buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 20, kedd
István napja





















Évfordulók:
1901: Salvatore Quasimodo születése (Modica)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Oroszul olvasni - orosz irodalom 2005


2005.02.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az irodalomra manapság három különböző nézőpontból szokás tekinteni: van, aki olyan show-businessként néz rá, mint amilyen a pop-zene vagy a tévésorozat; van, aki a hatalmas könyvdömpingben meghatározott irányokat és trendeket keres; és van, aki egyszerűen csak olvasható könyveket keres.
 

A 2005-ös év az oroszországi könyvkiadásban két jelentős trenddel szolgált. Az egyiket minden további nélkül lehet „Putyin-trendnek” nevezni – és ez egyáltalán nem valamiféle állami, a legfelsőbb vezetés felől megnyilvánuló könyvkiadási irányszabást jelent. Arról van szó, hogy 2005-ben Oroszországban egyre-másra jelentek meg az olyan művek, amelyek – betöltendő a legfelső politikai vezetés körül kialakult információs vákuumot – a legkülönösebb, mondhatni legextrémebb formában mutatják be Putyin elnököt. Dmitrij Bikov állítása szerint „Putyin az USA elnöke”, Makszim Kononenko szerint „Putyin egy kedves idióta”, Szergej Dorenko szerint „Putyin egy hibbant daosz”, Andrej Kolesznyikov sommás kijelentése pedig így hangzik: „Putyint látni és meghalni”.

A másik jelentősnek mondható trend, hogy az orosz könyvkiadásban – hasonlóan a nyugat-európaihoz – elmozdulás tapasztalható a szépirodalom felől a népszerű, ismeretterjesztő kiadványok irányába. Ennek egyik oka (?), esetleg következménye (?) lehet a hagyományosan szeptemberben megrendezett és mind nagyobb méreteket öltő Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásár, amelyen a szépirodalmi művek mellett egyre nyilvánvalóbban túlsúlyba kerülnek a nem szépirodalmi munkák.

Közöttük természetesen nemcsak az ismeretterjesztő könyvek lelhetők fel, hanem a viszonylag nagy példányszámban elkelő, tisztán kommerciális célokat szolgáló irományok is. Ebből a szempontból a 2005-ös év Okszana Robszki projektjének jegyében telt. Habár sokan fanyalognak Oroszországban Robszki neve és irományai hallatán („Én attól többre tartom magam, minthogy Robszkit olvassak!”), azért minden könyvkiadó álma ez: hogyan lehet egy tökéletesen ismeretlen szerzőt egyetlen év alatt úgy „megcsinálni”, hogy a könyveiből elfogyjon vagy félmillió példány. Nos, egy évvel ezelőtt Okszana Robszki neve teljesen ismeretlen volt. Aztán januárban megjelent a Casual című regénye, amelyből szeptemberre eladtak kettőszázhetvenezer példányt, aztán a másodikból – A boldogság napja holnap van – százhetvenezret, és az év végére kijött a harmadik kötet is, amelyet a kritika – természetesen a „női próza” keretein belül – még jobbnak ítél, mint az első kettőt, garantáltnak tetszik tehát ennek is a sikere.

Még mindig a bestseller kategóriájában, de komolyabb értékeket képvisel Alekszej Ivanov új könyve, A lázadás aranya című, amely a 2005-ös év egyik legnagyobb orosz könyvsikere lett. Egy 18. században, az Urálban játszódó történelmi regényről van szó, amely miközben a legjobb orosz irodalmi hagyományok nyomdokain jár, mozgalmas, izgalmas cselekményével, az uráli környezet misztikus megjelenítésével – egyik kritikusa a Tolkien-féle A gyűrűk ura atmoszférájához hasonlította – méltán tart számot a széles olvasóközönség érdeklődésére is.

A „valódi” szépirodalom is számos meglepetéssel szolgált 2005 végén. Mindenekelőtt meg kell említeni Mihail Siskint, aki az utóbbi néhány évben komoly presztízst vívott ki magának a szegényesnek egyáltalán nem mondható kortárs orosz prózában: legismertebb regénye, az Izmail bevétele című 2000-ben Booker-díjat kapott. Új könyvét (Vénusz-fodor) máris nagyra értékeli a kritika, elsősorban az elbeszélésmód többszólamúsága, valamint a cselekményvezetés bonyolultsága miatt: a regény egy svájci, az orosz emigránsok befogadásával foglalkozó jótékonysági központ tolmácsa szemével láttatva mesél az orosz kegyetlenség mibenlétéről.

Igazi irodalmi csemegét jelenthet a magyar olvasóközönség számára sem ismeretlen Vlagyimir Szorokin új könyve. Néhány évvel ezelőtt Szorokin nagyszabású írói tervbe fogott: elkezdte írni az írásművészetében mindenképpen fordulatot jelentő „jeges” trilógiáját. Elsőként a trilógia középső része, A jég című látott napvilágot (ez olvasható magyarul is), aztán megjelent a trilógia első része, a Bro útja (ennek készül a magyar kiadása), az idén év végére pedig elkészült a befejező rész, a 23.000 című regény is, amelyből az Izvesztyija című régről ismert, de a közelmúltban megújult lap is közölt részleteket. A trilógiát egyébként december közepén adta ki egy kötetben, most már a „valós” sorrendben a Zaharov Kiadó. A „jeges” trilógia egy furcsa szekta történetén keresztül a Szorokin-tól megszokott stílusbravúrral azt a problémát járja körül, hogyan és miért bukkant fel és tartja magát mind a mai napig makacsul az emberiség történetében az erőszak, milyen a kegyetlenség természetrajza.

Ugyancsak irodalmi szenzációnak számíthat egy másik, Magyarországon is már jól ismert írónak, Viktor Jerofejevnek az év végén megjelent könyve. A kötetnek már a címe – A vodka lebomlása. Az orosz apokalipszis kritikája – is meglehetősen provokatív, ami persze Jerofejevtől nem szokatlan dolog. A kötet esszéket tartalmaz a mai orosz életről: a nők helyzetéről, a politikusokról, a szellemi hanyatlás jeleiről, mégpedig a Jerofejevtől jól ismert meghökkentő nézőpontból, élvezetes, ironikus stílusban, merészen provokatív hangnemben. A könyv után kíváncsian várjuk, milyen lesz az a film, amelyet a nálunk is olvasható A jó Sztálin című munkájából Jerofejev Amerikában készül forgatni.
A 2005-ös év végének kétségtelenül legnagyobb tömegeket megmozgató irodalmi eseménye, hogy a Rosszija tévécsatorna december 19-én vetíteni kezdte azt a nyolcrészes tévésorozatot (Vlagyimir Bortko munkáját), amely Bulgakov halhatatlan regényének, A Mester és Margarita címűnek adaptálására vállalkozott. A híradások szerint jóval nagyobb nézettség jellemezte az egyébként is felfokozott várakozásnak örvendő sorozat első két részét, bizonyítva, hogy az orosz klasszikus irodalom iránti érdeklődés még mindig óriási az orosz társadalomban. A fanyalgó kritika – de hát meg tudhat-e felelni bármilyen tévés munka egyrészt a szakma és a közönség együttes elvárásainak, másrészt magának a regénynek? – kiemeli, hogy a tévéfilm – a magas költségvetés ellenére – mára már túlhaladott technikai megoldásokat, korszerűtlen tévés „nyelvet” használ. Ugyanakkor a közönség lelkesedését jól mutatja, hogy nemcsak a tévéfilm, hanem a regény iránt is újra fellendült az egyébként sem elhanyagolható érdeklődés: egy pszkovi internetes portál például beszámol arról, hogy bár az utóbbi időben meglehetősen sok kiadást ért meg Bulgakov regénye, sőt, a tévésorozat bemutatójára újabb kiadások készültek, a pszkovi könyvesboltokban egészen egyszerűen felvásárolták A Mester és Margarita összes példányát. Ha a tévésorozattal szemben meg is fogalmazhatók szakmai kritikai észrevételek, a regény tévéváltozatától az olvasás népszerűsítésének eredménye semmiképpen sem vitatható el. És ez mindenképpen azt jelzi, hogy az elektronikus médiának óriási szerepe és felelőssége van az írott kultúra terjesztésében (is).

Az orosz irodalmi életben számos díjat, kitüntetést osztanak ki. Természetesen a 2005-ös évnek is megvannak már a díjazottjai. (A díjakról részletesebben olvas-hatnak a www.ujkonyvpiac.hu honlapon.)
Az orosz Booker-díjat 1991-ben alapították, 1917 óta ez az első nem állami díj Oroszországban.

Minden évben az év legjobb regényíróját, illetve regényét tüntetik ki vele, és manapság Oroszországban ez számít a legnagyobb presztízsű irodalmi díjnak. 2003-tól a győztes 15 000 dollárnak megfelelő pénzjutalomban részesül, a hat finalista mindegyike pedig 1000 dollárnak megfelelő pénzösszeget kap. A Bookert eddig olyan népszerű szerzőknek ítélték oda, mint Vlagyimir Makanyin, Bulat Okudzsava, Mihail Siskin, Ljudmila Ulickaja vagy Georgij Vlagyimov. A tavalyi győztes – nem kis meglepetésre, mondhatni szinte az egész irodalmi élet számára váratlanul – Gyenisz Gucko regénye, az Úttalanul-nyomtalanul című alkotás lett.

Gyenisz Gucko Tbilisziben született 1969-ben. A rosztovi egyetem geológus-geográfus szakán végzett 1993-ban, majd a Szovjetunió felbomlása idején katonaként szolgált a Kaukázusban, így a saját bőrén tapasztalhatta az egyre erősebben fellángoló nacionalista érzelmeket, valamint az ebből származó konfliktusokat. Olyannyira, hogy ezek váltak elbeszéléseinek és kisregényeinek is a fő témájává. Legkorábbi elbeszéléseiben arról az emberről ír, aki Csecsenföldről tért vissza hazájába. Az Úttalanul-nyomtalanul című regény egyrészt önéletrajzi ihletésű, másrészt a kortársairól szól: azokról a harmincasokról, akik az élet minden területével kapcsolatban elvesztették a biztonságérzetüket. A regény főhőse sehol sem érzi otthon magát, a háborúból visszatérve képtelen gyökeret ereszteni. Szilárd talajt szeretne érezni a lába alatt, de valamilyen sajátságos fáradtság és kiábrándultság keríti hatalmába. Gucko regénye kemény próza. Nincs benne felesleges szószaporítás, és nem törekszik arra, hogy a regény olvasóját kifinomult stílussal vagy bonyolult kompozícióval ámítsa. De jól érzékelhető benne a háborús évek, és az ezt követő bizonytalanság szelleme, amelyeket a szerző regénybe szőtt személyes tapasztalata tesz valóban hitelessé.

A Triumph-díjat – amely presztízsét tekintve a Booker konkurenciájának tekinthető és szintén az első nem állami kulturális díjként hirdeti magát – 1992-ben alapította a Triumph-Logovaz Alapítvány. A díjat minden évben öt olyan alkotó kapja meg, aki az orosz kulturális életben kimagaslót alkotott, művészeti tevékenységének gyökerei az orosz kulturális hagyományba nyúlnak, függetlenül attól, hogy mely országban él. Fennállása óta a Triumph-Logovaz Alapítvány többek között olyan kiemelkedő személyiségeknek ítélte oda a díjat, mint Kama Ginkasz, Anatolij Vasziljev, Jurij Ljubimov, Kira Muratova rendezők, Natalja Gutman csellóművész, Szvjatoszlav Richter karmester és zeneszerző, Alfred Snitke zeneszerző, Inna Csurikova színésznő; az irodalmi élet területéről pedig a díjazottak sorában volt Ljudmila Petrusevszkaja, Tatyjana Tolsztaja, Vlagyimir Vojnovics, Viktor Asztafjev, Bella Ahmadulina. A 2005-ös év Triumph-díjasai: Mark Zaharov rendező, Pjotr Todorovszkij filmrendező, Mihail Pletnyov zongoraművész, Oleg Celkov festőművész és Oleg Csuhoncev költő.

Goretity József és Gyürky Katalin

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu