buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Mellik a jobb?


2007.10.05

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A kortárs irodalom (főleg az epika és a dráma) meglehetősen hosszú ideje folytatja nem mindig ellentmondások, stílusproblémák nélküli küzdelmét az úgynevezett nyomdafestéket nem tűrő szavak az olvasók tágas köre által is legitimált (funkcionális) használatáért, a sokszor társadalmi és nyelvi tabukat döntő erotikus témák szabad kezeléséért. A folklór mezején – ellentétben az ún. magas irodalommal – régóta sokkal elfogadottabb a szabados szóhasználat és számos műfaj erotikus tematizálása. A rusztikus beágyazottság, a natúra közelsége oltalmat biztosít a vaskosabb nyelvezet gáttalan áramlásának.
 

Ha az erotikával és az obszcenitással karakterizálható folklórszövegek a szóbeliség nyomán írásban is literarizálódnak, az alkotás eredendően kollektív – és jobbára változatokban élő – jellege akkor is menlevelet ad a szabadszájúságnak, amikor egy népi mesefa, virtusos adatközlő nevét tünteti fel a textus alatt a néprajzi gyűjtő. A természetesnek érződő trágárság legtöbbször a humor alakzatait ölti magára, s ebben a közegben még akadálytalanabb az érvényesülése. A népköltészetben kontinuus mosdatlanabb beszédmód időről időre hatást gyakorol a hivatásos írók egy részére és a mindenkori „hivatalos” irodalom ízlésvilágára is.

Nem szorul különösebb bizonygatásra, hogy a népi erotikus képzetek és tapasztalatok (szép)irodalma igencsak népszerű akár az álszeméremre hajlamos olvasók táborában is. Olyan kiadványok, mint például a Nagy Olga nevével fémjelzett Újabb paraszt dekameron (1983), nagy közönség- és kritikai sikert arattak. E mű – mai szóval élve – a tárgy lightabb változatát képviselte. Burány Béla Mé piros a gólya csőre? című, szőr-bőr 1072 oldalas gyűjteménye (Erotikus és obszcén népmesék a Délvidéken) semmit véka alá nem rejtő hard antológia. Az erotikus elbeszélés-tradíció boccacciói hagyománya ezúttal is érvényesül, egy kis lecsípéssel a tízes szám bűvkörében. Hét (római számokkal jelzett) nyaláb öleli fel a kilencvenkilenc fejezetet.

Az 1931-ben Zentán született szerző orvosi pályája (epidemiológusi hivatása) és (orvostudományi) egyetemi oktatói tevékenysége mellett vált a magyar néprajz diszciplínájának egyik fáradhatatlan munkásává. Nagyszabású jelen gyűjtésén kívül foglalkozott – például – szülőföldjének népzenéjével, katonanótákkal és gyermekjátékdalokkal is. Alapos képzettsége folytán természetes, hogy körültekintő – fogalmazásában is szépen hímzett – Előszót illesztett könyvéhez. Ebben (a ma közkézen forgó iránytű-mesekatalógusok mellett) anyagának történeti, pszichológiai, szociológiai és művészi vonatkozásaival is foglalkozik. Igaz, kissé eklektikus módon, ebbe-abba belekapva, a rokon kiadványoknál nemigen időzve. A mesék tipológiai meghatározása című záradék is kezeskedik a szakszerűségért, noha a jegyzékben természetesen „csak a tipológiailag azonosítható mesék szerepelnek”, s a mű összességében is elhárítja magától a szándékot, hogy „tudományos helyzetkép” lenne. Mivel a lajstrom jókora fehér foltokkal szembesít, máris egyértelmű: alcímével ellentétben a kötet nem csupán meséket kelepel, hanem más (részben vagy egészében epikai) szövegtípusokat is (mondát, anekdotát, trufát, viccet stb.). A kollekcióhoz a délvidéki magyar irodalom számos kiadványának illusztrálásával érdemeket szerzett (animációs filmkészítéssel is foglalkozó) Péter László készített rajzokat. Az ábrák konzervativizmusa és helyenkénti ízlésbizonytalansága meglepő az 1958-as születésű grafikus kezétől. Mintha negyven-ötven évvel ezelőtti kíméletes gyerekkönyvek emlékképei kísértenének (holott Péter a belgrádi Iparművészeti Egyetemet elvégezve Villon-balladákra hangolódva diplomázott).

„Vót két mënyecske. Oszt összediskuráltak azonn, hogy hát mellik a jobb?! – kezdi a 195-ös számú textus. – A rövid, vastag, vagy a hosszú, vékony. Mer a hosszú, az úgy jó bëmén! Oszt milyen jó az! De a rövid, vastagra mëg jó ráfeszül! Végül oszt hajbakaptak. – Maj mëgmondja a bíró!... Emëntek a bíróhó…” Milyen feleletet kaptak? Valószínűleg sokan ismerik a csípős asszonycsúfoló (hiszen ez sem mese) csattanóját, a rengeteg vándorló példázat egyikéről lévén szó. (A Jegyzetbe helyezett változat – mint nem egy esetben – nyelvileg még sistergősebb, bár egyetlen „csúnya” kifejezés sem fordul elő benne. Másutt pukkan – históriai! – poénja.) Amennyiben azt a kérdést tesszük fel, Burány könyvében „mellik a jobb?”, akkor a rövid, vaskos mesékre és egyebekre kell szavaznunk a (viszonylag) hosszú és ötletességben többnyire vékonykább darabokkal szemben. Amelyik történetke nem jut gyorsan csúcsra, általában hamarost ernyed, lankad.

Nem tanácsos mohó legelészéssel csapni az olvasmányra: ugyanaz a – kisszámú – „tilalmas” szó ismétlődik, s ha ily sokszor, puszta betűképük hamar unalmassá válhat. Szemezgetve érdemes lapozgatni (vagy – valóban Boccacciónak áldozva – társaságban, egy pohár ital mellett felolvasgatni!) a Mé piros…-t. A sikamlósság akkor igazán érdekes, ha társadalom- és személyiség-bíráló, jellemző tartalmakkal telítődik. Persze az is lehet ínycsiklandó, ha az adatközlő magáért a beszédért (a szavakért és a „hírességért”) beszél. Nem hat a meglepetés erejével, hogy az 1182 egység nagy részét férfiak mondták tollba, magnóra. Tisztelet az idősebb és fiatalabb asszonyoknak, akik merészeltek beállni a sorba!

A mesék tekintélyes része az ilyes szövegkörnyezetben hagyományos célcsoportok kifigurázására irányul. Sokszor papok, apácák, (nő)orvosok, állatorvosok, öregek, serdülők, impotensek, nagyétvágyúak, feslett nőszemélyek, félnótások és egyéb szerzetek kénytelenek viselni a gúnynyilak záporozását. Az évszázadok során formálódott-öröklődött matériával (például a Történelmi mondákkal: Mátyás király meg az udvari bolondja; Mária Terézia meg a János kocsis stb.) felveszik a versenyt, sőt gyakorta felvillanyozóbbak is a minapi – „szovjet”, „szövetkezeti” stb. – világ dokumentumai (magán a történelmi sorozaton belül is: Sztalin a körösztfán; Kádár mëg a Brëzsnyëv aratóversenyën stb.).

Ezer szín ajzza az összeállításában helyenként bírálható, de páratlanul gazdag könyvet. Elég azokat a variációkat említeni, amelyben az obszcenitást kerülni akaró szereplő tudatlanságában még nagyobb disznóságokat ejt ki, mint ha „káromkodna”. Szellemi kultúránk egészének gyarapodását szolgálja a hatalmas néprajzi anyag közrebocsátása. Pirulás nélkül adhatjuk át magunkat a trágárságban is hatékony népi bölcsességnek. Nem színtiszta létfilozófia-e az egyszeri asszony válasza a másik egyszeri asszonynak, aki a saját szemével látta, mit mível férjeura a szomszédban, mégis megkérdi a „csábítót”, hogy „Hát mit akart?” az ő hitese? – s érkezik a felvilágosítás: „Mit akart? / Mit akart? / Bëgyüt, / kitakart, / megbaszott, / betakart, / de nem monta, hogy mit akart!”

Burány Béla: Mé piros a gólya csőre?
Erotikus és obszcén népmesék a Délvidéken
Péter László rajzaival
Timp Kiadó, 2007
1072 oldal, kötve 7700 Ft

Tarján Tamás

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu