buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Hozzászólás: Könyves háborúk és csaták


2006.03.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Földes András írja A könyvpiac sötét oldala című cikkében (www.index.hu) 2005 december 22-én: „Magyarországon négyszer annyi könyvet adnak ki, mint amennyire igény van, és a könyvkiadási kedv még mindig nem hagyott alább. A könyvpiaci lufi egyelőre dagad, miközben fordítók, szerzők, nyomdák várnak a pénzükre, a kereskedő szívatja a kiadót, a kiadó pedig mindenki mást. Mi tartja életben ilyen körülmények közt a hazai könyvpiacot?” Ezt kiegészítendő az alábbi gondolat: A könyvolvasás nemes elfoglaltság, a Gutenberg-galaxis újra fényleni fog, állította Vizi E. Szilveszter a napokban A Nagy Könyv kapcsán. A könyvbiznisz viszont inkább a nyolcvanas évek valutázóinak világát idézi, érdekbarátságokkal, kis trükkökkel, nagy tartozásokkal, sok kishallal, akik vicsorogva haverkodnak a cápákkal, vonja le a tanulságot a szerző. 2006 január 12-én a Népszabadságban megjelent cikkben (Kevesebben költenek többet könyvre) Varsányi Gyula egy MKKE-tól származó statisztikát is közöl, miszerint 1998 és 2002 között évi minimum 15%-kal növekedett a könyvforgalom, de ez a szám 2003-ban már csak 6%, 2004-ben 2% és 2005-ben a becslések szerint 4% lesz. Válságban van-e a könyvszakma, teszi fel a kérdést sok cikkíró, de maguk a könyvesek is, legyenek bár kiadói, vagy kereskedői oldalon.
 

Sokan nem hajlandóak erre határozott igennel, vagy nemmel felelni, holott mindenki tudja: igen, a könyvszakma válságban van és nem is kicsi, hanem nagyon is nagy a baj! A fentebb említett Földes féle cikkben az utóbbi évek legvilágosabb okfejtése következik, mégpedig oly módon, hogy nem maga a szerző mondja el a véleményét, pusztán csak egymás mellé rakja a különféle szakemberek (és nem szakemberek) véleményét. Ebből pedig kiderül az alapvető problematika: a bizományosi rendszer!

A 80-as évek végén a könyvelosztásos rendszer (mert könyvkereskedelemről szó sem volt) úgy dőlt össze, mint a kártyavár, mára már csak erőteljesen átalakult utódcégek léteznek. Az a struktúra végleg eltűnt a színről a 90-es évek közepére. A felhalmozódott könyvhegyek, pl. az ÁKV egykori Csont utcai raktárában szinte az égig értek és a mai vezető piaci szereplők közül néhányan ezekből a fillérekért megvásárolt könyvkészletekből gazdagodtak meg. Később iszonyatos tempóban elkezdték a kiadói tevékenységet is (sokszor kalózkiadásokkal) és ezzel tulajdonképpen gátolták a könyvszakma konszolidációját. Amolyan totális vadkapitalizmus volt ez a javából!

A 90-es évek második felében megkezdődött a tőke beáramlása a könyvszakmába, miután a szerkezeti változások megtörténtek. A régi adósságokat elszámolták, üzletrészre váltották, vagy eladták. A tőke elkezdett benyomulni a megújult struktúrákba és eleinte komoly szakmai igényességgel párosult üzletfelújítások is történtek, miáltal nagyon bíztatónak tűnt a helyzet. A kiadói vonalon eluralkodott az optimizmus és az MKKE adatai szerint oly mértékű és széles választékú könyvkiadási tevékenység folyt ebben az időben, amivel még a nagy múltú francia könyvkiadás sem büszkélkedhetett. Többen figyelmeztettek, hogy vigyázat, némi önkorlátozásra lenne szükség! Persze, senki sem úgy gondolta, hogy ő korlátozza önmagát, korlátozza a másik (és pl. ne adja ki ugyanazt, amit ő).

Az 1992-ben német tőkével létrejött Magyar Könyvklub is szárnyalni látszott ebben az időben, előfordult, hogy 600 ezer felett volt a taglétszám. Sokan hitték ekkortájt, hogy a könyvszakma szárnyalása végeláthatatlan és megállíthatatlan. A fentebb közölt adatok nem is cáfolták ezt a tévhitet, egészen 2002-ig.

Persze már akkor is voltak súlyos figyelmeztető jelek, hiszen pl. az Officina Nova egyik sajtótájékoztatóján (ugyanaz a Ber-telsmann volt a tulajdonos, mint a MKK-nál) a német képviselő felhívta a figyelmet az egyedi példányszámok drasztikus csökkenésére (két és félszeres átlag példányszám csökkenést említett). Ez különösen egy németnek volt feltűnően gyanús, hiszen neki még az eredeti átlagpéldányszám is nagyon kicsi volt, hiszen a német nyelvterületen mégiscsak tízszer annyi német ajkúnak gyártják a könyveket, mint Magyarországon.

A magyar kiadók is észlelték ezt a problémát, de nem nagyon akarták tudomásul venni, mert kisebb példányszámnál magasabb árakat kellett (volna) meghatározni. Azt gondolták, hogy ezzel gátolták volna a piaci eladhatóságot és az árak ugyan drasztikusan elkezdtek emelkedni, de mégsem érték el azt a szintet, ami által a kereskedőknek is elegendő árrés juthatott volna. Ebben az időben a mi cégünknél azt állítottuk (és ma sem gondolkodunk másképpen), hogy a bolti áraknak olyanoknak kell lenniük, amelyek fedezik a kiadó (beleértve a szerző, fordító), a nagykereskedő és a kiskereskedő teljes árrését. Persze ennek a kitalálásához nem kellett nagy ész, hiszen amióta világ a világ, ez mindig is így volt, csak Magyarországon nem akarták ezt tudomásul venni. Ezért minket egyszer így fogadott egy tapasztalt könyves (volt ÁKV-s, aki akkor már egy „nagykereskedést” vezetett): Maga az, akinél minden 20%-kal drágább! Ez igaz – mondtam – de én megfelelő árrést adok Önnek is és az üzlet azonnal megköttetett! A vevők pedig elfogadták a magasabb árakat (ami persze magasabb minőséggel is párosult).

Abban az időben (1992–94), két év alatt az árakat éppen az ötszörösére emeltük, miközben a forgalom dübörgött és tizenkétszeresére nőtt. Az akkori fél milliárd Ft nettó árbevétel igen komoly teljesítmény volt. Ezzel szemben a piaci szereplők döntő többsége nem volt hajlandó tudomásul venni a piaci törvényeket és a kiadók ahelyett, hogy a jövőbe néztek volna, erőteljesen szidalmazták a kereskedőket. Azonban sem az árakat, sem a jutalékokat nem voltak hajlandók felemelni!

Ennek a magatartásnak egyenes következménye, hogy a terjesztők meg nem voltak hajlandók fixre vásárolni és mivel ekkor már a nagy terjesztő cégeknél szinte kivétel nélkül pénzügyi szakemberek és nem érző lelkű poéták voltak a tulajdonosok, így megkezdődött a bizományos átvétel. Mára ez teljességgel eluralkodott a magyar könyvpiacon és aligha van ebből kivezető út! Illetve természetesen mint mindig, most is megoldódik a helyzet! Néhány éven belül a koncentráció olyan jelentős lesz, hogy önálló kiadó alig fog létezni a könyvpiacon, mert a kereskedő cégek beszippantják őket. Ez a folyamat már évekkel ezelőtt megkezdődött és egyre erőteljesebben folytatódni fog. Nem minősíteném, hogy ez jó, avagy rossz, azt mindenkinek saját magának kell eldöntenie. Főleg azoknak, akiket közvetlenül érint.

Vannak olyan félelmek, ami szerint ezáltal olyan koncentráción megy át a piac, hogy tulajdonképpen csak egy-két nagy cég fogja uralni a magyar piacot és ez negatív lépés az előző korszakhoz képest. Én meg azt gondolom, hogy az a néhány nagy cég biztosan megszületik, mint ahogy ez régebben sem volt másképp, hiszen négynél több „nagy cég” soha nem is volt Magyarországon, legfeljebb nem ilyen vertikumok léteztek. Ehelyett volt egy tulajdonosa a kiadóknak: az állam bácsi, aki még pénzelte is őket a „TTT” szellemében. Persze lehet, hogy az jobb volt, bár erről nem vagyok meggyőződve, ráadásul nem is vagyok járatos a témában, így inkább mellőzöm az állásfoglalást. Egyet azonban bizonyosan állíthatok : az az idő soha nem jön vissza, a (könyv)kultúra terjesztése bizonyos támogatást fog kapni ezután is, de olyan módon mint hajdanán, aligha.

Eddig olyan tényeket és elképzeléseket soroltam fel, amelyek vagy már bekövetkeztek, vagy bekövetkeznek. A továbbiakban a kívánatos fejlődési folyamatot vázolom, valamint a tényhelyzetből néhány elrettentő példát: nemrégiben a Lapics tulajdonosa Rácsay László nyilatkozott (Új Könyvpiac, január-februári szám) egyértelműen és világosan a késedelmes fizetésekről, az árképzésről, a jutalékokról. Mint igen fontos tényezőről beszélt a „más pénzén való cégfejlesztésről”. Nem tagadta, hogy bizony a partnerek pénzéből képes csak finanszírozni a fejlesztéseket, pl. a MKK-tól átvett üzletek tekintetében. A riporter feltette a kérdést, hogy nem erkölcstelen dolog ez? És a válasz ismét egyértelmű volt: nem, mert egyrészt nincs más lehetőség, másrészt személyében vállal garanciát arra, hogy mindenki megkapja a pénzét. Ja, hogy nem időben, hanem adott esetben egy év múlva; ez igaz, de ki az, aki a saját gyakorlatából ne tudna mondani olyan példát, mint pl. a Jeles és Társa könyvnagykereskedés megbuktatása, ahol szándékosan, csalárd módon semmizték ki a szállítókat.

Ehhez képest a MKK szégyenletes (immár második) bukása semmiség! És pl. a Lapics azon 15 üzlet dolgozóinak munkát ad, akik nem a saját hibájukból, hanem a vezetőik jóvoltából kerültek nehéz helyzetbe. Tévedés ne essék: éppen azért választottam példának a Lapicsot, mert bár szerény kapcsolatban vagyunk velük, de sem a vezetőit nem ismerem, sem senki mást és ráadásul kollégáim felé is őszinték voltak: nem ígértek csodákat a terjesztésnél, de azt megígérték, hogy pl. a készletjelentéseknél nem képzelhető el csalás, szándékosan téves adatok lejelentése, ami mostanság igencsak elterjedt gyakorlat (mint arról Földes András is ír a cikkében).

Mi lehet az anyagi rend mellett az ennél is magasztosabb cél a könyvkiadásban és kereskedelemben? Csak egyetlen egy! A vásárlók mind teljesebb, szakszerűbb kiszolgálása, kellemesebb körülmények között. Éppen ezért nem érthetek egyet egy nagy könyves vertikum elnök-vezérigazgatójával, aki nemrég azt nyilatkozta, hogy túlkínálat van bolti alapterületből és könyvekből egyaránt. A leghatározottabban állíthatom, hogy ismerve a nemzetközi gyakorlatot, szó sincs arról, hogy pl. alapterületben a könyves szakma túl jól állna. Leszámítva néhány szép, új könyvesboltot és áruházat, nagyon is szűkös a terület és főként nagyon kényelmetlen körülmények között lehet vásárolni. Elég csak végigmenni a budapesti Rákóczi út egy szakaszán, ahol úgy tűnik, hogy bőséges a könyves cégek száma és még talán sok is, de amikor bemegyünk a boltokba, akkor kiderül, hogy egyesekben kellemesek a körülmények, míg másokban siralmas állapotban van az egész üzlet, ronda, kopott és főleg zsúfolt, de leginkább szakszerűtlen. Persze, hogy zavaró, hogy mellette meg ott a konkurencia a maga „túlkínálatos” területével!

Végezetül néhány szót a választékról és a szakértelemről: az egyik hetilapunkban nemrégiben a könyvszakma újdonatúj „szupersztárja” nézte le a szakmabelieket, akik meg őt nézik le! Ez szívük joga, úgy utálhat mindenki mindenkit, ahogy a kedve tartja! De attól még a boltjaikban nem ártana több szakszerűség, odafigyelés. Meg a vevő megbecsülése! Mert ez a legfontosabb! Nem elég hangoztatni, hogy „nálunk a vevő a sztár”, amikor a valóságban erről szó sincs. Mert milyen megbecsülés az, ha az üzletben van két teljesen egyforma könyv és a két ár között van kétezer forint eltérés. Ha meg az eredeti árat nézzük (angol fontban), akkor még ahhoz képest is van kétezer forint plusz. (A másik könyvnél ez már négyezer). Ha a vevő szól, akkor úgy néznek rá, mint borjú az új kapura! Az pedig csak természetes, hogy a vevő elmegy vásárlás nélkül, miközben egy eladó, sőt vezető sem intézkedett, vagy kért volna elnézést.

Vagy más példa (ugyanabból a szuperáruházból): köztudott, hogy az iskolai könyvek forgalmazása kulcsfontosságú a könyvszakmának, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben éppen annyit lehet keresni rajta, mint a többi könyvön (százalékban kevesebbet, de tömegében ugyanannyit). Ehhez képest, ha a szülők olyan balszerencsések, hogy a csemetéjük pl. elvesztett egy iskolai atlaszt, vagy a tanár kitalált egy újat, akkor jön a vándorlás boltról, boltra (mert telefonon teljesen reménytelen az eladók elképesztő tudatlansága miatt). Persze elég reménytelen ez a vándorlás is, holott azok a boltok, amelyek arra vállalkoznak, hogy tankönyvet is árusítanak, azoknak kötelességük lenne felvállalni a beszerzést is a szülők helyett. De nem! Ehelyett még azt sem tudják, hogy egyáltalán mi kapható a piacon, nemhogy beszereznék azt a vevőnek. Jelen pillanatban öt kiadótól tizenhétféle iskolai földrajzi-történelmi-irodalmi atlasz illetve segédkönyv van forgalomban. Ebből, ha néhány kapható egy helyen az már különlegességnek számít! És az is, ha az eladó, vagy az osztályvezető egyáltalán hallott azokról, ami náluk nincs! Hogy beszerezze, az már túlontúl nagy elvárás lenne!

A könyvpiaci szereplők a cikkekben minden alkalommal kiemelik, hogy a karácsonyi időszak a „könyvszakma megmentője”, mert ekkor realizálják az éves forgalom 30–60%-át. Ehhez képest van egy olyan karácsonyi cikk, amely minden ember életében nagyon fontos, mint ahogy a könyvesek forgalmában is. Ez a cikk a Világatlasz! Így egyes számban, mert még ma is sokan azt hiszik, hogy csak egy féle világatlasz kapható, az, amit mindenki ismer, amit 4-5 évenként kiadtak és ami minden család könyvespolcán megtalálható, avagy oda kívánkozik. Gyereknek, felnőttnek, utazónak, rejtvényfejtőnek, álmodozónak, bárkinek eladható kiadvány, kiváló ajándékozási cikk.

Tavaly elképesztő választék jelent meg karácsony előtt világatlaszokból, éppen tízféle a hajdani egy helyett. Volt ebben a National Geographic űrfelvételes – szenzációs minőségű – világatlaszától kezdve a Családi világatlaszon keresztül a Nagy világatlaszig (A kék bolygó – negyedik kiadás) mindenféle. És az a tízféle világatlasz mind a „nagy” kategóriás atlasz volt, mert ezen kívül megszámlálhatatlanul sok közepes és kis világatlasz is kapható ma már. És ez így van jól, hiszen Németországban, vagy Angliában ez mindig is így volt, miért lenne ez Magyarországon másképpen. Csakhogy! A magyar vásárlót lebecsülik azzal a könyvkereskedők, hogy nem rendelik meg az atlaszokat, jó esetben is csak egy-kétfélét. Tettem egy-két körutat még karácsony előtt, hogy megvizsgáljam a helyzetet világatlasz ügyben: egyetlen boltot találtam (ez már valóságos palota volt), ahol négyféle világatlasz volt, de ugyanennek a cégnek a többi boltjaiban (pl. a Duna Plazában) csak egyfélét és abból is csak egy darabot tudott előkaparni a könyvhegyek alól az eladó. Nem volt jobb a helyzet más egységekben sem, kivéve egy szakbolt hálózatot, ahol több, mint ötvenféle magyar és idegen nyelvű világatlaszból lehetett válogatni.

Pedig áru mindenütt van a könyvesboltokban, csak éppen egy téves elképzelés szerint ontják a „központok” az árut, ha van hozzá hely, ha nincs. Persze ez nem mindenütt van így, de az biztos, hogy a könyvhegyek alatt roskadoznak a polcok és a készlettel birkóznak az eladók. Valószínűleg azoknak van igazuk, akik azt állítják, hogy négyszer annyi a könyvkészlet, mint amit el lehet adni. És mikor lesz a kiadóknak ebből pénzük? És ki a hibás ebben a helyzetben?

Lehet, hogy jön a könyv-szökőár és sok mindent elmos?

Buslig György
Térképvilág Kft.

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu