buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 8, vasárnap
Mária napja





















Évfordulók:
Kr.e. 65: Quintus Horatius Flaccus születése (Venusia, ma Venusa)
1832: Bjørnstjerne Bjørnson születése (Kvikne)
1842: Csiky Gergely születése (Pankota)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Ne higgyék emberek, hogy ez egy haláltábor”


2006.04.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A recski kényszermunkatábor jó fél négyzetkilométernyi területének nagy részét 1988 őszén sűrű bozót, elhanyagolt fák, bokrok borították még. M. Kiss Sándor meg az egykori táborlakó – a gúzsbakötés „királya” – Benkő Zoltán kalauzolásával tán tucatnyian botladoztunk az enyészetre bízott lankás hegyoldalon, csak az aggregátorház falai voltak meg talán, emitt egy kupacnyi ávéhás csizma, amott egy fogdának használt, földbe vájt üreg maradékára leltünk, s szót válthattunk egy már idősödő – ki tudja, mire vigyázó – őrforma emberrel is, aki azonban a régi időkre emlékezni nem nagyon akart. Október 23-át írtunk, tiltott ünnep volt ez még, s a magunkkal vitt koszorút – megfelelő hely híján – a néhai büntetőbarakk előtti fára tettük föl, jó magasra persze, tán azért, hogy az illetéktelenül illetékes kezek egykönnyen hozzá ne férhessenek.

Recsk – a történelemről szóló honi sajtóban, könyvekben – addig nem, s még ekkor is csak alig-alig létezett ugyanis, szabadon emlékezni sem lehetett (volna) hát reá, de nekünk – tanárunkkal, a történész M. Kiss Sándorral – szerencsénk volt mégis. Mi, az Eötvös Collegium szinte „féllegális” – esetenként négy-öt órán át tartó – szemináriumán vagy fél tucat egykori rab – Benkő Zoltán, Egri György, Gábori György, Jónás Pál, Nyeste Zoltán, Zimányi Tibor – „élménybeszámolóját” hallgathattuk végig ekkorra, s Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia dokumentumfilmje készülésének fázisaiba is bele-belepillanthattunk.

Ez a második, bővített kiadásban megjelent könyv a többrészes filmben elhangzott szavakat, történeteket is megidézi, de jóval több annál. Történetírás, vallomás, tanúságtétel, itt-ott – megejtő vagy patológiai – személyiségrajz és dokumentumtár egyszerre, emberarcú, az érzelmeket s a morális készenlétet is mozgósító históriai rekonstrukció, ami az azóta is csak egyrészt-másrészt szemlélni szeretett magyar történelem huszadik századi, századközépi infernójáról is elmondja a legfontosabbakat. Ez utóbbi arról szól, hogy a máig forgalmazott – legföljebb előjelet váltott – 1948-as „fordulat éve” koncepcióval le kellene számolni végre. A második világháborút követő demokratikus kísérlet 1947 elejére – a Magyar Testvéri Közösség perét kísérő politikai leszámolással – amúgy is betömhetetlen léket kapott, ám a maga remélt lehetőségeit kihasználni már korábban sem tudta soha. Veszélyeztetett volt a demokrácia az első pillanattól bizony – a könyv bevezető tanulmányát jegyző M. Kiss Sándor más alkalmakkor szokta mondogatni ezt –, hiszen a megszállt ország rendőrsége a megszállók támogatta kommunisták kezében volt már az idők kezdetén. A Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályára – a rettegetté vált Péter Gábor lett a főnöke –, a jogutódként 1946 nyarán megalakult Belügyminisztérium Államvédelmi Osztályára, majd – 1948 augusztusától – Államvédelmi Hatóságára az MKP – 1948 júniusától MDP – mint a saját szervezetére nézett, s e változásában is ugyanazon szervet a maga politikai céljai érdekében használta fel akkor is, ha a szándékok mindenki számára látható, egyértelműen hatalmi célokká 1946-1947 fordulójától lettek csupán. Az 1945 hajnalán indult folyamat során a fasizmus – a háborús bűnösök – s az úgynevezett „reakció” – hogy ki tartozik ide, valójában mindig a kommunista párt mondta meg – elleni harc hamarosan összeért (a letartóztatottakat, majd a recski foglyokat válogatás nélkül fasisztázták az őrök s a kihallgatók), s a terror uralta félelem logikája szerint lassan az egész társadalom „potenciális börtöntöltelékké” lett. A Belügyminisztérium felügyelete alól kivont, 1949 szilveszterén függetlenített – csak Rákosi Mátyásnak alárendelt – Államvédelmi Hatóság „állammá lett az államban”, ahogy mondani szokás, már nemcsak a nyomozás s a vizsgálat, de esetenként a büntetés végrehajtása is hozzátartozott, „kapott” néhány börtönt, s szovjet mintára létrehozott internálótábort is. Kazincbarcika, Kistarcsa s Tiszalök ezek közé tartozott, de hírhedtté az 1950 nyarán – letartóztatott „jobboldali szociáldemokrata” szakmunkásokkal – építeni kezdett recski tábor lett a leginkább, ahol a parancsnokságot s az őrséget is adó ÁVH a foglyokkal való elszámolással senkinek sem tartozott.

Recsket céljában haláltábornak éppen ezért nevezik többen is, ahol a megalázottságnál, az éhezésnél, a brutalitásnál s a gyötrelemnél csak a kilátástalanság volt a nagyobb. Itt – ellentétben a náci koncentrációs táborokkal – felszabadító csapatokra várni józan ésszel aligha lehetett, mondják – a Dachaut is megjárt Gábori György például –, hogy az Andrássy úti meg az itteni gyakorlat a hitleri kegyetlenkedésen is túltett nemegyszer, megesett, hogy nemcsak a maradék méltóság, de már-már a túlélési ösztön is szertefoszlott. Az a közel másfélezer ember, aki itt, a külvilágtól tökéletesen elzárva élt 1950 és 1953 között, az akkori magyar társadalom teljes keresztmetszetét adta szinte.

Arisztokrata, katonatiszt, olimpiai bajnok – az 1932-es vízilabdacsapat tagjáról, Ivády Sándorról van szó –, költő – Faludy György vagy Kárpáti Kamil –, nemzetközi hírű tudós – Papp Simon, a MAORT-per fővádlottja –, egyetemi hallgató, politikus – a kisgazda Pártay Tivadar például –, parasztember, szakmunkás, hithű kommunista csakúgy lehetett táborlakó, mint a szándékkal bevitt, az alvilág peremén lézengő csavargó, aki a netán kialakuló közösség megbontására mindig kiválóan megfelelt. Meg az antifasiszta ellenállás emberei is persze, hisz – hitték s mondták is az ávéhások közül sokan – aki bátor volt a múltban, esetleg az új hatalom ellenében is bátor lehetett. Ez utóbbi tény a magyarországi progresszió s a honi demokráciáról való elképzelések 1945 előtti s utáni sorsának folyamatosságáról is meggyőzően beszél, no meg arról is, hogyan képzelték s értelmezték a történelmet mindazok, akik e tudati-pszichikai hatásában máig elérő históriai infernó odaadó munkásai voltak egykoron. Recsket a hallgatás s az elhallgattatás parancsa vette körül – s nemcsak a tábor 1953 őszi felszámolását követő esztendőkben – ugyanis, akinek lényeges mondandója lehetett volna (Décsi Gyula, Péter Gábor), az a maga titkát – megváltozni képtelen, halálig kitartó bolsevikként – a sírba vitte el, míg a szenvedők az erkölcsi jóvátételre – netán a hiteles megkövetésre – mindhiába vártak. Ez a szép – Bank Barbara munkája nyomán alaposan kiegészített névsorokat felvonultató, ekként a tudományos kutatást híven segítő – és katartikus élményt nyújtó könyv értük, s nemkülönben az egykori rabért, a két éve távozott szerzőért, Böszörményi Gézáért is szóló rekviem.

Böszörményi Géza: Recsk. Egy titkos kényszermunkatábor története
2., bőv. kiadás, Széphalom Könyvműhely
évszám és ármegjelölés nélkül, 504 oldal

N. Pál József

Széphalom Könyvműhely

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu