buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Hibátlan arányok


2007.11.30

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A magyar könyvpiacon az utóbbi időben egyre gyakrabban látnak napvilágot a különböző kiadók sorozatai. Az Európa által felújított Modern Könyvtár, a Jelenkor nemrégiben elindított Útravaló sorozata után a közelmúltban a Magvető is egységes arculatú sorozat kiadásába kezdett, mely az előbb említett példákkal ellentétben nem regények, hanem novelláskötetek sorát tartalmazza, illetve fogja tartalmazni a jövőben is. A Magvető Novellárium címet viselő sorozat a kortárs magyar irodalom legjobbjainak elbeszéléseit kívánja eljuttatni az olvasókhoz, ami azért különösen érdekes vállalkozás, mert egy olyan műfaj megerősítésére törekszik, mely mostanában nem túlságosan domináns a hazai irodalomban. A folyóirat-szerkesztők visszatérő panasza szerint az utóbbi években alig lelhető fel igazán jó minőségű, klasszikus értelemben vett elbeszélés, néhány kivételtől eltekintve a versek és a regényrészletek uralják az irodalmi lapokat. A Novellárium sorozat kezdő négy kötetének szerzői is otthonosan mozognak a regényírás területén, de a köteteket olvasva úgy tűnik, hogy nem ütköznek különösebb nehézségekbe a regényírástól azért nagyban különböző készségeket és szerkesztési eljárásokat igénylő novellák létrehozásakor sem.
 

Az eredetileg novellistaként indult Nagy Koppány Zsoltnak a jelentősebb irodalmi sikert tavalyi, díjnyertes regénye (Jozefát úr, avagy a regénykedés) hozta meg. Akinek a szöveg kedvére való volt, az minden bizonnyal örömmel olvassa majd a Nagyapám tudott repülni című novelláskötet írásait is, hiszen az íróra jellemző szövegalakítási eljárások, a sajátos humor, a stilisztikai, formai játékok itt is igen összetett, színes és változatos szövegvilágot hoznak létre, jócskán megtűzdelve a posztmodern elméleti kérdésfelvetéseivel. A sorozatban most megjelent kötetek másik szerzője, Erdős Virág már jól ismert szerző a Magvető Kiadónál, hiszen két korábbi kötete (Lenni jó, Másmilyen mesék) is itt jelent meg. Erdős világában a kreatív, kísérletező kedv, a szürreális történetekhez való vonzódás a leginkább meghatározó. A legújabb kötet, az Eurüdiké rövid írásai legtöbbször mitológiai, bibliai események átértelmezését valósítják meg, minden alkalommal az abszurd, az irreális felé tágítva az eredeti történetek értelmezési lehetőségeit. Ez a rendkívül játékos szövegkezelés leginkább a korai Podmaniczky-prózára emlékeztet, annak asszociatív szerkesztési módszereit, kitekert szóvicceit, fantasztikumba hajló történeteit egyaránt követve. A harmadik szerző, Bánki Éva szintén a Magvető ismert szerzője, Erdős Virághoz hasonlóan két kötete jelent már meg a kiadónál (Esőváros, Aranyhímzés). Magyar Dekameron című elbeszéléskötete szintén parafrázis-jellegű, egyértelmű utalásokkal a reneszánsz – nem mellékesen a novella-műfaj atyjaként számon tartott – író, Bocaccio Dekameronjára. Bánki kötetének szereplői az itáliai szerző szövegéből már ismert hősök, akik kilenc napon át írják és mesélik egymásnak történeteiket, a pestisjárvány elől a Határvidékre (egy térbeli és időbeli ugrással napjaink Budapestjére) menekülve. A novellafüzér ennek megfelelően a magyar történelem különböző történeteit gyűjti össze egy egészen nagy intervallumból: Zrínyi korától egészen a huszadik századig.

Az már az eddigiekből is világosan kitűnik, hogy a sorozat szerkesztői nem kívántak teljesen egységes arculatú világot létrehozni. Az említett kötetekben egyedül a műfaji adottságok miatt van hasonlóság, de a szövegstrukturáló módszerek és a témák igen változatosak. Leginkább mégis az eddig még nem említett szerző, Vida Gábor kötete „lóg ki a sorból”. Egyrészt azért, mert a felsoroltak közül talán ő a legkevésbé ismerős a magyarországi olvasó számára, másrészt pedig azért, mert az ő elbeszélései állnak legközelebb a klasszikus novellákhoz. A marosvásárhelyi folyóirat, a Látó prózaszerkesztője már korábbi, érthetetlen okokból viszonylag visszhangtalanul maradt regénytrilógiájában (Fakusz három magányossága) is ezt az utat követte, írásai azonban akkor még inkább a latin-amerikai, ún. mágikus realizmussal mutattak rokonságot, míg a mostani kötet tizennégy novellája a móriczi, mikszáthi hagyományokhoz is csatlakozik.

Vida Gábor valószínűleg sokat tud az irodalmat körülvevő hatalmas elméletről, ezzel a tudással azonban jól láthatóan nem kérkedik, csak rendkívül finoman, kis adagokban helyezi el erre vonatkozó kérdéseit a szövegekben. Első két kötetében (Búcsú a filmtől, Rezervátum) még jóval erősebb az írás és a valóság, a mimézis lehetőségeire rákérdező önreflexív szöveg, mely elsősorban a fényképezés, a filmkészítés allegóriájába bújtatva kérdezett rá a művész lehetőségeire, a műalkotás valóságábrázoló/teremtő funkciójára. Ez a hang a későbbiekben egyre gyengült, de nem tűnt el teljesen. Egyértelmű, hogy Vida szövegeinek van elméleti bázisa, jelen kötetben ez a legutolsó, A fotográfus halála című elbeszélésben a legerősebb. A novella főhőse egy öreg fényképész, aki látását fokozatosan elveszítve egyre többet gondolkodik azon, mi tesz egy fotót hitelessé, különlegessé, kiemelkedővé. Rendkívül áldozatos munkával épít fel egy kamerát, majd rájön, hogy a jó fotó nem ezen múlik: „Végül is nem a gép, hanem a mester, nem a lencse, hanem a szem, a látás.” Az írásra vonatkoztatva művészetelméleti állásfoglalásként is értelmezhető az idézett mondat: jó íróvá nem az anyag (ez esetben lehet ez akár a nyelvi megformáltság), hanem a látásmód, a történésekhez való sajátos viszony tesz. A teoretikus megfontolásokkal is fűszerezett elbeszélés fókuszában azonban egy idősödő ember életének elmúlása és az ehhez kapcsolódó tragikum áll, kiváló példát szolgáltatva arra, hogy régi és új hangsúlyok hogyan férhetnek meg egymással anélkül, hogy megszüntetnék egymást, vagy szerkesztetlen, elhibázott struktúrában ötvöződnének. A kötetnyitó novellában (Kelj fel, és járj!) – az említett utolsó elbeszéléshez hasonlóan – valamiféle feloldhatatlan szorongás és tragikum a meghatározó minőség: a falu szélén, magányosan élő, egy medvetámadás miatt megbénult fiatal férfi sorsát tárja elénk az elbeszélő, ebben az esetben nem kevés bibliai-párhuzammal megspékelve, többrétűvé téve a szöveget. A novellák nagyobb része azonban kevésbé tragikus hangvételű, inkább az érdekes történetek elmondásának vágya érhető tetten olvasásuk során. Az adomák és az anekdoták világába vezetnek el a szövegek, melyeket összeköt egymással, hogy egy néven nem nevezett, sem időben, sem térben nem behatárolt helyszínen játszódnak, egy nem szabad, nem királyi városban. Ezeknek a történeteknek az elbeszélője minden esetben egy mindentudónak álcázott autoriter hang, mely többes szám első személyben tudósít. A kedélyes, kiváló hangulatteremtő készséggel megáldott elbeszélő a város közössége nevében beszél és a kötet végére ismerőssé váló kisváros jellegzetes helyeinek (elsősorban a visszatérő helyszín, a híres-neves, sok furcsa történetnek otthont adó New York étterem) és figuráinak (Horgas Artúr főépítész, Venyige tanár úr, Ritók a részeges kőműves) történetdarabkáit tárja elénk. Ezek a történetek szinte mindig tartalmaznak valamilyen szürreális elemet, mely azonban soha nem képes uralni a teljes szövegvilágot, hiszen az a legmeghökkentőbb eseményt is valamiféle távolságtartó realizmussal kezeli. Sem a város emelkedő tornya, sem az utcán felbukkanó rénszarvasok, de még a templomban talált furcsa lepel – mely egy ember formáját rajzolja ki – sem képes arra, hogy a város életét, vagy a krónikás elbeszélését kizökkentse annak hétköznapi, jól bevált menetéből. A helyszínen kívül jelentős összekötő motívum a nők középpontba állítása. A kötet hátsó borítójára kitett idézetnek („Nincs nagyobb irodalmi modortalanság, mint egy nő nélküli történet.”) megfelelően a nők mint az események mozgatórugói szerepelnek szinte minden történetben. A szerelemféltésből, versengésből, plátói szerelemből következnek a legkülönfélébb események ebben a békebeli hangulatot idéző, nem szabad és nem királyi városban.

Vida Gábor elbeszélései a klasszikus elbeszélések hangulatát, a szép, teljes mondatokkal az irodalom egy hagyományosabb modelljét idézik. Szerzőjükben ráadásul megvan az a tökéletes és tévedhetetlen arányérzék, mely a kispróza mestereinek minden másnál nélkülözhetetlenebb adottsága, ahogy arra a novellák egyik hőse is utal: „A méretek persze, az arányok, ebben mutatkozik meg a nagy stílus, vagy ebben rejtőzik el.”

Kolozsi Orsolya

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu