buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 20, kedd
István napja





















Évfordulók:
1901: Salvatore Quasimodo születése (Modica)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Hány húron pendülünk?


2006.09.06

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A huszadik század túlzás nélkül tekinthető a forradalmak századának, legalábbis, ha a fizika történetét nézzük: az einsteini reform áttörése és a kvantumfizika térhódítása után, a ’80-as évek újabb megrendítő felfedezést tartogattak. Ez volt az ún. szuperhúrelmélet, amelynek kidolgozásában komoly szerepet vállalt Michio Kaku professzor, akinek a témához kapcsolódó műve most kerülhet a magyar olvasók kezébe. Bár az eredeti kiadás több mint tíz éve látott napvilágot, forradalmi erejéből mit sem veszített a könyv, amely tudománytörténeti érdekességeivel, több oldalas fizikaelméleti fejtegetéseivel, matematikai göndörkéivel, visszafogott fekete-fehér képeivel leginkább a természettudományokban alaposan képzett olvasók számára lehet ínyencfalat. A nagyszabású szellemi kaland kissé meglepő módon a 19. században indul…
 

Az Úr 1826. esztendejében, Hannover városában, egy evangélikus lelkész második gyermekeként különös kisfiú látta meg a napvilágot. Testileg ugyan törékeny, idegileg pedig felettébb gyenge volt, ám olyan tehetsége mutatkozott a számolás művészetéhez, hogy nem akadt párja messze vidéken. Nem csoda, hogy tanárai rövidesen felfigyeltek rá, és alig tizenkilenc évesen már a nagy múltú göttingeni egyetem padjait koptatta, Karl Friedrich Gauss, a már életében legendává vált matematikafenomén famulusaként. Amikor a mester felszólította tanítványát, hogy tartson előadást a „geometria alapjairól”, nem sejtette, hogy mindez hova fog vezetni. Az ifjú tudós (most már elárulhatjuk, hogy Georg Bernhard Riemannról van szó) két idegösszeomlással tarkított, hosszú hónapokon át tartó szenvedélyes felkészülést követően 1854-ben lépett az intézmény színe-java elé, eléjük tárva maratoni elmélkedése gyümölcseit, amely egészen tömören összegezve két alapvető eredményt hozott: az addig megrendíthetetlennek hitt euklideszi geometria egyeduralmának végét, és az elméletet, hogy több dimenzió is létezhet. A klasszikus matematika impozáns épülete ijesztően megrogyott. Valójában itt kezdődött a hipertér elmélet története is…

Ez volt az első (megdöbbentően korai) alkalom, amikor tudományos szinten felmerült annak a lehetősége, hogy az általunk érzékelhető három tér- és egy idődimenzión kívül továbbiak is létezhetnek. Visszanézve egyáltalán nincs mit csodálkozni rajta, hogy jó ideig mély hallgatás övezte Riemann ötletét – már az is sokkoló volt sok konzervatív tudós férfiúnak, hogy a nemeuklideszi geometria szelleme kiszabadult a palackból. Rövid időn belül azonban kiderült, hogy nincs visszaút: az elmélet amellett, hogy számos fiatal matematikus képzeletét magával ragadta, hatást gyakorolt a modern művészeti irányzatok, az avantgárd, a kubizmus, a szürrealizmus képviselőire, és persze az első sci-fi írók műveire is. Az új világkép visszavonhatatlanul belopódzott a köztudatba. A tudomány világának zord képviselőit azonban nehezebb volt meggyőzni, mint egy lelkes laikust. A nehéz azonban nem azonos a lehetetlennel.

Mint oly sok minden a 20. századi fizikában, a hipertérelmélet is mélységesen összefügg az einsteini életművel, még ha egészen különös módon is. Már megszületett az általános és speciális relativitáselmélet, a téridő és az anyagenergia fogalma, a tökéletes mezőelméletről nem is beszélve, a gravitációt Maxwell fényelméletével szinkronba hozó egyesített mezőelméletbe azonban beletörött Albert mester bicskája. A segítség egy Theodor Kaluza nevű, addig teljesen ismeretlen német fizikustól jött, aki pár elegáns sorban összehangolta a tömegvonzás és a fény törvényeit – igaz, egy ötödik dimenzió beiktatásával, Riemann újítására támaszkodva. A fizikatörténetbe Kaluza–Klein-elméletként bevonult levezetés könnyed és egyszerű volt, ám a gyakorlatban teljességgel bizonyíthatatlan. Nem csoda, hogy a kezdetben oly lelkes tudósok érdeklődése rövidesen a fizika világába atombombaként berobbanó kvantummechanika irányába fordult. Akkor még nem sejtették, hogy mindez csak kanyargós kitérő lesz vissza a sokdimenziós világképhez.

A szubatomi világ addig szorosan zárt kapui tehát sarokig tárultak, és besereglettek a természet tudásszomjtól fűtött búvárai, bizsergő izgalommal felderítve az addig érintetlen terület minden hozzáférhető szegletét. Szédítő iramban fogalmazódtak meg az anyagi világra érvényes új szabályok: minden jel arra mutatott, hogy a különféle erők, illetve a négy alapvető kölcsönhatás működésének hátterében kvantumok (azaz elkülönült „energiacsomagok”) cseréje áll, hogy ezeknek számos fajtája van, valamint – fityiszt mutatva a newtoni fizikának – sebességük és pozíciójuk egyidejűleg soha nem határozható meg. Hatalmas szellemi kincsesbánya volt ez a huszadik század elméleti fizikusainak: a mélyből sosem látott részecskék százai kerültek a felszínre. Nem csoda, hogy hamarosan megszületett az igény arra, hogy az elszabadult káosz kozmosszá rendeződjék. Megkezdődött tehát a hajsza a tudósok Szent Grálja, a négy alaperőt egységesítő Mindenség Elmélete után.

Az első komoly eredményt egy elgondolkodtató vezetéknevű holland doktorandusz, Gerard t’Hooft jegyzi, aki 1971-ben állt elő egy, az ún. Yang-Mills-mező titkait feltáró, Standard Modell néven közismertté vált elmélettel, amely nemcsak a részecskék kölcsönhatásait tekintve működött, de gyakorlatilag minden, az anyag formájára vonatkozó teória biztos alapjául is vehető. Sajnos ez alól kivétel volt a gravitáció, úgyhogy jelentősége ellenére nem jöhetett szóba, mint a Mindenség Elmélete. Pontosan így járt az ún. GUT (Grand Unified Theory, azaz Nagy Egyesített Elmélet) is, az időszak másik legjelentősebb kísérlete, amely szimmetriák alapján próbálta harmonizálni az erőket. Minden jól ment – a gravitációt kivéve. Amikor már úgy tűnt, végleg zsákutcába került az egész terv, egyszer csak előkerült a fiókból a hatvan éve tetszhalott Kaluza–Klein-elmélet és járulékos elemei: a szuperszimmetria, a szupergravitáció és az utóbbi idők legszuperebb fizikai elmélete, a nem kevesebb, mint tíz dimenziót felvonultató szuperhúrelmélet. Miután kezdeti idegenkedésüket legyőzve a problémán dolgozó fizikusok újraszámolták és -értelmezték az addigra teljesen összebogozódott összefüggéseket, immár beiktatva a sokadik dimenziókat, döbbenten tapasztalták, hogy egyszeriben minden megnyugtatóan egyszerű és világos lett, a gravitáció dorombolva bújt a másik három kölcsönhatás mellé. A század végére a hipertérelmélet létjogosultságot nyert.

A teória a lehető legátfogóbb, hiszen nemcsak a téridő természetét magyarázza, hanem új válaszokat tartogat a részecskék mibenlétével kapcsolatban is, egyedi rezonanciával rendelkező apró húrokként jellemezve azokat, forradalmian átalakítva az anyag szerkezetére vonatkozó addigi elképzeléseinket. Az elmélet behatóan foglalkozik a kozmológia fő kérdéseivel is a világ keletkezésétől a csillagrendszerek kialakulásán át az Univerzum jövőjéig, új elképzelésekkel kedveskedve az új tudós és sci-fi író nemzedéknek. Kijózanításképp hozzá kell tenni mindehhez, hogy bár az elméleti számítások messzemenően a hipertér (avagy szuperhúr) elmélet helyességét igazolják, a gyakorlatban nem sikerült megbizonyosodni minderről. A meggyőző erejű kísérlethez szükséges, a képregények világát idéző „Szupravezető Szuperütköztető” nevű berendezés megépítése még az Egyesült Államok költségvetésébe sem fért bele…

Mindez tehát egyelőre – ha nagyon szigorúan, Schrödingerre hallgatva értelmezzük – bizonyos értelemben csak feltevés. Kreatív, képzett elmék által szőtt, profin kidolgozott, misztikusan bonyolult matematikával alátámasztott elméletekből alkotott világ a maga féregjárataival, tüköruniverzumaival, fekete lyukaival, sokadik dimenzióival, téridő-anomáliáival együtt. Azonban ne feledjük, hogy bizonyára akadt, aki a markába kuncogott, amikor Kolumbusz eltűnt a horizonton, a Holdra szállás pedig nem is olyan rég csak egy fantasztikus regény mulattató témája volt. Érdemes tehát engedni Kaku professzor csábításának az ismert dimenziókon túlra – könnyen lehet, hogy a jövőben a hipertérugrás nem csak Luke Skywalker privilégiuma lesz…

Michio Kaku: Hipertér
Fordította: Egri Győző
Talentum Kiadó
366 oldal, 2990 Ft

Szirtes Borbála

Gabo Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu