buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Debreczeni László műhelye


2005.02.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A magyar művészettörténet és műemlékvédelem nagy elődeinek munkáját folytató építész- és iparművészt, Erdély vándorgrafikusát én már csak élete alkonyán, hetvenöt éves korában ismerhettem meg. Szerencsére még nem túl későn. A Korunk Galériában 1978 végén megrendezett adventi hangulatú tárlata után gyakorta felkerestem, hogy mélyinterjúk sorozatában örökítsem meg a két világháború között eszmélkedő és kisebbségi sorsalakító nemzedékének életútját. Az Erdélyi Fiatalok – Debreczeni tervezte – „fiatornyos” emblémájára utaló Vigyázó torony című „beszélgető könyvünk” csak a kilencvenes évek derekán láthatott napvilágot. Amikor a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségében a korrektúra-példányt kézbe vettem, egyből a „nyomda ördögének” munkájára esett a tekintetem. TORONY VIGYÁZÓ állt ugyanis a kötet borítóján. Azóta is bánom, hogy a kellő pillanatban nem figyeltem fel az önkéntelen szócsere költői sugallatára. Hiszen Debreczeni egész munkásságának és lelki habitusának az érzékeltetésére ma sincs ennél találóbb jelzősszerkezetünk.

Bizonyság rá a Sas Péter gondozásában a Mundus Magyar Egyetemi Kiadónál 2005-ben több mint ötödfélszáz oldalon, másfélszáz színes és fekete-fehér reprodukcióval megjelent impozáns kötete, amely immár visszavonhatatlanul TORONYVIGYÁZÓ címmel mutatja be – a Malonyay, Kós Károly, Kelemen Lajos „nyomvonalát” sok tekintetben kiszélesítő – Debreczeni László (1903–1986) erdélyi műhelyét. Az is a szerkesztői ihlet termékeny működésére vall, hogy a gazdag pályakép bemutatása – grafikailag is – a toronyépítő munkáságának irányában tágul. A kötet zárjeleként a 465. lapon elhelyezett 1927-es linómetszetnek Toronyépítő a címe. Sas Péter ezzel is az életmű szemléleti egységére utal. Amit azzal tesz hangsúlyosabbá, hogy a Debreczeni nyolcvanadik születésnapjára megjelent kismonográfiát, Balogh Ferencnek az építészről és iparművészről írt alapos munkáját nem a függelékben olvashatjuk: az életművet értékelők vallomásaiból emelkedik ki. „Megtervezett beszélgetéseink” sorozata is azért szakadt meg mindegyre, mert Debreczeni a nyolcvanon túl is több időt töltött az építkezések helyszíni irányításával, mint – szűk lakásának konyhaasztalánál – a tervrajzok elkészítésével. Emlékezetem szerint élete utolsó éveiben a Kis-Szamos völgyébe, Vízszilvásra járt ki a legtöbbet, hogy egy harminc lelket számláló református szórványgyülekezet omladozó hajlékát elgondolásai szerint újjáépíttesse. Mikor pénz nem volt, mikor építőanyag. A hívek is sokszor értetlenkedtek. Egyszer azt vetették a szemére, hogy túlságosan igényes, nagyon aprólékosan dolgozik („mindent háromszor mér”), máskor meg azért zúgolódtak, mert mindenbe beleszólt: megtiltotta a beton használatát, kibédi hódfarkú cserép nélkül nem engedélyezte a tetőfedést. A kötet 264. lapjának képaláírásából tudom meg, hogy ez volt az utolsó, befejezetlen munkája…

Hogy múltnak és jövőnek mivel tartozunk, azt már huszonöt évesen világosan látta. „Magyar kultúránk emlékekben napról napra szegényedik – fordult Erdély építő püspökéhez, Makkai Sándorhoz 1928. január 31-én keltezett, míves kódexírással rögzített Emlékiratában. – Ha az ébren őrködők szemével tekintünk szét, szomorú képek tárulnak elénk. Ma itt, holnap ott romlik le vagy kerül illetéktelen kézbe egy-egy templom, kastély vagy udvarház. Itt is, ott is apró görgetegek indulnak meg a tetőn. Eleinte csak néhány, de aztán mind több és több. Sodródnak, sodornak, nőnek, növekednek, előbb lassan, aztán gyorsan és mind gyorsabban, s végül pusztító lavinaként, vészes robogással, feltartóztathatatlanul robognak alá. Istenem, mi lesz, ha az aljba érnek! Sivár pusztulás, halotti csönd. A hegyoldal letarolva, elpusztítva kopáran. A rajta lévő életnek vége mindörökre, elmúlt visszahozhatatlanul, s ha jön is más utána, nem lesz ugyanaz soha, soha. Talán még a gyökere sem.”

Makkai annyira komolyan vette az ismeretlenségből felbukkanó fiatalember – ma is – megrendítő helyzetfeltárását, hogy már február 4-én körlevélben értesíti espereseit és lelkészeit: 1928 nyarától beindítják az egyházkerület területén lévő műemlékek, műemlék jellegű templomok, templomi berendezések, kegyszerek számbavételét és azok szakszerű lerajzolását, felvételezését. Az igazgatótanács természetesen Debreczeni László nevére állítja ki a megbízatást. Aki 628 bejegyzést tartalmazó munkanaplója szerint 1928. április 4-én kezdte meg a kiszállásokat a kalotaszegi Ketesden. Helyszíni felméréseinek elvégzését Módy Pál református lelkész igazolta utoljára Szamosardón, 1944. március 15-én. (Aztán következett a frontszolgálat, majd a négyévi szovjet hadifogság.)

Mindez Szatmári László Debreczeni László, Erdély vándorgrafikusa című könyvéből tudható, aki monografikus tanulmány kíséretében adta közre – ugyancsak 2005-ben, a Művelődés című kolozsvári folyóirat kiadásában – Debreczeni 1928 és 1944 közötti „itineráriumát”. A kötet méltó folytatása a tíz évvel korábban napvilágot látott – Deák Ferenc tervezte – albumnak (Száz rajz. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása, Kolozsvár, 1995.), amelynek bevezető tanulmányát szintén a fiatal csíkszeredai kutató írta.

Életében sokan és sokáig Kós-epigonnak tekintették Debreczenit. Balogh Ferenc, Sas Péter és Szatmári László említett munkái bizonyítják, hogy igaztalanul. Abból kovácsolt erényt magának, hogy – Erdélyben egyedüliként – Kós Károly legkitartóbb követője volt. Szakszerű pontossággal, kifinomult műgonddal, a hibátlan művészi közlések hitelességével századok üzenetét hagyta utókorára.

Balogh Ferenc építészeti szakíró, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság alapító-elnöke (1941–2002), emlékérmek és szakmai díjak odaítélésével kívánta a műemlékvédelem különböző területein kitűntek teljesítményét méltányolni és népszerűsíteni. Az egyiket Debreczeni Lászlóról nevezték el. Venczel Árpád plakettjét ez idáig Murádin Beyer Katalin, Gyöngyössy János, Dávid István, Dukrét Géza vehette át. Kitüntetésük máris azt igazolja, hogy nem hiábavalóan fáradozott Erdély vándorgrafikusa.

Cseke Péter

 
Osztályzat:



 

 
Fórum


Eddigi hozzászólás ehhez a cikkhez:
wjosti

#1

2008.04.10 16:22

Üdvözlet! Ma találtam rá a könyvre, és meg is vettem. Nagyon örülök, hogy máris egy komoly, okos recensiot olvashattam Öntől. Gratulálok, és elkezdek olvasni. Willem József
[VÁLASZ]
 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu