buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Együtt létezés
Szávai Gézával és Szávai Ilonával beszélget Nádor Tamás


2006.09.06

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A pont: kerek egész. A pont középpontjától – bármily parányi, vagy akár óriás gömbnek tekintjük is – felszínének bármelyik pontja egyformán közel vagy távol esik. A pontba a tárgyias mindenség és a szubjektív személyiség sűrítménye, veleje, lényege belefér. A pont szerény: tudja, hogy ő csak egy kis pont a nagyvilágon. Amelyből csak egyetlen egy van, és persze végtelenül sok ugyanekkora pontossággal, fontossággal, kiterjedéssel, tömörített értékkel. És a pont azt is tudja: össze kell férnie, együtt, sőt egymás mellé rendelve kell élnie az összes többi ponttal. Mert létezésünk alfája-ómegája: egymásnak robban-, vagy egybekapaszkodik-e a világ minden emberi pontja. „Pontosan, szépen.”
 

N. T.: Szávai Gézáról – kivált Székely Jeruzsálem című esszéregénye révén sok – mindent megtudhatunk, számos személyes életmozzanatot is megismerhetünk. Mi jelzi előre ebben, hogy az írás-olvasás, sőt a könyvkiadás is egyszer majd a hivatása, mestersége lészen?

Szávai Géza: Valóban, a Székely Jeruzsálemben bevallottam, hogy gyerekkorom óta készültem ennek az egészen furcsa történetnek a megírására, amely körülöttem és (évszáza-dokban számolva) előttem zajlott: egy keresztény, unitárius erdélyi közösség tagjai addig újították a hitet, amíg – a Szentírás alapján! – arra a következtetésre jutottak, hogy ők lelki zsidók, és ennek a hitvallásnak a következményeit századokon át vállalták. A könyvben gyerekkoromban készített fényképek is szerepelnek egy eltűnt világról, kamaszkori jegyzetek, képzelgések stb., de mindez nem arra utal, hogy kölyökként azt terveztem volna, hogy majd író leszek. Pontosabban: nem szándékoztam feltétlenül és kizárólagosan író lenni. Csak rögzíteni akartam valamit, amit más talán nem tehet meg. Gyerekkoromat meghatározta a történelemnek ez a különös lüktetése. Apám tanító volt, a tanítói lakásokat pedig mindig templomok tövébe építették. Székelyföldi templomok mellett nőttem fel. A szülőfalum, Küsmőd nevét viselő patak melletti falvakban ma is legalább öt felekezet gyakorolja a hitét. Amikor én gyerek voltam, éppen a kommunizmus nevű legújabb vallás irtotta és tiltotta a többit. Hat évvel születésem előtt vitték el koncentrációs táborokba hitük miatt a zsidókat és székely zsidózókat, vagyis a lelki zsidókat. „A németek tették”, hallottam a titkos önmentegetés miatt némiképp pontatlan magyarázatot egy olyan korban, amikor meg éppen ez erdélyi németeket „vitték el”, aztán nekünk, magyar gyerekeknek kezdték igazán vallásos hévvel bizonygatni, hogy az új típusú szocialista embernek román iskolába kell járnia, mert ha nem válik románná, akkor ezzel - magyarként létezésével - bűnt követ el a szocialista román humánum ellen. A Biblia nevű történetet hiába tiltották, abból közkézen forgott néhány példány. Kisgyerekként nagyon furcsállottam, hogy a Biblia második felében négyszer mesélik el ugyanazt. Úgy gondoltam, az igazság egyszeri előadásban is bőven elégséges lenne. Amikor megértettem, hogy egy igazságot többen mesélünk, tagadunk, hamisítunk, színezünk, egyszerűsítünk, satöbbi, szóval, amióta erre a lehetőségre rádöbbentem, azóta azt hiszem: mindenki lehet író. Olykor kötelező. Bár, ha most körülnézek, és látom a tévékben reklámozott „írói felhozatalt”, akkor inkább már nem terjeszteném ezt a most megfogalmazott nézetemet.

N. T.: Szávai Ilona „előéletéről” keveset tudhatunk. Honnan érkezett, milyen hozománnyal és szándékokkal?

Szávai Ilona: Az „előélet” megnevezés esetemben egészen pontos. Azt szoktam mondani, hogy én már tizenöt éve a második, az „ajándék életemet” élem. 1987-ben Bukarestben az orvosok öt hónapot adtak nekem. Akkor hozott ki Géza a budapesti Korányi szanatóriumba, és igaz, hogy majdnem két évet kórházakban töltöttem, de élek. Aztán Géza és Eszter lányunk is Budapestre jött, igen kalandos körülmények között, mert az idő tájt csak így lehetett. Nekem pedig minden „szándékom” annyi volt: együtt lenni, élni. És mindent elölről kezdtünk.

N. T.: Miképpen alakult úgy, hogy emberként, szellemiekben és foglalatosságban is egymásra találtak? Milyen „szereposztásban” élték-élik az életüket „civilként”, illetve a könyvkiadásban?

Sz. I.: A régi, az „előéletemben” is Gézának akartam segíteni abban, hogy az íráshoz szükséges időt valamiképpen „felszabadítsam” neki. Ő kemény feltételek között, napilapos hajszában dolgozott, én pedig átvállaltam tőle fordításokat, szerkesztői munkát, gépelést, ahogyan a szükség hozta.

Sz. G. : Mivel az erdélyi magyar kultúrában az „írófeleségek” és író-rokonok komoly posztokat bitoroltak, és kisebbségi körülmények között én ezt igen elítélendő dolognak tartottam, nem egyeztem bele abba, hogy Ilona is szerkesztő legyen annál a lapnál, ahol én is dolgoztam. Amikor a főszerkesztő felajánlotta az állást, kategorikusan elleneztem, nem akartam, hogy zsarolható legyek, nem akartam, hogy egy ártalmas és becstelen „hagyomány” részesei legyünk. Ezt a – belátom: igazságtalan – döntésemet Ilona elfogadta, én pedig örülök, hogy korrigált a sors, és másfél évtizeddel később ő mégis lapot alapíthatott, és szerkesztői képességeit kamatoztathatja. Egyébként nem voltam mindig ilyen diktatórikus, a szerepeket elkülönítjük, és tudatosan próbáljuk kiiktatni az űrkabin-effektust az életünkből. Az űrkabinban hosszú időre egymás mellé zárt emberek végül már elviselni sem bírják egymást. De az egyetlen valódi beszédtémát, amelyre nem sajnálok sem időt, sem energiát, amely mindig szenvedélyesen foglalkoztat, hát azt egyedül Ilonával „tárgyalhatom ki”: három kislány unokánkról van szó.

N. T.: Miképpen, miféle kiadói szándékokkal hozták létre a Pont Kiadót, s létrejötte óta milyen szemlélettel működtetik? Másként fogalmazva: mit publikálnak és miért épp azt, amit? Mennyire játszik közre ebben a piac, és milyen mértékben dönt a személyes ízlés?

Sz. I.: A kiadó létrehozásában volt sokféle személyes, írói szándék is Géza részéről, de ő szerencsére a legabszurdabb helyzetekben, még ha humorral kezeli, akkor is racionálisan működik. Ő „gyárilag” ilyen, és képes felmérni a helyzeteket. Tehát ha már kiadót alapítunk, akkor végiggondolja ennek minden konzekvenciáját, azokat is, amelyek az ő személyes, írói tevékenységétől függetlenek. Abból indultunk ki, hogy egy kiadó nem öncélú könyvgyár. Azt publikáltunk, amire egy átmeneti korszakban, rendszerváltozás után, civilizációk egymásnak feszülése idején, a kultúrák átstrukturálódásának korában szükség van.

Sz. G.: És mivel általában, ugyebár, arra van szükség, ami hiányzik, a Pont Kiadó sorozatai valójában intézményeket pótoltak, hiszen a kilencvenes években kialakuló civil és „segítő szféra” alapköteteit, kézikönyveit adtuk ki. Ha nem akadt hazai szerző, akkor fordíttattunk, fiatal szakemberek köréből sok munkatársat toboroztunk. talán nem túlzás: gyermekvédelem, pszichológia, pedagógia, tanatológia és még sok más terület történetének alakulása az utóbbi másfél évtized Magyarországán elképzelhetetlen a Pont kiadványok nélkül. Ami a bűvös fogalmat, a piacot illeti, hangsúlyozottan személyes véleményemet mondom: a kultúrában a számok „helyi értéke” más. A nagy kiadó fogalmának jelentését pedig nagyon időszerű lenne már megérteni a mi tájainkon is. Nem attól nagy egy kiadó – kulturális értelemben -, hogy kétszáz címet ad ki egy évben, ha az a kétszáz cím nem kulturális érték. Nem a „megnyomott, bekötött és eladott papír” (technikai, „klasszikus piaci” értelemben ilyenszerű a könyvnek, mint terméknek a definíciója!) mennyisége a mérce egy kiadó tevékenységének a megítélésében.

N. T.: Miben különböznek más kiadóktól? Mennyiben markáns az arculatuk? Merészség-e „üzleti” vagy más szemszögből, hogy munkásságuk gerincét adja (erkölcsi-esztétikai értelemben egyaránt) Szávai Géza életművének közlése? Mennyiben céljuk az erdélyi magyar irodalom megjelentetése?

Sz. I.: Az eddig elmondottakból is kiderül, miben különbözünk, de ha a piac kérdésére visszatérhetek, fontos hangsúlyozni: nem csak a magyarországi könyvpiac érdekel minket. A Pont több nyelven ad ki könyvet. Már induláskor reméltük, hogy hamarosan az Európai Unió tagországa lesz Magyarország, de Erdélyre sem csupán úgy gondolunk, hogy ottani írókat itt Magyarországon megjelentessünk. Hiszen az irodalom nemcsak írókból áll, hanem – bizony, bizony! – közönségből is, márpedig az a nagy probléma, hogy Erdély még olvasó közönségéhez miként juttathatunk el olyan műveket, amelyekre óriási szükség van, amelyek valóban intézményeket pótolnak. Ebben a törekvésünkben azzal szembesültünk, hogy – Erdélynél maradva – román nyelven is szükséges kiadnunk olyan könyveket, amelyeknek megjelentetésére különben nem volna ott esély. S a nyelvek és a „szükség” mentén továbbterjed az érdeklődésünk és a tevékenységünk: román könyveink Moldova Köztársaságban az orosz nyelvű könyvek iránti igényt keltették fel, és így tovább. De ugyanez érvényes „nyugati irányban” is. Az internet révén szintén átalakul a piac. Mindezzel csupán azt szeretném jelezni, hogy számunkra a piac: másfajta kulturális és térbeli dimenziót jelent.

Sz. G.: Ezzel azt is jelezte Ilona, hogy az üzleti vagy kulturális szándék és kockázat nemcsak „az írói munkásságom része.¬ Könyveim a kiadó létrehozása óta a Pont-nál jelennek meg, és én valóban egy szerzői elvű kiadót szeretnék működtetni, ahol az író nem kiszolgáltatott, hanem átlát mindent, és többen gondolkodnak egymásért (egyik a másikért). De számomra az írói jelenlét kérdése a kiadóban drámaibb módon, más oldalról tevődik fel. Át kell gondolnom, hogy a kiadói munka – amely szenvedély is – mennyi időt vesz el. Szerintem már rég az írói munkám rovására megy. Ezt pedig Ilonának is érzékelnie kell. Nehogy nagy, családi egyetértésben úgy zárjuk el előlem az íróasztalt, ahogyan én zártam el hajdan a szerkesztői asztalt Ilona elől.

Sz. I.: Én mindent érzékelek, azt is, hogy nem fogunk nyilvánosan veszekedni...

N. T.: A gyermek- és ifjúsági irodalomban mi mást adnak ki, miben különböznek azoktól, akik e „műnemben” publikálnak könyveket?

Sz. I.: A gyerekkultúra egésze átgondolásra szorul. Mi olyan programot indítottunk, amely őszintén számol a tényekkel: a gyermekekről, a gyermekekért és a gyermekeknek egyaránt adunk ki könyvet. Hiszen a gyerek olvas, de nem vásárol könyvet. Különös az ő „olvasói státusa”. Egyáltalán: a gyermeki iránti tudatos érdeklődés még csak egy évszázada tapasztalható – mint társadalmi igény és mint kulturális jelenség. Az viszont megkönnyíti a helyzetet, hogy mindannyian voltunk gyerekek, vannak vagy lesznek gyerekeink, és ezáltal, hogy Géza szavával éljek, könnyebben érzékelünk „gyerek” dolgokat.

N. T.: Szávai Ilona mit „művel” kiadói és folyóirat-szerkesztőként? Mennyiben képezi kontrollját férje írói tevékenységének?

Sz. I.: A gyermek érzékenysége gyakran új megvilágításba helyez sok mindent. Márpedig az ő érzékenységére mi, hajdani gyerekek is érzékenyek vagyunk. E kollektív és termékeny érzékenységre való hivatkozással indítottam el nyolc évvel ezelőtt a Fordulópont című lapot, amelynek egyik-másik tematikus számát többször is újra kellett nyomnunk. A gyermekek világa felől megközelíteni a világot, mert így új arcát mutatja – ezt szeretném a lappal és a köréje szervezett sorozatokkal. Nekünk két gyerekünk közül az egyik meghalt, és nemcsak szerkesztői, de személyes, emberi elégtétel is, hogy olyasmivel foglalkozom, ami valóban érdekel.

N. T.: Mit fed „pontosan” a Conflux, a Pont Kiadó nemzetközi programja elnevezés? Milyen elképzelések jegyében hajtják ezt végre, s mekkora a fogadókészség?

Sz. G.: A Conflux: együtt haladás, együtt létezés, ami a kiadói gyakorlat nyelvén azt jelenti, hogy több nyelven adunk ki közel egy időben, azonos vagy hasonló borítóval egy-egy könyvet. És többnyelvű köteteket is. Példával élve: Kölcsey Himnusza miatt a huszadik században a román hatóságok százezerszám meghurcoltak embereket. A románok nem ismerték a vers szövegét. Ezért is egy kétnyelvű, román-magyar Kölcsey-kötetet adtunk ki, benne többek között a sokszor „inkriminált” verset. Ha csak ezt az évszázados késéssel jött kiadói elégtételt nézem (a románok is kedvezően fogadták), ennyi is képes felvillantani és igazolni a Conflux program el nem múló aktualitását. De könyveket és sorozatokat sorolhatnék.

N. T.: Mit „rejtegetnek” a tarsolyukban? Magyarán: holnapi, holnaputáni terveik?

Sz. I.: Annyi mindent sikerült megalapozni, hogy bőven elégségesnek látszik megőrizni a ritmust, és kitartóan folytatni, amit elkezdtünk. Lesz mit tenni a következő száz évben. A kiadó holnapjáról, holnap-utánjáról gondoskodtunk.

Sz. G.: A digitális technikák átformálnak sok mindent, de én ezt a folyamatot boszszantóan lassúnak érzem. A kiadó honlapján, személyes írói honlapjainkon, partnereink portáljain sok mindennel kísérletezünk, de a technikai eszközök csigalassú terjedése miatt ez a következő években sem lesz igazán széles körben hozzáférhető. Ezt nehezen viselem. Tehát öregszem. Ilona persze fiatalodik.

Nádor Tamás

Pont Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu