buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A téma hívja a nyelvet
Jorge Semprúnnal beszélget Váradi Júlia


2006.06.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„A franciát irodalmi anyanyelvemnek tekintem. Aki ír, az választhat magának írói anyanyelvet. Én a franciát választottam. Az ok erre talán az, hogy a spanyol nyelv rendkívüli gondosságot igényel. Furcsa módon, ha az ember nem ügyel alaposan, megtörténhet, hogy úgy hangzik, mintha a mindenható nyelvén beszélne, az Isten hangján szólna. ”
 

• Mivel spanyolul csak nagyon kicsit értek, s a franciám sem alkalmas interjúkészítésre, megkockáztatom a kérdést, nem zavarja-e, ha a beszélgetésünk nyelvéül a németet választjuk, tudván, hogy tökéletesen beszél németül.

Semmiféle problémát nem jelent számomra ha a német nyelvet választjuk. Hisz már egészen kis gyerekkoromtól szerepelt a német nyelv az életemben, a szüleim fontosnak tartották, hogy minél több világnyelvet ismerjek. S ha azt kérdezi, haragszom-e, talán arra gondol, hogy a német nyelvre haragszom. De hiszen a német nekem nem Göbbels nyelvét, hanem Heine nyelvét jelenti. Ahogyan a spanyol sem a Franco féle nyelvet, azt a dominánsan katonai, diktatórikus hangvételű nyelvezetet, hanem azt, amit gyerekkoromban magamba szívtam. Ez valójában minden nyelvvel így van. Miért, hát hiszen az orosz nyelvet sem a Sztálin féle totalitarizmus nyelvével hozza az ember összefüggésbe, hanem Dosztojevszkij, vagy Tolsztoj nyelvével.

• Ön ugyebár egészen fiatal gyerekként került Spanyolországból Franciaországba, ahová a szüleivel az édesapja ellenállói tevékenysége miatt kellett emigrálnia. A legtöbb könyvét franciául írta. Akkor most végül is mit tekint az anyanyelvének?

A franciát irodalmi anyanyelvemnek tekintem. Aki ír, az választhat magának írói anyanyelvet. Én a franciát választottam. Az ok erre talán az, hogy a spanyol nyelv rendkívüli gondosságot igényel. Furcsa módon, ha az ember nem ügyel alaposan, megtörténhet, hogy úgy hangzik, mintha a mindenható nyelvén beszélne, az Isten hangján szólna. Nagyon erősen retorikus, emelkedett tud lenni a spanyol, ha nem elég óvatos vele az író. A francia nyelv sokkal konkrétabb, sokkal egyértelműbb, bár nem olyan gazdag a hangulatfestést kifejező szavakban, vagy éppenséggel az érzelmeket közvetítő kifejezésekben, de nagyon precíz. Nekem pedig épp erre a precizitásra volt igen nagy szükségem a lényeges mondanivalóm pontos megfogalmazásához.

• Tudom, hogy nemrég személyesen is megismerkedett Kertész Imrével, akivel a sorsuk egy ponton nagyon is párhuzamosan alakult, ő Auschwitzban, maga pedig Buchenwaldban ismerte meg alaposan a koncentrációs tábort. Kertész Imre egy interjúban azt mondta nekem, hogy a túlélés számára a saját személyétől való távolságtartást hozta el, vagyis hogy szakadatlanul és kizárólag kívülről tudja csak szemlélni saját magát és az életét. Maga is így van ezzel?

Talán nem pontosan úgy, ahogyan Kertész Imre –, hiszen a két tábor között is nagy volt a különbség, ő haláltáborban volt, én pedig munkatáborban. De azért nagyon hasonlóképpen éreztem magam én is. Az önmagamtól való eltávolodás velem is megtörtént.

• És ez egy életen át tart?

Igen, ez nem múlik el. Talán az évek számával csökken valamelyest ez a furcsa kívülállás, de alapvetően egy életre megmarad. Az első években nagyon nehéz a túlélés. Később valamivel egyszerűsödik. Átalakul, formálódik, de nem múlik el egészen.

• Mit jelentett pontosan, amit már A nagy utazásban is leírt, aztán később többször is felbukkant az „élni vagy írni” dilemmája?

Nézze, én 22 éves voltam, nagyon fiatal és tapasztalatlan. Bennem is – ahogyan sok sorstársamban akkoriban, felmerült hogy írni kell. Mint például Primo Leviben, aki úgy fogalmazott, hogy el kell végezni az irodalmi munkát, amellyel az ember feldolgozhatja azt, amit ott, a táborban átélt. Először én is így éreztem, meg is tudtam volna írni. De amikor komolyabban neki akartam állni ennek a bizonyos tudatos feldolgozásnak, akkor rádöbbentem, hogy ez a munka egyenlő lenne számomra az öngyilkossággal. Hiszen ez azt jelentette volna, hogy bele kellett volna burkolóznom a szörnyű emlékeimbe. Éreztem, hogy ha ezt megteszem, akkor végem. Én fiatal emberként a jövőre akartam koncentrálni és nem a múltra. Az öngyilkosság gondolata sajnos nem volt utópia, hiszen sokan így végezték közülünk. Paul Celan, Primo Levi, Hans Meyer, vagyis Jean Amery, aki számomra különösen fontos volt, mert nagyon hasonló dolgokat élt át. Tehát tisztában voltam azzal, hogy vagy megírom amit átéltem, és akkor végem, vagy nem írok semmit. Mert persze másról az ember ebben a helyzetben semmiképpen nem írhatott. Ekkor történt, hogy Spanyolországba hívtak, hogy kapcsolódjak be az illegális ellenállási mozgalomba. Nagyon hamar meghoztam a döntést, anélkül hogy ideológiailag alaposan megfontoltam volna. Ez a lehetőség egyszerűen a jövőt jelentette számomra a múlt ellenében.

• Ahogyan korábban mondta, a politika a maga számára terápiaként szolgált. De ezt pontosan hogyan kell érteni?

Hát úgy, hogy az ember elszántan küzd a szebb jövőért, méghozzá igazi fiatalos hévvel és odaadással. Természetesen az egész dolog az idealizmus talaján nyugszik, de mégis, amikor nem sokkal ezután a kezembe kerül Szolzsenyicin Gulágról szóló írása, akkor világossá válik számomra, hogy mi is az igazság e mögött az egész kommunizmus dolog mögött. De azt nem tagadhatom, hogy a politika, a mozgalom mégiscsak megmentette az életemet, mert a jövőről szólt és nem a múltról, meg az emlékezésről.

• Később azonban úgy fordult, hogy épp az írás jelentette az újabb terápiát, méghozzá a politikai tevékenység ellenében. Jól gondolom?

Hát persze. Ez pontosan így történt. Amikor világossá vált számomra, hogy miféle félrevezetések és hazugságok áldozatai vagyunk mindannyian, visszatértem az írás gondolatához. Furcsa módon ugyan még nem voltam író, de tudtam, hogy meg fogom tudni írni, amit akarok.

• Honnan?

Én már 7-8 éves korom óta író akartam lenni. Azt nem tudtam, hogy milyen nyelven és mit fogok írni, de azt, hogy írni akarok, abban biztos voltam. Néhány költeményem már volt a fiókban.

• Amikor megszületett A nagy utazás, hogy látta magát kívülről?

A könyv 1961-ben született, mégpedig úgy, hogy a spanyol illegalitás egy periódusában le kellett állnunk a tevékenységünkkel, ugyanis a francóista rendőrség nagyon a nyakunkban volt. Óvatosnak kellett lennünk, így két-három hétig várakozásra voltam ítélve. Ez alatt az idő alatt gyakran beszélgettem a madridi lakásom házigazdájával, akiről kiderült, hogy Mauthausent megjárt ember volt. Ő persze nem tudta, hogy én pedig Buchenwaldban voltam, hiszen semmit sem tudhatott rólam, aki illegalitásban laktam nála. Még a nevemet sem tudta. Ezeken az estéken egyfolytában Mauthausenről beszélt, de olyan csapnivalóan rosszul, hamisan, érthetetlenül és érdektelenül, hogy úgy éreztem, ezt nem hagyhatom annyiban. Meg kell írnom a saját verziómat. Tehát ott kezdtem el írni A nagy utazást.

• Tudta-e, vagy tudja-e, hogy ez a könyv Magyarországon kultikus olvasmánynak számított? Talán nem kizárólag azért, mert a koncentrációs táborokról addig semmit sem lehetett olvasni nálunk, hanem azért is, mert ez a könyv valójában a szabadságról szól és erre nekünk akkor nagy szükségünk volt.

Igen, valamelyest tisztában voltam vele, mert sokan írtak nekem, sőt el is jöttek hozzám Magyarországról, és ezt elmondták nekem. Tudtam tehát, de azt hiszem, nem értettem pontosan az okát.

• Most mire gondol, visszakeresve az okot, miért lehetett, hogy Kelet-közép Európában többre tartották A nagy utazást, mint nyugaton?

Hát, biztos van magyarázata. Azt tudom, hogy Spanyolországban szigorúan be volt tiltva, s csak illegálisan olvasták, Franciaországban pedig csak nagyon lassan ért be a sikere. Talán valóban kimondtam valamit, ami a szabadságról szólt.

• Később ez a téma még inkább felerősödött az írásaiban, s most, amikor elolvastam legújabb könyvét, a Húsz év egy napot, amit ráadásul a korábbiakkal ellentétben nem franciául, hanem spanyolul írt, akkor úgy éreztem, ha szabad ilyet mondanom, hogy most ért be mindaz, amit eddig végigcsinált és végiggondolt. Ez valamiféle esszencia. Még messzebbről néz saját magára és a saját életére, elsősorban pedig Spanyolországra?

Igen. Valóban össze akartam foglalni sok mindent, amit Spanyol-országról gondolok. A saját élményeimen, emlékeimen keresztül, de ezeken túllépve és kiszélesítve a tapasztalataimat másokéival. Igyekeztem olyasmit is megírni, ami már jóval korábban is foglalkoztatott, s mivel nagyon sokféle szereplőt vonultatok fel ebben a könyvben, általuk az életem során megismert embertípusok közül jó néhányról vehettem mintát.

• Hogyan fogadták Spanyolországban, hiszen kemény kritika cseng ki belőle?

Elég nagy siker volt, azt hiszem, nem sértettem meg senkit személyesen, ezért aztán elviselik a kritikát. Bár azért nem mondom, hogy néhány esetben nem lehetett tudni, hogy kiről, vagy kikről van szó. De hát ez mégiscsak egy regény, tehát elsősorban fikció. Így aztán nem az a fontos, hogy bárki magára ismerjen, vagy úgy érezze, róla akarnék kritikát mondani, hanem az, hogy az olvasók átélhessék azt, amiről a könyvem szól. Spanyolország legújabb kori fejlődéstörténetét.

• Most két új könyvet ír. Mik ezek?

Egy regényt, arról nehéz beszélnem, ismét Spanyolországban játszódik, politika is van benne, de még sok minden egyéb is. A fiatalok és az idősebbek közötti konfliktusra épül. A másik egy esszékötet, amelyről azt tudom elmondani, hogy valójában az egész életemet összefoglaló könyv lesz, amelyben a 20. század nagy témái szerepelnek majd a lágerélettől a zsidóság problematikáján keresztül a kommunizmuson és a mozgalmi életen át minden.

• Milyen nyelven írja az említett könyveket?

Természetesen franciául.

• Miért természetes az egyik esetben a francia, a másikban a spanyol?

Egyiket sem az író dönti el, hanem maga a téma és a megírandó könyv. Az hívja a nyelvet. Hol spanyolt, hol franciát. Én csak a témát követem.

 
 
 

Váradi Júlia

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu