buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 12, csütörtök
Gabriella napja





















Évfordulók:
1821: Gustave Flaubert születése (Rouen)
1928: Csingiz Ajtmatov születése (Seker)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Versekről, estekről, barátokról


2006.06.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Költő, műfordító, szerkesztő, rendezvény- és díjalapító, fiatal irodalmárok útnak indítója. Tavasszal József Attila-díjat vehetett át, az olvasók pedig Legszebb verseit, amely a Bibliotheca Hungarica sorozatban jelent meg. Fordításköteteiben már több igazi hiánypótló „egzotikummal” is gyarapította a magyar nyelven olvasható világirodalmat. Parnasszusára nem fel-, hanem eljutni szokás: a költészeti folyóiratát szerető ember hamar rákap a népszerű folyóiratestekre is. „Ezt a lapot költők írják tele, olyan emberek, akik költőségüknél fogva többet értenek meg a jövőből, mint a jelenből” – írta egy főszerkesztői jegyzetében. Turczi Istvánnal múlt, jelen és jövő tapasztalatairól beszélgettünk.
 

• A József Attila-díj kis híján negyed százados irodalmi jelenlétedet méltatja. Ha valami azonban nem mondható el Rólad, az az, hogy öregednél – sugárzik lényedből az energikusság. Miből merítesz?

Az ember elsősorban is önmagából merít. Ez a legmélyebb kút, mégha nem is kiapadhatatlan. Ha nincs mellette más forrás, az a veszélye persze megvan, hogy egy idő után zavarossá válik, eliszaposodik. Ameddig ennyi fiatallal dolgozom együtt, engem ez a veszély vélhetően nem fenyeget. Nemcsak én formálom őket, ők is alakítanak engem. Az energiák áramlanak, cirkulálnak, összeadódnak. Ha egyszer lesz Parnasszus-repertórium, a számok is megmutatják, hány pályakezdő, addig ismeretlen költő fordult meg itt, hány fiatal alkotó gondolta úgy, hogy ez a költészeti műhely olyan légzőnyílás, amelyen át friss oxigénhez juthat.

• Emlékszel még „soha el nem készülő kiáltványodra” első köteted fülszövegében? Fenntartod vélekedésed a kirekesztettség tagadásáról, a többes szám első személy fontosságáról, a konszolidációról, és a nyelved alatt hordott iránytűről?

Kedves gesztus volt előszedni az első könyvemet. Való igaz, ez a kiáltvány soha nem készült el, elkészültek viszont azok a kötetek, amelyek írói pályám cölöpeit alkotják. Nem az a legfontosabb, hogy én fenntartom-e első könyvem fülszövegének hol talán hetyke, hevületes, hol kissé idealista kijelentéseit, hanem az, hogy az azóta született művek igazolták avagy felülírták ezt. Nos, jó érzés látni, hogy mind a négy mondat megáll a lábán ma is: 1. Ma sem érzem magam kirekesztettnek és semmi kedvem (időm még kevesebb) kardomba dőlni. 2. A többes szám első személy esélyének tudata, teljes bizonyossággal mondom, létfontosságú. 3. A kor, amelyben élek „engem ellentmondásaival együtt is cselekvésre ösztönöz”. 4. Remélem, hogy az iránytű, amelyet a nyelvem alatt vélek hordani, útközben nem vált használhatatlanná.

• Kiegyensúlyozott, megtartott ritmikájú alkotói útra utal a kötetek sora. Szerencsésen elkerültek a válságok?

Ha a válság azt jelenti, amit a kérdésben kifejtesz, ez tényleg sikerült. A válság azonban sokkal összetettebb jelensége egy közéletbe mártott alkotói létnek. Engem az is megvisel, vagy éppen aktivizál, nagyobb munkára sarkall, ha látom – és egyre közelebbről látom – szakmánk égető gondjait: a demoralizáló anyagi kiszolgáltatottságot, a szépirodalmi könyvkiadás anomáliáit, a kortárs irodalmunkat hagyományosan jól reprezentáló folyóirat-kultúránk helyzetét, a honi literatúra érdekképviseletét betölteni hivatott szervezetek kompromiszszum-képtelenségét és egy átfogó irodalmi törvény fájó-sürgető hiányát. Sokan úgy tartják, az író csak a saját műveiért és megszólalásaiért felelős. Én erről másként vélekedem.

• Nemrég mutatták be legfrissebb köteted, amely a Bibliotheca Hungarica sorozatban jelent meg. A Turczi István Legszebb versei cím mennyiben rejti a válogató, Székely Magda ízlését, s mennyiben a te választásaidat?

Ez a sorozat, amelyet haláláig Lakatos István szerkesztett, méltán vívott ki rangot magának a szakmai berkekben és a közönség körében egyaránt. Külön megtisztelő, hogy egy ilyen remek asszony és kiváló költő, mint a tavaly Kossuth-díjat kapott Székely Magda válogatta a verseimet. Kapott egy előzetes listát az ún. antológia-darabokról, vagyis a szerkesztők, idegen nyelvre fordítók és színészek által különféle alkalmakra előszeretettel előhúzott versekből. Ezek mellé olvasott és szelektált a rá jellemző lelkiismeretességgel. Ami létrejött, az egy masszív szerkezetű, érzelmi és tematikai csomópontok köré épített, fogyasztható olvasmány. Ha más válogatná, nyilván más darabok is bekerülnének, mint ahogy be is kerültek, amikor Tarján Tamás gereblyézett a Hívásra szól a csönd című gyűjteményes kötetemhez 2004-ben.

• Nem „üt vissza” egy költői életmű szempontjából egy ilyen „önszelekció”, amely a velejére szűkíti és rostálja több év termését?

Éppen fordítva: új fényt, más összefüggést nyernek a rostálás által a régi szövegek. Minden szerző úgy gondolja, ő ismeri a legjobban a saját írásait, következésképp ő saját maga legjobb válogatója. Csak éppen az hiányzik belőle, ami objektív távlatot ad: az övétől különböző idegrendszer ösztönös szövegkritikája, a másik érzékenységéből fakadó eltérő optikai élesség. És ami a kérdés második felét illeti: minden életmű a megszüntetve megőrzés logikája szerint alakul. Látszólag feledésbe merülnek régi írások, azután hirtelen, előzmény nélkül felbukkannak, új jelentést kapva felerősödnek, közben az addig fontosnak hitt művek közül nem egy háttérbe szorul, veszít súlyából vagy épp érdektelenné válik. Ki tudná megmondani, mi az, ami fennmarad, és mi az, ami kihull az idő kényes rostáján?!

• Verseidet olvasva visszatérő benyomás, hogy az emberi kapcsolatokban, barátságokban látod azt az életmentő funkciót, amely Noé bárkájaként tud működni korunkban. Neved „védjegye” alatt született egy merőben új műfaj: a költői sms. Az Sms 66 kortárs költőnek című köteted barátságaid élő emlékkönyve?

Ilyen szép és pontos kifejezést még senki nem tudott mondani az sms-könyvemre. Volt, aki 20. századi haikuknak nevezte a benne foglalt 66 sms-verset, de az, hogy „barátságaim élő emlékkönyve”, sokkal intimebb és empatikusabb megközelítés. Nem hagyom elveszni, majd mondani fogom mindenfelé, ahol rákérdeznek. Valóban egyre kevesebb idő marad egymásra. A régi nagy sörözések és dumapartik helyét sokszor átveszi a cél és öröm nélküli, eszement rohanás. Ennek adekvát médiuma az sms-írás. Én a nemesített fajtájával próbálkoztam, amikor az sms-műfaj szabályai szerint, de mégiscsak versekben szólítottam meg költőtársaimat.

• Költői jelenléted csak egyik szegmense igen sokoldalú tevékenységednek. Van titka a sikernek?

Szívósság és kitartás a hétköznapi kulimunkában – amit elegánsan irodalomszervezésnek hívnak –, hozzá áldozatkész segítőtársak. A teljesítmény tisztelete, a másik tehetségének és alkotói szándékának elismerése ill. visszajelzése. És persze kell hozzá egyfajta habitus, mentalitás is. Vas István szavait tudom visszacsengetni, aki azt mondta nekem 1991 későnyarán a szentendrei lugasban, miközben a felesége, Szántó Piroska hűs teáját kortyolgattuk: „Adjál sokat magadból és a meggyőződésedből, és meglásd, egyszer majd vissza is kapsz belőle.”

• A Parnasszus tavaly ünnepelte 10. évfordulóját. A lap az egyik legfontosabb fóruma a generációk szinkron bemutatásának, és távol tartja az ideológiai skatulyákat is.

Hát igen, tíz év még nem történelem, de már alkalom a leltár megvonására. Mindig örömmel és büszkén beszélek a Parnasszus fiataljairól; értük-miattuk érdemes azt és úgy, amit csinálok. Fájó, hogy sok kiváló költő, akik hűséges szerzőink, ügyünk támogatói voltak, azóta már nincsenek köztünk. A két utolsó veszteséget említve is összeugrik a gyomrom: Bella István és Somlyó György. Gyuri a vendégünk volt tavaly az egri Műhelytalálkozón, gyönyörű anyag készült vele – ez a mi tiszteletadásunk. Bella Pistával kapcsolatban a napokban döntöttem el valamit: az idei Verskarácsony antológiát, amelynek ő volt az ötletgazdája és a kiadója, az ő emlékének ajánljuk. Kezdettől fogva két dologra igen erősen figyelek: 1. Kevés annak felismerése, hogy nincs átjárás az írógenerációk között. Tenni is kell valamit, hogy legalább palló legyen... 2. A kilencvenes évek közepe, a Parnasszus megszületésének ideje, a karakteresen eltérő és jól behatárolható politikai és esztétikai ízlésű ún. irányzatos lapok megerősödésének időszaka. A Parnasszus ezzel szemben deklaráltan politikamentes, ha úgy tetszik, „népfrontos” szerkesztésű műhely. Verseket közöl, nem szerzőket. És felfogásunkban nincs jobb- vagy baloldali vers, miként nincs „népies” vagy „urbánus” elköteleződésű szöveg sem. Egy vers vagy jó, vagy nincs benne a lapban.

• A színvonal megtartásához viszont szigorú szerkesztői döntésekre lehet szükség, s ez nyilván nem mindig hálás feladat.

A szerkesztői munka már csak ilyen. Volt már, hogy Kossuth díjasnak kellett visszaadnom a versét. Kínos volt, de elfogadta, ma is a szerzőnk. Kicsit engedékenyebb vagyok a pályakezdőkkel. Ezt néha fel is róják nekem a beérkezett pályatársak. Kár, hogy nem igen gondolnak bele: az alkotó fejlődési ívébe egy-egy kevésbé sikerült mű ugyanúgy beletartozik. Volt rá eset, hogy rezgett a léc, mégis közöltem az illető versét, aki aztán legközelebb élt a bizalommal és elsőrangú írással rukkolt elő.

• A nevedhez kapcsolódó események közös vonása, hogy tisztán a költészet jegyében működnek s nem egyéb mozgalmak álarcában. „Legkisebb közös nemzeti többszörös mindig van. A nyelv, az irodalom szeretete. A vers” – nyilatkoztad nemrég. Képeznek e rendezvények egy kis tartalékot a „költészet másnapjára” is?

A legvadabb kampányidőszak közepén történt, hogy a Ráday utcában egy művésztársaság nemzeti játékunkat, a sárdobálást gyakorolta. Majd ölre mentek, de ahogy szóba hoztam Csokonai és Arany megítélését, lenyugodtak a kedélyek, hamar összesimult a társaság. A költészet, irodalmunk történetének zászlóshajója talán az egyetlen terep, amely még ma is alkalmas a „legkisebb közös nemzeti többszörös” szerepének továbbvitelére. Azt látom, hogy a különféle, eltérő helyszíneken, más célközönségnek tartott rendezvényeink évek óta telt házzal futnak. Csodálkozom is sokat emiatt. Ezek mind ún. összművészeti események, ahol az irodalom, a performansz, a videó, a képző- és mozgásművészet kísérleti típusai vagy a kortárs zene és a dzsessz egyszerre, együtt vannak jelen. A társművészeti randevúk fontosságát egyre többen kezdik felismerni és ez jó. Az évből úgyis csak egyetlen napot tesz ki április 11., a többi 364 „a költészet másnapja”.

• Idén negyedik alkalommal rendezitek meg Egerben a Parnasszus-tábort, ahol átadjátok a Parnasszus-díjakat is a fiataloknak. Mentori működésed hiánypótló személyiséget jelent manapság.

A bizalom olyan, mint a szeizmográf, előre jelzi a várható tektonikus mozgást, megkönnyíti és bizonyos fokig behatárolja a cselekvés menetét, de nem váltja ki. Ami utána jön, az az igazán nehéz. A romeltakarítás, az újrakezdés. Ma már a vulkánokra is alig figyelnek. Nagy kitörés kell ahhoz, hogy messzire elhallatsszon.

• Sms-kötetedből A templomok Kemény Istvánhoz írott sorait idézném. „Nincs mit magyarázni, / elhordják mind a romokat. / Az üres telken éjjel tüzet rakunk és körbeüljük / mint a szentek.” Akár ars poeticád is lehet a tűz őrzése?

Arc poétika ez igazából, hisz konkrét személyekhez köthető. Azért jó ez az idézet mégis, mert a tűznél látszanak a vonások, felerősödnek az érzelmek, élesebb a kapott kép. A baj az üres telkekkel van...

 
 
 

Laik Eszter

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu