buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 20, kedd
István napja





















Évfordulók:
1901: Salvatore Quasimodo születése (Modica)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Gyávák és hősiesek


2006.10.05

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„…Faludy a szó leghagyományosabb értelmében vett biográfiát írt, mégis egy kalandregény lebilincselő izgalmasságával volt képes bemutatni Erasmus életét” – tájékoztat a könyv hátsó borítójára nyomtatott ismertető. Természetes, hogy a fülszöveg kedvet kelt a portékához. Azzal is, hogy – Orbán János Dénes tollából – a „Költőfejedelem”, „irodalomtudós”, „Mester”, „Faludy Professzor Úr” megnevezésekkel illeti a szerzőt, Pomogáts Bélát idézve pedig „a magyar költészet Odüsszeuszának” tekinti Faludyt. Ezen titulusok többsége, akár összessége is kijárt az írónak, bár például a Költőfejedelem cím valóságos tartalmát és az általa a magyar irodalomban elfoglalható pozíciót tüzetesen nem vizsgálta senki. Hasonló ez, mint a Latinovits Zoltán alakjához és pályájához társított Színészkirály kifejezés, melyet Nagy László ugratott emlékezetes, monumentális gyászverse élére, s leírtak még sokan, s melynek igaza nem függ attól, volt-e ama korban – a tehetség végtelenségét és a szerepformálások maradandóságát nézve – más királyi színész is. Faludy György nem kívánta, de kései éveiben viselte a hódolat e verbális és teátrális tobzódását. Harmad évszázaddal ezelőtt (1970-ben) angolul, majd kevéssel utóbb németül megjelent munkája, a Rotterdami Erasmus éppen a főhős személye miatt tűri (vagy éppen ugyanezért taszítja?) a tömjénezést. Az életmű immár lezárult, az oeuvre-t gondozó és közzétevő Alexandra Kiadónak nem a szuperlatívuszok halmozásában, hanem a szövegek publikálásában kell jeleskednie.

A közel háromszáz oldalas életrajzban ne keressünk „kalandregényt”, így a műfaj „lebilincselő izgalmasságát” se. A mű regény mivolta is kérdéses. Lebilincselni az intellektualitás és a morál nagy humanista kalandjával – pontosabban: a hatalmas erasmusi vállalkozással – képes. „A leghagyományosabb értelemben vett biográfia” bizonyára azt takarja, hogy Faludy a linearitástól csak a legritkább esetben elrugaszkodva, szigorú időrendben, egy kivételes szellem fejlődéstörténeteként tárgyalja a panorámaszerű korrajzba ágyazott szűk hetven esztendőt (1469–1536).

Nézzük elsőül magát a magyar textust, hiszen annak sorsa ténylegesen kalandos. Akárcsak a Karoton című regénynek (magyarul: 2006), ennek az eredeti kézirata is elveszett. Tehát az angol fordításból kellett kiindulni, melyet Eric Johnson hozott tető alá. Az az amerikai fiatalember, aki az 1960-as évek elején, a Pokolbeli víg napjaim olvastán lett Faludy rajongója, később hosszú időre a kísérője, titkára – vagy ahogy A Pokol tornácán (2006) fogalmaz: „Máltai tartózkodásom alatt – és utána még harminchét évig – Eric Johnson nálam lakott, és nagy segítségemre volt angol nyelvű könyvek írásában, boldogságomban, mindenben”. Az Erasmus elkészültekor Johnson már jól tudott magyarul (az ő élete is odüsszeia; nem egy intézményben és helyszínen, változó intenzitással, s igazi nyelvtehetségre vallóan sajátította el a magyar nyelvet). Nyilvánvaló: Faludy autorizálta a londoni kiadást. Az angolból most magyarra visszafordított szöveg alapján – melyet Faludy György átnézett és jóváhagyott – kedvező képet rekonstruálhatunk a sajnálatosan semmibe veszett alapműről, valamint a Johnson-translationről. Egészében jó lendületű és beleérző Szőcs Noémi Imola mostani átültetése. Tud „faludyul”. Sajnos azonban elmaradt az ezúttal a felelős szerkesztői szerepbe visszahúzódó Orbán János Dénes afféle – egyszerre megőrző és innovatív – beavatkozása, mely a Karotonnak javára vált. Legalábbis erre következtetünk a határozatlan névelők stílusrontó elpettyegetéséből, a helyenkénti iskolásságból, a magyartalan kifejezések dudváiból, a szöveg elmosódásaiból, a zavaró pontatlanságokból (legyen szó akár Dante Isteni színjátékának hexametereiről, akár a valószínűleg Faludy által is szorgalmazott szokatlan névalakokról).

A szerző a legsikerültebb szöveghelyeken lenyűgöző világossággal és tömörséggel tudatja, mi ragadta meg – ugyanakkor mi idegeníti őt el – a valaha élt legnagyobb európai szellemek egyikének lényében és tevékenységében. Így ír például: „Kár, hogy Erasmust nem érdekelte különösebben a művészet, és sohasem tett említést a dómról, a Campanileról, Michelangelo Dávidjáról, vagy egyáltalán a többi olyan dologról, amely Firenzét egyedien széppé tette Európa városai között. Elképzelhető, hogy mindebből jóformán semmit sem vett észre. Sajnálatra méltóan ironikus, hogy az az ember, aki személyében egyesítette a korszak leghaladóbb vonulatait, a szó szoros értelmében elárasztotta kortársait a tudás gyümölcsével, és az összes kérdést tisztábban látta bárkinél, érzéketlen maradt a művészi szépség iránt”.

Faludy az árnyékokat ugyanoly élesen látja és láttatja, mint a fényeket. Egész előadásmódja kiegyensúlyozott, noha nem mindig fáradozik azon, hogy állítását, érvelését kifejtéssel is alátámassza. Metodikailag nyilván nehézséget jelentett számára, hogy – mint utal is rá – az erasmusi életút agyondokumentált és agyonírt („1700 óta kétszáznál is több életrajzot és életrajzi esszét írtak Erasmusról” – ez, ne feledjük, negyven évvel ezelőtti tudás), a közönség azonban, amelyre akár angol földön, akár magyar ajkúak között, akár egyéb nyelvi régióban számíthatott, nyilván nem tucatjával fogyasztja az Erasmus-kommentárokat, nincs a kisujjában a könyvtárnyi anyag. „Nehéz volt eldöntenem – közli A Pokol tornácán –, hova helyezzem Erasmus életének súlypontját. Sokoldalúsága miatt alighanem ő maga sem tudott volna e kérdésre megfelelni.” A legevidensebbnek tetsző párhuzamot: kettejük véget érni nem akaró peregrinációját mellékesként kezeli (majd rendre mégis sejteti) Faludy: „Életünk ugyan szüntelen utazásban telt, de nem sokban hasonlítottunk egymáshoz. Bámultam szorgalmát, ahogy a reggeli sötétben felélesztette a tüzet, kását főzött magának, és mihelyst kivilágosodott, ott állt íróállványa előtt, és estig kész volt húsz oldalnyi írással vagy levéllel, hiszen mindig minden levélre válaszolt. Volt, amikor megróttam. A művészet nem érdekelte. […] A háború gyűlöletén kívül volt két közös vonásunk. Mindketten gyávák voltunk és hősiesek. Ő félt az inkvizíciótól, amely barátai közül is megégetett néhányat. És mégis, Bázelben – katolikus menekültként a protestáns városban –, közel a francia határhoz megírta könyvét: Contra Sanctam Inquisitionem. Én pedig 1949-ben verset írtam Sztálin ellen, Budapesten. Mondhatnám: nem akartam, de a vers kényszerített, hogy megírjam”.

Következzék még egy, utolsó idézet, odahagyva a Pokol-sorozat újabb bőséges információkat tartogató harmadik önéletrajzi kötetét, immár ismét az Erasmusból: „Huizingával szemben, aki hű protestáns létére [a lévén adna értelmet a mondatnak – T. T.] általában Luther mellé állt a vallásos [vallási – T. T.] kérdésekben, vagy azon tudósokkal ellentétben, akik Erasmust a katolicizmus szigorú szemszögéből tárgyalták, a szerző igencsak szokatlan helyzetben találja magát, mert szívvel-lélekkel egy véleményen van alanyával, így időnként talán nagyobb szenvedéllyel kel védelmére, mint ahogy azt az illem megkívánja”. Nos, eme „részrehajlás” az Előszó mentegetőzése ellenére sem következik be. Faludyt mindig a tiszta ész vezeti. Tudománytörténészként rajtakapható tévedéseken vagy félreértéseken – még a preferált Erasmus-alkotásokat sem mindig írja le megfelelően –, viszont a kíméletlenül éles ráció megfigyeléseit semmi áron nem hajlandó elhessegetni magától. Lehet, hogy „szívvel-lélekkel” egy véleményt hangoztatna mindig. A könyvön ilyesfajta elfogultság nem üt át.

Ami regényes a Rotterdami Erasmusban, az a személyiségrajz. Dürer és Holbein elég széles körben ismert ábrázolásait is segítségül hívva Faludy kívül-belül híven portretizálja hősét. Erasmus előnytelen arcberendezésénél annyit időzik, amennyit érdemes (az nemigen derül ki, a hosszú orrot tévesen a „szerzetesi ledérség” jeleként szemlélő nők miféle jutalmakat tartogattak). A tisztánlátást és a túlérzékenységet, a gyenge egészséget és a szívósságot, a céltudatosságot és a taktikusságot (általában az egymásnak részint ellentmondó vonásokat) mindig a megfelelő pillanatban juttatja funkcióhoz. Ura a történetnek, amely nem az eseménysorban, hanem – miért ne vehetnénk kölcsön Németh László szép és kedvelt szavát? – a növéstervben bontakozik.

Az elemzések és okfejtések bizonyára némi olvasói erőfeszítésre kényszerítik azokat, akik Faludy költeményeitől a dallamosságot, prózájától a cselekményes fordulatosságot, írott és élőszavas emlékezéseitől az anekdotikus csillogást szokták és szerették meg. A magyar vonatkozások némi fogódzót jelenthetnek a biográfia követésében. A reneszánsz és a reformáció rengeteg géniusza és kisebb csillaga, parancsot osztogató és ítéletet eltűrő figurája is segít abban, hogy legalább „nézőként” szinte bárki helyet foglalhasson Faludy György Erasmus-centrikus Theatrum Mundijában. Az utolsó oldalhoz érve bebizonyosodik, hogy a Rabelais-ről könyvet író Faludynak nem lehetett kitérnie a bevallottan régtől szólongató hívás, az Erasmus-könyv megírása elől. S ha a két peregrinus találkozása nem is mindig harmonikus a magyar irodalom egyetemességébe megtért mű lapjain, más Faludy-kötetek után és más Faludy-kötetek előtt értékes, érdekes olvasmány a Rotterdami Erasmus.

Faludy György: Rotterdami Erasmus
Alexandra Kiadó, 2006
288 oldal, kötve 2999 Ft

Tarján Tamás

Alexandra Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu