buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 18, vasárnap
Ilona napja





















Évfordulók:
1850: Honoré de Balzac halála (Párizs)
1977: Déry Tibor halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Nyilas Misi a pszichoanalízisben


2006.06.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Egy önérzet nélküli Nyilas Misi A kilencedik című Barnás Ferenc regény mesélője, a beszédhibás, az állandó éhségtől puffadt hasú kisfiú, aki ráadásul egy balesetben a hüvelykujját is elveszítette. Hogyan is lehetne önérzete, amikor a szó szoros értelmében vett érzései sincsenek; azaz hogy elfojtott „érzései”( önmagára és a külvilágra irányuló reflexiói) kifelé csak a szükséglet-kielégítés (evés, ivás, alvás) legtriviálisabb ingerei kapcsán nyilatkoznak meg. Persze, egy folyton éhes, pirítóson és teán felnövő gyerek mi másról is fantáziálna, mint a hentesbolt illatáról, a szalámiról, a kolbászról, az üvegpult mögötti minyonról („az íz a gondolásban van”). Meg a fejtől-lábig egy ágyban alvásból eredően testvérei testének kipárolgásáról, arcához érő lábfejük formájáról és szagáról. A kilencéves fiút, a kilenc fejezetre osztott könyv kilencedik gyerekét természetesen osztálytársai is folyton megalázzák, csicskáz-tatják, nyomoréknak, kisketyónak, kisge-cinek nevezik, de ő ezt látszólag nem veszi tőlük zokon. Kilenc testvére nevét tőle tudjuk, de neki a könyvben nincs neve.

Jól ismerünk egy másik ilyen kisfiút, aki úgy szeretett volna gazdag lenni, folyton libasültet enni. És akitől szintén elvették saját nevét, és az öcsödi nevelőszülők Pistának hívták, holott Attila volt az igazi neve. Nyilas Misi is szegény, de az ő szegénysége társadalmilag meghatározott; ő pakkot kap szerető édesanyjától, és legalább van hova hazamenekülnie, mikor megtapossák a lelkét. A kilencediknek (ahogy a Pistának nevezett Attilának) viszont nincs hátországa, az ő szegénységük nem csak szociológiailag, de ontológiailag is meghatározott, magáért való szegénység. Nincs hova, nincs kihez hátrálniuk. Így aztán magától értetődően veszik, ami másoknak természetellenes és embertelen. Az örök vesztesek sorsukba beletörődő, alázatos, szófogadó mentalitása az övék. A kilencedik apja egy militánsan öntörvényű pszichopata, aki saját rögeszméinek (amelyek a mindennapi betevő biztosításának különböző praktikáiban merülnek ki ) rendeli alá családja tagjait, és aki nadrágszíjas, vasalózsinóros kezeléssel bünteti a renitenseket; a gyerekek anyját is, aki olykor átvállalja (ha átvállalhatja) a valamelyik gyereknek szánt fenyítést. A legfurcsább az egészben, hogy olvasva a könyvet egy pillanatig sem jut eszünkbe, hogy az apát szadista tetűnek lássunk; ő a nembeliség nélküli, lelketlenül praktikus ember, afféle tizenkettőből egy tucat, akit családja fenntartásának heroikus célja vezérel. Akár Thomas Bernhard megszállottjai, folyton feladatokat tűz ki maga és családja elé, aminek aztán mindent és mindenkit alárendel. (A kilencedikben az apa házat épít, műanyag olvasókat és szentképeket gyárt nagybani eladásra.) Magától értetődő ebben a nagycsaládban (ahogy a nagy birodalmakban is), hogy a pater familias döntéseiben megkérdőjelezhetetlen vezér, alattvalói életének és halálának ura. „Dühből lettünk”, sommázza a kilencéves kisfiú, az apa permanens dühéből, no meg „szófogadásból”, teszi hozzá. De az anya sem olyan, amilyennek a sokgyerekes anyákat (az Isten, Haza, Család álságos szentháromsága jegyében) szeretjük hinni: nyoma sincs benne az önfeláldozásnak, a gyerekeiért mindenre kész „anyatigris” mentalitásnak. Akarat nélküli eszköze férjének, aki gyerekei helyett a vallási fanatizmusba („istent kaptunk anya helyett”) menekül.

A tízgyerekes család kilencedik, kilencéves fia, akiben tudat alatt egyre nő a dac, de a debreceni kollégista Misivel ellentétben ő sohasem jut el addig, hogy tudatosan föllázadjon a felnőttek öntudatlanul önző zsarnoksága, a nyomorúságos és hazug élet, a mindannyiunkban ott tátongó dermesztő űr és iszonyú magány ellen. A kilencedik gyereknek nincs öntudata, nincs önazonossága, és ugyanúgy nincs saját sorsa, mint a Sorstalanság Köves Gyurijának. „Sorsa” a vegetatív ingerek kielégítése. A kilencedik nem moralizál, nem kelt maga iránt részvétet, mert ösztönös fatalizmusából-infantilizmusából eredően mindent úgy fogad el, ahogy van. Semmi sem hozza ki a sodrából.

Szánalmat érzünk legfeljebb iránta; egyúttal kozmikus tehetetlenséget magunkban. Szégyenkezünk, és magunk sem tudjuk, pontosan miért. A katarzis nem megkönnyebbülést okoz, sokkal inkább felkavar és elbizonytalanít. A lényéből sugárzó idegenség lételméleti determináció, nem rendszer- és korfüggő. Ennek ellenére óhatatlanul felrémlik az elcsépelt marxi frázis: a nyomor bugyraiban alighanem továbbra is a lét határozza meg a tudatot. Ahova születünk (egy darabig legalábbis) olyanok leszünk. Ha éhesek vagyunk, az ennivalóról gondolkodunk, s ha embert egyelőre nem is ölünk, szorongva bár, egy rajtunk kívüli, nálunk ezerszer erősebb felsőbb akaratnak (a minyon ködképében elgondolt végzetnek) engedve hozzányúlunk kedvenc tanító néni pénztárcájához is. Ezt persze nem mi tesszük, mert hogy ilyenkor másiklevésben vagyunk.

A nyelv teremti meg azt a furcsa idegenséget, ami egyszerre taszít és vonz; ez adja Barnás szövegének sajátosan nyomasztó lebegését. A főnévi igenevek érzelemmentes és elidegenítően rideg, következetes használata, ahogy a kisfiú a saját használatára elnevezi, s általuk birtokba veszi maga körül a világot. Egy körömpiszoknyi hely sincs itt a szentimentalizmusnak. Egy gyerek persze nem így beszél. De A legyek ura óta tudjuk, hogy a kisfiúk igenis képesek így gondolkodni, érzelmek nélkül cselekedni. Természetesen egy gyerek nem tud még olyan következtetéseket levonni, mint A kilencedik kis hőse teszi. De a kilencedik nem is egy hús-vér kisfiú, hanem egy következetesen végig vitt gondolkodás- és írásmód illusztrációja. A benézés, a gondolás, a képzelés egy gyerek szájába adva nyelvfilozófiai telitalálatok. Ez a kilencéves nem szomorú és nem örül, úgy tesz, mintha szomorú lenne, mintha örülne. Mintha már kilencvenéves lenne, túl mindenen.

A hatvanas évek végén, a Kádár-rendszer reneszánsza idején játszódik a könyv, de amiről beszél: a szegénység, és legfőbbképpen a belső idegenség, örökérvényű kategóriák. Ahogy Konrád György Látogatója sem attól remekmű, hogy szociológiai pontossággal leleplezi le a szocializmus egyenlőség-hazugságát, úgy A kilencedik sem rendszerkritika, hiába szidja benne folyton az egykori katonatiszt apa a „mocskos kommunistákat”. A kor csak elmosódott, lényegtelen háttér. Ahogy a Látogató, úgy Barnás Ferenc regénye is a született vesztesekről szól. Az örök vesztesekről, akikben az a legidegesítőbb, hogy nem tudunk – mert nem lehet – rajtuk segíteni.

Barnás Ferenc: A kilencedik
Magvető Kiadó, 2006
214 oldal, 2290 Ft

Tódor János

Magvető Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu