buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 10, kedd
Judit napja





















Évfordulók:
1875: Toldy Ferenc halála (Budapest)
1891: Nelly Sachs születése (Berlin)
1936: Luigi Pirandello halála (Róma)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az orvosló olvasás


2006.06.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Ahogy látom, Popper Péter opusa szőlő-struktúrájú: nincs főműve, hanem hasonló, egymást kiegészítő, egyik a másikát kiváltó, egymásnak akár finoman ellentmondó, egyaránt jellegzetes művecskéi. Szemelgetni lehet szabadon. Vannak köztük ropogósabb, szottyadtabb, édesebb, kesernyésebb aszú szemek, és a falatozást nehéz abbahagyni, ha az ember rákap. Még beszélni is nehéz egy-egy könyvéről külön-külön, mert az újabb a régebbire támaszkodik (bár az időrend nem fontos), a legfrissebb átkölti az előzőek tapasztalatait, korrigálja felismeréseit, ugyanazt mondja másképp, mást mond szinte ugyanúgy. Rengeteg az ismétlődés ebben az életműben, ami azonban nem felesleges, ugyanis struktúraképző funkció, az összecserélhetetlen Popper-műfaj velejárója: magok a szőlőszemekben.

Popper az ismétlés és az idézés mestere, úgy tudja forgatni, variálni az idézeteket, mint a kaleidoszkópot. Egy idézetből százféle színt ki tud hozni, az ismétlődő idézetek különféle kontextusokban más-más árnyalatukat mutatják. Az ő citatológiája csöppet sem száraz, semmi köze a tudományos építkezéshez. Művészien bánik az idézetekkel, melyek nála mindig szaftosan, rövid, de velős kommentárok kíséretében bukkannak fel, és más-más ízek keverednek ki belőlük. Az idézéstechnika nála nem dekonstruálja, hanem viccesen és/vagy komolyan belevarázsolja a mai korba, fel- és megidézi a modern és a premodern szellemiséget, mégpedig hozzáértéssel, tapintattal és iróniával.

Popper az önidézésben is nagymester, önmagát is úgy forgatja, mint egy kaleidoszkópot, és mindig másmilyen, bár egyúttal mindig ugyanaz. Önmagához kritikusabban viszonyul, mint a hagyományhoz, a dekonstrukciót maga-magán próbálgatja, de közben folyton rekonstruálja is Popper Péter cifra szellemét. Ironikus önreflexiója párját ritkító, nem kíméletes, de sohasem agresszív. (Így aztán kifelé sem az.) Pozőr hajlamát sem engedi szabadjára, az önlefülelésben szakavatott, és a viccelődéseivel önmagát is megcsipkedi. Belső dialógusait és vitáit fölényes, sziporkázó intellektualitással közvetíti.

Ezt a szőlőfürtöt a humor teszi édessé, nem pedig a pátosz, az intellektuális misztifikáció meg a szellemi édelgés, ami hasonló karakterű szerzőknél – gondolok itt a „bölcsességirodalomra”, az „életbölcselkedésre” – nem ritka. Popper humora sok komponensű: van benne egészséges röhögés, kesernyés, üdítő irónia, ínyenc abszurd, villogó kritika. Ez a humor és irónia hozzáfér a „szent” tartalmakhoz is, de érdekes módon sohasem rántja le őket a sárba – sohasem cinikus –, ellenkezőleg, felhozza őket a mai kor felszínére, mondhatni: kommunikációképes állapotba lazítja őket. Sokkal könnyebb kapcsolatot teremteni mondjuk Buddha vagy Jézus valamelyik mondásával, ha az nincs nekünk szegezve, nem kárhoztat bennünket, vagy nem akar egyenest az éterbe röpíteni, hanem egy kis mosoly is bujkál körülötte, ami a lehetséges értelmezések szivárványosságára hívja fel a figyelmet.

Popper könnyed, mégpedig többek között azért, mert kigyakorolt elme, alapos műveltségének köszönhetően biztos kézzel nyúlkál ide-oda-amoda. Sohasem feszíti meg magát és az olvasó agyát, nem görcsöl. Jól tűri az ellentmondásosságot, aminek a paradoxon, a tréfa, az anekdota, a mese, a vicc, az abszurdum és a koan (poétikailag szólva) „egyszerű formáival” kifejezést is tud adni. Egy-egy mély gondolat mellett, alatt, fölött mindig ott egy másik, egy sekélyesebb, amolyan kisemberi, mely kiegyensúlyozza amazt. Az írásmódja is könnyed, mert igyekszik természetes maradni; Popper mer akár hülyeségeket is mondani, felszínes lenni, gyorsan ejt egy-egy nagy bölcsességet, szóval nem ünnepélyesen szorongatja a tollát. Nem terheli le az olvasóját, mert nagy tapasztalattal rendelkezik az elviselhetőség határairól, és például nem várja el tőlünk, hogy torkig belesüllyedjünk egy-egy halálgondolatba.

Mértékletes: az elmélyülésnek is vannak határai, nem jó, ha valamibe annyira belegondolunk, hogy megüvegesedik tőle a tekintetünk. Az elevenség híve, és hol egy kis rációval, hol egy kis misztikummal, hol egy kis humorral lendít lényünk süppedésre hajlamos kerekén. Nem a Tan, hanem a Lény kerekét forgatja. A sokszínűség pártján áll, mondhatni, nagy kolorista, aki nem kedveli a lecsupaszítást, s ha szerkezetre bont valamit, a következő mozdulatával mindenféle színekkel átfesti a pőre vázat. Sosem csak a fekete, sosem csak a fehér! Popper nagy dogmátlanító.

Változatos és nyughatatlan: alkatilag nem bír egy helyben, egy témánál megmaradni. Kapkod ide-oda Nyugattól Keletig, diszciplínák és spirituáliák közt, s ezzel tükröt tart saját tipikusan európai nyugtalanságunk, vívódásaink elé. Élethossziglani szellemi keresésének lázát csak az csillapítja, hogy vannak biztos pontjai.

Elsősorban az, hogy ő is csak, mi is csak fizikai nehézkességgel és mindenféle testi és lelki szerencsétlenséggel megáldott emberek vagyunk, és jobb, ha nem becsüljünk le szervezetünket, és nem játsszuk meg az éteri lényt. Ő is csak, mi is csak senkik és semmik vagyunk, és ne akarjuk megváltani még magunkat se. Ezzel az „emberi” vonásával – ha még érthető ez a szó – Poppernek sikerül köznapi közelségbe hoznia a legelvontabb, legszellemibb tanításokat és gondolatokat is, mert jótékonyan leszállítja őket a színvonalunkra. A korlátolt és korlátozott, egy kicsit vagy nagyon rossz emberlény iránti fogékonysága – majdnem azt mondtam: szeretete – megakadályozta Popper professzort abban, hogy magasröptű dolgozatokkal gazdagítsa a könyvtárakat és újdonat teóriákkal hivalkodjék, ellenben „ismeretterjesztő íróvá” tette, ami azonban rettentően fals kifejezés.

Popper nem ismereteket terjeszt, hanem hangosan töprenkedik, mi több, minden megtesz azért, hogy kommunikálni tudjon élőkkel és holtakkal, régi nagyságokkal és mai magyarokkal. Ezenkívül fontos neki a személyes hitel, igyekszik hiteles lenni, ami folytonos, buktatókkal járó munka. Az olykor bohócos, olykor tragikus (ön)leleplezésben sem lankad. Az új India-könyve például kész demisztifikálás; aki el szeretne ájulni a Kelettől és a mi magyar „gurunk” rendkívüli spiritualitásától, az attól fog elképedni, hogy nincs napkeleti szellemi kincsesbarlang és csodás utazás. Hanem ócska szállodák vannak, az éhendöglés határán tengődő szent tehenek, „westernizálódó” hinduk és kellemetlen vagy elég közönséges spirituális technikák, melyek nem vezetnek megváltáshoz. Második olvasásra az is kiderülhet, hogy létezik egy olyan szemlélet, mely nagyon távol áll tőlünk, európaiaktól, belekóstolhatunk, meríthetünk belőle, és ha nem bocsátkozunk túlzásokba, akkor élvezni fogjuk.

Mi sem ellenszenvesebb Popper Péter számára, mint a keleti bazár láttán kitörő vásárlási mánia, a „filléres misztikák”, a New Age-becsapások, a vallásos lihegés. Ő úgy tudja közvetíteni a hinduizmust és a buddhizmust, hogy az olvasónak a szeme csillanjon fel, ne a pénztárcáját nyitogassa, és ne törje a fejét „áttérésen”, hanem inkább váljék fogékonnyá a „más”-ra, és nyugodtan próbáljon ki az életében ezt-azt, ami talán a javára válhat. Popper Péter szemével egy nyugati ember bámulja hol szkeptikusan, hol gyermeki ámulattal a Távol-Keletet, elcsen, elsajátít belőle ezt-azt, szektatag azonban nem lesz belőle soha, és egy olvasója sem fog szerzetesnek állni.

Egyébként nem ismerek magyar értelmiségit, aki ilyen kifinomult vallási érzékenységgel rendelkezne. Érzékenységgel, nem hittel. Kifinomulttal, nem megszállottal. A vallási érzékenység nem zárja ki a modern és posztmodern ironikus tudatot és az európai (ön)reflexiót, tudományismeretet; sem az analitikus-freudista, sem az élményközpontú valláspszichológiai tudatosságot; még a marxista társadalomkép és a evolucionizmus sem az ellensége. A vallási érzékenység tényleg valami nagyon finom dolog, az elfogadás és az el-nem-fogadás, a misztikus megérzés és a racionalizmus közti állandó vibrálás, szellemi rugalmasság szükséges hozzá, és érett személyiség. Aki dölyfös, racionálisan vagy misztikusan elkapatott, aki úgy entellektüel, mintha nem lenne mája-szíve-veséje, aki csőlátásos szaki vagy fanatikus hívő, az kirekeszti magát ebből a sejtést, fogalmat és érzést, lelkiséget és értelmet ötvöző tudásvilágból, mely egyébként nem rekeszt ki senkit. Aki teljesen átadja magát egy vallásnak, az hívő lesz; aki jottányit sem enged a racionalizmusából, az tudós lesz, aki pedig szemezget Popper szőlőjéből, annak kifejlődik a vallási érzékenysége, és belészorul annyi spiritualizmus, ami a lélekkel élő emberállat számára nem szégyen, hanem különös mentális teltséget, pénz nélküli gazdagságot kínáló élettartalom.

A vallás öntörvényű, nem redukálható semmi másra, figyelmeztet bennünket a tanár úr. Nemegyszer hangsúlyozza azt is, hogy a jógának, az ájurvédának, a vallási és spirituális gyakorlatoknak nincs hasznuk: nem lehet tőlük lefogyni, szebbé válni, kiokosodni, nem hozzák meg a boldogságot. – Szerintem a szellemi-érzéki fogékonyságot, az élethez való tehetséget s ezzel az életörömöt növelhetik, és az egocentrizmust csökkentik; hogy ne csak teljen, hanem kiteljen az élet. Hogy én is belopjak egy idézetet: „Aki képes a világ ízeinek kiélésére és ezeket másokkal is megosztja, a legjobb úton van a boldogság felé” (Detlef B. Linke agykutató).

Az idézetek fele Poppernél Buddhától, buddhistáktól, keletiektől, a másik fele a Bibliából és az európai irodalomból való, az idézetek alaprétege azonban magyar költőktől származik. Csodálatra méltó, hogy ennek a különös, egy irányzathoz sem tartozó pszichológusnak, minden iránt érdeklődő, régi vágású értelmiséginek mennyire a vérében van a magyar költészet! S hogy a lírából és a szó tágabb értelmében vett poézisből életalapot lehet teremteni, az még hihetetlenebb manapság.

Babitscsal, Kosztolányival, József Attilával, Máraival, Thomas Mannal, Pilinszkyvel… – sorolom hevenyészetten – így együtt élni, sőt együtt dolgozni én nemigen láttam magyar embert. Igen, ismételten, ebben a könyvben is, amabban is, bármiről szóljanak, felmerülnek ugyanazok a verssorok vagy prózatöredékek, és mindenütt ezek alkotják a fugát, az eresztéket, vagy ezek adják meg a sarkpontokat. Összefogó, megalapozó szerepük van. Lehet rájuk építeni. Hát csak ismétlődjenek még sokat!

Annál is inkább, mert az Egy illúzió halála című szomorkás-kesernyés könyvében, melyben morgás, lamentálás, dünnyögés, szidalom, feddés, figyelmeztetés, búslakodás és szarkazmus is van bőven, Popper Péter a tradicionális és a modern európai kultúra pusztulását jelzi, és nyilvánvaló, hogy igaza van. Vannak okosok, akik nem sajnálják, sőt jónak látják ezt a folyamatot, és vannak fiatalok, akik nem is tudják, mi az, ami elvész. A processzus a szemünk előtt játszódik, csak nem mindenki tekinti katasztrófának; kultúraváltásnak, posztmodernnek, globalizá-ciónak stb. is nevezik. Popper apokaliptikus jelzéseit és kemény kultúrkritikáját el lehet vetni azzal, hogy mindkét attitűd avítt, és haladni kell a korral, más rendben kell gondolkozni – ám e könyvben is ott a sok régi idézet, azaz a sok tény, mely tanúskodik arról az európai szellemről, mely élhetőbb, értékelhetőbb, épebb világot, erkölcsi világrendet teremtett; mely már nincs becsben, és a mai tizennyolc évesektől máris teljesen idegen.

Popper Péter „breviáriumai” (Az Írás I-II, Ők – én vagyok, Kinyílt az ég?) az Ó- és az Újszövetséget, a világirodalom és a magyar irodalom, a költészet és próza (számára) fontos alkotásait közvetítik. Elmesélik, idézik, meghitt közelbe hozzák, kommentálják, megszerettetik. Popper bizonyos nagyapai szerepet vállal és nagyszülői kötelességet teljesít, amikor így tovább adja az örökséget. A pszichológia a megmondhatója, mekkora szükségünk volt, van nagyszülőkre, és a gyerekeinknek is mekkora szükségük lenne rájuk, akik meghaltak, kihalnak, hiszen ki tiszteli manapság az öregeket, meg a család is bomladozik, szerte-szét él – egyszóval hétköznapi értelemben is megszakadt a kultúra folyamatossága. Tanulmányok, historiográfiák, elméletek, filozófiák, tankönyvek nem képesek ellátni a hagyomány továbbadásának azt a (régebben hétköznapi) feladatát, amit egy közönséges nagyapa játszva elvégez. A dünnyögés, zsörtölődés, magyarázás, nevetés, feddőzés, ahogy Popper tanár úr elbeszéli létfontosságú olvasmányait és szellemi tapasztalatait, arra tanít meg, hogy az ún. „értékek” gyűjtőhelye nem az internet, nem a könyvtár és nem az iskola (az univerzitas ma már végképp nem), hanem az életünkbe beleadott lelkünk-szellemünk, melynek csiszolására, jobbítására talán mégiscsak vannak módok.

Talán, talán, lehetséges, akár, mégsem, de – ha nem lennének tele nemcsak az ilyen kötőszavakkal, hanem a bizonytalanság, a szkepszis, keresés, a hit és hitetlenség közti állandó vibrálás szellemével a szóban forgó könyvek, akkor puszta ismeretterjesztés és gyanús „bölcsességirodalom”, életvezetési tanácsadás és aranyköpések gyűjteménye lenne az egész opus, így azonban meghatározhatatlan műfajú olvasmányokat kapunk, melyek az olvasás régi, emberformáló, az életet gazdagító funkcióját teremtik újjá. Popper bármelyik könyvét bármikor fel lehet ütni, szemelgetni: úgy fogunk olvasni, mint rég, olyan érzéssel, hogy kitárulunk, hogy a világ több mint a pesti utcák, melyeket taposunk, több mint amit, mondjuk, 2006. május 20-a nyújt, egyszóval valahogy emberebb embernek kezdjük érezni magunkat, köznapinak, de mindenkorinak is, egyszerűnek, de egy – ma már ritkán eleven – dimenzióval gazdagabbnak. Lelki, szellemi, vallási dimenzió? Szabadság? Nem szükséges megnevezni, érzékelni kell és „kidolgozni”. Ismételni.
*
(Zárszó) Nemrég nagy elvárásokkal fogtam neki Paolo Coelho sokat ünnepelt műveinek olvasásához, majd a töméntelen giccstől elémelyedve és a színvonaltól valósággal elkeseredve dugtam a legalsó polc poros sarkába az egyébként formás kis könyveket. Popper Péter könyveit fanyalogva gyűjtöttem be. Előítéleteim voltak: túl sokat ír, könnyed, nyilván könnyelmű, léha – azt mondják, a tévében is szokta tenni-venni magát –, önismétlő, szószátyár stb. Az első lapozgatások nem oszlatták el a gyanúimat: közhelyek, untig ismert idézetek, tudott dolgok, laza, már-már formátlan formák, semmi gondolati nagyság, eredetiség helyett modoros közvetlenkedés. Ám az igazi olvasás, amikor „tiszta lapot” teremtesz a fejedben, és hagyod, hogy lélegezzen a kezedben a könyv (már amelyik képes erre), elvezetett a feltáruláshoz és azoknak a minőségeknek az észleléséhez, amelyekről beszámoltam. Kiderült, hogy Popper csak látszatra „könnyű”; évek munkája lenne megemészteni az összegyűjtött és megérlelt, gyakran paradox gondolatait. Többször olvasandó: elsőre könnyen elsiklasz az ismerősnek tűnő dolgok felett, melyekbe azonban amúgy istenigazából még sohasem gondoltál bele. Popper Péter a látszat ellenére rejtőzködő szellem, akit hosszú idő alatt lehet csak megismerni… Végül elhatároztam, hogy lesz egy Popper-polcom, karnyújtásnyira, az élvezettel olvasás ritka szabad óráira.
Hogy a recepció útja milyen végtelen („önmagába térő ösvény”), milyen váratlan meglepetéseket tartogat, kiábrándít és feldob, felráz és vigasztal, arról maga a popperi életmű tanúskodik. Olvasom, más hogyan olvas, s közben együtt olvasunk. Csakhamar együtt bámészkodunk, figyelünk, töprengünk, elszomorodunk, szórakozunk és nevetgélünk. A „bookish”, a könyves kultúra – mely veszendőben van – transzcendens együttlétre nevel, ami alapvetően más, mint a virtuális, hiszen igazi. De miként a jógát, a meditációt és a pszichoanalízist, magadnak, magadon kell kipróbálni ahhoz, hogy legalább egy kicsit megismerd, és elveszítsd az illúzióidat. Másként fogod látni a tányér rizst, meg a mosolyt az emberek és az istenek arcán. Popper itt van, segít.

 
 
 

Radics Viktória

Saxum Kiadó / Sziget Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu