buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 15, vasárnap
Valér napja





















Évfordulók:
1822: Verseghy Ferenc halála (Buda)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A kálvária egy stációja – valahol román földön


2006.06.01

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Snagov romániai üdülőhely, Bukaresttől északra, harminc kilométerre, a királyok nyaralója volt valaha, aztán a kommunista párt vette kézhez, manapság a vízi sportok kedvelőinek paradicsoma. Mikor hallottam róla először, nem tudom pontosan, alighanem Vásárhelyi Miklós emlegette az Eötvös Kollégiumban, 1986 őszén talán, de hogy a hely s forradalom utóéletének históriája rögvest összeforrt bennem, abban biztos vagyok. Nagy Imre s társai kálváriájának ötödfél hónapnyi stációját titok fedte akkor még, a korabeli „történetírás” még a miniszterelnök kivégzéséről is hallgatott volna legszívesebben, akadt összefoglalás (A magyar népi demokrácia története 1944–1962, 1978) ami e gyalázatos per egész históriáját egy esztendővel korábbra – 1957. február 6. és június 15. közé – tette, furfangosan zárt logikával persze, hogy a tájékozatlan olvasó gyanút ne foghasson.
 

Snagovról, a kádári szószegésről, a hozzá vezető útról, a romániai állapotokról, a későbbi vádlottak letartóztatásáról, meg a hónapokra fölfüggesztett per körülményeiről szó sem eshetett nyilvánosan, 1988–89 fordulójáig bizonyosan nem. Ember Judit dokumentumfilmjét egy Jurta Színház-béli háromnapos vetítésen láttam először, 1989 januárjában, Pozsgay Imre „rendszerfordító” bejelentése előtt alig két héttel, ha jól emlékszem, a szöveg néhány hónap múltán könyves formában is megjelent (Menedékjog – 1956, 1989), s noha a személyes emlékezés drámájával nem vetekedhetett semmi, a „szenvtelenebb” – ám hívebb – dokumentumok szemlézése – ami akkor még elmaradt – mindig meghökkentő.

Ez a közel ötszáz oldalas könyv – az összeállítás, a jegyzetelés, meg az alapos bevezető tanulmány Baráth Magdolna és Sipos Levente munkája – százhét, többségében először közölt dokumentumot tartalmaz. E források – Losonczy Géza még a jugoszláv nagykövetségen papírra vetett kronológiája s Vas Zoltán 1957 decemberének végén írt panaszkodó-mosakodó levele kivételével – 1956. november 22. és 1957. április 10. között születtek, s belőlük nemcsak a Nagy Imre-csoport – ez feleségekkel, kicsi gyermekekkel s egyéb hozzátartozókkal több mint negyven embert jelentett akkor – romániai fogságban töltött élete, hanem a forradalomhoz s annak utóéletéhez való viszonyának természetrajza is fölsejlik, ami nem éppen tanulságok nélkül való. E história emberi-közérzeti dimenziójáról – az elzártságról, a családok széjjelszakításáról, a megaláztatások folytonosságáról – az emlegetett film s könyv kapcsán is hallhattunk már, ez a történéssort több oldalról körüljáró dokumentum-együttes a csoport karakteres – Szántó Zoltán s Vas Zoltán esetében inkább kvázi-karaktereset mondanék – figuráinak lélektanilag és történelemszemléletileg egyaránt hiteles rajzát is adja. Meg a Kádár János-i, a romániai s részben a forradalmat eltipró szovjet hatalom rajzát is persze. A román párt és kormány embereinek a csoport tagjaival folytatott – olykor lehallgatott – beszélgetéseinek szövege az első tétel, Nagy Imréék kérő, tiltakozó s érvelő leveleinek sora a második, Losonczy Géza, Donáth Ferenc, meg a csoporttal szembefordult Szántó Zoltánnak az október-november havi történéseket értelmező feljegyzéseiből áll a harmadik – a miniszterelnök hasonló tárgyú írásai külön kötetben jelennek meg majd –, s még egy tizenöt dokumentumból álló függeléket is olvashatunk, mely a történet hazai s külhoni összefüggéseinek egy-egy pontját világítja meg. E négy fejezet kronológiailag is „egymásra olvasható”, de a könyv adta sorrendben is haladhatunk akár, a „végeredmény” mindenképpen tanulságos, s leginkább e história szereplőinek a forradalomhoz való viszonyára nézvést az.

Nem kétséges: Losonczy Géza és Donáth Ferenc, a csoport tán leginkább tudatos politikusai ama tizenkét napot kommunistaként, a felkelést pedig valamiféle „korrekciós forradalomként” élték át, s ez az „eseményeket” csupán október 27–28-án „utolért”, de aztán a kivégzés pillanatáig következetes miniszterelnökre is igaz. Román s magyar „tárgyalópartnereknek”, vagy a – titokban lefényképezett és továbbított – papírlapnak csupán, újra s újra elmondják ők: a lázadás legfőbb – mindent felülíró – okát a sztálinista pártvezetés minimum nyolc esztendős hatalomgyakorlási technikájában látják, s noha az „ellenforradalmi” (t.i. a gazdasági s politikai szerkezet alapelemeit megváltoztatni akaró) erőket is szóba hozzák, a határt mindig ugyanott képzelik el. Szemük előtt egy a felkelés előtti napokban végigfutott „lengyel modell” lebegett eredetileg csupán, ennek túllépését a szituáció – késlekedésből fakadt – szorító erejének tudják be mindanynyian (a „külön utas” Szántó, Vas s az önmagát a csoporttal szemléletileg nem igazán, de etikailag „nagyjából” azonosító Lukács György kivételével természetesen). A többpártrendszer s a koalíció „bevezetéséről” mint hibás – csak a körülményekkel magyarázható – döntésről beszél Losonczy egyszer, még a későbbi „visszavonás” tervét is felveti talán, de a hitelesen antisztálinista, csak a „népre” – s nem a szovjet fegyverekre! – támaszkodók alkotta vezetés szükségességét hajtogatja minduntalan. Az „ellenforradalmi erők” leválasztása csak erről az „antisztálinista” bázisról lett volna elképzelhető eszerint, egyáltalán a megoldásról, mint valami éteri, az adott – s mint tudjuk, érvényre juttatott! – nagyhatalmi érdekviszonyokat is figyelmen kívül hagyni képes „igazi szocializmusról” esik szó folyvást e jegyzetekben, s ez a talpig becsületes, szinte „megejtő mániákusság”, a forradalom „pártellenzéki” – későbbi szóval: reformkom-munista – értelmezésének lényegét és maximumát is tisztázhatja végre – Nagy Imre világképére s szerepére nézvést is akár.

Az első napokban fölöttébb határozatlannak tetsző – a miniszterelnöki kinevezést feltételek nélkül elfogadó, így önmagát is csapdahelyzetbe sodró – Nagy a felkelt nemzet s Losonczyék hajthatatlansága, no meg Mikoján és Szuszlov „engedélye” nyomán október 28-ának hajnalára valamit végképp megért ugyanis. Azt, hogy ha a maga – az 1955–56 fordulóján született írásaiban már hosszan fejtegetett – „igazibb szocializmusát” meg akarja menteni még, vissza kell hátrálnia, oda, ahova – hívő kommunistaként – eredetileg nem akarhatott. 1947-hez, vagy inkább 1945-höz talán, ahova sem Donáth Ferenc sem Losonczy Géza nem akart visszahátrálni igazán, de mást akkor már aligha tehettek ők. Vélhették: a magyar nép s a marxi-lenini szocializmus összeforrasztásának utolsó esélyét szalaszthatják el – jellemző, hogy e fogalmat s ezt a fordulatot az egymástól hermetikusan elzárt Donáth és Losonczy egyaránt használja beszélgetéseiben s írásaiban ekkor! –, s lássuk be, ebben igazuk is lett aztán, az utolsó szóig. S ez még valami fontos – nemcsak szaktörténészi – tanulságra lehet bizonyíték. Tisztelet és főhajtás a mártíroknak s minden, akkor a forradalom mellé állt „pártellenzéki” léleknek ugyanis, de legyen már világos, hogy a forradalom nem az övék, miközben – s elismerni ezt is muszáj! – ők is részei (s részesei!) az egésznek. 1956 a „vezér nélküli” nemzet forradalma volt viszszavonhatatlanul, s annak céljait, követeléseit, no meg a tanulságát is azok fogalmazták meg egyértelműen, akik a leginkább tisztában voltak ezzel, már a történtekkel egy időben is: Németh László és Bibó István. „Harmadikutas” forradalom volt-e a magyar október, ezen vitázzon, aki akar, én úgy hiszem, benne egy nemzet álma, lelkiismerete, s önmaga jobbik felének emlékezete lobbant fel akkor – minden egyéb történészi s politológiai vélekedés csak eztán következhet. Nagy Imre vagy Losonczy Géza ott a snagovi magányban ennek lényegét is megérthette-megérezhette talán, de cselekvő politikusként még aligha gondolkoztak így – nem is tehették (a politikus nem is teheti soha?), gondolom.

Ami pedig a nemzet s a szocializmus – általuk is remélt – „összeforrasztásának” esélyét s – az akár Nagy Imre-féle – kísérletét illeti. Ez nyilvánvalóan mindörökre odalett, hisz amit Kádár János meg a Szovjetunió „megmentett” akkor nekünk, másról szól bizony. Egy hazugságra telepített, hazugságon fölnevelt s így elfogadtatott „szocializmus” volt ez mindenestől, amelynek forrásvidékéről a saját „küldetését” szervilisen túllicitáló, már lényével is valamiféle bumfordian buta önteltséget sugalló Kállai Gyula szavait olvasva sejthetünk meg e könyvben valamennyit (vessük össze a Nagy Imrével való beszélgetését a Központi Bizottság előtt tartott beszámolójával például). Ilyeneket mondott ez a derék elvtárs, öszszegzésként szinte: „A csoport fejedelmien van ellátva. Romániában, de még Magyarországon sem élnek úgy az emberek, ahogyan ezek el vannak látva. Megmutatták Szilágyi József levelét, melyben az van, hogy soha ilyen jó dolguk nem volt, »narancsot, gyümölcsöt, banánt bőségesen kapunk«. Abban is megállapodtunk [a román elvtársakkal – N. P. J.], hogy szigorúbb rezsimet vezetnek be. A fejedelmi szintet polgári szintre kell szállítani. Ezt is végre fogják hajtani.”

Szó se róla: volt a dologban „valami”, hisz az ellátás, úgy január elejéig – amíg a Nagy-Losonczy-csoport „árulásáról” nem kezdtek beszélni idehaza is – valóban jobb volt, de aztán minden a „helyére került”, ahogy Kállai is kérte. Igen, az „ellátás”, mert 1956. november 4-ét követően erről szólt itt minden, amíg csak szólhatott, a „dolgozó nép” ellátásáról természetesen. Mert a „népet” – illetve annak jó részét – Kádár János szocializmusában az „ellátásról” szóló nagy csalással sikerült „összeforrasztani” hibátlanul, de ezzel aztán hoszszú-hosszú évtizedekre, míg Nagy Imréék a maguk keresztútjának végén – amelynek a snagovi „vendéglét” egy stációja volt csupán – arccal a föld felé, jeltelen sírban álmodozhattak tovább.

A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában
Napvilág Kiadó, Magyar Országos Levéltár
464 oldal + 16 oldal képmelléklet, 3200 Ft

N. Pál József

Napvilág Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu