buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Nagyléptékű költő sokféle játékai


2006.06.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Makkai Ádámról nem könnyű recenziót írni. Nemrégiben jelentek meg összegyűjtött versei, a Jézus és a démonok imája egy amerikai (Atlantis-Centaur) és egy hazai (Tinta) kiadó közös kiadásában. A vaskos, 566 lapos kötet, egyszerre impozáns, lenyűgöző, s ugyanakkor elgondolkodtató: az „összegyűjtött versek”, mint műfaj buktatója, hogy ez még nem „összes”, vagy éppenséggel kritikai kiadás (ilyesmit csak a szerző halála után szoktak összeállítani), de nem is gondos válogatás. Belekerülhet minden, amit szerző valaha is közzétett és amit – akár eredeti formájában vagy némileg újraírva – jónak tart. Ez óhatatlanul heterogénné teszi az „összegyűjtöttet” – kétszeresen akkor, ha szerző hosszabb lélegzetű műveiben váltogatja a lírát a prózával, illetve több nyelven közöl szövegeket – mondjuk a magyar mellett még angolul, németül és oroszul is.
 

Már ebből a bevezetésből is látni, hogy Makkai Ádám nagyléptékű és sokoldalú költő. Nyelvileg és formailag hol rendkívül igényes, hol az igénytelenségig formabontó vagy alulstilizált. Ez a kettősség némileg Ady Endrére emlékeztet, bár a különbség az, hogy Makkai nem egyszer megír egy témát komolyan, majd ugyanazt ismétli ironikus hangfekvésben, egyszer megírja dur-ban, azután meg moll-ban. Van verse két különböző befejezéssel, s vannak szerepjátszó ciklusai, ahol luciferi álcát ölt (kicsit ilyen a „Sántha Ödön” ciklus), vagy éppenséggel Petőfi Sándor és a Petőfi család más, kevésbé ismert tagjai bőrébe bújva ír költeményeket. Weöres Sándorhoz hasonlóan az ő esetében is fontosabb versei filozófiai vázra épülnek (maga a kötet címe és címadó verse is erre a háttérre utal) – ez Rudolf Steiner antropozófiája, amit Makkai Ádám – ennek a recenziónak a szerzőjével együtt – ifjúkorában kezdett tanulni és kisebb-nagyobb kitérőkkel azóta is követ. A fent említett szerepjátszó jelmez alól persze gyakran kitetszik maga a költő, akinek gazdag nyelvész-karrierje több amerikai egyetemen és kutatóintézeten át Hawaiig, Kuala Lumpurig és Hongkongig ível. Ugyanakkor (és ezt hazai ismertetői is hangsúlyozzák) Makkai Ádám lélekben sohasem szakadt el sem Magyarországtól, sem szüleinek, rokonainak Erdélyétől.

Nekem a nyitott, kitekintő „erdélyi” magyarság és a sokoldalúság egyaránt rokonszenves. Közel áll hozzám Makkai Ádám korai, menekülése előtti verseinek gondolati érzékenysége és későbbi verseinek nyelvi ötletessége, humora, iróniája, néha még túlfeszített retorikája is. (Itt szóvá tenném azért az utószót író Neményi László bosszantó szóhasználatát. Neményi azt írja: „Milyen is volt egy 56 novemberi disszidálás?” Kiemeltem a kommunista időkben sajnos nagyon elterjedt és azóta is rosszul használt szót – 1956 utolsó hónapjaiban 200 ezer magyar nem „disszidált”, hanem elmenekült Magyar-országról – utána meg emigránsok lettek, nem „disszidensek”!) Makkai sok mindent versbe öntött saját és nemzedéke élményeiből – ezek közül nem egy legjobb versei közé tartozik. Már évekkel ezelőtt megírtam, hogy Makkai Szomj és ecet kötetének (máig is) kiemelkedő darabja a Kegyelem (rekviem egy maroknyi bolondért) című hosszabb költemény, amely az ötvenhatos forradalom egyik gyerek-áldozatának állít megható és ugyanakkor felemelő emléket – szellemtudományi háttérrel. Amerikát bemutató, hol dicsérő, hol ostorozó versei közt is vannak kitűnő darabok: itt letelepedett magyarjaink közül nagyon kevesen „élték meg” Amerikát annyira, mint ez a Lágymányosról a Keleti Partra szakadt, majd végül Chicagóban lehorgonyzó nyelvész-költő.

A nyelvészkedés problémákat is okozhat: ez kiderül a Jézus és a démonok imája kevésbé sikerült verseiből. Míg Weöres Sándor szuverén módon bánt a nyelvvel, nyelvi játékaiban is ízig-vérig költő volt, Makkainál a költő-nyelvész állapot a hetvenes években úgy jelentkezik, hogy nyögvenyelős nyelvanalitikus verseket, illetve nyelvészkedő-paródiákat ír: például A panasz joga ciklusba tartozó rag-, illetve képző-versek olvasásakor egyszerűen nem értem, ezeknek a verssorokba szedett álnyelvészeti értekezéseknek mi közük van a lírához. Ugyanakkor a „Sántha Ödön” álnéven annakidején közzétett és itt újra olvasható, a „sumérkodó” dilettáns nyelvészeket kigúnyoló verses szatíra, a Kincses Proto-Uralaltáj poénjai remekül ülnek ma is. Ízelítőül idézzünk pár sort:

Talpra sumér, hí a haza,
Itt az idő, most vagy soha.
Lappok legyünk vagy sumérok?
Ez a kérdés, válasszatok

Mivel összegyűjtött versekről van szó, hadd érintsek egy filológiai problémát is, ami komoly fejfájást okozhat a jövő Makkai-elemzőinek. Mulatságos, hogy a korai versek egyik legjobbikához, a Népbüféhez, (79.o.) ma már magyarázó jegyzet kell, annak pedig külön örültem, hogy Makkai Ádám visszaállította – a Szomj és ecet kötetben közölt variánshoz képest – a vers eredeti befejezését. Igen ám, de a vers keltezése is megváltozott: a régi 1955-hez képest most 1956 júliusa. Mivel úgy emlékszem, hogy ez a vers Magyarországon nem jelent meg nyomtatásban, a második dátum most a vers végső variánsára utal? Elkezdtem összehasonlítani a korai versek többi keltezését és meglepve láttam, hogy azok 14 esetben eltérnek a Szomj és ecet kötetben megadott dátumaitól. Néha az eltérés jelentős: a Nem vagy... című versnél mintegy hároméves, a Velőt, tojást... című versnél kétéves. Vannak aztán kicsit átírt (kijavított?) versek ezek között a koraiak között: ezek általában enyhítenek a korábbi változaton, pl. az Elragadtatásban: „egy gömbölyded rimát követve” helyett most az ifjú költő egy „nőstényt” követ. (Lehet, hogy a hölgy idomairól nem tudja megmondani, azok valóban pénzért kaphatók?) A Párbeszédben másképp van, itt a Vetkőztető című vers „Az már biztos!” bemondását Makkai szlengesíti az új változatban, azt „Hát az mán héccencség!”-re cserélve. Nem vagyok meggyőződve, hogy a változtatások minden esetben szerencsések.

De a kötet szerkesztésekor alighanem igaza volt Makkainak, amikor legkésőbbi verseit tette annak elejére. A rendszerváltás óta ugyanis sokkal gyakrabban jár Budapesten, sokkal jobban érzi és átéli a hazai „valóságot” és az otthoniakat gyötrő problémákat. Személyesebb kötődése konfliktusokat is okozhatott, de a korábban kissé idealizált Haza (a kommunista sárkány által leláncolt Androméda) képe realistább, keményebb, életszerűbb lett, s ezáltal a költő hozzáállása is ironikusabb. Két ciklusa, a Honvágy, vagy, vágy-hon? illetve az Összefirkált Budapest (2004–2005) azt bizonyítja, Makkai még hetvenévesen is tud egyszerre modern és hagyományos, atlanti-európai és magyar lenni, képes arra, hogy a mai Magyarországgal és annak nem mindig idealizálható állampolgáraival szembesülve felülírja saját vágyait és hiedelmeit. Kevés magyar költőt ismerek (megint egy Ady-analógia!), aki így képes írni: „Nézd szép Hazám, én nem tudom, mi vár ránk: / démon sarkal, vagy angyal keze int, / gondolom néha főleg aszerint / hogy’ süt a Hold, és mit hoz majd a karmánk. / Csak azt tudom, hogy sóvárgón kívánlak, / bár csonka vagy, ostoba és lökött, / mint kibe húsz Trianon költözött, / s így leghőbb vágyad kis, rejtett privát-lak...” (22 o.) Nem idézem az erre feleselő, nagyon keserű második szonettet, amiben Makkai örül, hogy „lelépett” annak idején és nem kell részt vennie a hazaiak fájdalmaiban. Végül is érdektelen, hogy honfoglaló Árpád, vagy akár Szent István mit gondolna a mai magyarságról; sajnálatos módon még az sem érdekli a mai demagóg jobboldalt, hogy Deák Ferenc vagy Kossuth Lajos mennyire volt liberális és mennyire nacionalista. Makkai sok versében felül tud emelkedni a hazai pártpolitikai csetepatékon – lehet, hogy ez menti meg majd az utókornak egy eszményi magyarságnak elkötelezett költészetét.

Neményi László utószavában utal arra, hogy Makkai Ádám „műfordítói, szerkesztői életművének mérlegével ...máig adós a honi irodalomkritika”. A méltató itt elsősorban a Makkai-szerkesztette kétkötetes, nagy angol nyelvű versantológiára, az In Quest of the ‘Miracle Stag’-re gondol, amely első kötetének eddig két kiadása jelent meg 1996-ban és 2000-ben, s a második, az élő költőket felölelő kötetnek pedig egy kiadása 2003-ban. Akár egyetértünk, akár nem Makkai műfordítói elveivel (e sorok írója az angliai tapasztalatok alapján inkább eltér azoktól), szerkesztői teljesítménye mindenképpen méltánylandó – számos olyan jeles költő él Magyarországon és a határokon kívül, akit az angol–amerikai olvasó csak ebből a gazdag anyagot felvonultató antológiából ismerhet meg. Az antológia második kötete több, mint 1200 oldalon mutatja be a magyar költészetet Károlyi Amytól és Faludy Györgytől Lackfi Jánosig és Orbán Dénes Jánosig, többségükben jó, vagy legalábbis kielégítő fordításokban. Makkai életműve tehát jelentős, s azt hiszem, ő igazán megérdemelte a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, amivel nemrégen tüntették ki. Fiatalon hagyta el Magyarországot, de jól gazdálkodott talentumával, s a magyar kultúrának végül is jóval több hasznot hozott, mint számos kortársa, aki először meghúzódott a hatalom árnyékában, hogy évekkel a rendszerváltás után keserű önérzettel kiáltsa világgá évtizedes ellenállását a keleti (és nyugati!) „magyarellenes” eszmékkel szemben.

Makkai Ádám: Jézus és a démonok imája
Tinta Kiadó
566 oldal, 2850 Ft

Gömöri György

Tinta Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu