buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az olvasás és a társadalom tudati állapota
Gereben Ferenc olvasáskutatóval Váczi András beszélget


2006.09.06

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Augusztus 7–10-e között rendezték meg Budapesten a Nemzetközi Olvasástársaság (IRA)  21. Világkongresszusát, amelynek házigazdája a HUNRA (Magyar Olvasástársaság) volt. Az olvasás ügyével hivatásszerűen foglalkozó pedagógusok, könyvtárosok, lap- és könyvszerkesztők, neurológusok, logopédusok és olvasáskutatók, összesen mintegy 800 szakember érkezett a világ minden tájáról. Körülbelül 400 előadáson, illetve kerekasztal-beszélgetésen vettek részt. Gereben Ferenc a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének egyetemi docense több évtizedes munkája során számtalan tanulmányt és könyvet publikált a kérdéskörről, többek között könyve jelent meg Olvasáskultúra és identitás címen. A művelődésszociológust a hazai olvasási szokásokról kérdeztük.
 

• Tanár úr! Mit jelent tulajdonképpen az olvasásszociológia?

Ez a tudományterület Amerikában, a harmincas években alakult ki, és – a művelődésszociológia részeként – néhány „egyszerű” kérdésre keresi a választ: ki, mit, mennyit, miért és hogyan olvas. Hazánkban a hatvanas évek elején indultak be az ilyen tárgyú kutatások, jómagam 1967-ben, friss diplomásként csöppentem bele. Érdekes módon Magyarországon az olvasáskutatásnak az első pillanattól kezdve volt némi „ellenzéki” jellege, első művelői között például több börtönviselt ötvenhatos is volt.

• Ezek szerint immár több mint negyvenévnyi adatsor áll rendelkezésünkre?

Igen, bár az első felmérések még inkább piackutatások voltak, amelyeket a könyvkiadók és könyvterjesztők szervezetének piackutató csoportja végzett el. Vagyis a „kik”, „mit” és „mennyit olvas” kérdésekre kerestük elsősorban a választ, de hamar kiderült, hogy ennél bonyolultabb feladataink is vannak, ha mélységében is szeretnénk megérteni olvasáskultúránk összetevőit és változási folyamatait. Az általam végzett első országos reprezentatív felmérés 1978-ban készült, de 1962 óta ismerünk adatokat, és szerencsére minden évtizedben sor kerülhetett egy-egy nagyobb vizsgálatra, így elég pontosan láthatjuk a tendenciákat.

• Melyek a leglényegesebb változások?

Az olvasás mennyisége terén először stagnálás, majd egyre erőteljesebb csökkenés figyelhető meg: amíg a hatvanas években a felnőtt népesség 60%-a számított könyvolvasónak, a kilencvenes években számuk rohamosan csökkent, és a 2000-es vizsgálat során már csupán a lakosság 48%-a tartozott ebbe a csoportba. Vagyis kisebbségi tevékenységgé vált az olvasás!

• Ki tartozik a könyvolvasók csoportjába?

A nemzetközi standard alapján úgy határoztuk meg, hogy aki évente legalább egy könyvet végigolvas, az könyvolvasó. Megkülönböztetjük még a nagyon ritkán, alkalmanként illetve a rendszeresen olvasókat – utóbbiak átlagosan havonta legalább egy könyvet olvasnak el. A 2000-es vizsgálati eredményeket látva, mi magunk sem hittünk először a szemünknek: valamilyen tévedésre gyanakodtunk. De abban az időben a KSH is végzett egy felmérést, amelyben – más módszerekkel – többek között az olvasási szokásokat is vizsgálták, és az ő eredményeik megerősítették a miénket. A döntő bizonyíték pedig tavaly ősszel érkezett meg, amikor az OSZK és a TÁRKI közös felmérése – amelyet Nagy Attila kollégám végzett el –, már csak az emberek 42%-át sorolta a könyvolvasók közé. A szomorú adatok egyik oka, hogy olvasókból „beleolvasókká” váltunk, vagyis sok könyvbe, újságba csak belelapoznak az emberek, csak az érdekes és számukra fontos részeket olvassák el. Ez pedig nem valódi olvasás, legfeljebb információgyűjtögetés. Nézetem szerint az egyénnek és a társadalomnak is szüksége van valamiféle „kulturális vitaminra”, amely többek között olvasás révén szerezhető meg – az információk rendszertelen halmozása azonban nem azonos ezzel a vitaminnal.

• Minőségi kérdésekben is hasonló változásokat figyelhetünk meg?

Olvasáskultúránknak ez a része talán még elkeserítőbb. A hatvanas években a magyar klasszikus írók voltak a legolvasottabbak, elsősorban Jókai, hiszen minden hatodik elolvasott könyv az ő műve volt. De mellette „divatos” volt Mikszáth, Gárdonyi és Móra Ferenc is. A legolvasottabb szerzők tizedik helyére pedig Lev Tolsztoj került! A hetvenes években indult meg a „hígulás”, bár valamelyest még tartották magukat a klasszikus szerzők. Akkortájt Szilvási Lajos, Berkesi András könyvei voltak a legnépszerűbbek. A klasszikusok a legnagyobb veszteségeket a nyolcvanas, majd a kilencvenes években szenvedték el, amikor tömegesen nyomultak be a magyar piacra (is) a világ – elsősorban az amerikai – irodalom bestsellerjei, és a kilencvenes évekre már Danielle Steel és a Robin Cook-féle regények vezették a toplistákat. A 2005 őszén, Nagy Attila által készített felmérés adatai érdekes képet adnak: a legolvasottabb szerző (és könyv) Dan Brown Da Vinci kódja lett, D. Steel regényei is változatlanul nagyon népszerűek, de a magyar felnőtt lakosság tíz legolvasottabb szerzője közé bekerült Wass Albert és Kertész Imre is.

• A teljes olvasmányszerkezetben a szórakoztató irodalom változatlanul tarol?

Sajnos igen. Az értékes, a szépirodalom nagyon visszaszorult, nem olvassák a klasszikusokat, ezzel szemben az érzelgős regényektől a horrorig, a patikamérlegen adagolt misztikumtól az áltudományig minden „izgalmas” könyv, vevőre talál.

• Milyen okok állnak a háttérben?

A leggyakrabban elhangzó válasz erre a tévénézés, elsősorban a kereskedelmi adók műsorainak elsöprő népszerűsége. Jelenleg átlagosan 3,5–4,5 órát tölt egy felnőtt ember naponta a tévé előtt – ez pedig már időhiány miatt is csökkenti az olvasás lehetőségét. De nem lehet mindent erre fogni, felméréseink azt igazolják, hogy a mértéktartó tévénézés – például a jól megválogatott műsorok –, nemhogy csökkentené, hanem inkább növeli az olvasási kedvet. Inkább abban látom a fő okot, hogy a ’70-es évektől kezdve átalakult a társadalom értékrendje. Ekkor váltunk „felhalmozókká” – még nem fogyasztókká –, a társadalom sokkal anyagiasabb lett. Egyrészt nem volt idő a sok munka mellett művelődni, másrészt az anyagi javak megszerzése fontosabbá vált, mint a kulturális javak megszerzése. Ilyen értékrendű világban nem nagyon van helye Tolsztojnak, Thomas Mannak, de még Hugónak és Jókainak sem, hanem a praktikus könyvek – például, hogyan tapétázzunk –, illetve a pihentető, „kikapcsoló” könyvek iránti igény nő meg. Igaz, a hatvanas években az olvasás által is főleg szórakozni akartak az emberek, ám egy Jókai- vagy Gárdonyi-mű esztétikai-etikai értékeket is csempészett a „szórakozásba”. Jelenleg azonban profi szórakoztató-szerzők profi szórakoztatására van igény, amely lehet, hogy szintén nyújt örömérzetet – ám esztétikai élményt és eszmei-etikai értékeket aligha, legfeljebb ezek illúzióját...

• Az emberiség jó pár ezer évig tűrhetően megvolt olvasás nélkül is…

Valóban, de a nem olvasó tömegek számára létezett a népi kultúra, a folklór, amely teremtő, kreatív világ volt, mesék, népdalok, kézműves munkák hordozták a kultúrát és az értékeket. Ez azonban hazánkban is körülbelül száz évvel ezelőtt eltűnt, s most nem a nép által alkotott, vagy szükségletei alapján átalakított kultúra van jelen, hanem egy kívülről, üzleti elvek alapján megszervezett és manipulált szórakoztatóipar. Ha a könyv, a zene és a többi kultúra- és értékhordozó kiüresedik, akkor a társadalom kohéziós energiái is meggyengülnek, a társadalmi tudatban repedések keletkeznek. Így tulajdonképpen olvasási szokásaink meglehetősen pontos képet nyújtanak társadalmunk tudati állapotáról, annak erejéről vagy gyengeségeiről.

• Vizsgálatokat végzett a határon túli magyarok körében is. Ott is hasonló jelenségeket tapasztalt?

A tendenciák hasonlóak, de a kisebbségi helyzetben élők sokkal jobban ragaszkodnak hagyományos értékeikhez és kultúrájukhoz, így a folyamatok lassabban mennek végbe. Azok, akik identitásukért esetleg naponta kénytelenek megharcolni, általában kulturális aktivitás-többlettel reagálnak élethelyzetükre. Vannak, akik egyfajta emocionális elzárkózásba menekülnek – de ennyiben ki is merül identitástudatuk. Mások inkább feladják a küzdelmet, és beleolvadnak a többségi közösségbe. Ennek a két csoportnak a tagjai nem bizonyultak élenjáró olvasóknak. Ám sokan vannak, akik tesznek azért, hogy megőrizzék kultúrájukat, nem csupán beszélnek róla, hanem áldozatokat hoznak – például magyar iskolába íratják a gyereket, és így tovább –, ők sokkal többet olvasnak, mint a közömbös vagy töredezett identitású társaik, illetve mint a magyarországi társadalom. Többet és minőségibb könyveket. Megfigyelhető náluk a konzervatív, hagyományos értékek iránti elkötelezettség, de a kommersz irányába ható folyamat a határainkon túl is beindult.
Vagyis az olvasásnak identifikáló hatása is van: a legjobb olvasóknak – akik sokat és jó könyveket olvasnak – általában azok bizonyultak, akik cselekvő, és nemcsak érzelmi szinten vállalják nemzeti hovatartozásukat. Ez együtt jár egy bizonyos értékrenddel is, például ennek a csoportnak a tagjai érzékelhetően toleránsabbnak mutatkoztak más kultúrákkal és identitásokkal szemben.

• Az értékrend és olvasás ezen túl hogyan függ még össze?

Három olyan értékcsoportot találtunk, amely – most a kisebbségi helyzettől már elvonatkoztatva – élenjáróan jellemző volt a „jól olvasók” táborára. Ők azok, akik nagyon fontosnak tartják a harmonikus személyiség, a kreativitás és a nyitottság értékeit. Az identitás és az értékrend mellett még a vallásosság viszonylatában is vizsgáltuk az olvasási szokásokat. Az derült ki, hogy nem feltétlenül az erősen vallásos emberek olvasnak sokat. Már csak azért sem, mert közöttük sok az idős, illetve az alacsonyan iskolázott ember – ez a két csoport pedig nem tartozik a sokat olvasók táborába. Ám a vallásos diplomások már valamivel többet olvasnak, mint a nem hívő diplomások. És érzékelhető egy olvasáson túlterjedő, általánosnak mondható művelődésszociológiai tendencia is: az önmagukat vallásosnak tartó emberek lényegesen jobban tartózkodnak a kommercialitásoktól, mint a társadalom átlaga. Még egy lényeges tapasztalat: a jövőkép és az olvasás összefüggése. Az aktív olvasók tendenciaszerűen bizakodóbbak a jövő esélyeit illetően, mint nem olvasó társaik: elsősorban nem a „hurráoptimizmus” jellemző rájuk, hanem inkább a mérsékelt bizakodás. Akik kulturális téren passzívak, azok viszont általában hajlamosabbak a pesszimizmusra…

• Ezek szerint, ha ön olvasó ember, akkor a sok elszomorító adat ellenére is bizakodó?

Valóban így van. Bármennyire is az látszik, hogy olvasási aktivitásunk és kulturális nívónk csökken, azt is tudjuk, hogy a nagy negatív hullámok után mindig jön valamifajta – hiányérzetből fakadó – átrendeződés. Nem tudnám megjósolni, hogy mikor és milyen formában fog ez bekövetkezni, de várom a napot, még ha én személy szerint már nem is fogom megérni, amikor elindul majd valamilyen kulturális felemelkedés, amikor ismét divat lesz verseket olvasni, amikor ismét felfedezik Berzsenyit és Arany Jánost, Krúdyt és Thomas Mannt, Tolsztojt és a többieket…

Váczi András

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu