buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Nemcsak szeptemberre


2006.09.06

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A szeptemberi iskolakezdés – meg az ezt megelőző esetleges oktatás- és gazdaságpolitikai, valamint a mindenkori vásárlási hajcihő – azon felnőttek figyelmét is az iskolára irányítja, akik év közben amúgy hajlamosak megfeledkezni róla. A figyelem koncentráltsága pedig többnyire újra és újra a felszínre hozza nemcsak családon belül az egyes gyerekekkel kapcsolatos problémákat, hanem az oktatás egészét érintő gyakorlati és elméleti kérdéseket is. A felnőtteknek szóló szakkönyvek közül az alábbi kettő folyamatosan napirenden lévő kérdéseket tárgyal: első (osztályos) sorban itt van mindjárt az iskolaérettség, iskolaválasztás témája, a másik pedig a gyerekek nem-olvasásának kérdésére keresi a választ. Harmadikként egy olyan gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyvet, földrajzi atlaszt mutatok be, amely sokkal több, mint kötelező iskolai taneszköz. Egyik könyv elolvasása sem feltétlenül csak szeptemberben aktuális…
 

Vekerdy Tamás Az óvoda és az első iskolai évek – a pszichológus szemével című könyvének ez a második, átdolgozott kiadása, az első 1984-ben jelent meg. Ám a könyvben felvetett problémák aktualitása – ahogyan a szerző is az előszóban megállapítja – nemhogy teljesen elavult volna, hanem éppen ellenkezőleg: a közoktatás gyakorlata (miközben a törvényi szabályozás jelentősen javult) a mai napig figyelmen kívül hagyja a gyerek testi, szellemi, lelki fejlődését. A könyv két fejezete az óvodai és az iskolai nevelés kérdéseit teszi fel újra. A nevelési tanácsadókban gyakorló pszichológusként is évekig dolgozó szerzőtől így olyan kérdésekre kaphatunk elméletileg alátámasztott és gyakorlati tapasztalatból levont válaszokat, mint: „Ki a jó óvónő? Milyen a jó óvoda? Kell-e tanítani az óvodában a gyereket? Ki lehet iskolás? Tanítson-e a szülő? Mi legyen az iskolai értékeléssel? Kell-e különóra a gyereknek?” Gyakorló pedagógusként és szülőként egyaránt őszinte riadalommal lehet (és kell!) olvasni a könyvet, ennek egésze az iskolarendszer eddig is tudott mély válságát dokumentálja: az óvodai házi feladatoktól kezdve a neurotizálódó gyerekeket termelő teljesítményhajszán át egészen a szadisztikusan kegyetlen fegyelmezési, fenyítési módszerekig gazdag a kínálat. De a szerző megmutatja azt is, hogyan kellene és lehetne jól csinálni mindezt, ahhoz, hogy jókedvű, érdeklődő gyerekek szívesen járjanak óvodába és iskolába egyaránt. Konkrét kérdésekre konkrét válaszok olvashatók: Az a jó óvoda, ahol hagyják a gyereket játszani. Az a jó óvó néni, aki sokat mesél a gyerekeknek. Nem kell az óvodában tanítani, az óvoda feladata nem az iskolára való felkészítés. Így az iskolai első két osztály még elsősorban a játékról szóljon (hiszen „az iskolába nem iskolás, hanem óvodás megy, aki majd a következő két-három évben érik meg lassan az iskolára, nagy egyéni eltéréssel!”). Nem kell értékelni, legalábbis alsó tagozatban biztosan nem. A szülő ne tanítsa otthon a gyerekét, és különórák sem kellenek. A kategorikus, tételszerű megfogalmazások talán riasztóan hatnak, valamiféle újabb szabályrendszer rémétől tartva, ám a szerző legnagyobb erénye a végtelen rugalmasság. Természetesen vannak általános érvényű megfellebbezhetetlen tiltások is a szövegben (Senki, sehol, semmilyen körülmények között nem verheti a gyereket!), de minden esetben személyre, egyénre szabottan kell dönteni szülőnek és szakembernek egyaránt. Ha létezik valamiféle tanulsága a könyvnek, akkor az elsősorban az érzelmi biztonság szükségességéről szól, hiszen a világba, a felnőtt-társadalomba vetett bizalom megingása nemcsak (?) a gyerek kíváncsiságát, érdeklődését fojtja el, hanem esetenként felnőttkori pszichés zavarok forrása is lehet. És az érzelmi biztonság megteremtéséhez lassú lépések kellenek: sok mesélés az óvodában és lassú, egyéni tempót követő, óvatos ismerkedés az iskola világával. Külön hangsúlyt kap a mesélés (később szabad történetmondás, beszámoló), mint a pszichikus feszültségek feldolgozásának legkézenfekvőbb eszköze: a passzívnak tűnő mesehallgató gyerek belső képet készít – ez a tevékenysége pedig nemcsak szorongást és feszültséget old, hanem énerősítő hatású. És ez az igazi olvasóvá nevelés kezdete is, ti. „soha nem lesz igazi olvasóvá, aki nem tud az olvasott szöveghez belső képet készíteni”.

Az olvasóvá nevelés a témája a Fenyő D. György által szerkesztett Kiből lesz az olvasó? kötetnek is, mely alcímében ötleteket és módszereket ígér szülőknek és pedagógusoknak. Az elvárások ellenében azonban a könyv vajmi kevés használható információt közöl az olvasóval. Többnyire nagyon szubjektív, élményszerű viszszaemlékezések, esszévázlatok mindenféle olvasási élményekről, saját tapasztalatok sorjázása, kis színes önéletírások találhatók a kötetben. A szerkesztő maga próbálja a fülszövegben menteni a kötetet: ne is várjunk a bölcsek kövére, itt csupán személyes jellegű szövegek találhatók. Megtudható azért a kötetből szép lassan, hogy az olvasóvá válás titka az egyéni érdeklődésnek és érettségnek megfelelő könyvek olvasásában van (Kiss Ottó); hogy az lesz olvasóvá, akinek sokat meséltek élete első éveiben (Boldizsár Ildikó). Továbbá, hogy a „beetetés” legjobb eszköze a saját, gyűjthető sajtótermék (Gabnai Katalin), becsábítás a könyvtárba (Budavári Klára), az adott könyvhöz kapcsolódó alkotás öröme (Tamás Zsuzsa), de „szinte bármit megtehetsz” (Takács Géza); hogy a gyereknek előbb íróvá kell válni (Kocziha Miklós); hogy ne kelljen mechanikusan beszámolni az olvasottakról (Fenyő D. György) stb. stb. De az olvasó mégis több pragmatizmust, és – horribile dictu – több szakmaiságot, több komolyságot vár el egy hasonló kötettől, igenis legyenek benne konkrét eszközök, módszerek, technikák, s ne csupán a „csábítás” szintjén. Szerencsére van három használhatóbb szöveg is: Fenyő D. György és Schiller Mariann szövege a Harry Potter regényekben rejlő számtalan izgalmas feldolgozási lehetőséget mutatja be, Gombos Péter szövege néhány új olvasnivalóra hívja fel figyelmet (mert szerinte az olvasottakkal történő azonosulás lehetősége az olvasóvá válás kérdésére adott válasz), Kovács Eszter pedig jó verseket, jó szerzőket ajánl a képeskönyvek divatos rímes borzadályai, a „nemversek” helyett. Mindenképpen üdvözlendő, hogy a médiától megszokott, a gyerekek nem-olvasása miatti szörnyülködő sápítozás helyett cselekvési lehetőségeket kíván számba venni a kötet, és hogy ismert szakemberektől és szépíróktól is sikerült írásokat szerezni. Azonban az itt olvasható szövegek információtartalma annyira minimális, és nemcsak pedagógusok, hanem pl. gyereküknek segíteni akaró, de laikus szülők számára is, hogy megkockáztatjuk: ezt a könyvet szeptemberre is fölösleges elolvasni. A szövegek nyúlfarknyiak, nagyméretű betűkkel, a tördelés túlságosan laza. Úgy tűnik, épp hogy csak sikerült könyvnyi terjedelművé duzzasztani a szöveggyűjteményt. Könnyű kis nyári olvasmány lett belőle. Várjuk az iskoláskorú változatot.

És ha eddig a mesék, történetek szerepét hangsúlyoztuk, akkor nem feledkezhetünk meg a történeteken keresztüli megismerés fontosságáról sem, hiszen a narratívákban megmutatkozó világ riasztó és életidegen adathalmazok helyett a személyes érintettség élményével is megajándékozza a tanulni vágyót. Ha van egyáltalán legitimitása a gyerekeknek szóló ismeretterjesztő irodalomnak (mert ez még mindig nem lezárt vita), akkor a 6–10 éveseknek ajánlott földrajzi atlasz, Első Larousse atlaszom annak remek példánya! Vannak a könyvben kihajtható domborzati és gazdasági térképek, mellékletében egy poszter méretű világtérkép, sok zsánerkép a helyi emberek életéből – és mindez a már ismert Larousse gyerekenciklopédiák kitűnő humorú rajzaival. Jó lapozni a könyvet (és a kemény kötésen belüli spirálozott lapok nagy igénybevételt, akár mindennapos iskolai használatot is kibírnak!), mert nemcsak tájékozódni könnyű benne (a kihajtható térképlapokon piktogrammszerű rajzocskák teszik könnyűvé a szemközti oldalakon olvasottak hely szerinti megkeresését), de elsősorban kiváló böngészési lehetőséget biztosít, akár képeskönyvként, akár információforrásként forgatja a gyerekolvasó. A könyvben képregényszerűen vannak elhelyezve az egyes országokról szóló kisebb képek, alattuk kevés szöveg, s ezzel párhuzamosan minden esetben részletgazdag tablók, utcaképek, piacképek az adott földrészről. Az emberi kapcsolatok milyenségén, az ünnepeken, legendás személyeken és helyeken, nemzeti ételeken, állatokon, valódi sztereotípiákon keresztül ismertet meg egy-egy földrésszel és országgal. Visszatérő elemként egy-egy gyerek mutatkozik be: néhány mondatban elmondja, hogyan telnek a hétköznapjai, és földrészenként megtanuljuk, hogyan mondják „Jó napot!” pl. olaszul, tuaregül vagy inuitul. A kisiskoláskorú gyereknek nincs is igazán többre szüksége: mert számára tényleg az a legfontosabb tudnivaló pl. Dániáról, hogy ott készítik a LEGO-t. Emellett a számtalan érdekesség megjegyezhetővé vagy esetleg további érdeklődésre érdemessé emelheti az egyes országokat: pl. Svédországról „azt kell tudni”, hogy minden évben felépítenek ott egy jégpalotát, vagy pl. Burkinában a vajfa ágai között él az a puha, piros kukac, amelyiket a napon kell szárítani, hogy aztán megegyék (különben cetoumou a neve). És a sok (a szaktanár számára esetleg) lényegtelen információ mellett a legmeszszebbmenőbb politikai korrektség jellemzi a szöveget: nem kendőz, és nem torzít, nem kerüli meg az ún. kényes témákat.

Többek között szó esik benne Tibet megszállásáról, az indián őslakosok lemészárlásáról, az afrikai bádogvárosokról, az őserdők kiirtásáról és arról, hogy az amerikaiak a világ legnagyobb energia felhasználói és szennyezői. És nemcsak a rajzok humorosak, hanem mindvégig a szöveg is, sosem lesz gügyögőssé vagy banálissá (külön köszönet a fordítónak az írországi „a hullám fodrosodik, a birka szőre bondorodik” tájleírásért). Az atlasz így nemcsak célirányosan földrajzi oktatási segédletként állja meg maradéktalanul a helyét, hanem tapasztalatom szerint az óvodás korúak is szívesen keresgélnek benne, s így akár olvasócsalogatóként sem utolsó.

Vekerdy Tamás: Az óvoda és az első iskolai évek – a pszichológus szemével
Saxum Kiadó, 2006
208 oldal, 980 Ft

Kiből lesz az olvasó? Ötletek, módszerek szülőknek, pedagógusoknak
Szerk. Fenyő D. György
Animus Kiadó, 2006
160 oldal, 1490 Ft

Első Larousse atlaszom. Utazás a Föld körül, képekkel és térképekkel
Szöveg: B. Delalandre, Illusztrációk: J. Clapin, Térképek: Pronto
Ford. Rózsa Gábor
Officina’96 Kiadó, 2006
52 oldal, 2950 Ft

Lovász Andrea

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu