buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az ismeretlen Sztálin
Kun Miklóssal beszélget Nádor Tamás


2003.03.14

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az olvasó úgy képzelheti: angol, amerikai, cseh, francia, holland, német, magyar, olasz, orosz, svéd és még ki tudja, miféle levéltárakban évtizedek óta fáradhatatlanul gubbaszt egy ifjú, majd fokozatosan férfikorába érő kutató. Mindent elolvas betűről betűre, jegyzetel, rögzít. S mert a memóriája káprázatos: előhív, szó szerint citál belőle bármikor bármit. Van ugyanakkor egy másik ember – ugyanaz persze –, aki folyton folyvást járja a világot, s nem csupán eljut a szovjet diktatúra utolsó tanúihoz, de képes meg is szólaltatni őket. Azután dokumentumot az élő szóhoz illesztve megannyi könyvet, tanulmányt, dokumentumfilmet készít a Bakunyintól Buharinig, Trockijtól Orwellig, az 1968-as „prágai tavasztól” a Molotov–Ribbentrop paktumig, az orosz emigráció és a szovjet politikai rendőrség történetéig ívelő tényfeltárásban, elemzésben. Újabban pedig levéltári hangyaként és az oral history módszerét megint csak egyesítve: Sztálinról ír monumentális trilógiát. Fizikai és szellemi sitzfleischhez társul benne így kivételes figyelem, fehérfolt-feltáró, rendszerező és összefoglaló készség. Így alkot tehát egy horrorisztikus korról és szereplőiről légifelvételt, hogy azok egyszersmind röntgenképek legyenek, amelyeken a legkisebb részlet is fölsejlik, meglátszik, lelepleződik, átsajog.
 

Mennyire képezi kutatásainak központi magvát, ha úgy tetszik, epicentrumát Sztálin alakja? S mennyiben tekinti egyéb munkásságát hozzá vezetô részfelderítésnek, vargabetűnek, mérnökien kijelölt útnak?

Egyik barátom, Jerzy Borejsza lengyel történész – a tizenkilencedik századi lengyel história kutatója, aki idôvel, ellenzéki lévén, félig-meddig emigrált Olaszországba, s ott az olasz fasizmussal és Mussolini életrajzával foglalkozott – egyszer megjegyezte egy edinborough-i konferencián, ahol összefutottunk: „Eddig szinte félistenekkel foglalkoztam, olyanokkal, mint Czartoryski herzeg, Mazzini, vagy Kossuth Lajos, most viszont gigantikus banditákkal, noha családom jó néhány tagját is ôk gyilkoltatták meg. De immár nincs visszaút. Soha ne járj így, ezért is javaslom: maradj a tizennyolcadik-tizenkilencedik századnál. Az orosz cári udvarban mintha egy nagyregénybe csöppennél; a dekabristák pedig I. Miklós ellenében dúsgazdag nemesként is képesek voltak a jobbágyok felszabadításáért csatát vívni, életüket is áldozni.” Sajnos, nem fogadtam meg a tanácsát, s magam is foglya lettem egy gigantikus banditának. S eközben mind mélyebbre ástam magam a levéltárakban, és most is görgetem magam elôtt a Joszif Visszarionovics Sztálinnal (alias: Joszif Dzsugasvili) kapcsolatos, még mindig földerítetlen források sokaságát. Az ismeretlen Sztálin hatalmas trilógiává duzzad, magában foglalja mindazt, amit eddig felkutattam, s amire ezután bukkanok. Elsô kötete, Az elhúzódó ifjúság (Athenaeum, 2000; PolgArt, 2002) már megjelent, a második-harmadik – A terror évtizede, A diktátor alkonya – javában készül. Sok egyéb közt nyilvánvalóvá vált számomra: mindazon démoni gonoszság, sátáni téboly, amelyet Dosztojevszkij a Bűn és bűnhôdésben s az Ördögökben leírt, az nem csupán a cárok birodalmát jellemezte, de mintegy elôrejelzése annak is, ami a szovjet rezsimet gyilkosan átjárta-átitatta. S ma már nyilvánvaló számomra: nem csupán ez az alacsony, ragyás, oroszul rút akcentussal beszélô grúz állt a terrorgúla tetején, hanem már Lenin és Trockij elôkészítette, megalapozta ezt a rettenetes építményt. Létrehozván 1917 után a koncentrációs táborok világát, a poklot, amelyben mit sem ért az emberélet. S aztán sem csak Sztálin uralta mindenható diktátorként a nagy múltú birodalmat, hanem olyanok „szentesítették” a féktelen terrort, mint például Kalinyin, a Szovjetunió névleges elnöke. Az orosz faluvilág legmélyebb nyomorúságából feltörtetett hajdani muzsik – elpusztításra ítélt muzsikmilliók ellenében. A rémtörténet egyik legbrutálisabb mozzanata: a harmincas évek eleji, szándékosan létrehozott ukrajnai éhinség, több mint ötmillió halottal. Büntetésbôl – mert kevesellték a gabona-beszolgáltatás eredményét, a kolhozba lépési hajlandóságot – a karhatalom nagy területeket körbezárt, s ott az emberek (kannibalizmus és hasonló szörnyűségek után) élelem híján kínhalált haltak. És még egy példa a sok közül: az egymilliós kazah populáció negyven százaléka pusztult el akkoriban. S eközben jelent meg nyugaton olcsón az orosz gabonadömping. Sztálin pedig – miközben pribékjei tétlenül, sôt kajánul asszisztáltak a tömeggyilkossághoz – két és fél hónapig a Fekete-tenger partján nyaralt.

S ön miképpen juthatott kivételes eredményre, eredeti közlésekre és megállapításokra kutatásaiban, hiszen köztudomású: Sztálin immáron egyre-másra számos kiváló szerzô elemzéseinek, monografikus vállalkozásainak alanya-tárgya?

Jó néhány ország levéltárainak szinte bentlakójává váltam a hosszú évek során. Sokszor bukkantam megdöbbentô adatokra, összefüggésekre. Korábban ismert tényeket sikerült pontosítanom, hitelesítenem, vagy éppenséggel hiábavalónak bizonyult lankadatlanságom. Hadd említsek csupán két jellemzô példát. Svéd levéltárban annak nyomát szerettem volna fellelni, folytak-e titkos tárgyalások a szovjetek és a németek között, amikor Sztálin megtudta Churchilltôl, hogy nem nyitják meg a második frontot. Volt munkatársak mondják, sôt írják: Gyekanozov (aki még 1941-ben is berlini szovjet nagykövet volt; késôbb a külügyi népbiztos helyettese és Berija embere) 1942 nyarán, a sztálingrádi csata „elôestjén” elment Stockholmba, és a jelek szerint ott találkozott régi személyes ismerôsével, Schnurre német diplomatával. És a svéd fôvárosban titokban tárgyaltak. S bár szinte bizonyos, hogy a dolog megtörtént, hiába tettem tűvé mindent, hogy ezt hitelesíthessem, semmit sem találtam. Ugyanakkor hamar sikerült bejutnom akkoriban még szinte zárt – azóta lényegében szabadon kutatható – orosz levéltárakba, ahol elképesztô, addig javarészt nem publikált információkhoz is jutottam. Ezek egyebek közt azon törekvésemben segítettek, hogy a történelmet alulnézetben is vizsgálhassam. Közemberek panaszleveleihez fértem hozzá például, amelyek jó részét azóta megjelentették oroszul. Ezekbôl kiderül: kegyetlen börtönökhöz hasonlatosak voltak az árvaházak. Megtudtam azt is, hogy egy-egy járásnak, területnek, köztársaságnak kvótát szabtak meg: hány embert kell lágerba hurcolni, kivégezni. S az is kiderült, hogy már a szovjetek föltalálták az embergyilkos gázt. Ám erre sok helyütt nem volt szükség. Észak-Szibériában például nyolcezer foglyot úgy tizedeltek meg, hogy a mínusz 40–50 fokos fagyban vízzel leöntötték az embereket, s a nyolcszáz megjelölt szörnyű haláltusájában rángatódzva, pillanatok alatt jégszoborrá fagyott. El se kellett ôket temetni, csak tavasszal. Akkor a legcsontvázszerűbbekkel temetôárkot ásattak, oda kerültek a hullák, s végül a sírásókat is lelôtték. Ez utóbbiakat a csodák csodájára megmaradtaktól, a túlélôktôl tudom...

Munkásságának egyik fô erénye, különlegessége épp ez: a túlélôk, kortárs tanúk, gyilkosok, rabtartók és áldozatok megszólaltatása. Magyarán: a hiteles dokumentumokhoz társított élôszó-vallomás, az oral history. Hogyan volt képes ezeket a hol küldetéstudatos gonosztevôket, hol testileg-lelkileg megrokkantott embereket szóra bírni?

Egyszerű ennek a titka. Meg kell hallgatni azokat, akiket fölkeresek. Vagyis kérdezni csak tárgyszerűen szabad, aztán hallgatni kell, és tilos vitatkozni. Az oral history módszerének alfája-ómegája: a kérdezô ne akarja kérdezettjét meggyôzni, netán megbánásra bírni. Még akkor is ehhez tartottam magam, amikor például partnerem kifejezetten gyűlöletes figura volt. Sztálin egyik kedvencével, Szudoplatov tábornokkal, a szovjet rendôrség terrorkülönítményének és „méreglaboratóriumának” egykori fônökével telefonon beszéltem. Moszkvából ô szervezte Trockij mexikói meggyilkoltatását, s ô szállított terhelô „anyagokat” a Tuhacsevszkij-perhez is. Mivel nagyon öreg volt, már arra sem emlékezett, ebédelt-e aznap, de azt beordította-hörögte a telefonba, hogy büszke Trockij kinyírására. Bajbakovtól, a volt szovjet olajipari minisztertôl pedig azt tudtam meg: amikor munkaerôgondjai voltak, csak odaszólt Berijának, és ô tüstént lágert telepített az olajmezôkhöz, hogy elegendô szorgos kéz legyen. Nagy Imre egykori szovjet kihallgatójához – noha telefonon még szenzációs dolgokat mondott el nekem, ám ezeket sajnos nem rögzítettem – hirtelen halála miatt már nem sikerült eljutnom. Egy olasz újságíró felizgatta, és infarktust kapott... Jómagam végül is Sztálin környezetébôl ötvennégy kortanúval beszélhettem. Fölkészültem, amennyire tehettem, így akadt, aki váratlanul, életkoromról megfeledkezve azt kérdezte: „És maga erre nem emlékszik?”

Trilógiájának összefoglaló címe, mint említettük: Az ismeretlen Sztálin. Valóban lát esélyt arra, hogy a közelmúlt egyik legismertebb alakjának mindeddig feltáratlan, homályban maradt vonásait is megrajzolja, vagy inkább fölfesse a huszadik század véres freskójára?

Valóban szinte naponta jelennek meg nagy tanulmányok, testes könyvek Sztálinról Oroszországban és a nyugati, kivált az angolszász újság- és könyvpiacon. Ráadásul ezek hátterében külön munkatársi apparátus segíti a kutatót, míg én, egyedül birkózom a hatalmas anyaggal szabadnapjaimon. Ám immár úgy vagyok vele, mint Rimszkij Korszakov Szadko című operájának fôhôse, a novgorodi kereskedô, aki akként akar monopóliumhoz jutni, hogy fölvásárolja az egész piacot. Kivéve azt, amit nem tud... Érzem a dolog képtelenségét, de azért a magam „ide nekem az oroszlánt is” habzsolásával fölkutatom, megírom, amire képes vagyok. Ezernyi kérdésre megadták mások a választ, ezernyire én magam jutottam válaszokig (kivált, ami Sztálin sok tekintetben valóban ismeretlen ifjúságát illeti; hiszen majd’ negyven éves, mire a hatalom csúcsaira kerül). Ám még ma is rengeteg a fehér folt, sok a kutatnivaló. Immáron bizonyos történeti távlatból vizsgálom Sztálint. Nem sekélyes írásait, kitalációit, hazugságait, soha komolyan nem gondolt utópisztikus ábrándjait (melyekrôl nagyon hamar amúgy is megfeledkezett), hanem elsôsorban a hatalom technológiájának kivitelezôjét, az egykori deklasszált alakot, aki aztán a hatalom mániákusaként gázolt tűzön-vízen, embermilliók holttestén át. Trilógiám második, A terror évtizede című kötetét remélem, még az idén nyomdába adhatom.

Nádor Tamás

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu