buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Hajótöröttek


2005.12.04

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Szakonyi Károly novellái két téma, a szerelem és halál köré rendeződnek, miközben ezen írások kérdésfelvetései szorosan kapcsolódnak az öregedés tapasztalatához. Mégis olyan hangütésben szól, mely megidézi a Férfiak (1965) és a Porcelán baba (1967) című kötetek írásainak finom lélekrajzát és lírai színezetét. Nem a látványosságot, a külsőségek kirívó jegyeit villogtatja alkotásaiban, hanem a sorsadalékok hiteles rajzát nyújtja olvasóinak.

Egyfelől könnyű olvasmányok Szakonyi novellái, másrészt nagyon nehezek. Könnyű olvasni, mert megragadja figyelmünket és lendületével sodor sorról-sorra, gördülékenyen, még azokban az írásaiban is melyek formailag mozaikszerűen töredezettek. Másrészről nehézségük éppen a feldolgozott témákban rejlik. Nem kényelmes feladat Szakonyi olvasójának lenni, mert olyan kérdésekkel szembesít, melyek valóban lét-kérdések: öregedés, szerelem, halál… Úgy irányítja az olvasó figyelmét, úgy mesél el történeteket, hogy miközben kijelentő mondatai magukkal ragadják figyelmünket, a szövegekből kirajzolódó apró kérdőjelek a kötet végére érve nagy, kövér kérdőjellé alakulnak. A válasszal pedig magunknak kell megküzdeni. Írásaiban felismerhetők konkrét életrajzi elemek, de az olvasó szempontjából ez mégsem lehet több egy észrevételnél, mert ki-ki maga éli meg a maga olvasatát. Magyarázattal a kötet egyik mottójával szolgál, amikor R. M. du Gard-t idézi: „…oly aprólékosan pontos igazságra törekszem a részletekben, hogy bizonyára nem akarják majd elhinni, hogy az egész… teljességgel kitalált… egy végletekig megfeszített képzelet gyümölcse… elmém és fantáziám koncentrálásával, a körülmények és az alakok erős elképzelésével értem el azt, hogy »igazat« írjak…”

Az ember csak testében öregszik? Az idő múlásával lehetséges, hogy bölcsebbé, olvasottabbá, tapasztaltabbá válik, de önképe mégis fiatal marad, nem tud olyan emberként tekinteni magára, mint aki már sok évszakot megélt? Vagy csak ritkán, néhány pillanatra, mint az Héloise című novella főhőse, Albert, aki ekképp látta magát: „Jobb állapotban voltam, mint kortársaim, azt mondták, éveket tagadhatok le, de reggelente a fürdőszobában az éles fénnyel megvilágított tükörből mégiscsak egy ritkuló hajú, enyhén barázdált arcú alak nézett vissza rám, s bárhogy tornáztattam is izmaimat, és edzettem magam még a katonaságból hozott csuklózással, be kellett látnom, hogy megviseltek az évek.” Mégis, Párizsba érkezve ellátogat Cluny-be, hogy gyönyörködhessen a híres gobelin, a La Dame a la Licrone (A hölgy és az orrszarvú) szépségében. A szépség egyformán ejt ámulatba ifjút és öreget, s nem csak egy gobelin szépsége, hanem egy fiatal lányé is, aki történetesen ugyanazt a gobelint csodálja. Kettejük szerelmének megrázó történetét ismerhetjük meg a férfi szemszögéből, kinek küzdelme egy fiatal nő szerelméért és annak birtoklásáért vesztésre van ítélve, mégis megajándékozottá válhat, ha csak rövid időre is. Mint Ezra, az idős festő, A festmény című novella szereplője, aki szerelmét nem ostromolja, hanem érzéseit művészetébe ülteti át, azáltal, hogy portrét fest a szeretett lányról. „Évtizedekkel volt idősebb a nőnél, nem merte remélni, hogy a benne érlelődő szerelem viszonzásra találhat, mégis boldoggá tette az együttlétük.” S bár lassan festette meg a portrét, hogy a lány közelségét mind tovább érezhesse, a hús-vér nőtől könynyebben vált meg, mint a festménytől. Hiszen az már az ő teremtménye… Bár látszólag erőltetett a hasonlóság, mégis Ezra viselkedése emlékeztet Szakonyi előző novelláskötetének (Pál apostol szigetei) egyik megragadó hősére, Gregorira, az öreg aranyművesre, aki elkeseredésében el akarja pusztítani műveit, ékszereit, de azokkal a tűz nem végez. Ezt látva úgy véli: „vétkeztem, mert megrendültem hitemben, de Isten nem engedi, hogy elveszítsem. Ő tehát úgy ítéli, hogy szükség van arra, amit tudok.” Ezra pedig olyannyira ragaszkodik művéhez, hogy megmagyarázhatatlan módon veszíti el azt.

Az idő múlásával megnő halottaink száma, s minden temetés egyben szembenézés saját halálunkkal, az elmúlás szükségszerűségével, mégis úgy tekintünk rá, mint rajtunk kívül eső dologra, s csak néha hasít belénk a felismerés, hogy magunk is meghívottai vagyunk e megkerülhetetlen élménynek, melyre csak esetlen szavaink vannak. Mert nem is a halál utáni lét vagy nem lét lehetőségéről van szó – hiszen ebben a kérdésben nem tudunk többet, mint amit Szókratész mondott vádlói előtt: „Mert két dolog közül egyvalami a halál: vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig – ahogyan mondogatni szokták – abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel, és máshová költözik” – , hanem az agónia kihívásáról. A Kert I. és a Kert II. című írások, alcíműk szerint széthullott mozaikok, melyekben a szerettek haláláról írva szembenéz az elmúlással. „De saját halálát nem féli. Csak arra nem akar gondolni, mi lesz a porhüvelyével... A halál pillanata a semmi pillanata, gondolja megint, mint már annyiszor (…) Nem akar meghalni, csak nem talál rá magyarázatot hogyan is élhette meg az évtizedeket, a huszadik század éveit, amikor ugyanannyi veszély leselkedett rá, mint G.-re”. G. a húszévesen, balesetben meghalt fiú, kinek fájdalmas elvesztése szüli a novella kérdéseit. „Miért nem hal meg az ember időben? Mi ez a kimért sors-idő, miért kell hosszan járni az utat, míg mást fiatalon ragad el a halál. (…) Akárhányszor nézi fia nevét a sírkövön, hihetetlen. Az övének kellene ott lenni, a fia meg eljönne, bólintana: Hát itt nyugszik az apám – ezt mondaná. És megöntözné a virágokat.”

A kötet címadó novellájára leginkább Borges idézete jellemző: „Az irodalomban a lélektanra és a képzeletre van szükség…” Hozzáteszem: emlékezésre is. Ezért képes Szakonyi Károly előző írásai problémafelvetéseit, a szerelmet és a halált élővé tenni az emlékezés által és így feloldani.

Két rövid írás zárja keretbe e kötetet: a Kísértethajó és A sziget. Utóbbi megerősít sejtésünkben: hajótöröttek vagyunk, kiknek megadatott, hogy többnapnyi hánykolódás után megpillanthassuk a szigetet, melyre majdnem feljutottunk…

Szakonyi Károly: Ami nincs
Stádium Kiadó
99 oldal, ármegjelölés nélkül

Erős Kinga

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu