buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 15, vasárnap
Valér napja





















Évfordulók:
1822: Verseghy Ferenc halála (Buda)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Egy szabadgondolkodó konzervatív


2005.12.04

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?”
(Márk 8,36).

 

Roger Scruton – kétségtelenül a mai eleven konzervatív gondolkodás legnagyobb alakja – két összekapcsolódó tanulmányban fejtette ki gondolatait a nemzetállam szükségességéről illetve az iszlám vallásra és kultúrára alapuló terrorfenyegetésről. Ezt a két tanulmányt most karácsonyra egy kötetben teszi hozzáférhetővé a Helikon Kiadó, Pásztor Péter értő fordításában.

Scruton azonban, mint minden jelentős gondolkodó, természetesen folyamatosan, minden írásában modern (esetleg poszt-modern) európai életünk valamennyi lényeges sorskérdését érinti, bármi legyen is írásának témája. Ezért azután ez a kötet is rendkívül tanulságos és érdekfeszítő, igazi izgalmas csemege, bárki számára, aki szereti a szabadgondolkodást. Szabadgondolkodás egy konzervatívtól? Nem ellentmondás ez? A legkevésbé sem. Sőt, világunkban pillanatnyilag éppen az a jelenség válik egyre szembetűnőbbé, hogy a hagyományos értelemben vett, a felvilágosodás szűken értelmezett tradíciójára támaszkodó „szabadgondolkodók” doktriner, begyöpösödött, életidegen, és ezért azután borzasztóan unalmas, lehangoló „gondolatokat” szajkóznak, míg a klasszikus értelemben vett angolszász konzervatív-szabadelvű hagyományt értéknek és irányadónak tekintő elmék, mint amilyen Scruton is, ontják a friss, eleven, élvezetes gondolatokat.

Mert miről is van szó Scrutonnál? Nem kevesebbről, mint egy olyan globalizáció-kritikai álláspontról, amely a nemzetállamok klasszikus értékeire támaszkodik, és azok erősítését szorgalmazza. De nem valamilyen szűk értelemben vett „környezetvédő” álláspontról, hanem az „oikosz”, a lakóhely, a fészek, az ember emberi léptékű környezetében megvalósuló helyi közösség értékeit fölmutatva.

De miért is kell fölmutatni ezeket az értékeket, amelyeket ifjú korában az ember általában oly természetesnek tekint, mint azt, hogy gondozza a kertjét, jóra igyekszik nevelni a gyermekeit, és segít embertársain, ha úgy hozza a sors. Nos, nem meglepő, éppen azért, mert a huszadik század vége egy olyan folyamatot robbantott be az emberiség fejlődésében, amely hatalmas erővel tagadja és rombolja ezeket az értékeket.

Mert mit jelent a globalizáció Scruton szerint? Legelsősorban is azt, hogy veszedelmes mértékben veszítjük el a lehetőséget, hogy saját sorsunkat formálhassuk. Ha volt a zsidó-keresztény hagyományra támaszkodó Európának igazi vívmánya, az az, hogy biztosította a szabad, saját közösségében otthon lévő, azért felelősséget érző, azért komoly áldozatokra képes és hajlandó egyén kivirágzását, boldogulását, jó létét. Ezért lehetett ez a kultúra csábító az idegenek számára is, ezért terjedhetett el a fél földgolyón, és ezért érezhettük jól magunkat benne, a rengeteg szenvedés és kínlódás ellenére is.

Erre, kultúránk legbecsesebb kincsére támad most a globalizáció, amely sajna, ugyanennek a kultúrának a szülötte, fekete báránya, fenegyereke. Kik a képviselői? Scruton szellemes szóhasználatában, ők az „oikofóbiások”: „Nincs igazán alkalmas szó e magatartás leírására, habár tüneteit könnyűszerrel föl lehet ismerni, különösen azt a hajlamot, hogy az illető bármely konfliktus esetén ne a »mi« oldalunkon, hanem az »ők« oldalán foglaljon állást, és azt a kényszerítő szükséget, hogy azokat a szokásokat és intézményeket, azt a kultúrát, amely azonosíthatóan a »miénk«, becsmérelje. E beállítottságot, a xenofóbia ellentéte lévén, javaslom, nevezzük, oikofóbiának, melyen (a görög szó jelentésének kissé szabadelvű kiterjesztésével) az örökség és a haza megtagadását értem.”

Önmagában persze ez a beállítódás nem lenne veszélyes, ha nem állnának mögötte olyan félelmetes hatalmú intézmények, mint a Világbank, a WTO, vagy az Európai Unió brüsszeli főhadiszállása: „Ez a beállítottság természetes otthonra az állami intézményekben lel, hiszen ezek bástyája mögül könynyen csapást lehet mérni a köznapi emberek egyszerű hűségére. Következésképpen az európai parlamentek és bürokráciák mágnesként vonzzák az oikofóbokat, akik hatalmukat gyakorolva legfőképpen azon igyekeznek, hogy gyalázzák és lerombolják a nemzeti értékeket. Az, hogy tulajdon parlamentünket is oikok – nevezzük őket így – uralják, felelős részben az alkotmányunk ellen intézett támadásokért, a szubvencionált bevándorlás elfogadásáért, illetve a hagyományos és törzsökös életmóddal társított szokásokra és intézményekre mért csapásokért. Az oik megtagadja a nemzeti hűséget, céljait, eszményeit a nemzet ellenében határozza meg, a nemzeti kormányokkal szemben nemzetfölötti intézményeket támogat, továbbá elfogadja és helyesli a nekünk felülről, az EU vagy az ENSZ által előírt jogszabályokat, (…) Az oik a maga szemében a fölvilágosult univerzalizmust védelmezi a helyi sovinizmussal szemben. Az oik fölemelkedése vezetett el az európai nemzetállamok egyre növekvő legitimációs válságához.”

Scruton szellemes példával szemlélteti, hogyan is indul be egy ilyen folyamat, szinte ártatlanul, alig észrevehetően, a jóhiszeműség gátlástalan kihasználásával: „Tegyük fel, hogy van egy falu, amelyik évszázadok óta önálló közösségként létezik, lakói együtt hozzák meg döntéseiket választott testületeik útján, egyszerre élvezik és viselik az önkormányzat minden előnyét és nyűgét. És tegyük föl azt is, hogy a szomszédos, hasonló önkormányzattal rendelkező, ámde valamelyest nagyobbacska város azt javasolja a falunak, hogy egyesüljenek, azzal érvelvén, hogy a kereskedelmi és üzleti kilátások mindenképpen igazolnák a lépést, és hogy az új közösség éppen olyan demokratikus és önkormányzó lenne, mint amilyen a két régi volt. Tegyük fel azonban azt is, hogy a falusiak hagyják magukat meggyőzni, és valóban élvezik is a megnövekedett kereskedelem előnyeit.

Következésképpen azonban mindig kisebbségben maradnak, ha az ő érdekeiket érintő ügyekben kerül sor döntésre, ha pedig ellentétbe kerül a város és a falu, mindig az utóbbi érdeke sérül. Az új szemétlerakó a falu határában épül föl, nem a városéban, az új autópálya a falun, nem pedig a városon keresztül vezet majd és így tovább. Röviden: a falusiak azt fogják tapasztalni, hogy az új demokratikus rend megnyirbálja szuverenitásukat, és szűkíti demokratikus jogköreiket.”

Ismerős? Nézzünk kicsit körül a házunk táján. Hány bevásárlóközpont rombolta le környezetünket az elmúlt években? Hány helyi piac ment tönkre miattuk? Mennyi zöldterületet betonosítottak be, raktak tele ocsmány hirdető táblákkal, hogy az értelmetlen fogyasztás mókuskerekébe lökjenek bennünket? És mennyi érték megy pocsékba miattuk? Kérem az olvasót, gondolja meg, vajon mi lesz a sorsa annak a rengeteg romló árunak, ami ezekben a „szuper” (?) marketekben kapható?

No, és ki adott erre engedélyt? Bizonyosan nem a helyi közösség, nem a gondolkodó polgárok, akik szeretik a tehénből származó tejet és a szőlőből készült bort. A probléma az, s ezt Scruton remekül exponálja, hogy a helyi közösségek, amelyeknek a nemzetállam lenne az érdekvédelmi szervezete, a valódi képviselete, tehetetlenül nézik ezt az internacionális rombolást. Helyben tiltakoznak ellene, állami szinten viszont hagyják. Vajon miért?

„Ezek az esetek az evangélium szavait juttatják eszünkbe: »Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?« (Márk 8,36). Képzeljünk el egy olyan szabadkereskedelmi megállapodást, amely fölszámolja a Fülöp-szigetek joghatóságát, hogy az USA inkább kereskedelembarát joghatóságát iktassa a helyébe. A szigetország kétségkívül óriási hasznot húzna belőle, és lakói gazdasági kilátásai jelentékenyen javulnának. De a megállapodás megszüntetné a Fülöp-szigeteket mint nemzetállamot, és beolvasztaná az Egyesült Államokba. A példa arra mutat rá, hogy milyen végeredménnyel jár a WTO azon igyekezete, hogy a két- és többoldalú megállapodásokat globális szerződésekkel helyettesítse. A WTO valójában ugyanazt az utat járja, mint az Európai Unió. Azzal, hogy mindenáron ragaszkodik a szabad kereskedelemhez, éppen azt veszélyezteti, ami a nemzetközi kereskedelmet az emberi állapot tartós és kedvező jellemzőjévé teheti – nevezetesen: a nemzetállamot.

Amikor a parasztgazdák és helyi közösségek a WTO ellen tiltakoznak, nyilván egy szegényesebb életmód nevében emelik föl szavukat egy másik ellen, ami jóval gazdagabbnak bizonyulhat (habár nem feltétlenül boldogabbnak vagy saját választásuk szerint valónak); a »miénk« nevében perelnek a máshonnan, az igazában a seholból jövő életmóddal. A nemzeti szuverenitás szemszögéből fellépésük mélységesen átérzett hazafiságra vall, hiszen elítélik azt az önhitt erőt, amely szélvészként rohan végig a világon, és tarol le mindent, ami útjába kerül.”

Ez ellen csak nemzetállami keretekben lehet hatékonyan föllépni. Ahogyan például legutóbb Lengyelország tette, amikor moratóriumot hirdetett a Tesco-létesítményekre. Nálunk vajon mikor kerül sor hasonló lépésre? Feltehetően akkor, amikor Magyarországon is ismét otthonra talál az az elképzelés, hogy a demokrácia, a jog, a törvénytisztelet csak nemzetállami keretekben képes meghonosodni, akkor, ha egy adott joghatóság felügyelete alatt álló népcsoport tagjai e népcsoport tagjának érzik magukat, és ezért képesek áldozatokat hozni.

Scruton frappánsan összefoglalja a nemzetállam előnyeit: „Tömören szólva: a nemzetállam ellen fölhozott érvek nem állják meg a helyüket, a nemzetfölötti állam mellett pedig semmilyen érv nem hangzott el. Következésképpen, úgy vélem, olyan döntések előtt állunk, amelyek végzetesek lehetnek Európára és az egész világra nézve, és csupán néhány évünk van ahhoz, hogy tisztába jöjjünk örökségünkkel, és vállaljuk azt. Soha igazabbul nem szóltak Goethe szavai: »Was du erebt von deinen Vätern / Erwirb es, um es zu besitzen«. »Ami apáidtól reádesett, szerezd meg, úgy tied egészen.« Nekünk, akik Európa nemzetállamaiban élünk, ismét meg kell szereznünk azt a szuverenitást, amelyet a korábbi nemzedékek fáradságos munkával kialakítottak a kereszténység, a birodalmi kormányzás és a római jog örökségéből. Ha megszerezzük, és már a miénk, békességben élhetünk határainkon belül.

A modern időkben a nemzeti hűségnek a következő, széles körben elismert előnyei vannak:
- Mi, nemzetállamok polgárai kölcsönös kötelezettségek révén tartozunk mindazokhoz, akik magukat családjuktól és vallásuktól függetlenül velünk azonos nemzetiségűnek vallják.
- Következésképpen a szabad vallásgyakorlás, a lelkiismeret szabadsága, a szólás és a vélemény szabadsága semmilyen módon nem veszélyezteti közös hűségünket.
- Törvényeink adott területen hatályosak, és törvényhozóinkat azok választják, akiknek ez a hazájuk. A törvények tehát sorsközösségünket erősítik meg, és közös engedelmességre késztetnek minket. A törvénytisztelet nem más, mint életvitel, részét képezi annak a módnak, ahogyan belakjuk országunkat.
- Népünk veszélyben gyorsan összefog, hiszen azt védi, amire a legnagyobb szüksége van: a területét.

Ezeknél és hasonló okoknál fogva a demokratikus politika nem pusztán ered a nemzeti hűségből, hanem feltételezi is azt. Azok az emberek, akiket a nemzeti »mi« köt össze, minden különösebb nehézség nélkül elismerik azt a kormányt, amelynek álláspontjával és határozataival egyetérteni nem tudnak, és minden további nélkül elfogadják az ellenzéki vagy a fölháborítónak tetsző nézetek törvényességét. Magyarán: ilyen emberek bírnak demokráciában élni, és tudják politikai törekvéseiket szavazócédulájukkal kifejezésre juttatni.”

Az európai kultúra poszt-modern szakaszában vészesen elterjedt a jogok követelése, a kötelességek rögzítésének rovására. Feledésbe kezd merülni az az egyszerű mindennapi tény, hogy az egyén csak közösségben képes egyén lenni, csak akkor, ha belátással van közössége többi tagjára, ha értük áldozatokat is tud hozni, még akkor is, ha személyesen nem ismeri őket. És csak annak a politikai berendezkedésnek lehet esélye arra, hogy a joghatósága alá tartozó tagok otthon érezhessék magukat benne, amelyik erre épít, ezt szorgalmazza, ezt védelmezi.

Roger Scruton: A nemzetek szük-ségességéről
Fordította Pásztor Péter
Helikon Kiadó
224 oldal, 2490 Ft

Orosz István

Helikon Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu