buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Színházi képzőművészet


2006.04.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A magyar szcenográfia elemzésének és dokumentálásának szakmai berkekben köztudott, súlyos hiányosságain enyhít ez a kiadvány, melyet nyolcvanegy kortárs díszlet- és jelmeztervező munkásságának, pontosabban az 1995 és 2005 közötti időszak áttekintésének szentelt a Göncöl Kiadó. Gáspár Zsuzsa, Szala Boglárka és Szikói Gábor körültekintő szerkesztői tevékenysége, Köböl Vera könyvtervezői eleganciája gyönyörű albumot eredményezett.

A már-már óvatoskodó előszó világosan jelzi a vállalkozás kötöttségét és korlátait. Az 1995-ös Prágai Quadrien-nálé alkalmából készült katalógus nagyjából kijelölte a korszaknyitányt. Lehetőleg valamennyi számottevő és napjainkban aktív tervezőt igyekeztek szerepeltetni, ez azonban technikai és egyéb okokból nem volt lehetséges. Például akadt, aki nem kívánt jelen lenni a nagyszabású körképben. Nem tudjuk, kik ők, de tény, hogy – többek között – Csík György, Húros Annamária, Ignjatovic Krisztina, Rajk László nevét, törekvéseik képi lenyomatait hiába keressük. Bachmann Gábor épp a kilencvenes évtized közepén nyergelt át az építészi és az installációs munkákra, kiállításokra. Másfelől viszont bekerült a gazdag pályára visszatekintő, de már kevesebbet vállaló Vata Emil, vagy a kötet lapzártáig hagyományosan (nagy) kőszínházban még semmit nem alkotó tehetséges fiatal, Iványi Árpád. (Enyhe ellentmondás, hogy a művészek jobbára igen pontos, rövid életrajza után a „Fontosabb munkái” felsorolás esetleg épp azoknak az előadásoknak egyikét-másikát nem tartalmazza, amelyeknek a rajztervei, fotói viszont helyet kaptak, nyilván a reprezentáció igényével, akár a szcenográfus maga, akár a három szerkesztő választotta az anyagot.)

A bő háromszáz nagy könyvoldalnyi képfolyam sajátos megörökítése a mai magyar színházművészet egy tekintélyes szegmensének (alig akadt a felölelt periódusban olyan jelentős produkció, amelyről ne lenne felvétel). A gyűjtemény, amennyire ez lehetséges, kiterjeszkedik a specifikus területet kirajzoló filmművészetre (itt elsőként a tekintélyes mester és doyen, Romvári József neve említendő), alkalmi rálátást nyújt magyar közreműködéssel létrejött külföldi produkciókra, s nyit egy kis teret a bábszínházi tervezőművészetnek is (Matyi Ágota, Németh Ilona és mások révén). A minimális szöveg is elegendő annak felmérésére, milyen sok műhelyből (vagy részint autodidaktaként) érkeztek az alkotók, s identitásuk milyen hozadékkal, plusszal, illetve milyen hendikeppel jár(hat). Szembetűnő: ez olyan szakmai világ, amelyben nemcsak megvalósult, hanem jelentős fölénybe is váltott a női egyenjogúság. Kétszer annyi (54) hölgy részese a seregszemlének, mint ahány úr (27), s leegyszerűsítés lenne azt állítani, hogy a férfiak felségterülete a díszlet-, a nőké a jelmeztervezés.

Két tanulmány vezeti be a pompás látványtárat. A díszlet mint kép címmel drámaíró, műfordító, univerzális ember Forgách András a kulisszavilág évszázados előtörténetét is felfesti, alapmondandóit pedig példaprodukciókon elemzi. Koltai Tamás kritikus, szerkesztő, A térerő színháza (1995-2005) című eszmefuttatása nem csekély polemikus hajlandósággal tisztán a jelenre fókuszál, joggal állítva középpontba azt a teret, amelybe a színházi interpretáció (díszletestül-jelmezestül-mindenes-tül) belefogalmazza magát. Egyik prológus sem formális vagy leltárszerű; kérdéseik és állításaik épp úgy inspiratívak, mint a könyv egésze. Forgách többek között felveti: „…a díszletnek legtöbbször magába kell komponálnia önnön időbeli és térbeli megsemmisülését is”. Az összeszerelhetőség, szétszedhetőség, anyagszerűség nem egyszerűen gyakorlati probléma. Filozófiája van bizony; színház-esztétikai, komplex vonatkozása. Koltai (a Vígszínház rekonstrukciójakor épületpótló igénnyel felállított Sátorszínházról is szót ejtve) úgy találja: „…a »reprezentatív« vígszínházi zsöllye a maga békaperspektivikus alulnézetével, illetve a színpadtól gyakorlatilag elszakított emeleti erkéllyel alkalmatlan korszerű látványdimenzióra”. (Ez szinte minden régebbi építésű, „polgári” kőszínház bedíszletezhetőségének, sőt: „bejelmez-hetőségének” kétségbevonása. Egyébként a kötetben látható olyan díszlet – Ambrus Máriáé A kaukázusi krétakörhöz –, amely magában a Vígben kritikailag reflektált a Vígszínház építészeti adottságaira.)

Gyönyörködni a rajzokban és képekben: órákig tartó és ismételhető, örömteli és tanulságos elfoglaltság. Összképbe foglalni és a nagy egész részeként megítélni mindezt viszont már szakma és művészet. Latolgatni kell, melyik felkérés szólt szabad térre, melyik hagyományos színházba, csarnokba, volt istenházába, máshová (főleg filmre). „Külön szem” szükséges a világítás értékelésére, az árnyékok, tükröződések felmérésére. Konstrukció, matéria, összhatás esetleg csak annak tudatában rendeződhet (újra) egységgé, aki a kérdéses előadást látta. Mivel a felvételeken látható színművészek nevét (helykímélés céljából, a díszlet-jelmez centrális volta, netán adatdilemmák és adatfölöslegek miatt) elhagyták, azt is vizsgálni kell, melyik színészhez mennyire illik a neki kiszabott tér és ruha.

A Díszlet – jelmez 1995–2005 című album tipográfiája, grafikai, nyomdai színvonala elsőrangú. A képek mérete (háromszor növelték „menet közben” a mű terjedelmét!) nem mindig elégséges a dokumentáláshoz. Tervrajz és megvalósulás párhuzamát jó lenne több (egymással megfeleltethető) fotón nyomon követni. Talán mód nyílhatott volna több olyan kép-dialógus megnyitására, mint amilyen Székely László 1998-as, békéscsabai és 2002-es, debreceni Othello-díszletének oldalpárja, vagy a Nemzeti Színház Buborékok című Csiky Gergely-előadásának „duplikálása”: a 142. oldalon Horesnyi Balázs monumentális, üres díszlete, a 111. oldalon Dőry Virág e térbe komponált jelmezkaval-kádja tárja fel magát.

Összeügyeskedhetnénk beszédes statisztikát: mely színházak eladásai bukkannak fel gyakorta, melyeké alig. Nem érdektelen adalékhoz jutnánk. A tervezők neveit köthetnénk rendezőkhöz és társulatokhoz, keresve a hűség és a csapongás előnyeit. Felvethetnénk, hogy a díszleteiket általában maguknak tervező rendezők (így Gothár Péter, Valló Péter) tevékenysége miként fér a palettára.

Mindezt inkább egy, a kötet kapcsán mielőbb rendezendő kerekasztal-beszélgetésen lehetne taglalni. Itt annyit igyekeztünk elmondani, hogy a „színházi képzőművészet” e kiváló könyve mily sokféleképp megközelíthető.

Díszlet – jelmez. Magyar szcenográfia (Hungarian Stage Design) 1995–2005
Szerkesztette Gáspár Zsuzsa, Szala Boglárka, Szikói Gábor
Göncöl Kiadó, 2005
325 oldal, kötve 9975 Ft

Tarján Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu