buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 19, hétfo
Huba napja





















Évfordulók:
1914: Bajomi Lázár Endre születése
1936: Federico García Lorca halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Túlkompenzáló németek


2006.04.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A recenzens restelkedik, amikor nagyszerű, sok évtizedes (mit évtizedes, évszázados) tudást és tapasztalatot asszimiláló, azokat újragondoló, megszüntetve megőrző művekről, azok jelentőségéhez, a bennük felhalmozott fél vagy éppen egész emberöltőnyi munkához mérten (a könyv, amelynek „ismertetésére” kósza kísérletet teszek, negyedszázadnál is hosszabb időn át rögzít egy városról, a német kultúráról és történelemről esszévé szőtt személyes benyomásokat) nyúlfarknyi ismertetőt kell fabrikálnia. Ismerem persze a sajtóközhelyet: amit nem lehet megírni öt flekkben, azt ötvenben sem érdemes. (Erre is igaz, amit Földényi F. László Hamvas Béla Karneváljából idéz mottóként Spielberg közhelygyanús filmje, a Schindler listája kapcsán (A felvilágosodás diszkrét bája): „Az ember képzeletében lappangó bűnös örvényt semmi sem képes annyira felkavarni, mint éppen a közhely. Ezért történik meg, hogy egy szónoklat vagy vasárnapi prédikáció az emberben a legmélyebb rejtett gazságokat is felébreszti, sőt fel is ingerli.”

Úgyhogy Földényi F. Lászlót megkövetem, hogy a Kalligramnál megjelent lenyűgözően invenciózus Berlin-könyvének ezúttal csak az első (illetve olykor második, hiszen ez a kötet egy olyan gyűjtemény, amelynek írásait a szerző más köteteiben, illetve folyóiratokban már közreadta) olvasásra számomra leginkább figyelemreméltó meglátásaira próbálok reflektálni. Pontosabban azok közül is csak azokra, amelyeket megenged a terjedelem.

Mióta a magyar írók (és persze más művészeti ág képviselői is) olyan magától értetődő természetességgel járnak-kelnek a berlini Kurfürstendammon, mint ahogy alighanem a pesti körúton sem, egymás után jelennek meg – nem egyszer az ösztöndíjas-időszak kötelezően letudandó penzumaként – a legkülönbözőbb Berlin-naplók, Berlin-regények, Berlin-novellák, Berlin-verseskötetek stb., Berlin-döpping van nálunk. Most zajlik éppen az Akcentus névre elkeresztelt magyar művészeti fesztivál. Jóból is megárt a sok, hogy egy újabb közhellyel rukkoljak elő, mindazonáltal, ismerve az izgalmas Berlin-opusok némelyikét, s lévén magam is gyakorló Berlin-rajongó, úgy gondolom, a német főváros kínálta szellemi és mentális izgalmakból sohasem lehet elég.

Földényi perspektívája nem csak azért más, mert ő még az „első generációs” berlini ösztöndíjasok (Konrád, Eörsi, Nádas) nyugatnémet márkáért vásárolt kenyerét ette, tehát egy olyan (szerintem jóval sokkolóbb és érdekesebb) időszakban lehetett egyszerre ideát és odaát, amikor Berlint még a Fal (amely majd minden írásában felbukkan) választotta ketté. Amikor még létezett az NSZK és az NDK, és egzisztenciális kalandnak számított egy-egy ilyen, ösztöndíjnak álcázott elnyújtott távollét. Nem is beszélve arról, hogy amikor ő először, az 1980-as évek végén élt Nyugat-Berlinben, nálunk, ha roskadó félben is, még állt a legvidámabb barakknak becézett kádári szocializmus. Szerzőnk, aki hivatásánál fogva esztéta, másként figyel, mást vesz észre a csak látszólag ugyanolyan valóságból, mint teszem azt egy szépíró, történész vagy költő.

Mindenekelőtt a történelmi múlt feldolgozásának, meggyónásának nálunk csak pozitívan emlegetett német példája mögött az öngyűlöletre is hajlamos túlkompenzációt.

„Németországban megrökönyödve kellett tapasztalnom, hogy négy évtizednyi sikeres demokrácia és liberalizmus sem tudott bizonyos görcsöket feloldani – ráadásul éppen azokat, amelyek feloldását Magyarországon olyannyira hiányoltam. A német múlt katasztrofális öröksége mintha még mindig ott kísértene a kulisszák mögött. (…) Nem ott, ahonnét sikeresen kiszorították – a nyilvánosságban, a közéletben, a politikai színtéren –, hanem ott, ahol talán nem is gyanítják: a gesztusokban, a pillantásokban, a privát megnyilvánulásokban, a tudattalan lépésekben, a hirtelen megszólalásokban, az elszólásokban (…) Hallani hallottak arról, mit csináltak annak idején a szüleik és nagyszüleik. És emiatt szégyellték magukat s németségüket. Ez pedig, mint általában a szégyenkezőket, haragos öngyűlöletre késztette őket…” (Együtt élni a felfoghatatlannal). A németek legszívesebben a szőnyeg alá söpörnék ezt a múltat, nem akarnak emlékezni rá, döbben rá a magyar esztéta, amikor Berlinben Leni Riefenstahl 1934-ben készült filmjét, Az akarat diadalát (amelyről egyébként A birodalmi szépség bűvöletében címmel írt kitűnő esszét) szeretné megnézni, de amikor nyomozott utána, „akkor többnyire megrökönyödött arckifejezés volt a válasz. Mintha valami súlyos trágárságot ejtettem volna ki.” Földényi az első, aki ennek a sajátos német jelenségnek, az öngyűlölet élvezetének a mélyére hatol; „…ez felébresztette bennem a gyanút: lehetséges, hogy az elutasításnak ez a szenvedélye, a saját németségükkel szembeni ilyen mély intolerancia maga is egyfajta mítoszpótlék? S hogy itt végül is nem annyira a fasizmus elutasításáról van szó, mint inkább a mítosznak s az irracionális szenvedélynek arról a vágyáról, amely magának a fasizmusnak is egyik gyökere volt?” Nesze neked sokszor fejünkre olvasott, a bűnös múlttal könyörtelenül leszámoló német „szembenézés”!

Az általam mostanában olvasott Berlin-írások majd’ mindegyike kritikátlan főhajtás a német metropolis, egyetlen más európai nagyvárosra sem hasonlítható kulturális sokszínűsége, toleranciája, a belőle sugárzó sajátos életérzés előtt. Földényi korai írásai sokkal mértéktartóbbak és árnyaltabbak Berlin, a németek megítélésében. Bár ő sem rejti véka alá, hogy szereti a várost, naplójegyzeteiben, esszéiben nem jár kötelező tiszteletköröket, kendőzetlen őszinteséggel számol be a Berlin keltette rosszérzéseiről, szorongásairól is. Az egyik ilyen „tetthely”, amelynek nem mindennapi metafizikája és mítosza különös, borzongtató hatással van a szerzőre, a Potsdamer Platz. Berlin hajdani központi terének nagy- és kispolgári házait még Hitler házi építésze, Albert Speer saját víziójának szolgálatába állítva taroltatta le, egy birodalmi sugárút, az Észak-dél Tengely reményében. (Az erőt, a felsőbbrendű embert, az akarat diadalát demonstráló harmadik birodalmi művészetről is van a kötetben egy kiváló dolgozat, A rombolás építészete) Ebből aztán nem lett semmi, azaz egy szemétkupacokkal teli pusztaság majd ötven éven át. „A tér kihaltsága, pusztasága kicsit az én helyzetemet is tükrözte.

Pontosabban azét a térségét, ahonnan jöttem. (…) Egész Kelet-Európára az a sors vár, ami majd erre a térre, hogy beépítsék (…) az ember számára élvezhetővé alakítsák” –, írja Földényi a kilencvenes évek elején. Nos, ha nem is a birodalmi, de a globális, a nemzetek feletti gigantománia jegyében ez meg is történt a harmadik évezred első éveiben: ma a Potsdamer Platzon és környékén a bankok és multikonszernek hipermodern felhőkarcolóinak nem kevésbé nyomasztó árnyékában New Yorkban vagy Chicagóban képzelheti magát az ember. Még sehol sem voltak ezek az épületcsodák, a Fal emléke még ott kísértett, amikor már gyanakvással töltötte el az esztétát a tér nyugati oldala: „Miből fakad a rosszérzés? Abból, hogy kísérteties szimmetriát vél felfedezni. Az állam diktatúrája (Kelet-Berlin – T. J.) néz farkasszemet a technika és tervezés diktatúrájával, s közben mindkét oldalon kihagyták-kifelejtették a számításból az embert. (…) Ezt a sivatagot nem lehet egyik napról a másikra beépíteni; a megoldhatatlan történelmi konfliktusok nem rendezhetők el a technika segítségével” (Múlt és jövő határán). Nos, hogy a történelmi konfliktusokat elrendezték volna azóta, az valószínűtlen, viszont a felhőkarcolók (amelyek korszerűbb rokonai a Földényi által óriási sírköveknek láttatott, a térrel szomszédos Kulturforum gigantikus, monolit épületeivel), egykettőre felépültek.

Berlin a filmek városa is, megannyi zseniális rendező ( egyebek mellett Fassbinder és Wenders) éltek itt rövidebb-hosszabb ideig, és használta munkaeszközül a várost. Helyszűke miatt sajnos nincs módom belemenni Földényi F. László gondolatébresztő filmtárgyú írásainak – amelyek a kötet több mint harmadát teszik ki – elemzésébe. A már említett Schindler listája, valamint Leni Riefenstahl életműve mellett olyan rendkívül fontos, a német identitáskeresést boncolgató filmekről van szó többek között, mint Romuald Karmakar A halottcsinálója, Fassbinder Berlin, Alexanderplatza vagy Winfried Bonengel Foglalkozása: neonácija.

Földényi F. László: Berlin sűrűjében
Kalligram Kiadó, 2006
2600, 2500 Ft

Tódor János

Kalligram Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu