajta intelligenciát, és ha abba otromba módon akar valaki beékelődni – mit tudom én, egy gazdag hobby-művészt megpróbálnak úgy érvényre juttatni, hogy a pillanatnyi kulturális értékek tetejére helyezik –, akkor ezt valahogy maga a piac szűri ki. És ez óriási dolog szerintem, egy ország általános intelligenciáját, általános kulturális színvonalát jelöli.

• Ha átnézzük a magyar könyvkínálatot és piacot, mit mondhatunk, hol tart a magyar képzőművészeti könyvkiadás? Most nem a színes albumokra, a súlyos monográfiákra gondolok, hanem elsősorban az elméleti jellegű könyvekre. Azokra a magyar és külföldi, tehát fordításban megjelenő kiadványokra, amelyek a művészeti élet elméleti kérdéseivel foglalkoznak. Nem sok kiadó vállal ilyen feladatot, merthogy ez nem kelendő árucikk. Azért kiemelhetünk néhányat, a Balassit, az Enciklopédiát, az Atlantiszt, az Osirist, a Kalligramot, amelyek szép számban jelentetnek meg ilyen jellegű könyveket. Tehát hol tartunk ma?

Beke László: Szerintem remek a helyzet, csak éppen áttekinthetetlen. Mielőtt ebbe belemélyedünk, hadd mondjak pár jellemző dolgot. Mi most művészeti-professzionális, szaktudományos, elméleti könyvekről beszélnénk, de mindjárt adódik egy elméleti probléma. Fölteszem a kérdést: mi számít szakkönyvnek, mi számít tudományosnak, mi számít művészetinek. Én most mint egyfajta kiadó ülök magával szemben, és legfőbb vágyam kiadni Kepes György Vizuális nevelés című könyvét, amely Amerikában jelent meg néhány évtizede. A pályázati ismertetésben azt veszem észre, hogy nem tudom egyértelműen meghatározni a könyv műfaját. Ez egy művészeti könyv, de felsőoktatási könyv is, közben tudósok beszélnek benne, és még ehhez a kutatás kérdését is hozzá kell tenni. Tehát máris úgy összekeveredtek a szempontok, hogy csak na! De ettől függetlenül ezen az interdiszciplináris területen elég sok könyvet lehet találni, és eléggé naprakészek vagyunk, hogyha összegyűjtjük azt a teljesen szétszórt kiadói termést, amellyel nap mint nap találkozhatunk a könyvesboltokban. Másrészt természetesen nem a könyvkiadás változik meg, hanem az olvasási szokások, amely a vizualitás – a művészet szempontjából is egyre inkább –, az internet felé tolódik el. Az interneten gyakorlatilag mindent megtalálok, csak éppen nem magyarul.

• Azért még mindig szép számmal akadnak emberek, akik az olvasási élményüket nem az internethez, hanem a fizikai értelemben is vett papírhoz, a könyvhöz kötik elsősorban.

B. L.: Nagyon sajnálom, de én művészettörténész vagyok, és ezt a foglalkozást a művészettel való tudományos és elméleti foglalkozásnak tekintem. Ráadásul még csinálom is, nemcsak olvasója vagyok. Mióta megjelent egy könyv, Hans Beltingnek A művészettörténet vége című (most már magyarul is olvasható) műve, azóta nagyon sok bizonytalanság van magával a műfajjal kapcsolatban kiadói, meg kutatói oldalról nézve is, hogy érdemes-e egyáltalán ilyet csinálni. A művészettörténetet egyre inkább úgy tekintjük, mint egy narratívát, mint valami olyat, aminek eleje van, közepe van, meg vége van, és azt el kell mondani. Viszont úgy néz ki, hogy a művészettörténet eseményeit nem tudjuk többé ezen a módon leírni. Ha pedig ez így van, nem lenne-e sokkal jobb egy mátrix vagy egy táblázat, esetleg egy adatbázis, amelyben tetszés szerint megtalálunk bármit, amit keresünk, sőt: tetszés szerint kapcsolatokat létesíthetünk a dolgok között? Míg hogyha ez könyvben jelenne meg, akkor elveszne ez a szabadságunk. Megint csak akármilyen konkrét példát nézünk, pl. mi a helyzet a csendélettel kapcsolatban, mi a jelenlegi felfogás a tárgykultúra oldaláról, a humán antropológia oldaláról, akkor fölmerül a kérdés, hogy erre a választ miért a könyvek között keressük, és miért nem valahol másutt. Miért nem megint csak az interneten, vagy CD-n. Lassan tíz éve, hogy egy könyv anyagát, vagy netán 70-80 könyv anyagát is rátehetünk egy ilyen kerek lemezre, és valójában ugyanúgy használhatjuk, mint a könyvet, csak sokkal jobban. És nem hátradőlve, hanem előrehajolva egy képernyő felé. És mi van akkor, ha a kiadó latolgatja, hogy ugyanazt az anyagot könyv formában adja-e ki vagy CD-n, vagy netán mind a kettőn, a könyv hátsó oldalába belerakja a CD-t. Én sokkal érdekesebbnek tartom ezt a jelenséget, mint hogy itt most egyes könyvekről beszéljünk, főleg akkor, amikor a könyvek maguk, főleg az elméleti könyvek, erről szólnak.

• Azért én kitartóan továbbra is a könyvformátumnál ragadnék le. Mégis kérnék néhány olyan nevet, vagy olyan összefoglaló művet, vagy mérvadó szöveget, amely magyarul már megjelent, és amelyet nem lenne szabad kihagyni senkinek, aki szeretne napjaink szellemi eseményeivel, teljesítményeivel foglalkozni.

B. L.: Hadd kezdjem most a legegyszerűbbnek látszó dologgal, hogy a hagyományos művészetről szóló könyvek hogyan kezdenek radikálisan megújulni. Itt van például a művészettörténeti könyv, amely egyfajta történetet mesél el rengeteg illusztrációval, fölfűzi a műveket és a művészi életrajzokat egy időbeli szálra. Ebben a „műfajban” is állandóan jelennek meg könyvek, kézikönyvek, amelyek radikálisan megújítják a feladatot. Jó néhány évvel ezelőtt jelent meg a Park Kiadónál egy zavarba ejtő egyetemes művészettörténeti könyv, vastag kötet, több olasz szerző írta. A világ története, ugye, szálakon megy előre az időben, de ahogy lapozgatunk ebben a könyvben, egy teljesen új dolog jelenik meg, tipográfiailag ezt úgy nevezhetnénk, hogy „a keretes”. Tehát a folyamatos narratívába tulajdonképpen beékelődik egy önálló esszé, egy inzert, például az, hogy a reneszánszban mi volt Vasarynak a véleménye Raffa-elóról. Ez egy új típusú művészettörténeti könyv.

• Csak egy közbevetés: ahogy a nagyobb könyvesboltokat jártam, a polcokon változatlanul ott van, ki tudja hányadik kiadásban, Gombrich művészettörténete.

B. L.: Mire példa a Gombrich? Arra példa, hogy ő tulajdonképpen magát a művészettörténet-írást újította meg, mégpedig kétféle módon. Van neki egy másik, hasonlóan bestseller könyve, a Művészet és illúzió, amelyben arról van szó, hogy a művészet történetét a látás történetén és a látás-pszichológia érdekes esetein keresztül írja le. Ezzel iskolát teremtett. Írt egy világtörténetet is, kb. 150 kis oldalon, ha jól emlékszem, gyerekeknek. Ennek a mintájára kezdte el a művészettörténetét is írni. Ebben őt csak Huxley múlja felül, aki megírta a világ művészettörténetét zsebkönyv formátumban (és ebben képek is vannak!) a kezdetektől 1920-ig, és azóta tátom a számat. Természetesen nagyon sok minden kimaradt belőle, de valami ügyes trükkbe csúszott a dolog, és azóta mindenki a trükköt keresi. Hadd menjek ebben az irányban tovább, mert ott vannak az útikönyvek! Az útikönyvek egyben művészettörténeti könyvek is, ha úgy fogjuk föl őket, hogy a világ művészetét nem időtengely mentén, hanem egy térkép alapján fogják fel. Tehát föltérképeznek valamit, és ez megint egy könyvtípus. Aztán adódnak olyan társadalmi és filozófiai feladatok, amelyek arra hívnak fel bennünket, hogy gondolkodjunk valamiről, emlékezzünk valamire, egy tragédiára, a közelmúltra, évfordulóra stb., és egyszer csak észrevesszük, hogy az emlékezés óhatatlanul helyekhez van kötve, tárgyakhoz van kötve, eseményekhez és időhöz van kötve. Ilyen például 1956. Lehet ’56-ról régi, művészettörténeti módon gondolkozni, hogy Budapesten milyen emlékhelyek és emlékművek vannak. De nézzük meg egy történészkollégának, Pótó Jánosnak a közelmúltban megjelent nagyszerű, Az emlékeztetés helyei című könyvét! Pótó végigveszi az emlékművek kultuszát az egész huszadik században, az emlékművek lerombolásáig, azokat az emlékhelyeket is, ahol adott esetben csak egy kitaposott térség az emlékezés helyszíne, vagy az az emlékmű, hogy megy az ember és imádkozik, tehát a menés maga az emlékmű, és kiderül, hogy az egész gondolkodásmódunk a lineáris, kétdimenziós modern gondolkodásból átment egy sokdimenziós, de nem parttalan posztmodern gondolkodásba.

Jósvai Lídia

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu