buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Isten vagy a vakszerencse


2005.12.04

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Szerencsés vagyok, hogy a szerkesztő jóvoltából, de mégis véletlenül a kezembe került és nálam ragadt Jacques Lusseyran emlékirata, az És lőn újra Világosság, mely egyébként elveszett volna a könyvek szemkápráztató forgatagában. Remélem, megőrzöm, és soha nem fogom elfelejteni.
Mint sokunkat ebben a posztmodern korban, engem is olthatatlan vallási szomjúság emészt.

Bekebeleztem rengeteg különböző műfajú, mindenféle vallási könyvet, és félredobtam nagyon sokat. Nehéz eligazodni a „spirituális kínálat” meg az „ezoterikus irodalom” zsibvásárán, de a tudományos jellegű vallásmagyarázatok között is sok az unalmas dolgozat meg a bóvli. Mondhatom, Jacques Lusseyran könyve meglepett: még nem olvastam ennél adogmatikusabb vallásos írást. Gyorsan hozzáteszem, egyáltalán nem is „vallásos könyv” ez, hanem csak vallási érzékenységről és fogékonyságról tanúskodó, szerény emlékirat, mely nem prédikál, nem tanít és nem bizonygat, hanem halkan tanúbizonyságot tesz valami ismeretlenről, amit banálisan „istennek” szoktunk mondani.

A szerzőjéről eddig nem hallottam. Jacques Lusseyrand 1924-ben született Párizsban, kispolgári családban. Nyolcéves korában egy iskolai baleset folytán – az egyik szemébe fúródott a szemüvegének a nyele – elvesztette a szeme világát. Egyik napról a másikra teljesen megvakult. Ennek ellenére normális iskolába és a legjobb egyetemre járt. Franciaország német megszállása idején létrehozta a „Volontaires de la Liberté” földalatti ellenállási szervezetet, mely később csatlakozott a „Défense de la France” mozgalomhoz. Szervezkedett, illegális újságot írt, szerkesztett és terjesztett. 1943-ban a Gestapo sokadmagával letartóztatta, majd hat havi fogság után Buchenwaldba hurcolta, ahol a kétezer francia fogoly közül harminc élte túl a koncentrációs tábort – köztük ő, akit sokan úgy hívtak: „a fiú, aki nem halt meg”. 1945. április 12-én szabadult. Itt ér véget az emlékirat. Később megnősült, gyerekei születtek; ír és tanít. E könyvét 1960-61-ben írta.

A könyv első fejezetei iszonyatosan megdöbbentők – de nem a borzalom, a hirtelen megvakulás, hanem a vak gyerekben feltámadó derű okán. Lusseyrand szerényen, nagy szavak nélkül, pontosságra törekedve írja le, mint nyiladoztak és változtak meg az érzékszervei, hogyan „virult ki” a hallása, a tapintása, a szaglása, hogy tett szert „belső látásra”, és miként sikerült magát olyan lelkiállapotba hozni, hogy ép és egészséges maradjon. A nyolcéves gyereknek a világhoz, az emberekhez, a léthez való viszonyában olyasfajta átváltozás ment végbe, amit a különböző vallások „megtérésnek” vagy „ébredésnek” szoktak nevezni. Lusseyran nem használja ezt a fogalmat, és nem beszél semmiféle patetikus fordulatról, nemigen beszél Istenről sem, hanem egy folyamatról számol be, melynek kulcsa a félelemnélküliség elérése, a világgal való közösség érzésének táplálása, a tárgyak magához engedése, a bensőségesség kialakítása és a baráti meghittség megteremtése az emberekkel. Mindezt csodálatos benső vizuális élmények („retinán kívüli látás”) kísérik; ezekről az olvasónak eszébe juthatnak a modernista és absztrakt festmények s a bennük tükröződő megváltozott világlátás. (Hasonlóképp van ez a hang- és a zajélményeivel is, melyek leírásairól a modern zene és költészet jut eszünkbe, miként tapintásélményeiről és formatudatáról a modern szobrászat. Elgondolkodtató, hogy az ő számára mindebben nincs semmi érthetetlen vagy abszurd, ellenkezőleg, ilyen jellegű élményeinek eligazító értelme van.) A befelé fordulás, a saját lényéhez való közelebb kerülés, a benső világ felfedezése olyasmivé válik számára, ami nemhogy eltávolítaná, elszigetelné környezetétől és társaitól, ellenkezőleg, megnyitja a lelkét, elméjét, valóságérzékhez és mélyebb léttapasztalatokhoz, világossághoz segíti. A vakság számára „olyan volt, mint egy hirtelen szakadás életem szövetében, mint egy rés, melyen keresztül korlátlan lehetőségek áramlottak felém”.

A megvakult gyerek felszabadító élménye még bizonyos oltalom, egy óvó kéz jelenlétének megtapasztalása, mely későbbi életét is végigkíséri. „Egy kéz hordozott. Ez védett meg. Az ilyen érzéseket nem lehet megnevezni” – írja a lágerban töltött időről is.

Lusseyran nem beszél hitről, hanem bizalomról, melynek lelkében való szétáradása nélkül mozdulni sem mert volna, így azonban beleveti magát „a dolgok sodrásába” (amit valamiféle „tao”-ként él meg), képes „ráhangolódni” a környezetére, és aktívabb, mozgalmasabb és mozgékonyabb életet él, mint megannyian.

Hogy a világ nem ellenséges, azt kellett a vak kisgyereknek megtanulnia. A düh, a türelmetlenség, a rosszindulat, az irigység és a viszály mindannyiszor megdermesztette, a benső megnyílás a világra viszont lendületet, életkedvet adott neki, ügyessé, találékonnyá tette. Képessé vált az emberek kisugárzásának és „a tárgyak életének”, azaz olyasvalaminek az érzékelésére, amit a spirituális irodalomban „életenergiának” meg hasonlónak szoktak nevezni. Fokozott, módosult szenzualizmusa a dolgokkal való „együttrezgéssé” és részesedéssé, sőt örömmé finomodik: „Azt sem tudtam, én érintettem-e meg az almát, vagy az alma engem. A részévé váltam, vagy ő az enyémmé. Így léteztek számomra a dolgok”. Egyfajta univerzális kölcsönösségérzés lesz osztályrészévé ebben a sokirányú vak kommunikációban, ami megmenti a magánytól, az izolációtól és a kirekesztettségtől. A részesedés és a kölcsönösség tapasztalata a tárgyakkal és az emberekkel való szerető együttéléssé, aktív életformává válik. Ennek szabályait önmagában érleli ki, és mindig talál olyan barátokat (majd harcostársakat), akik teljes mértékben megértik, elfogadják őt, és csatlakoznak hozzá. Legjobb barátjával, Jeannal való vándorlásainak történetei már-már goetheiek; olyan tájélményekről adnak hírt, amire a látó emberek közül is csak kevesen képesek.

Egyszóval a megvakult kisgyerek hihetetlen személyiségfejlődésen esik át, amihez intellektuális képességei hiánytalanul megvoltak, akárcsak a meleg, de nem túlóvó családi háttér és a toleráns iskolai környezet. A könyvet író, harmincöt éves Lusseyran így foglalja össze egyik legfontosabb gyerekkori felismerését: „mindnyájan borzalmasan mohón viselkedünk. Mindent magunknak akarunk. Még ha nem is tudatosan, de azt kívánjuk, hogy az egész világ hozzánk váljék hasonlóvá, és engedje át magát nekünk. Nos, egy vak gyerek gyorsan megtanulja, hogy ez nem megy. Meg kell tanulnia, mert minden alkalommal, amikor elfelejti, hogy nem egyedül van a világon, valaminek nekiütközik, és ez fájdalmas. E rendreutasítás a tudatáig hatol! Ám minden alkalommal, amikor tudja, hogy nem ő a világ közepe, nagyszerű jutalomban részesül: egyszerre minden közelíteni kezd felé”.

Hitler meg az őrjöngő tömeg üvöltése a rádióból, akárcsak a síri csöndbe burkolózó Párizs, mindent elmondott az érzékeny és bátor fiatalembernek, aki csakhamar a cselekvés mezejére lép. Az ellenállás, a konspiráció éveiben „morális szagukról” ítéli meg az embereket, és nagyszerű barátokra, fegyvertársakra lel. Erkölcsi érzéke, felelősségérzete ugyanolyan fejletté és kifinomulttá válik, mint szenzualizmusa. Kollegialitása és munkabírása egyenesen fantasztikus! Biztos vagyok benne, hogy az emlékirat nem szépít: a buchenwaldi fejezetek a bizonyság erre, melyekben a vak ember kíméletlenül szembenéz a koncentrációs tábor szülte új, az eddig tanultakat a feje tetejére állító világállapottal. A rabtársakról adott, minden szokványos pszichológiának ellentmondó karakterrajzok megdöbbentő erejűek.

Buchenwaldban Jacques-nak ismét meg kell halnia, és újjáéledése – itt most az iménti két szó egyikét sem kell idézőjelbe tenni! – megmagyarázhatatlan. A rokkantak barakkjában a teste felmondja a szolgálatot. Betegségei megszámlalha-tatlanok. Aztán feltámad. „Az élet szubsztanciája szétáradt bensőmben. Erejével, mely százszor hatalmasabb volt nálam, belém hatolt. E szubsztancia nem a hasam vagy a vérem volt – biztosan nem! –, és nem is az ideák világa. Úgy közeledett felém, mint valamilyen világos hullám, mint valami simogató fény. Szemeimen, homlokomon túl, a fejem fölött észleltem. Hozzám ért, aztán összecsapott fölöttem; hagytam, hadd vigyen.”

Ennyit Istenről. Az egyik kezemen meg tudnám számolni, hányszor fordul elő ez a szó ebben a könyvben – ha jól megfigyeltem, Jézus Krisztus neve is mindössze háromszor-négyszer jön elő –, és mégis róla szól ez a mű, a világosságról és arról a szeretetről, amiről János írt.

Jacques Lusseyran: És lőn újra világosság
Ford.: Hevesi Mihály
Szépnap Könyvek
264 oldal, 2190 Ft

Radics Viktória

Szépnap Könyvek

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu