buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Érték és elegancia
Koszta Gabriellával és Csordás Gáborral beszélget Nádor Tamás


2006.06.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A Jelenkor elnevezés Pécsett és Pannóniában – s persze ennél tágasabb szellemi körben is, hiszen ez sosem volt provinciális – kezdettől patinás és egyszersmind korszerű szemléletmódot jelölt. Az irodalmi-művészeti folyóirat vonzásában nemcsak „odavalósiak” működtek, hanem számosan azok közül is, akik választásaikban nem érték be efemer mutatványokkal, s képesek voltak helyi értéket egyetemes gondolathoz társítani. Ami persze bárkire ráhúzható általánosság. Mondjunk tehát inkább csak ennyit: egyedülvaló személyiségek találkoztak itt, s éppen káprázatos különbözésük tette kivételessé a Jelenkort súlyos, silány, válságos, vásári, szürke, tarka időkben egyaránt. E nevet és örökséget vette át idővel a kiadó. Tudván tudva: igazi írástudónak szakmája is a betű. Rója csak rendre a szavakat. De persze, ha úgy adódik, fejtetőre állítja őket. S ha kell, ír akár szárnyas mondatokat.
 

• Ismeretes: Csordás Gábor nem csupán pécsi születésű, de ott is tanult, dolgozott, s hamar szerkesztője lett a Jelenkor folyóiratnak. Később megalapította az azonos nevű kiadót, amelynek felesége, Koszta Gabriella most a marketingese. Miképpen „társultak” életben s munkában?

Koszta Gabriella: A nyolcvanas évek elején találkoztunk. Hasonló volt az érdeklődésünk, és kiderült: sok a közös barátunk is. Különböző környezetből, más családi háttérrel indultunk, talán a természetünk is eltért, de alapkérdésekben egyetértettünk, s ízlésünkben is akadt elegendő rokonság. S még egy mozzanat: ‘68-nak mindkettőnk ifjúságában fontos szerepe volt.

Csordás Gábor: Így történt. Huszonnégy éve közös az életünk. Pécsett szereztem orvosi diplomát, előbb az egyetem kórélettani, majd annak élettani intézetében dolgoztam. 1980-ban a Jelenkor szerkesztője lettem, 1988-tól pedig főszerkesztettem a lapot. Egy év múlva megalapítottam a Jelenkor Kiadót, amely 1993-ban kivált a folyóiratból. Azóta a kiadó ügyvezető igazgatója vagyok. (Egyik kedvenc foglalatosságom: megalakulásunk óta fejlesztem – Argosnak elnevezett – könyvkiadói számítógépes programunkat. Ezt kis és közepes méretű kiadók számára forgalmazzuk – felhasználói segédkönyvvel, és immár idegennyelvű változatban is.)

K. G.: A fentiekből is kitetszhet: Gábor racionális ember, és nehezen szánja magát kitárulkozásra. Ritkán és keveset beszél, ha mégis megszólal, ha mond valamit, van benne rendszer. Én inkább extrovertált vagyok, mondhatnám, exhibicionista. Bizonyára ezért is felvételiztem a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolára. Játszottam aztán Temesváron, például a Bánk bán Melindáját, Csehov Ványa bácsijának Szonyáját. Magyarországra áttelepülve Szolnokon, Pécsett, Veszprémben kaptam szerepeket. 1997-ben váltottam, azóta fő foglalatosságom a Jelenkor Kiadó – nemszeretem divatszóval élve – marketingje. E munkának talán nem válik kárára, hogy a férjem úgy véli: nem találkozott még olyan emberrel, aki nálam többet beszélne.

• Próbáljuk azért valamelyest Gábort is szóra bírni. Tudható: jó néhány nyelv és irodalom beható ismerőjeként műfordítói, majd kritikai szemináriumot vezetett, jelenleg a pécsi egyetem bölcsészkarán könyvkiadói ismereteket oktat. „Mellesleg” verseskötetek szerzője, és sokakat fordított Seiferttől, Milosztól Montaigne-ig, Derridáig. Eszerint inkább csak élőszóban hallgatag...

Cs. G.: Bőbeszédű egyáltalán nem vagyok, hiszen például mindössze három verseskötetem (A nevelő nevelése, 1980; Kuplé az előcsarnokban, 1984; javítások rontások, 2002) jelent meg eddig. Költészetben, fordításban, esszében, semmiben sem kedvelem a fölösleget. Gimnazista korom óta foglalkozom irodalommal, verssel, műfordítással. Érdekelnek a nyelvek – mint az emberek, korok, népek és földrészek közötti közlekedés és közeledés, kapcsolatteremtés talányosan izgalmas eszközei, mint a kultúra megnyilvánulásai. Rendszeresen fordítok lengyel, horvát, szerb, francia, német, angol szerzőket. Legszívesebben verset, olykor prózát és filozófiát is. Michel de Montaigne összes esszéinek első magyar teljes fordítását három kötetben jelentette meg kiadónk. Jacques Derrida műveihez, s velük a filozófiai szövegek „dekon-strukciós” olvasásmódjához rendre viszszatérek. Őt (Boros János és Orbán Jolán társaságában) is szívesen fordítom, és sokkal többet szeretnék, de a kiadói munka mellett nehéz időt szakítanom arra, hogy elvonuljak a mecseki kertembe fordítani. Természetesen, Szymborskától Dinescuig, olyanokat fordítok szívesen, akiket én magam is szívesen olvasok.

K. G.: Én is szívesebben játszom olyan szerző darabját, akit olvasni is szeretek. Mostanában szerencsém volt a Pécsi Harmadik Színházban. Spiró György Szappanoperájában, Beckett A játszma vége című darabjában játszottam, most pedig Háy János Gézagyerekében van szerepem. De szerkesztek irodalmi esteket, rendhagyó irodalmi órákat is. Leggyakoribb szerzőim ilyenkor: Csokonai, Petőfi, József Attila, Radnóti – és persze a kortárs költők is. Kiadói munkámhoz tehát a literatúra élénken kapcsolódik. Gábor írásait is elolvasom, de nem azért, hogy minősítsem őket, ez a kritika dolga. A művészi munka szerintem magányos tevékenység. Én se szeretem, ha szekálnak, amikor egy szerepre készülök, vagy ha elvonják a figyelmemet attól, amit éppen művelek. Ha viszont Gábor, vagy bárki kíváncsi a véleményemre, szívesen elmondom. (Függetlenül attól, hogy aztán ezt figyelembe veszik-e vagy sem.) Igyekszem a mások szabadságát tiszteletben tartani, hiszen az nekem is fontos. Egyébként afféle „nyájas olvasó” vagyok, aki belefeledkezik a könyvbe vagy egyéb írásműbe. Számomra az olvasás gyerekkorom óta a legfőbb örömforrások egyike, és nagy szerencse, hogy mindkét munkámban éppen erre van szükségem. A hobbimból élek, s ez manapság elég nagy luxus.

• Beszéljünk akkor most kettőjük együttes munkájáról. A Jelenkor folyóirat szerkesztője, munkatársa volt egykoron – sokak közt – Csorba Győző, Galsai Pongrác, Tüskés Tibor, Lázár Ervin, Bertha Bulcsu, Pákolitz István, Szederkényi Ervin. Így, hiányosan, a tágas holdudvart mellőzve is, különleges, megannyi gondolkodás- és írásmódot jelző névsor. Mennyiben követik a hagyományokat, s miféle szemlélet jegyében publikálnak klasszikusokat és kortársakat?

Cs. G.: A kiadó, mint említettem, a Jelenkor folyóirat mellett indult. Azzal a szellemi munícióval, amelyet a lap a nyolcvanas évek végéig felhalmozott. Eleinte a folyóirat szerzőinek könyveit adtuk ki, azokat, akik a nyolcvanas években rendszeresen nálunk publikáltak, később tágult a kör, de továbbra is e szellemi közegnek és ízlésnek megfelelően. A nevek jelezhetik, hogy mindig olyanokat választottunk (vagy olyan írók választottak bennünket), akik – számára természetes volt, hogy a Jelenkornál jelennek meg. Vagy azért, mert kötődtek a kiadó szellemiségéhez, vagy azért, mert már a folyóirattal kialakult az a bizalmi viszony, ami a közös munkának és eredménynek feltétele. Azóta van, aki elment, van, aki maradt, mindenesetre tizenöt év alatt jó hosszú lett a listánk: Aczél Géza, Baka István, Borbély Szilárd, Darvasi László, Földényi F. László, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Háy János, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Kőrösi Zoltán, Kukorelly Endre, Láng Zsolt, Lengyel Balázs, Lengyel Péter, Marno János, Márton László, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Nemes Nagy Ágnes, Oravecz Imre, Orbán János Dénes, Parti Nagy Lajos, Petri György, Polcz Alaine, Sándor Iván, Sárközi Mátyás, Schein Gábor, Somlyó György, Varga Mátyás, Végel László, Visky András, Závada Pál. E hosszú lista is jelezheti: eltávozott és élő klasszikusokat, kitűnő kortársakat éppúgy közlünk, mint az ígéretesnél már jócskán többre jutott fiatalokat. Fémjelezheti munkánkat, hogy az említettek közül Mészöly Miklósnak, Nádas Péternek, Oravecz Imrének, Márton Lászlónak életműsorozatát bocsátjuk közre. És kiadunk friss szemléletű – megítélésünk szerint – előítéletmentes irodalomelméleti és -történeti műveket is. Tulajdonképpen fennállásunk óta személyes és szakmai kapcsolatban állunk a környező és más európai országok irodalmi műhelyeivel. 2000 óta kiadjuk és terjesztjük a Magyar Lettre Internationale című negyedéves kulturális periodikát. Jelen vagyunk hazai és külföldi irodalmi eseményeken, rendezvényeken, vásárokon. S közben igyekszünk az igényes kortárs külföldi irodalom legfontosabb szerzői közül is jól válogatni. Cseh, holland, horvát, lengyel, német, román, szerb, szlovén művek fordításai jelennek meg nálunk.

K. G.: S vannak még sorozataink. Például a Dianoiában kortárs filozófusokat (Derrida, Fichte, Habermas, Lévinas) közlünk, a Theatrum Mundiban színházelméleti munkákat, az Ars Longa darabjai művészeti, zeneelméleti munkák. Az Élő irodalom sorozatcím önmagáért beszél. Magyar ünnepek címmel hatkötetes irodalomtörténeti csemegét, a prédikációs irodalom gyöngyszemeit publikáltuk. De kiadjuk Dosztojevszkij regényeit és Kleist teljes életművét is. Érdeklődésünk, ízlésünk meghatározza, hogy mit adunk ki, de persze figyelembe kell vennünk a piaci igényeket is. A marketing jórészt az én feladatom. Azt hiszem, akkor végzem rendesen a munkámat, ha az értékes könyv is eljut minél több olvasóhoz. Ehhez a kortárs szerzőket és műveiket éppúgy figyelemmel kell kísérni, mint a pályázati lehetőségeket, a terjesztés esélyeit, a kritikai visszhangot, a közönségfogadtatást. Örömünkre mind gyakrabban visszatérünk egy már-már elfelejtett, de „újraélesztett” hagyományhoz: az olvasók ismét igénylik a jól szervezett és színvonalas irodalmi bemutatókat, író-olvasó találkozókat.

Cs. G.: Valóban elég tágas az a szellemi kör, amelyet kiadványainkkal átfogunk, de közel sem sikerül kiadnunk mindent, amit szeretnénk. Az említett sorozatokkal igazán nagy példányszámot csak lassan lehet elérni, és a támogatások csökkenésével ezek is csak árbevételből, esetleg külföldi kulturális alapítványok támogatásából finanszírozhatóak. Igyekszünk kihasználni a lehetőségeket. S amennyire mód nyílik rá: próbálunk továbbra is irodalmi könyvkiadóként működni. Rendszeresen megjelentetünk például versesköteteket. Ha ezek közül egyik-másik ezer példányban elfogy, az már sikernek számít. Versek kiadásakor nem gondolunk az anyagi haszonra. A szellemire annál inkább, hiszen a kortárs magyar irodalomnak igen fontos része a vers, meggyőződésem, hogy a kortárs költészet is. Sőt, talán némi vigasszal is szolgálhatna azoknak, akik napi gondokkal bajlódnak. Mindamellett reménykedünk, mert azért van igény az értékes-színvonalas irodalomra. Az életműsorozatok köteteit például folyamatosan újra kiadjuk. Montaigne esszéinek mindhárom kötetét már többször utánnyomtuk. Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénytrilógiája gyorsan elfogyott tízezer példányban, és sokan várták az újabb kiadását, ahogy Mihancsik Zsófiának az íróval készített Nincs mennyezet, nincs födém című interjúkötetének megjelenését is nagy érdeklődés előzi meg. Polcz Alaine műveit szintén folyamatosan rendelik a terjesztők. Legutóbb Egész lényeddel című, férjére, Mészöly Miklósra emlékező „naplóregényét” kísérte kivételes figyelem. Nemsokára számunkra különleges eseményhez érünk: megjelenik a Jelenkor Kiadó ötszázadik kötete. A legelsőt – Mészöly Miklós A pille magánya című esszéválogatását – adjuk ki újra.

• Kettejük életében jut-e idő „normális”, köznapi életre – barátkozásra, aktív pihenésre, vagy éppen elengedett semmittevésre – is? El tudják-e felejteni valameddig, hogy nem csupán könyv van, hanem élet is létezik?

Cs. G.: Közhellyel szólva: a könyv se könyv, ha nincs benne élet. De én nem is vágyom arra, hogy megfeledkezzem a könyvekről barátkozás, kirándulás, kertészkedés vagy utazás közben sem. Tévedés azt hinni, hogy a könyv eltereli a figyelmet a valóságról.

K. G.: Az a „normális” életünk –– és nem azért, mert könyvmolyok vagyunk ––, hogy könyvkiadással foglalkozunk. Ami egymásra figyelés nélkül nem megy. Kénytelenek vagyunk egymásra figyelni. S kénytelenek vagyunk még sok mindenre és még sok mindenkire odafigyelni. A kiadón kívüli életem legtöbbször még mindig a színházban zajlik. Ott is „idegen szöveggel” dolgozom, és ott karban tarthatom az ösztöneimet, az emberismeretemet, a humorérzékemet. Nem állítom, hogy ingerszegény környezetben élek. Nem unatkozom, s ezért „kikapcsolódásra” nem is vágyom. Legföljebb pihenésre olykor-olykor. Ilyenkor elmegyünk Erdélybe vagy az Adriára.

Cs. G.: És természetesen viszünk magunkkal néhány jó könyvet is.

 
 
 

Nádor Tamás

Jelenkor Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu