buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Informá ciók a kimondhatatlanról


2006.03.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Ne számítson lélekmelengető olvasmányra, hitvallomásokra az, aki érdeklődik a Nagy misztikusok című könyv iránt, mert a német szerzőpáros, mindketten komoly teológus professzorok, inkább csak egy kis speciális enciklopédiát hoztak össze más komoly teológus professzorok közreműködésével. Az összeállítás történeti szálon fut, és portrék formájában mutatja be az összehúzott szemöldökű papok meg a szigorú egyháztudósok részéről gyakran lebecsült vallási peremjelenséget, a keresztény misztikát.

Az akár át is ugorható bevezetőből Ronald D. Laing, a hírhedt pszichiáter mondását pécéztem ki: „Misztikusok és skizofrének ugyanabban az óceánban vannak, a misztikusok azonban úsznak, a skizofrének pedig megfulladnak”. Sajnos effajta szellemesség nem sok akad a rangos stúdiumok ezen antológiájában, leszámítva a misztikusoktól való idézeteket, amelyek azonban a másod-, harmadkézből való fordítás miatt eléggé megviselten merülnek fel Trauttwein Éva egyébként is döcögős, megmunkálatlan magyar fordításában, melyre ráfért volna a nyelvi szerkesztés. (Ellenben a szakmai szerkesztést, Szegedi János munkáját nem érheti kifogás.)

A bevezető szöveget pantheon követi, azaz húsz portré, melyek kissé unalmas, németes és professzoros alapossággal mutatják be a híres és kevéssé közismert ortodox, protestáns és katolikus misztikusok életét és munkásságát. Az összeállítás rámutat arra, hogy a miszticizmus nem csak a katolicizmus vadhajtása, hanem a kereszténység minden válfaját megfúrta, és a szigorú protestánsok sem mentesek ettől az „érzelmi alapú vallásosságtól” (meglepő módon szerepel a kötetben pl. Luther Márton is). A negyedik századtól a huszadikig vezeti az olvasót a tetszőlegesen kiválasztott húsz misztikus egyenként 15–20 oldalas, kicsit megspékelt, szolidan végigtárgyalt bio-bibliográfiája – annál érdekesebb látni, hogy a misztikus élmény az évszázadok során alapvetően nem változik. A merészebb tanulmányírók eszmefuttatásaiból az is kiderül, hogy nem csak a katolikus meg a református érzület, hanem a keleti vallások, a kabbala, sőt az iszlám spirituális érzékenysége is összefut ebben a kényes pontban.

A keresztény misztika mindig konfliktusba került az egyház szerinti hittel, lévén „élményvallásosság”, mely a tapasztalatból, a személyes érintettségből indul ki, és vagy meg is marad abszolút személyesnek, vagy kifejleszt bizonyos spirituális teológiát, „a szív teológiáját”, ami kivétel nélkül mindig másmilyen, mint az egyházi tanítás. Sajnos e tanulmányok, bár megemlítik, nem hangsúlyozzák ezeket a nézeteltéréseket, ellenkezőleg, a többé-kevésbé eretnek, általában magányos, vagy megannyi küzdelem árán új rendet alapító misztikusokat belesatírozzák a főáramokba.

Pedig ezek az emberek akarva-akaratlanul szubverziót követtek el, mivel a saját tapasztalatukhoz ragaszkodva leástak a személyesség legmélyére, a másság szakadékába zuhantak, és ott találtak rá arra, ami személyen túli vagy személytelen. Egészen más módszert követtek, mint a klerikusok: „benső utat” jártak, és gyakran saját fogalmakat alkottak a hitről. A maguk módján mind erről a lesüllyedésről, és a mélyben bekövetkező megvilágosodásról/felsza-badulásról/ébredésről beszélnek. A tévelygés, a keresés, a kétségbeesett bolyongás a sötét éjszakában vagy a sivatagban valamilyen formában, valamilyen képpel jelölve minden misztikusnál megvan, akárcsak a rátalálás, a megszabadulás fény-metaforákkal szemléltetett öröme. Legtöbbjüknél megtalálható a megtérés avagy a sorsforduló élménye is, hol dramatikus formában, mint katarktikus esemény, hol lírai formában, mint megérintettség; mindkét variációban teljesen új létezéssel ajándékoz meg. „Transzszubjektív aktus” történik, melyben az egyén Isten kezét (vagy vasmarkát) érzékeli. Ilyenkor átlépi önnön határait, legyőzi, megtagadja vagy elveszti az énjét, mely addig szenvedéssé tette az életét. Minden eddigi kétségén túl megtanul feltétel nélküli igent mondani. Az isteni jelenlét megtapasztalása – amiről a misztikusok gyönyörű szinesztéziákkal, érzéki metaforákkal számolnak be – ettől kezdve ismétlődő elragadtatások vagy folyamatos, szent nyugalom formájában a szellemi élet alapja lesz.

A misztikusok sem beszélni, sem hallgatni nem tudnak istentapasztalatukról; a roppant élmény kikívánkozik belőlük, de nincsen rá szavuk, ezért gyakran szuperlatívuszok és tagadások, paradoxonok, költői és festői ábrázolások szaladnak ki a tolluk alól. A misztikusokat olvasni irodalmi élmény (pl. Szent Ágoston, Hildegard von Bingen, Avilai Teréz, Dag Hammarskjöld, akik e kötetben is szerepelnek). De lehet filozófiai élmény is (mondjuk Pszeudo-Dionüsziosz, Eckhart mester, F. Ch. Oetinger) – és persze vallási élmény. A mai, a „lelki szárazságból” gyakran soha ki nem lábaló olvasót is megérinti az a közvetlen istentapasztalás, ami (főleg egy-egy jó fordításból) átjön.

A misztikusok számára az imádkozás: életforma. Főleg a „belső imát” forszírozzák, amit nem fejből és szájjal, hanem szívből kell, nem is mondani, hanem inkább átélni. Avilai Teréz eljutott odáig, hogy baráti beszélgetéseket folytatott magában Istennel. Hogy a válasz ilyenkor hogyan hangzik, vagy hogyan történik meg, azt bizony nehéz elképzelni. A belső ima és a szemlélődés gyakran összeolvad, és eljuthat a fogalmak és képzetek nélküli transzcendentális meditáció fokára. A keresztény misztika és a keleti meditációs formák közti hasonlóságokat több tanulmányíró említi, Henri Le Saux, azaz Abhishiktananda esetében pedig ennek technikai kigyakorlása is megtörténik a huszadik századi Indiában. A bencés szerzetes ugyanis egyúttal hindu szerzetes is volt (a könyv legérdekesebb tanulmánya szól róla, szerzője Bettina Bäumer indológus), aki számára a hindu „önvaló” és a keresztények Istene egyet tudott jelenteni. Ő vetette papírra ezt a figyelemre méltó mondatot: „Az az ember, aki több szellemi, vallási nyelvet ismer, nem fog egyetlen megfogalmazást sem abszolútnak tekinteni, származzon az vagy az Upanisadokból, az Evangéliumból vagy a buddhizmus szent könyveiből.” Ő volt az, aki végre felhagyott a térítéssel, és a misztikushoz méltó fordított utat választotta: be tudta, be merte fogadni a hindu spiritualitást.

A „misztika” szóról még a művelt emberek is a hangos eksztázisra, a vallási őrületre, a zavaros homályosságra szoktak asszociálni, pedig ezek csak kísérőjelenségek, afféle mellékhatások. A nagy misztikusok tehetséges, ha nem zseniális, tisztánlátásra törekvő, gyakran remekül író, az emberi lét mélységeit és magasságait járó lelki emberek, akik megbékélésre, nyugalomra vágytak, mint mindannyian, és ezt el is tudták érni. A „jegyesmisztika”, mely a civil szerelmi élményhez hasonló elragadtatással jár, a keresztény misztikának csak egyik hajtása, de szép számmal voltak olyan szerzetesek és apácák, lelkészek, akik a felebaráti szeretet gyakorlását részesítették előnyben, és a szemlélődés mellett cselekvő, segítő életet éltek. Sőt, egyetlen valamirevaló misztikus sem volt „köldöknéző”. Az „önmagába hajlást” (curvatio), Clairvaux-i Bernát a bűn lényegének tekintette. „Sok ember van, akik savanyú sorsuk és fájdalmuk miatt szenvednek, ezt azonban kényszerűségként élik meg, nem mondanak igent rá. Ők nem válhatnak hasonlatossá Isten fia képmásához”, írja.

Vannak aztán „létmisztikusok” is, akik olyan egzisztenciális tapasztalatokat fogalmaznak meg, melyek egyformán elevenek a negyedik meg a huszonegyedik században is. Vajon mely modern embert került el például az ilyen létélmény: „A lélek nem talál semmit: sem helyet, sem időt, sem mértéket – egyáltalán semmit, ami kiindulópontot jelenthetne számára.” Ezt a mondatot Nüsszai Gergely vetette papiruszra a IV. században. Bár az ilyen sötét sorokkal ma könnyebb azonosulni, a fénymisztika körébe tartozó istenélmények sem annyira idegenek tőlünk. A misztikusok mindenesetre nem kívánják meg, hogy az ember rögtön darálja le a hiszekegyet…

Én most hallottam először Dag Hammarsk-jöldről, a Béke Nobel-díjas svéd ENSZ-főtitkárról, aki az említett bencés-hindu szerzetes mellett a másik huszadik századi misztikus a kötetben. (Karlmann Beyschlag evangélikus teológus igen szép tanulmányt írt róla.) A halála után előkerült feljegyzéseiből derült ki, hogy titokban, vívódó magányában milyen elmélyült, egyházon kívüli hitéletet élt. „Értelmetlen, amit követelek, hogy életemnek legyen értelme”, írja. „Lehetetlen az, amiért harcolok, hogy életem értelmet kapjon”. És őt is eléri az „érintés”, és lát fényeket…

A misztikusok zöme rendkívüli lélektani érzékenységgel, éleslátással és elemzőkészséggel rendelkezett, még mielőtt lett volna pszichológia, nem csoda hogy sokan „lelki vezetők” voltak, és valóságos pszichoterápiát műveltek, csakhogy ez egyúttal szellemi terápia is volt, hiszen világ-, sőt világmindenség-szemléletet is adott. Persze, Isten segedelmével – enélkül, úgy látszik, ott maradunk, ahol a svéd diplomata a magányos gyötrődései idején, miután hazament a hivatalból. Butaság azonban profanizálni a misztikusok tanításait, hisz lehetőség van arra, hogy a segítségükkel megnézzük, milyen az az istenélmény, amit az egyház nem nagyon szeret, pap nem javall, bibliás ember kerül, mint macska a forró kását. A milliószor hallott bibliai idézetek inkább elreteszelik, semmint megnyitják ezt a tisztának ugyan nem mondható, de bugyborgó, zubogó forrást. Karl Rahner, a tekintélyes jezsuita teológus írta: „A jövő kereszténye misztikus lesz, vagy nem lesz egyáltalán keresztény. Hiszem, hogy ez az élesen megfogalmazott mondat igaz”. Ismét egy vagy-vagy, mely még súlyosabb, mint a Kierkegaard-é volt.

Gerhard Ruhbach evangélikus teológus és klasszika-filológus Bethelben, Heidelbergben és Münchenben tanult · 1967-től a betheli egyházi főiskola egyház- és dogmatikatörténeti tanszékének professzora

Josef Sudbrack katolikus teológus és filozófus München-Pullachban, Frankfurtban és Bonnban tanult, docens Insbruckban, vendégprofesszor Cambrige-ben, a Harvard Universityn

Gerhard Ruhbach– Josef Sudbrack szerk.: Nagy misztikusok
Ford.: Trauttwein Éva
Kairosz Kiadó, 2005
488 oldal, 5480 Ft

Radics Viktória

Kairosz Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu