buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Bibliotheca Moldaviensis
A moldvai csángók könyvtára


2006.04.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Igen jelentős könyvsorozat magyar és román nyelven történő megjelentetéséhez fogott a moldvai magyarság hagyományos műveltségének közkinccsé tételét évek óta felvállaló, csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal. 2000-től gondozza a moldvai csángók egyetlen folyóiratát, a Moldvai Magyarságot; 2001-ben kiadta a magyar irodalom csángókkal foglalkozó verseiből Mirk László által összeállított válogatást (Az ember ott a legfájóbb magyar); és az ugyancsak általa megjelentetett Székelyföld folyóirat is több, csángó témájú írást közöl.

Az elegáns, kézbe és zsebbe simuló Bibliotheca Moldaviensis fő célkitűzése, hogy mindkét nyelven hozzáférhetővé tegye azokat a magyar és román szerzőktől való, a moldvai csángómagyarokra vonatkozó forrásmunkákat, amelyek nélkülözhetetlenek e nehéz életű népcsoportunk múltja és művelődése iránt előítéletek nélkül érdeklődők számára. A közléseket mindegyik könyvben komoly jegyzetapparátussal ellátott értékelés egészíti ki, amely bemutatja a szerzőt, elhelyezi művét az adott korban és vázolja a téma tudományos hátterét.

1. A sorozat első kötete Zöld Péter csíkdelnei plébános Batthyány Ignác erdélyi püspökhöz 1781-ben írt jelentését tartalmazza. Annyira jelentős ez a forrásmunka, hogy legtöbbször még a csángók magyarságát tagadó román szerzők sem kerülhetik meg politikai brossuráikban. A jászvásári püspökség csángóellenes akcióit szervezők azonban mindeddig csupán vitatkoztak Zöld Péter jelentésén, román nyelven azonban óvakodtak megjelentetni.

Páter Zöld felsorolja a Moldvában talált kilenc plébániát, néhány esetben megjelöli a lakosság számát, és felsorol még 45 települést, amelyeknek részben vagy egészen katolikus, tehát túlnyomó részben magyar a lakossága. A plébániák szűkszavú bemutatása mellett a népéletről is szolgál néhány adalékkal. A felkeresett magyar települések közül Csöbörcsökkel foglalkozik a legrészletesebben a jelentése, valószínűleg itt érte Zöld Pétert a legnagyobb megrázkódtatás, látván a moldvai magyarság magárahagyottságát, lelki gondozatlanságát. Végezetül megemlíti a néhai forrófalvi kántor, Petrás Mihály 1671-ben kezdett, magyar nyelven írt naplóját, ami – bár többen is jártunk utána – a mai napig nem került elő.

2. Ennek a naplóíró kántornak volt 19. századi leszármazottja Petrás Incze János, az Egerben szentelt, később Pusztinában, majd élete végéig Klézsén szolgáló tudós lelkész, egyike azon keveseknek, akik Isten szolgálatát össze tudták egyeztetni a csángók javára végzett munkájukkal. A moldvai magyarokról küldött jelentései a csángók tudományos megismerésének becses forrásai, a Döbrentei Gábor kérdéseire adott „feleletek” pedig megalapozták a moldvai magyarság történeti-néprajzi kutatását. A 38 kérdésre adott válaszokból megismerjük a moldvai csángómagyarok 19. század elejei életét. Olvashatunk létszámukról, településeikről, foglalkozásukról, öltözetükről, mai lakóhelyükre kerülésükről, társadalmi rétegződésükről, magyarságukhoz, nyelvükhöz való ragaszkodásukról, történelmi tudatukról, nyelvi sajátosságaikról, lelki gondozottságukról, szokásaikról, vallási életükről. Ha jól meggondoljuk ez volt Magyarországon – vagy talán Európában – az első tudatos, „kérdőívvel” végzett néprajzi gyűjtés, 1841-ben.

3. A következő kötet a bosnyák nemzetiségű Bandinus Márk 1646-ben készült, jelentését tartalmazza. E páratlan értékű forrás 42, többségében magyarok lakta településről ad hírt, a legtöbb esetben földrajzilag is beazonosítható pontossággal. Bemutatja a falvak és városok környezetét, természeti kincseit, lakóinak megélhetését, templomainak felszerelését. Különös 17. századi népszokásokról, csodákhoz kapcsolódó búcsújáróhelyről, bajelhárító hiedelemről ad hírt. De a nehéz életű püspök nemcsak azt írta le a moldvai körútjai során, amit szemeivel látott, hanem azt is, amit füleivel hallott. Különösen érdekelte a múlt, a sokszor már akkor is csak romokban megmaradt történelem. Feljegyzéseiből ízelítőt kapunk a török és tatár pusztítások előtti, középkori Moldva virágzó életéről, s az ott élő magyarságnak a kereskedelemben, az iparosság terén betöltött szerepéről, majd azt követő pusztulásáról. Számos jelentős moldvai városról és faluról már csak azt hegyezhette fel, hogy „régen a magyarok híres faluja volt, most szinte elhagyott”. Nem hallgatja el azt a mérhetetlen szenvedést sem, amit a háborúk és éhínségek által sújtott tartományban nyomorgó katolikusok csekélyke javaiért marakodó, különböző politikai érdekek szolgálatába szegődő papok okoznak lelki gondozás nélkül maradt híveiknek.

4. Gheorghe Ioan Nãstase, a jászvásári egyetem történész professzora ennek a Kódexnek anyagára, valamint a moldvai katolikusok 1926. évi egyházi összeírása építette „Moldvai magyarok 1646-ban a Bandinus-kódex nyomán” című összehasonlító történeti munkáját. Elsősorban arra kereste a választ, hogy melyek a moldvai magyar betelepedés szakaszai és milyen lehetett a magyarok letelepedési folyamata Moldva területén? Tanulmányának legfőbb hozadéka, hogy megállapítja: Moldva középkori magyar lakossága a 17. század derekára alaposan megcsappant, „elköltözés, vagy a moldvai román tömegekbe való beolvadás következtében” elvesztette magyar lakosságát. Nãstase arra is fölfigyelt, hogy a Szeret baloldalán 1930-ban sorakozó magyar lakosságú települések Bandinus idejében még nem, vagy kizárólag román lakossággal léteztek. Ebből arra a határszerepre következtetett, amit a Szeret folyó „a magyar elem nyugatról keletre terjeszkedésében betöltött”, s levonta a tanulságot, amely szerint ez volt „a magyar állam keleti határa a moldvai államiság létrejöttét megelőző időkben”.

Mely okok vezettek a moldvai magyar közösség földrajzi elterjedésének visszaszorulásához? – teszi fel a kérdést az objektivitásra törekvő történész, majd több jelentős tényezőt sorol fel, amelyek mind a moldvai magyarság etnikai leépüléséhez, a magyar politikai érdekérvényesítés hatékonyságának csökkenéséhez vezettek. „A moldvai magyar közösség gyengülésének első jelentős oka, minden kétséget kizáróan a moldvai állam létrejötte volt” – írja. Második tényezőnek a moldvai katolikus püspökség hiányos szervezettségét említi, s ehhez kapcsolódik a harmadik körülmény, az egyre jobban szervezett ortodox román egyház erőszakos fellépése. Ennek hatását erősítette a negyedik tényező: „egész sor magyar falu a moldvai [görögkeleti] püspökségek és kolostorok birtokát képezte, s az ortodox hittérítői buzgalom ezekben a falvakban nyilván hatékonyabb lehetett, mint általában”. Végezetül megemlíti a szerző a háborúkat és járványokat, „amelyek megtizedelték és szétszórták a lakosságot”.

5. Domokos Pál Péter 1929 és 1932. évi moldvai útjainak leírását tartalmazza a következő kötet. Ő volt az első felkészült néprajzgyűjtő, aki a csángók közé ment, tudta mit kell keresnie és mit fog találni. Naplószerűek ezek a följegyzések, a beszámoló mégsem egyszerű útleírás, nem is kronológia. Szerzője ugyanis nemcsak térben, hanem időben is utazik. A látottak és hallottak följegyzése mellett visszapillant az elmúlt századokra: mi volt, mi lehetett itt ötven, száz vagy éppen több száz esztendővel ezelőtt? A moldvai papok túlnyomó részének ellenséges magatartása miatt a plébániák gazdag könyv- és iratanyagába ő sem tudott betekinteni, de amit a néhány tisztességes gondolkodású lelkésznél kijegyezhetett, az ma kincset ér.

Utazásai során elsősorban a moldvai csángó falvak ott deáknak nevezett kántoraira támaszkodott, akik az idegenszívű papok mellett – de főként helyett –az anyanyelvű vallásgyakorlat, a buzgó, mélyen átélt katolikus hit őrzői, megtartói voltak. Idős csángó emberek még ma is vágyakozva emlékeznek azokra az időkre, mikor falujuk filia volt, és a románul prédikáló, gyóntató pap, csak évente néhányszor látogatta őket, egyébként a deákkal énekeltek és imádkoztak vasárnaponként a templomban. Domokos Pál Péter még találkozhatott a nagy moldvai kántor-nemzedékek néhány jeles, már-már legendássá vált alakjával, a hívek által azóta is nagy tisztelettel és szeretettel emlegetett véngyákokkal [vén-deák, öreg kántor].

Két, összesen fél éves időtartamú útján a beszámolók szerint több mint ötven helyen fordult meg. Ezek között több olyan település is szerepel, amelynek magyar lakosságáról jószerivel Domokos Pál Pétertől tudjuk a legtöbbet. E félszáz falu közül azóta már jó néhányban kiveszett, vagy erősen meggyöngült a magyar szó, a legtöbbnek azonban még ma is magyar az anyanyelve. Másfelől jó néhány olyan helyet ismerünk, amelynek katolikus lakossága ma is túlnyomó részben magyar, de ahová Domokos Pál Péter annakidején nem jutott el, vagy legalábbis nem szerepel úti beszámolóiban.

6. A sorozat eddig megjelent köteteinek ötödike a Gazda László Codex. Talán furcsa, hogy egy kortárs szerző „helyismereti lexikon”-ára ezt a patinás szót használja, de mert a moldvai csángómagyarok számos középkori elemet őrző archaikus műveltségéről van szó, talán mégsem lepődünk meg túlságosan.

Akik a moldvai magyarok történelmével és hagyományos értékeivel foglalkoznak, régóta ismerik Gazda László nevét. Azon kevesek közé tartozik, akik a legnehezebb időkben, a furfangos székely észjárással kitaktikázható minden lehetőséget felhasználva, mégpedig nem is a könnyebben elrejtező magányos vitézek módján, hanem diákcsapatok élén, hogy úgy mondjam az ellenség szeme láttára, pionír-expedícióknak álcázott felderítő utakon, a legalitás vérfagyasztó lehetőségeivel élve, éveken át járta a moldvai magyar településeket, értékesnél értékesebb írott forrásokat, és személyes tapasztalatokat gyűjtve a Kárpátok keleti oldalán élő testvéreinkről. Míg csak – mint Bemet Erdélyből – ki nem szorították őt Moldovából. Mikor aztán az 1990 márciusában, Sepsiszentgyörgyön induló Csángó Újság, majd utóda, a Csíkszeredán megjelenő Moldvai Magyarság közölni kezdte az egykori Etelköz magyar lakosságú településeire vonatkozó, szócikk műfajú írásait, akkor ezt a korábban megkezdett, értékes munkát folytatta Gazda László.

Ezeknek az írásainak összegyűjtött és kiegészített anyagát adta közre a Bibliotheca Moldaviensis legújabb kötete. Szám szerint harmincöt település múltjával, művelődéstörténeti értékeivel ismerkedhet meg az olvasó. Az egyikről bővebb ismertetés született, a másikról szűkszavúbb a közlés, melyikről mennyi forrásanyag és személyes tapasztalat állt a szerző rendelkezésére.

Márpedig a források rendkívül szűkösek, a hozzáférési lehetőségek pedig mostohák. A jászvásári levéltár még a 19. század elején porig égett, az azóta összeszedett anyag pedig – magyar kutató számára – gyakorlatilag hozzáférhetetlen. Tudjuk, hogy már Jerney János másfél évszázaddal ezelőtti levéltári és régészeti kutatásai is milyen ellenállásra találtak és milyen fölháborodást váltották ki a hivatalos román közegekből. Domokos Pál Péter, Lükő Gábor szinte lopva juthattak a 19. századi egyházi összeírásokhoz, a moldvai csángókra vonatkozó statisztikákhoz. Az elmúlt fél évszázadban aztán a világi levéltáraktól a román szekuritáté, az egyháziaktól pedig a hasonló célokat szolgáló klérus tartotta távol a valóság feltárásán és bemutatásán fáradozókat. Ezért aztán Gazda László anyagának fontos részét jelenti a szájhagyomány, a felkeresett települések jó – vagy kevésbé jó – emlékezetű lakóival való beszélgetések során szerzett ismeretek. De természetes is, hogy egy ilyen népcsoportnál, amelynek magyarul még értő és beszélő része a harmadik évezred elején is a szájhagyományozódás állapotában él, s anyanyelvű iskolák hiányában anyanyelvén sem írni, sem olvasni nem tud, annak történelmi forrásai között legalább olyan fontosnak kell tekintenünk az apáról fiúra, szájról-szájra szálló szellemi örökséget, mint a Kárpát-medencén belül – mondjuk – 1200 táján, amikor Anonymus mester számos, szájhagyományból átvett elemből építette fel a magyarokról szóló krónikáját.

A könyvben szereplő harmincöt településből négy olyan moldvai város, amelynek a múltban számottevő magyar lakossága volt, és jelentős szerepük volt a moldvai magyarság történelmében. A négy város Bákó, Husztváros, Kotnár és Románvásár. A 31 faluból kettő tartozik az úgynevezett északi- (Szabófalva és kirajzása: Ploszkucén), és három a déliként számontartott csángó etnikai csoporthoz (Bogdánfalva, Diószén, Trunk). A többi falu magyarsága úgynevezett székelyes csángó.

Mi a legfontosabb közös érték a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal moldvai magyarokkal foglalkozó kiadványaiban? Négy szempontot emelek ki.

1.) Nehezen hozzáférhető, vagy hozzáférhetetlen könyvek újrakiadásáról van szó, mégpedig két nyelven, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a témával foglalkozó magyarok és románok mielőbb „egy nyelven” beszéljenek.

2.) Nem egyszerűen reprint kiadásról van szó, mindegyik kötet tartalmaz egy-egy bevezető tanulmányt, ami a hasznos ismereteket nyújt a könyv szerzőjéről, és tudománytörténeti szempontból értelmezi a közölt szöveget.

3.) Valamennyi kötet érett, korrekt, elfogulásoktól és előítéletektől mentes anyagot közöl, a szerzők nem vesztegetik idejüket, és nem terhelik az olvasót fölösleges és haszontalan dolgokkal; természetesnek tekintik azt, ami kézenfekvő, se nem bizonygatják fölöslegesen a moldvai csángók magyarságát, sem nem vonják kétségbe. A szerzők – románok és magyarok – kizárólag a tényekkel, azok értelmezésével és tanulságaival foglalkoznak.

4.) Számomra a könyvecskék legnagyobb értéke, hogy Moldvában járva előhúzhatok egyet-egyet a tarisznyámból, kezébe adhatom néhány csángó barátomnak, s örömmel láthatom, hogy milyen szívesen olvassák a falujukról szóló igaz leírásokat

A Bibliotheca Moldaviensis sorozat kötetei:
Pater Zöld. Zöld Péter Batthyány Ignác erdélyi püspökhöz írt jelentése. Szőcs János: Zöld Péter élete és munkássága. (2002 – 126 old.) – Nãstase. Moldvai magyarok 1646-ban a Bandinus-kódex nyomán. Utószó. (2003 – 127 old.) – Petrás. Petrás Incze János tudósításai. Domokos Pál Péter: Petrás Incze János élete és műve (2004 – 175 old.) – Bandinus. Bandinus-kódex. Bartha György: A Bandinus-kódex és a moldvai csángómagyarok ügye a XVII- század derekán. (2004 – 303 old.) – Domokos Pál Péter. Moldvai útjaim. Halász Péter: Domokos Pál Péter moldvai útjai. (2005 – 339 old.) – Gazda László Codex. Halász Péter: Codex Gazdalaciensis. (2005 – 511 old.)

Halász Péter

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu