buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Tankönyv a szerelemről


2006.03.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„És ne feledd, nem élhetsz Hitchcock és Rossellini nélkül” –, mondja Bertolucci Forradalom előtt (1964) című filmjének egyik hőse némi iróniával. S mi, a mai ötvenesek, a hatvanas évek végére már véresen komolyan gondoltuk, hogy nem élhetünk Godard, Truffaut, Tar-kovszkij, Bergman, Wajda, Kósa, Sára stb. filmjei nélkül. Gyerekkorunk, majd ifjúságunk mintha egy mozivászon előtt telt volna el. A létezés legfőbb terepe sokunk számára a mozi, majd később a filmklub volt, ahová sokszor bizony iskola helyett is jártunk. „A matematika érettségi előestéjén remegő daccal a Dunába dobtam minden tankönyvemet. Sürgős dolgom volt, aznap mutatták be a Szerelmem Hiroshima c. új francia filmet” –, írta például Bikácsy Gergely a francia film ötven évét összefoglaló Bolond Pierrot moziba megy című könyvének fülszövegében. Számunkra aztán tényleg a legfontosabb művészet volt a film. Talán ezért is forgattam először némi megilletődéssel vegyes gyanakvással Kovács András Bálint A modern film irányzatai című könyvét. Mintha tankönyvet írnának a szerelemről –, gondoltam.

A film kulturális jelentőségéről szóló vitában nyomós érvként hivatkozhatunk a tekintélyes filmszakirodalomra, amely hazai szerzőtől és magyar nyelven is produkál és tesz hozzáférhetővé jelentékeny műveket. A kiadók közül talán az Osiris és az utóbbi években a Palatinus az, amely leggyakrabban jelentet meg komoly szakmunkákat a hetedik művészet történetének valamely fejezetéből. Ösztönzőleg hat erre a dicséretes kiadói törekvésre, hogy egyre több oktatási intézményben folyik az alapfoktól a felsőoktatásig sebtében bevezetett vizuális illetve mozgókép oktatás, ahol a tanárok egy része – ahogy annak idején az orosz nyelvvel is történt – olykor csak egy-két leckével jár a tanulók előtt. Különösen igaz ez az általános illetve középiskolákban folyó képzésre.

Kovács András Bálint az ELTE Filmelmélet és filmtörténeti tanszékének vezetője a filmtudományt a felsőoktatásban elsajátítók számára írt – nyugodtan mondhatjuk hiánypótló – szakkönyvet, A modern film irányzatai. Az európai művészfilm, 1950–80 címmel. Műve valóban nagyon ambiciózus vállalkozás. Nem kevesebbre keresi a választ, minthogy mi az európai művészfilm, és melyek azok az esztétikai és tematikai jellegzetességei, amelyek megkülönböztetik az ötvenes évek vége előtti és a nyolcvanas évek vége előtti filmektől. Erre a négy évtizedre datálja ugyanis a szerző a modern európai művészfilm megszületését, fénykorát, s a különböző nemzeti variánsok elterjedését. Olykor párhuzamosan ír filmtörténetet és filmelméletet –, különösen, ha a számára annyira kedves és ismerős terepen mozog, mint mondjuk a francia új hullám, de azért az arányok az elméleti alapvetés felé tolódnak. Igyekszik meghaladni a filmelméleti sablonokat, amelyek a filmi modernizmust néhány ma már szinte közhelynek számító sajátossággal azonosítják: antihősök, lezáratlan, nem folyamatos elbeszélés, cselekménynélküliség, absztrakt kompozíciók stb. Vitatkozik az elterjedt, különösen a huszadik század utolsó harmadában uralkodó szemlélettel is, amely hajlamos úgy értelmezni a modern filmet, mint a filmtörténet fejlődésének csúcsát.

A szerző úgy tekint tehát a modern filmre, „mint egy kollektív kategóriára, amely különféle nemzeti, regionális, tematikus és stilisztikai variációkkal rendelkezik. Ebben a megközelítésben a modernizmus úgy tűnik föl, mint olyan mozgalom vagy áramlat, amely mindenütt, ahol hatása volt, többé-kevésbé a nemzeti hagyományok alapján formálódott és alkalmazkodott valamilyen helyi kulturális kontextushoz… A modern művészfilmet tehát nem tekintem sem egyetlen homogén stílusnak, sem egymással összehasonlíthatatlan egyedi művek halmazának.”

A könyv bátor kísérlet a késő modern európai művészfilm történeti rendszerbe foglalására, de úgy, hogy a rendszerező elvek kialakításával is a szerzőnek kell megbirkóznia. Kovács András Bálint nem retten vissza a feladattól, elkészíti például a modern film családfáját, mivel úgy gondolja, hogy a modern művészfilm együttese térben és időben jól meghatározható, véges számú formai variációkból áll. A kategóriákat nem egy hipotetikus fogalmi rendszerből vezeti le, hanem a konkrét filmelemzések során bukkan rájuk. Nem mindig következetesen ugyan, de a szerző igyekszik jól megkülönböztetni a művészfilmet a modern filmtől, példatárral illusztrálva, hogy nem minden művészfilm használ modernista eszközöket (Jan Kadar és Tony Richard-son például szinte csak elvétve és jelzésszerűen). Ugyanakkor, és erre talán Kovács András Bálint kevesebb figyelmet szentel, de a „Godard utáni filmművészetben” magára valamit is adó rendező, említsük most csak Claude Lelouche-t, az új hullám szinte minden fontos művészi újdonságát beépítette a giccs és az érzelmesség határán egyensúlyozó világsikereibe (Egy férfi és egy nő, 1966).

Köszönetnyilvánításában a szerző megemlít számos személyt és intézményt a Fulbright bizottságtól Bíró Yvettig, s köztük két különleges videokölcsönzőt – az egyik Madisonban a másik Los Angelesben található –, amelyek rendkívüli, Európában sehol nem található európai művészfilm kínálatukkal nagyban segítették őt sohasem látott filmek megtekintésében. S ez bár nagyon impozánsan hangzik, engem kissé nyugtalanít a művet tankönyvként használó olvasók miatt. Mert képzeljük el azt a – mondjuk a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre Nagykállóból kiegészítő szakos képzésre járó – tanárt, aki látni is szeretne valamit azokból a művekből, amelyekről olvasott. Félek, hogy ő már Truffaunál elakad, de legalábbis aránytalan erőfeszítésekre kényszerül. A kétségtelenül nagy felkészültséggel és ambícióval megírt könyvben, ha elkedvetlenít valami olvasás közben, éppen az, hogy az idézett példák jó része – s ráadásul nincs feltüntetve még csak az sem, hogy mely film volt bemutatva valaha is Magyarországon – „filmtörténészek magánügye, visszhangtalan, steril tudóskodása-játéka” marad. Sajnálom továbbá, hogy épp a magyar filmtörténetből vett példákkal bánik a szerző nagyon óvatosan, nagyon esetlegesen. Az európai művészfilm története –, amelyhez szándéka szerint hangsúlyozottan a nemzeti sajátosságok, nemzeti variánsok felől közelít –, olyan radikálisan újat hozó hazai filmkészítők, mint Bódy Gábor és Jeles András nevének említése nélkül enyhén szólva is felületesnek tűnik. Nem említi továbbá a Budapesti Iskolát sem, melyet már csak azért sem lehetne negligálni a kelet-európai modernizmus teljesítményei közül, mert éppen az európai filmkritikusok figyeltek föl rá, s vették észre, hogy Magyarországon valami merőben szokatlan történik a hetvenes évek elején. Meg sem említeni a Balázs Béla Stúdiót az „új film” gyártási rendszereit vizsgáló fejezetben, nos ez is arról szól, hogy a magyar viszonyok, események nem ragadták meg túlságosan a szerző figyelmét, pedig a magyar filmművészet nem 2004-ben csatlakozott Európához és a modernizmushoz.

Hibáival, fogyatékosságaival együtt jelentékeny, fontos könyv A modern film irányzatai, segít karbantartani a vizuális memóriáját mindazoknak, akik még emlékeznek Berg-manra, Tarkovszkijra és a többiekre. Azoknak, akik fiatalon szerelmesek voltak a moziba.

Tóth Klára

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu