buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Van még dolgom elég”


2007.10.05

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Születésnapi beszélgetés Szabó Magdával, valahol a város környékén, egy kertes családi ház nappalijában, kutyák és pintyek társaságában – Szabó Magdát életéről, sikereiről Bán Magda kérdezi. A világhírű, és páratlan magyar érdeklődésnek örvendő írót a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia október 4-én köszönti kilencvenedik születésnapja előestéjén a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében; életművét az Európa Kiadó jelenteti meg, s ez alkalomra négy ifjúsági könyvével lepi meg olvasóit.
 

Bán Magda: Szinte minden regényedben, a Régimódi történetben, a Freskóban, a Katalin utcában, Az ajtóban – amely épp húsz évvel ezelőtt jelent meg –, szóval majd mindegyikben megírsz valamit az életedből; a szüleid, nagyszüleid és nagynénéid, barátaid, tanáraid, ismerőseid sorsáról, sokszor saját, szerinted vitatható viselkedésedről, de csak az eddigi legutolsóban, a Für Elise-ben írsz életed egyik fontos szakaszáról a Trianontól a II. világháború baljós sejtel-méig.

Szabó Magda: Igen, erről mindenképpen el akartam mondani nem csak a véleményemet, hanem érzékeltetni is akartam a ma emberével, hogy hogyan éltük át a trianoni békét, annak minden, elsősorban emberi következményeivel. Debrecen nagyon közel van a határhoz. Én még kicsi voltam, de érzékeny és kíváncsi. Személy szerint engem nem ért tárgyiasult veszteség, de Debrecent megrázta a trianoni menekültek áradata, a hírek az új határokon túlról, a brutalitás a határokon, a mód, ahogy a románok rávetették magukat a kiürült házakra – megrendített bennünket. Az ismerősök, rokonok bánata és kifosztottsága rányomta a bélyegét az egész városra és gondolom az egész országra. Nagyon sok trianoni árva érkezett az anyaországba. A trianoni békeszerződés felkészületlenül érte a magyar társadalmat, feldolgozhatatlanul nagy volt a veszteség, túl nagy a seb, és a döntés a Nyugattól érkezett, amelyhez mindig is tartozónak éreztük magunkat. A Für Elise című regényem egyik szála valóban ezt a hangulatot, légkört és érzésvilágot kívánta érzékeltetni.

BM: Az első műfaj, amiben írni kezdtél, a gyerekkori drámáktól eltekintve, az a vers volt és maradt sokáig, hiszen két verseskötettel indultál a pályádon. Hogyan és mikor és miért váltottál?

SZM: No meg a tanulmányírás, de azt most hagyjuk! A vers mindig is, kezdettől, amióta az eszemet tudom, az én anyanyelvem. Még olvasni sem tudtam, de már rengeteg verset tudtam kívülről. Egyszerűen beszívtam magamba. Számtalanszor megesett, hogy apám este épp készülődött, hogy elmondja az aznapra kigondolt verset, mire szemtelenül megjegyeztem: – Ne fárassza magát, azt én már tudom kívülről. Tehát versek közt éltem, magyar, latin, görög, mindegy volt. Elmondjam neked az Odüsszeia kezdő sorát? Mert még ma is emlékszem rá. Amikor meg már – igen korán – megtanultam olvasni, faltam a verseket, meg természetesen mindent, ami betűkből volt. Aztán megismertem a költészet szabályait, a verslábakat, a ritmust, a rímet, a formákat, persze, hogy írtam verseket, verses drámákat. Nem hiszem, hogy jó versek voltak. De egész egyszerűen a költészet létforma volt számomra.

BM: Ez vezetett később a latin-magyar szakra?

SZM: Nem egyenesen. Amikor kicsi voltam, színésznő akartam lenni, de nagyon és minden áron! Később, a középiskolában, amikor belemerültem a latin irodalomba, meg a görögbe – ez együtt járt –, akkor döntöttem úgy, hogy latintanár leszek. Talán innen ered vonzalmam Olaszország iránt. Itália mintha a második hazám lenne, olyan mély a kötődésem a nyelvhez, az épületekhez, a kövekhez. Tehát így lettem én magyar-latin szakos egyetemista. Később a történelmet is elvégeztem, mondhatom, javamra vált, kielégítette a velem született kíváncsiságomat, meg azt a naiv, de racionálisnak tűnő vágyamat, hogy átlássam a szituációkat, a rendszerek működését, logikáját, a hatalmi mechanizmusokat.

BM: Ott tartottunk, hogy hogyan és miért váltottál prózára, harminc éves korod körül?

SZM: A verset nem hagytam el, csak abbahagytam. Kezdtem úgy érezni magam, mintha meztelenül járkálnék az emberek előtt. Hiszen a költészet nagyon bensőséges, intim műfaj, bizonytalan voltam, mit árulok el magamról, amit tán nem is akarok. Ha valaki felteszi a kérdést, hogy ez a sor, vagy az a versszak mit jelent, nem tudom, hogy felelnék. Ha egy versből Te azt olvasod ki, hogy én ezt, meg azt érzem, mit tudok erre mondani? A prózában bujkálni lehet. Én a prózában és a drámában is bujkálok. Lehet, hogy én vagyok, de az is lehet, hogy nem. Bizonyítsd be! Ezért lettem író. Hidd el, jó játék!

BM: A regényeidnek, ha nem az írói én, rendszerint egy másik nőalak a főszereplője, narrátora, mégsem hallottam rólad soha, hogy nőírónak neveztek volna. Se itthon, se külföldön.

SZM: Nem is vagyok! Egész életemben sokat, keményen és kitartóan dolgoztam, mondhatni, férfi módra.

BM: Visszakanyarodva még az élettörténetedhez, a Für Elise azzal fejeződik be, hogy Magdolna felszáll a Bécsbe induló vonatra. Bécs fontos állomása az életednek.

SZM: Érettségiző diákként több pályamunka győzteseként valóságos kis vagyont szedtem össze, 120 pengőt, ami szép pénz volt. Egyik nap épp azt fontolgattuk, hogy mire költsük, amikor édesapám meglátott egy hirdetést, Bécsbe nyelvtanfolyamra lehet jelentkezni. Jelentkeztünk, el is utaztam, ez volt az első nyaram Bécsben. Azután egyetemistaként is nyaranta, egészen 1940-ig kimentem Frau Finck szárnyai alá, már nem fizetősként, hanem koszt-kvártélyért segítettem, amiben tudtam. Sokat tanultam Frau Fincktől. Elképzelhető, milyen szörnyű időszak volt, az Anschluss után különösen. Frai Fincket egyszer le is tartóztatták zsidóbújtatásért, három hónapot ült. A ház Bécs XVIII. kerületében található, elmentem megnéztem már jóval később. Szóval hideglelős, fogvacogtató évek voltak, ha kint voltam, aggódtam a szüleimért, ha itthon voltam, akkor a kinti barátaimért, akik közül sokat el is veszítettem. Ezt az időszakot akarom megírni a Für Elise folytatásában.

BM: A háborúról a Szüret című elbeszélő költeményedben drámaian számolsz be. A háború végéig Hódmezővásárhelyen tanítottál, ez a hely a családi kötődések miatt cseppet sem volt idegen a számodra. Aztán visszatértél egy rövid időre Debrecenbe, hogy a történelem Budapestre repítsen, a vallási és közoktatási minisztériumba. Közben megjelent a már emlegetett két versesköteted, az Újhold körében barátokra is leltél, férjhez is mentél Szobotka Tibor íróhoz. Közben körülötted hűlni kezdett a környező világ.

SZM: Szobotka nagyon sürgette a házasságot, én mondtam, hogy várjunk. Életünk, mindkettőnk életének nagyon nehéz periódusát éltük. Én kikerültem a minisztériumból és újra tanítottam. Mondtam, hogy várjunk, de ő hajthatatlan volt. Így ő jött hozzám lakni, az Attila úton volt egy kis egyszobás lakásom.

BM: Mikor kezdett körülöttetek enyhülni a légkör?

SZM: 1956 után Szobotka újra taníthatott angolt az egyetemen, nagyon jó tanár volt. Velem meg az történt, hogy este csöngetnek, kimegyek, hát Kardos György, a Magvető Kiadó igazgatója állt az ajtóban. Én addig nem ismertem, bemutatkozott, és azt mondta, hozzám jött, ő kiadná az én könyveimet, mim van? Így jelent meg a Freskó 1958-ban, aztán a Mórától is kértek, és így jöttek a kiadások sorban. Érdekes, hogy legtöbbször a Freskót kérik rajtam számon az emberek az estjeimen. Hogy azt elveszítették, kölcsönadták, ellopták, és miért nem adják ki?

BM: Regények, drámák. Ha nem is lettél színésznő, színpad a színház gyerekkorod óta fogva tart, érdekel és izgat!

SZM: A drámában csakúgy, mint a prózában, ahogy már mondtam, remekül lehet játszani. Olyan alapkérdéseket, szituációkat lehet megvizsgálni, boncolgatni, akár szókimondó őszinteséggel, amit különösen harminc évvel ezelőtt publicisztikában nem lehetett. Úgy lehetett bizonyos kérdésekről – felelősségtudat, hatalom, hazaszeretet, morál – beszélni, hogy nagyon is értették a nézők, a közönség, akikhez szóltam, akiket pedig illetett, úgy tettek, mintha nem vették volna észre az aktuális mondanivalót. Egyik drámám sem kapott politikai indíttatású kritikát. Lenyelték – ez történt.

BM: Talán akkor már a külföldi sikerek is visszafogták őket?

SZM: Nem tudom, de az bizonyos, hogy külföldön mindig melegebb fogadtatást kaptak a műveim, mint itthon. A magyar kritika nem sokat foglalkozott velem. Az első német fordítás éppen Hermann Hesse javaslatára készült el. Ő hívta fel rám a figyelmet, és egyik rokona le is fordította a Freskót.

BM: Hány nyelven jelentek meg a könyveid?

SZM: Nem is tudom. Úgy emlékszem, 62 országban… hogy hány nyelv? Fogalmam sincs. De érdekes, hogy a legtöbb elismerést a franciáktól kaptam. Ők értik az én történeteimet, amelyekben emberi jellemek és a köztük kialakuló konfliktusok alakítják az eseményeket. A jellemábrázolás árnyaltságát dicsérték és azt a polgári világot érzik meg benne, amelyben távolság van az otthon és a külvilág között. A látszat és a valóság között. Ez rengeteg megoldhatatlan konfliktus és trauma okozója. És kinek drukkol az olvasó? Az őszinteségnek, még ha az szabályok áthágásával is jár. Ezt a tapasztalatot szűrtem le az estjeim tanulságaként.

BM: A könyveid közül sokat megfilmesítettek, másokat színpadra dolgozták át, vagy tv-játék készült belőle. Most pedig a Tündér Lala című meseregényedből animációs film készül.

SZM: Valóban. Annyira érdekelt a dolog, hogy el is mentem a stúdióba, ahol készül, megnéztem a figurákat, a díszleteket. Csuda dolgokat találtak ki, talán szebb is, mint ahogy én megírtam. Kicsit át is alakították a forgatókönyvet, nem baj. Várom, hogy kész legyen. Talán jövőre bemutatják. De nekem addig még olyan sok dolgom van. Ha már az ördög megfeledkezett rólam és itt hagyott!

 
 
 

Szbó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben. 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Két évig szülővárosában, majd három évig Hódmezővásárhelyen tanított. 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa 1949-ben történt elbocsátásáig. Indulásakor verseskötetekkel jelentkezett, később regényeivel vált híressé, s színpadi művei is sikereket arattak. 1949-től 1958-ig nem publikálhatott, az ebben az időszakban alkotott műveit csak később adják ki. Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozták meg számára a szélesebb körű ismertséget. 1985-től öt éven át a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt.

1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktora. Az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, Debrecen városának díszpolgára. Díjai: József Attila- (1959) , Kossuth- (1978), Pro Urbe Budapest- (1983), Csokonai- (1987), Getz Corporation- (1992) , Déry Tibor-díj (1996), Szép Ernő-jutalom (1998), Nemes Nagy Ágnes-díj (2000)

Bán Magda

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu